Régóta szeretném megrajzolni az egres és a piszke, mint ugyanazon gyümölcs hangalakja használatának tényleges, pontos határát. Hol még piszke, s hol már egres (a többi kifejezéséről nem is beszélve)?
Azok segítségét kérem, aki hajlandóak e látszólag mihaszna, de bennem oly rég motoszkáló kérdésre megkeresni (összerakni) a választ.
Konkrét településeket kérek, nem úgy, hogy Egerben meg Mkövesden "büszke", az Alföldön meg piszke, hanem élő, vagy nagymamáktól bizton tudottan konkrét települések nevét.
Fogok egy térképet, s jelölöm. Vigyázat a félrevezetések kiderül(het)nek.
Ikladon (Pest megye, aszódi kistérség) a köznyelvben egyértelműen piszke. Az egres hivatalosnak, választékosnak hat, a köszméte meg egyáltalán nem használatos (sokan nem is tudják, hogy a szó mit jelent).
> Ezek után javaslom, az éretlen savanyú gyümölcsöt hívjuk egresnek, a szőrös, érettet köszmétének, és az összefoglaló neve legyen csipkeszöllő, tüskeszöllő.
Javaslom, hogy mindenki hívja annak, aminek hívja, és törekedjen a többi szinoníma értés szintű elsajátítására. Az összefoglaló neve pedig már megvan: Ribes uva-crispa (seu R. grossularia).
A pöszmöte, pöszmötél szavakat nem ismerem, és a rendelekzésemre álló szótárakban sem jutottam a nyomára. Ha érzés alapján kellene találgatni, akkor arra tippelénék, hogy határozatlan ember jelzője lehet, aki elpiszmog valamivel.
A TESZ szerint a piszmog szócsaládjában vannak ilyesmik:
peszmetel - 'piszmog, szemetel'
pöszmötés -'maszatos'
pëszmëte - 'törpe'
Ha így van, akkor talán látszana valami olyan összefüggés, hogy az egrest csumázni aprólékos, babra munka.
A TESz szerint a pöszméte a köszméte leszármazottja a piszke hatására (valószínűleg). Így magam a feltételezett összefüggést nem tartom valószínűnek.
Ugyanakkor a TESz említ egy, a kelet-palócban elterjedt alakot: koszmacska.
Ezek után javaslom, az éretlen savanyú gyümölcsöt hívjuk egresnek, a szőrös, érettet
köszmétének, és az összefoglaló neve legyen csipkeszöllő, tüskeszöllő.
Ha a levesbe teszel 5-6 málnát (v. szörpöt) ehető lesz :)
Én éretten szeretem, amikor már bordó és édes.
Legjobban 28 tetszett, ahol nem ismerik a növényt.:)
Ennél rosszabb a helyzet. Előttem volt, hogy: köszméte fn nép Egres. [?szlk] – kellően tompult aggyal ebből az egymás melletti két szót kapcsoltam össze. Bocs mindenkitől, hülye vagyok.
Szarvason a neve poľke. Ez egyéb megnevezéseiről szlovák összesítét nem találtam, de íme egy cseh lista: angrešt, chlupatka, chlupatá jahoda, chlupáček, chlupěnky, egreš, engreš, meruzalka srstka, mochňánka, měchonky, měchoun, měchounka, polka, srsten, srstka, zelená jahoda.
Szóval ennek a növénynek az északi szomszédoknál sincs rögzült neve.
A hivatalos szlovák név megegyezik a magyarral, azaz egreš. De rumci feltételezésével szemben az irány fordított: a magyar név került a szlovákba. Az ennek megfelelő valóban szláv formát a cseh őrzi az angrešt alakjában. Ebben az n másodlagosan betoldott, az eredeti alak: *agrešt, amely a kései latin agresta 'éretlen szőlő; savanyú bor' (< agrestis 'mezei (értsd: nem hegyen termett)'). A szlovák poľka (nyelvjárási poľke), cseh polka ennek a latin 'mezei' szónak a tükörfordítása.
A magyar egres is ide megy vissza, és magyarsága mellett két tényező bizonyít: a hangrendi illeszkedés és a végső -t lekopása (mert azt a magyar nyelvérzék tárgyragnak érezhette).
A rumci által bemutatott nyeljárási lapon Zemplénben szerepelt a koszmacska név. Ez szlovák eredetű (kosmačka), és ennek a szlovák névnek a korábbi kosmata alakjéra mezetiuk vissza a magyar köszméte nevet. A kosmata jelentése egyébként 'hajas, szőrös'. A déli szomszédoknál is kosmačka ~ kosmaček a név.
„Úristen, és honnan tudjátok akkor, hogy mit hogyan kell írni?”
Onnan, hogy megtanulja az ember, mint az ly-t. Nekem a köznyelv az anyanyelvváltozatom (ez így persze csúsztatás, de csak pici), legalább ötödíziglen budapesti vagyok. De egy csomó esetben nincs más, mint megtanulni.
„A hizlal :) elég vicces:)”
Hát pedig úgy kell írni, ezek szerint szerinted ejteni is. ;-))
A köszmétearaszoló jól mutatja, hogy a szaknyelvi kodifikációban mekkora szerepe van a kodifikátor anyanyelvváltozatának. Ugyanis míg az egres a hivatalos növénynév, az állatnévváltozatok közül a köszmétearaszoló a hivatalos, a pöszmétearaszoló, egresaraszoló, harla[!]kinlepke csak névváltozatok.
Az ágrist csak most fedeztem fel. Az tetszik! És mindent megmagyaráz. Így már látom értelmét az egresnek. De nem jól ejtjük akkor. Inkább Áegröesnek kellene. Már a keetős betűket másként formált e-nek gondoltam.
Úristen, és honnan tudjátok akkor, hogy mit hogyan kell írni?
Mindent be kellett vágni? Nem csoda, hogy nagy a keveredés :)
Az ősök lustasága különben szerintem még nem feltétlenül követendő hagyomány.
A hizlal :) elég vicces:) a hírdet is :)
Azért nem értem, mert én tudok köznyelvileg beszélni egész nap, miközben a telefonban anyukámmal tájnyelven, exanyósommal az ő tájnyelvének keverékén beszélek, de nem zavarodom bele a helyesírásba.
De a környezetem képes a hivatalos érintkezésben is a megszokott tájnyelvet használni, és minden hosszú í leírásásnál csodálkozva megkérdezni, hogy biztos-e?
És ezt csak ezen a tájon tapasztaltam. Esetleg még Pesten. Szóval, szerintem nem a beszélt nyelvtől függ. Mástól.
Egres pedig nem létezik! :)
Lásd: a köszméte-araszoló! Nyilván a köszmétén araszol, azért köszmétearaszoló. Miért nem egresaraszoló akkor?
„Tessék szépen kimondani a hosszú í-t!!
Azért van!
Ha már 2 jutott, használjuk ki!”
Nyugat-dunántúliaknak csak egy jutott, keletieknek több helyen is jutott hosszú, mint a köznyelvben. Meg hát idővel alakul is. Az írásbeliség egy kreált (átlagolós, történetiségen is alapuló) nyelvváltozatnak felel meg, s hiába írunk színészt, a köznyelvben mégis szinész járja, de dicsért írunk, mégsem ritka a dícsér ejtés. A hízlal, hírdet köznyelvi ejtés viszont szinte kizárólagos a helyesírásnak megfelelő hizlal és hirdet formákkal szemben.
„A tehetségem a ribiszke/piszke -nél nyilvánult meg.”
Azt hittem, ironizálsz, arra reagáltam. Bocs.
„Benne van a köszméte, de csak rovarként, mely az egrest pusztítja.”
Az a köszmétearaszoló. Egy bekezdésben van a köszmétével, de két önálló szócikk. (Sajnos az ÉKsz.-nek ez a tipográfiai felépítése valóban sok félreértésre ad alkalmat.)
Egyébként a csipkeszőlő táj-nak, a köszméte nép-nek, a piszke nép-nek, a büszke táj-nak, a pöszméte táj-nak, a tüskeszőlő szintén táj-nak van minősítve a köz- és szaknyelvi egressel szemben. (A nép az általánosan elterjedt népnyelvi szavakat, míg a táj az egyes tájakhoz köthető tájnyelvi szavakat jelöli.)