Korábban már írtam az XT600E-m indítási gondjáról, amit sikerült végre elhárítanom. A hiba az önindító reléjében volt, amit cseréltem egy 660-as bontottjára, így most kifogástalanul indul.
Sajnos (szerencsére?), szétkaptam mindent, mire meggyógyult a mocim, így lenne pár technikai jellegű kérdésem a hozzáértőkhöz:
1.) Az önindító tengelyvégét, szoktátok zsírozni, vagy inkább nem, nehogy összeszedje a dzsuvát?
2.) Kipufogó rozsdásodásra van valami jó módszer? (Én tavaly fújtam le hőállóval, az egyik könyök megint rozsdásodik. Talán kifúj a kipufogó és azért?) Esetleg, tekerjem be szalaggal, hogy védje?
3.) Ha -fülre- szépen jár a motor, akkor is ellenőrzitek a szelephézagot, ha igen: milyen gyakran?
Szia Laci! Tavaly találkoztunk a mezőberényi találkozón Andor barátom jóvoltából. Úgy olvastam Mistraltól hogy Neked ilyen XT 660 Z Sáskád van még mindig. A motorod tapasztalataival kapcsolatban keresnélek. Tudnánk valamikor beszélni ezzel kapcsolatban. Esetleg tudsz egy számot adni amin elérlek pár perc beszélgetésre? Válaszod előre is köszönöm!
A kepen lathato 1983-as XT600Z Tenere-vel kapcsolatban szeretnek egy kis segitseget kerni, rendszama UAT-008. A motort meg 2003-ban adtam el, igy nezett ki akkor.
Nagyon szerettem ezt a masinat es arra gondoltam, hogy ha sikerulne megtalanom a jelenlegi tulajdonost es O eladna, akkor szivesen vissza vasarolnam. A Jarmu Szolgaltatasi Platform adatai alapjan jelenleg a tulajdonos keresere ideiglenesen ki van vonva a forgalombol. Az elerheto kepek alapjan jelenleg igy nezhet ki.
Ha esetleg valakinek van informacioja a jelenlegi tulajdonosrol es tudna segiteni a kapcsolat felveteleben annak nagyon orulnek. Elerhetosegem: csurnel@freemail.hu vagy 30/390-0916.
De ez is inkább a homokról mint a vasról, merg igazándiból semmit nem szeret homokon hajtani :-) Évente megjön pedig a kedve hozzá - olyankor megyünk egy "kis" kört (vagy oválist, a cél érdekéken mindegy is) - és eddig még mindig rájött, hogy jöbb ezt homokos izét inkább messziről-fotelből imádni :-)))
Szia. Persze a kar kozepe vége a mérvadó ;) okes akkor kíváncsi vagyok ezen típus hasznaloinak véleményére tapasztalatara! Africa Twint nincs hova tenni... egyenlőre 😂
Foleg veszprem megyében motorozom van itt terep bőven, de tavaly voltam Zöldi Attival homokbuckazni is ;)
Sziasztok! Új vagyok itt a fórumon, de tavaly már találkozhattunk a mezőberényi találkozón személyesen is Andor barátom jóvoltából. Jelenleg egy 1999-es XT 600 E a hű társam, de megfogalmazódott bennem az utódlása.
A kiszemelt gép elsősorban a 2008 utáni XT 660 Z, esetleg XT 660 X . Olyanok klubtagok véleményére lennék kíváncsi akik ilyeneket hajtanak. Pozitív és negatív vélemények, tapasztalatok egyaránt érdekelnek. Köszönöm előre is a segítséget! Kellemes Húsvétot és jó pihenést mindenkinek! ;)
Észrevettem, hogy a "relé hang" erősödik, ha behúzom a kuplungot, sőt: úgy tűnik, hogy valójában a az önindító fogaskerekének az ütését hallom a fogaskoszorún. Tehát, mintha gyenge lenne az önindító, vagy nem kapna elég kakaót. Viszont azt nem értem, hogy amikor rákötöttem egy 75Ah-s akkumulátort bikakábellel a motor aksijára, akkor sem volt változás. Remélem érintkezés, vagy vezeték hiba lesz, bár annak meg szikráznia/olvadnia kéne nem?
Természetesen, se a multiméterem, se próbalámpát, de még izzót és vezetéket sem találok sehol. Így a konkrét vizsgálat, marad a jövő hétre. Most -motorozás helyett- csak szemrevételezek, tisztogatok, meghúzok csavarokat, igazgatok. Hátha...
Ami még eszembe jutott, hogy a téli tároláskor tologattuk sokszor kis ívben (koppra tekert kormánnyal), közben talán meg/le húzódhatott valamelyik vezeték a kormány körül.
A relét az önindító "logika" vezérli, ha az kattan amikor megnyomod a varázs-gombot - akkor egyészt valsz jó a "logika", másrészt jó az önindítógomb.
A relé érintkezői kapcsolják rá az akksi VASTAG vezetékein keresztül a villanyt az önindítóra. Ha behúz, akkor a motor pozitív pólusán a +12V-ot kell mérned. Ha ott a +12, akkor mennie kell a motornak.
De ha nincs!? Akkor vagy a relé érintkezői nem zárnak : ellenállásmérőt kell rátenni és mérni, hogy amikor kattan, akkor 0 körülire kell leesni az ellenállásnak (vagyis zár) Ezután a vezetékeket kell kimérni - de azokkal nem kellene gondnak lenni...
A vastag piros "drót" fent van az akksin rendesen? (bocs triviális, de tud meglepetést okozni egy rossz érintkezés - a reléhez nem sok áram kell, az még átmegy, de az önindító teljesítménye már nem megy át a rossz érintkezésen)
Némi Youtube-os XT javításon felbátorodva, kiszedtem az önindítót, aztán kipucoltam (csak egy kevés szénpor volt benne), leteszteltem egy autó akkumulátorral, amitől úgy pörgött, mint egy fúró. Aztán visszatettem, és... semmi változás.
Még megnézem lefekvés előtt, hogy van-e delej az önindítóba menő vezetékekben (bár gondolom, hogy lesz, különben nem kattanna, amikor indítózok), aztán jelentkezem. Nincs valahol valami relé, vagy biztosíték, ami még okozhat ilyet?
+ bónusz kérdés: az önindító tengelyvégeit szokták zsírozni? Én inkább nem tettem semmi kenőanyagot, hogy ne gyűjtse be a mocskot és ne olvadhasson be a tekercsbe.
Elképzelhető,h a kuplungod már kapott a jóból! Nekem 102 ezer van a gépben kizárólag "fagyimotorozasra" használtam, de a kuplung még jól állítható! A használat módjától sok függ....
Útban DZoli felé Gabesszel: (mintha ez előtt 1-2 km-rel kaptak volna el a perzekútorok a kerítés mellett... Kaptak a túrót - egy kanyar után beleszaladtunk vagy 3 kocsiba meg vagy 10 emberbe, ott ozsonnyáztak' az őszi napfényben Micimackó háza meg a Halál f@sza között félúton)
Halas melett Kakashegy, az ide vezető útról Csokinak vannak mesélnivalói a sáskafejűvel...
Csokiék is akarnának már homok-évnyitni - péntek 9-kor valahol?
Akár Sztív régi ötletét is elő lehetne venni, hogy körbejárunk itt lent mindenkit - csak, hogy mindenkihez biztosan elvigyük és be is adjuk a kapun a vírust :-) :-)
Pedig az Abonyiban mekkorát lehetne kajálni - de hát nem lehet. Még szalonnát se süthetünk, mert 7főtől tűzgyújtási tilalom van Pest-BácsKiskun-Csongrád megyében biztosan :-(
Még egy Africa twin a garázsba - és három motrral egyszerre jöhetsz a három klub közös enduros évad-nyitó-záró bulijaira, ami 3 Királyok néven fut :-)
Nekem régebbi 660 van (gyk:kockalámpás) , de vannak az újjal (gyk:sáska-fejű :-) is többen, majd kuplungoznak itt veled!
(1-1,5 cm?? Az nem lesz sok? Nálam 1-3 mm-re szoktam állítani...)
(hoppá, lehet, a tiéd a kar VÉGÉN értendő, az enyém meg a bowdenen, úgy esetleg...)
Sajnos 500 km-en is ki lehet nyírni vad terepen egy kuplungot, Gyurgyó is elégetett egy ugyanilyet az ukrán havasokban, Erdély is megszedi a maga áldozatait a kuplungok oltárán...
Merre szoktál tekeregni? Vannak itt mindenféle népek', az egyik aszfaltbetyár, a másik homokhuszár.
Dori Ede vagyok új itt a csoportban egyben DR BIG tulajdonos vagyok, illetve most vettem egy Ténéré xt660z motort. BIG-em afrikából jön haza...BB2020
Ez a Ténéré új nekem minden szempontból klassz gép egyenlőre ismerkedek vele...2014 évjárat 26000 km...Kuplung témában egy kérdés:
A műszaki leírás szerint 1-1.5 cm játéka lehet/van a kuplungnak, azonban a kuplungom csak akkor "fog" amikor majdnem visszaengedem, szal ez mindenkinek így működik vagy kopik a rendszer? Próbáltam állítani de nem nagy eredménnyel...
Még a Tenere hátsó fekpedált kell egyengetni - és kész! Csüt szabi bekeszitve, pénteken sem akarok otthon szomorkodni... Viszem a vírust szerteszét - csak legyen majd aki elkapja!
Kettőnél többen meg nem érdemes menni a kib.szott por miatt😕
Pedig az Alföldi homok nagyon jó volt , nem rázott az út simán lehetett tartani a 90 es utazó tempót .Nem voltak kijárási korlátozás szegők rajtam kívül, alig láttam valakit 80 km alatt
Szuper lehetett! Irigykedek. Ki tolta hátul a port előrefele' !? :-)
Én annyit mentem, amíg a garázsból kitoltam a motort, hogy legalább az szép meleg napocska barníccsa' azt a szép istenadta hófehér habtestemet, amíg raktam összefele a vasat :-(
Amikor készen lesz és összerakom, ha szerencsém lesz, kiderül, hogy a hengerfejnél szétégett a szigetelésem, merthogy a béna f@sznak (ez vagyok én) egyszer kifogyott a vize :-((((((