Olyant is láttam már, hogy a gyülekezeti kontroll vetett véget barátságoknak.
Soxor a barátságot a hazugság veri szét. ( Az azért elég döbbenetes, hogy egyes emberek inkább hisznek másoknak ...még magának az ördögnek is jobban (!), mint a "barátjuknak".)
Bár én már abbahagytam az indexezést, neked azért válaszolok, biztos azért félnek, mert van valami szégyellnivalójuk, és ha jóindulatúak lennének, az kiderülne. Szerintem ha nem foglalkoznának annyit mások véleményével, akkor félniük se kéne, elég lenne őszintének lenniük.
Nagyjából. Nekem. Aztán persze percről percre változnak a dolgok, és van, hogy vissza kell fogni magunkat vagy a jóhiszeműségünket. Bizonyos esetekben. De azok az esetek, bár mindenképp tanulságosak, nem általánosíthatók az utána jövőkre. Szerintem. :o)
Az embernek vannak ilyen-olyan tapasztalatai és ott bent kicsit vagy nagyon, de fél. Aggódik. Aztán ez kisugárzik. És kockázatmentesebbnek tűnik eleve gyanakvónak, távolságtartónak, mint nyitottnak, jóhiszeműnek lenni.
De ez ördögi kör. Mert a gyanakvás kiütközik és azt is messzebb taszíthatja, aki alapból bizalommal indítana. Aztán mindjárt kiderül, hogy lám-lám, volt ok a gyanakvásra, hiszen nem is adta magát az a másik.
Sajnos ez is igaznak tűnik.--az első mondatodra értem a sajnát...a mondat többi részre a többire is vonatkozik. Érdekes megállapításaid vannak. Szerinted a jóindulat miért olyan nagy ritkaság? Máshogy teszem fel a kérdést: Miért rosszindulatúak "alapjáratban" az emberek ..pontosabban mondjuk úgy, hogy némelyek (sokan)?
"Szerintem azért is nincs sokaknak jó ( életreszóló) barátjuk, mert a barátságot sokan úgy tekintik, mint ami vagy van, vagy nincs, nem pedig úgy, mint amiért tenni is kell valamit."
Nagyon igaz. Mindket felnek tudnia kell ezt, es apolni a kapcsolatot. Szerintem, mar irtam, nem ebben a topicban, de az egyutt toltott ido is sokat szamit. Nem tudok elkepzelni tartos baratsagot mondjuk nagy tavolsaggal es ritka talalkozasokkal. Az lehet egy lelki rokonsag, de nem baratsag, mert abban (bar.-ban) benne kell legyenek a mindennapok.
A fontos beszelgetsek mellet neha el kell rohogni magunkat mindenfele marhasagon is, erre ad alkalmat a gyakori talalkozas.
Az oszinteseghez meg hozzatartozik, hogy ha megbant a masik, akkor azonnal megmondom neki, nem varok vele fel evet. Akkor megbeszeljuk, es tulleszunk rajta. de tartozunk a masiknak annyival, hogy megmondjuk mi a helyzet. Masik meg, hogy feltetelezzuk, hogy nem fog megsertodni, hisz o is baratunknak tekint, ha meg megsertodik egy eletre, elfordul, akkor annyit is er az egesz.
Ja, es meg valami. Ne szegyelljunk segitseget kerni. Olyan marha buszke az ember, de sajna nagyon sok olyan tetova pillanat van, amikor szukseg van a masikra, amikor nem erdemes nem felhivni a baratot.
A megertest meg ugy lehet elmelyiteni, hogy az evek alatt megprobalom teljesen megismerni az egyent, a csaladját, a gyerekkorat, a szerelmi torteneteit; hogy milyenek a szulei, akkor rajovok, hogy honnan indult az elete, es hogyan alakult, es honnan hozta az almait, a gondolatait.es miert olyan a termeszete, amilyenne formalodott. Es utana talan konnyebb lesz abban segiteni, hogy onmagaban megerosodjon.
Sok barát = sok potenciális ellenség szerintem. A megértés föltétele a jóindulat, az, hogy nem föltételezünk rosszat a másikról, persze ehhez mindkét fél jóindulata szükséges. A meg nem értés oka pl. lehet a hazugság.
Igen, kölcsönös. Megtalálni azt, az embernek csak rész szerint adottak a dolgok, egyiknek ez, másiknak az. Így szükségük van egymásra, egymással közölhetik, közössé tehetik a közösség számára, amijük van.
Ez a testvérek között is így van, a barátok között még inkább.
Egyébként látok különbséget látok a barát és a testvér között, pl. lásd előbbi szólásomat, barátom nem kell, hogy testvér lehet. De nem kívánom fejtegetni.
Nem, elterito, nincs igazad. Nem a kegyelem jár annak, aki már megismerte az igazságot. Tévedsz. Jézus sem azt mondta, akit szeret, annak mindig mindig kegyelmet ad, nem az jár annak. Hanem Isten egyik neve, hogy bűnöst nem hagy büntetés nélkül, és mondom, akit szeret...
De tudom, a kegyelem is jó, és kezdőnek a kegyelem való, kicsinynek, aki nem tudja, mit tesz, a kegyelem. De nem kezdőről, hanem barátomról írok. Én meg barátomról írok, barátom, pedig nem kezdő hitben. Kezdő nincs. Van hit nélküli, az igaz. De az meg lelkiismeretes, az ítéli magát, annak inkább vigasztalás jár.
Sehogy sincs igazad. Igaz, én pukkasztom a mindig kegyelemre áhítozó híg alakokat, és esélyt sem adok, hogy elfogadnám felebarátnak őket. Ez nem a szív keménysége, hanem tartózkodás, elválasztottság. Akikkel meg közösségben vagyok, azoknak eszébe sem jut, hogy kemény szívű lennék. Bizony! És mert tartozom közösségbe, nem is zavar ez a vádad, inkább neked kéne elgondolkodnod azon, amit én mondok, mert egyrészt igazat mondok, másrészt te elég lötyögős embernek tűnsz, afféle HAVER :)-nak, de nem többnek. Nem most találtam ezt ki, hanem olykor elgondolkodtam rajtad. Jó esély van, hogy köztünk nagy különbség van, ez csak rajtad múlik, meg az Úron, ha urad, mert én maradok, aki vagyok, sőt, ebben jutok tovább.
Nagyon érdekes és értékes az, amit leírtál. Szerintem is szüksége van az embernek valakire, akivel teljesen őszinte lehet, aki mindig megérti, és akitől nem fél..Nem fél elmondani az esetlegesen nem egyező véleményét sem, mert a barát az egy olyan személy, aki , ha kell ( mint ahogy ezt Cserfa is jól mondta) néha "élesíti" ("jobbítja") a másikat és őszintén, de szeretettel rámutat az ember hibáira vagy hiányosságaira is, nemcsak bólogatójános..
Azt hiszem a barátság olyan dolog, ami nem "csak úgy" :-) terem, henem mindkét félnek komolyan "meg kell dolgoznia" érte.
Szerintem azért is nincs sokaknak jó ( életreszóló) barátjuk, mert a barátságot sokan úgy tekintik, mint ami vagy van, vagy nincs, nem pedig úgy, mint amiért tenni is kell valamit. Ez alatt azt értem, hogy a kapcsolatot "ápolni" kell, mert minden, amit magára hagynak, az előbb utóbb elhal(hat)...
Az emberi erények közül a hűség és talán az őszinteség az, ami a sava-borsa a barátságnak. (de ezt már lehet, hogy írtam 1x. :)
Övéit, akit szeret, meg nem hagyja büntetés nélkül, rábizonyítja vétkeit az Úr, és megfenyíti.
De nem csak ilyet tesz velük, sőt nem is ez a fő tevékenysége az irányukba. Án meg azt fedeztem fel, hol a te kis betegséged, és mi annak a neve. Szív keménysége az.
köszönöm, hogy te is hozzászóltál ehhez a témához.
Én nem térnék most ki a kettőnk közötti különbözőségre, hanem kizárólag csak a témánál maradnék,...ha megengeded. :-)
Szóval szerintem is sok igaz ság van abban, amit írtál a baráttal kapcsolatban. Azt írtad, hogy a barátodat különbnek tartod magadnál. ..és ezért nevezed barátodnak. (ha jól értettem)
A barátomat különbnek tartom magamnál, sok dologban az is. Ha nem különb nálam sok dologban, nem lehet barátom.
Szerintem barátságról akkor beszélhetünk, ha a tisztelet kölcsönös, mert, ha csak te tiszteled a barátodat, akkor lehet, hogy te barátodnak véled az illetőt, de, ha ő nem tisztel téged, akkor ő valószínű, hogy még véletlenül sem tekint barátjának téged. (Itt most persze személy szerint nem rólad van szó, hanem egyáltalán két emberről, akik vagy barátok, vagy nem)
A túl sok barát olykor azt is jelenti, hogy egy sincs. Szerintem nagyon boldog lehetsz, ha van 1 (2) jó barátod. :)
Szerinted a megértést hogyan lehet finomítani vagy fejleszteni magunkban? Vagyis egyszerűbben fogalmazva: hogyan tudunk megértőbbek lenni egymás felé? Mi a feltétele annak, hogy jól mergértsük egymást? Mik lehetnek a legfőbb okai a meg-nem-értésnek vagy mik az akadályai a megértésnek??
Remelem, meg masok is fognak irni ide. A baratsag definiciojat nem tolem fogod megtudni, de valamit talan hozzateszek. Nem tudom, nektek, mennyire fontos, mennyire nem, de nekem nem nagyon volt meg mas tarsadalmi retegbol jobaratom. Jo baratom. Ez azt jelenti, hogy sokkal gazdagabbal meg nem kerultem kozeli kapcsolatba. Sok dologban nem ertenenk egyet. De nem direkt alakult igy, hanem igy adodott.
A barat-azt hiszem-az, akinek a legjobbat kivanom.
Rengetegszer eszembe jut, hogy o most az en helyemben mit csinalna.
A baratomra felnezek, erot meritek belole, ha talalkozunk. Tehat barati segitsegen a jelenletet ertem, nem a konkret segitseget!
Hozzam a legkozelebb egy olyan ember all, aki nem felvidit, ha szomoru vagyok, hanem egyutt szomorkodunk, es meg lejjebb sullyedunk, es mélyen aterezzuk azt, ami van.
Tovabba, nem azt mondja, amit hallani szeretnek, hanem azt, ahogy o latja.
A barat, akivel el tudod kepzelni, hogy egyutt lakj.
Na, most hirtelen ennyi jutott eszembe, de majd meg kipotolom.
Benéztem e topicba, és meglátni vélem, mi ez a hatalmas különbség köztünk, és Istenünk között, fish12.
Én nem vagyok lojális barátaimmal. Éppen nem. Tőlük többet várok el, mint az idegentől. Nem is engedem magam elé a sorba, csak, ha nagy szüksége legyen rá, de akkor idegent is, sőt, azt kisebb szükség esetén is. Nem is kedvezek tisztességtelenül barátomnak más, idegen hátrányára. Aki ilyesmiket szeretne tőlem, nem is lehet a barátom.
A barátomat különbnek tartom magamnál, sok dologban az is. Ha nem különb nálam sok dologban, nem lehet barátom.
Nem határoztam ezeket meg, csak így alakult, csak így vettem észre.
Istenről is azt vélem, idegentől kevesebbet vár el. Övéitől meg tökéletességet.
Idegent nem is fenyít, a bűnösre is felhozza napját.
Övéit, akit szeret, meg nem hagyja büntetés nélkül, rábizonyítja vétkeit az Úr, és megfenyíti.
A lojalitás meg a fogyatékosoknak való, akik kevesebbek. Nem testiről beszélek, hanem erkölcsiről, sőt, szellemiről.
Nekem kevés barátom van, és kevés testvérem (hitben). Nem is bemondásra mindenféle ismeretlen ember a testvérem, és barátom, hanem akit ismerek (közösségben vagyok vele).
A barát sokkal több a testvérnél, és lehetne még fejtegetni, de, gondolom, a köztünk levő különbséget így is meg tudtam mutatni.
Akit érdekel ez a téma, az esetleg a MEGÉRTÉS c topikba is bekukkanthat...
(a barátság témakörének perifériára kerülése miatt kicsit kezd rossz véleményem kialakulnia mai állapotokról.. cáfoljatok meg, ha rossz a következtetésem.)
