Régóta szeretném megrajzolni az egres és a piszke, mint ugyanazon gyümölcs hangalakja használatának tényleges, pontos határát. Hol még piszke, s hol már egres (a többi kifejezéséről nem is beszélve)?
Azok segítségét kérem, aki hajlandóak e látszólag mihaszna, de bennem oly rég motoszkáló kérdésre megkeresni (összerakni) a választ.
Konkrét településeket kérek, nem úgy, hogy Egerben meg Mkövesden "büszke", az Alföldön meg piszke, hanem élő, vagy nagymamáktól bizton tudottan konkrét települések nevét.
Fogok egy térképet, s jelölöm. Vigyázat a félrevezetések kiderül(het)nek.
> Ezek után javaslom, az éretlen savanyú gyümölcsöt hívjuk egresnek, a szőrös, érettet köszmétének, és az összefoglaló neve legyen csipkeszöllő, tüskeszöllő.
Javaslom, hogy mindenki hívja annak, aminek hívja, és törekedjen a többi szinoníma értés szintű elsajátítására. Az összefoglaló neve pedig már megvan: Ribes uva-crispa (seu R. grossularia).
A pöszmöte, pöszmötél szavakat nem ismerem, és a rendelekzésemre álló szótárakban sem jutottam a nyomára. Ha érzés alapján kellene találgatni, akkor arra tippelénék, hogy határozatlan ember jelzője lehet, aki elpiszmog valamivel.
A TESZ szerint a piszmog szócsaládjában vannak ilyesmik:
peszmetel - 'piszmog, szemetel'
pöszmötés -'maszatos'
pëszmëte - 'törpe'
Ha így van, akkor talán látszana valami olyan összefüggés, hogy az egrest csumázni aprólékos, babra munka.
A TESz szerint a pöszméte a köszméte leszármazottja a piszke hatására (valószínűleg). Így magam a feltételezett összefüggést nem tartom valószínűnek.
Ugyanakkor a TESz említ egy, a kelet-palócban elterjedt alakot: koszmacska.
Ezek után javaslom, az éretlen savanyú gyümölcsöt hívjuk egresnek, a szőrös, érettet
köszmétének, és az összefoglaló neve legyen csipkeszöllő, tüskeszöllő.
Ha a levesbe teszel 5-6 málnát (v. szörpöt) ehető lesz :)
Én éretten szeretem, amikor már bordó és édes.
Legjobban 28 tetszett, ahol nem ismerik a növényt.:)
Ennél rosszabb a helyzet. Előttem volt, hogy: köszméte fn nép Egres. [?szlk] – kellően tompult aggyal ebből az egymás melletti két szót kapcsoltam össze. Bocs mindenkitől, hülye vagyok.
Szarvason a neve poľke. Ez egyéb megnevezéseiről szlovák összesítét nem találtam, de íme egy cseh lista: angrešt, chlupatka, chlupatá jahoda, chlupáček, chlupěnky, egreš, engreš, meruzalka srstka, mochňánka, měchonky, měchoun, měchounka, polka, srsten, srstka, zelená jahoda.
Szóval ennek a növénynek az északi szomszédoknál sincs rögzült neve.
A hivatalos szlovák név megegyezik a magyarral, azaz egreš. De rumci feltételezésével szemben az irány fordított: a magyar név került a szlovákba. Az ennek megfelelő valóban szláv formát a cseh őrzi az angrešt alakjában. Ebben az n másodlagosan betoldott, az eredeti alak: *agrešt, amely a kései latin agresta 'éretlen szőlő; savanyú bor' (< agrestis 'mezei (értsd: nem hegyen termett)'). A szlovák poľka (nyelvjárási poľke), cseh polka ennek a latin 'mezei' szónak a tükörfordítása.
A magyar egres is ide megy vissza, és magyarsága mellett két tényező bizonyít: a hangrendi illeszkedés és a végső -t lekopása (mert azt a magyar nyelvérzék tárgyragnak érezhette).
A rumci által bemutatott nyeljárási lapon Zemplénben szerepelt a koszmacska név. Ez szlovák eredetű (kosmačka), és ennek a szlovák névnek a korábbi kosmata alakjéra mezetiuk vissza a magyar köszméte nevet. A kosmata jelentése egyébként 'hajas, szőrös'. A déli szomszédoknál is kosmačka ~ kosmaček a név.
„Úristen, és honnan tudjátok akkor, hogy mit hogyan kell írni?”
Onnan, hogy megtanulja az ember, mint az ly-t. Nekem a köznyelv az anyanyelvváltozatom (ez így persze csúsztatás, de csak pici), legalább ötödíziglen budapesti vagyok. De egy csomó esetben nincs más, mint megtanulni.
„A hizlal :) elég vicces:)”
Hát pedig úgy kell írni, ezek szerint szerinted ejteni is. ;-))
A köszmétearaszoló jól mutatja, hogy a szaknyelvi kodifikációban mekkora szerepe van a kodifikátor anyanyelvváltozatának. Ugyanis míg az egres a hivatalos növénynév, az állatnévváltozatok közül a köszmétearaszoló a hivatalos, a pöszmétearaszoló, egresaraszoló, harla[!]kinlepke csak névváltozatok.
Az ágrist csak most fedeztem fel. Az tetszik! És mindent megmagyaráz. Így már látom értelmét az egresnek. De nem jól ejtjük akkor. Inkább Áegröesnek kellene. Már a keetős betűket másként formált e-nek gondoltam.
Úristen, és honnan tudjátok akkor, hogy mit hogyan kell írni?
Mindent be kellett vágni? Nem csoda, hogy nagy a keveredés :)
Az ősök lustasága különben szerintem még nem feltétlenül követendő hagyomány.
A hizlal :) elég vicces:) a hírdet is :)
Azért nem értem, mert én tudok köznyelvileg beszélni egész nap, miközben a telefonban anyukámmal tájnyelven, exanyósommal az ő tájnyelvének keverékén beszélek, de nem zavarodom bele a helyesírásba.
De a környezetem képes a hivatalos érintkezésben is a megszokott tájnyelvet használni, és minden hosszú í leírásásnál csodálkozva megkérdezni, hogy biztos-e?
És ezt csak ezen a tájon tapasztaltam. Esetleg még Pesten. Szóval, szerintem nem a beszélt nyelvtől függ. Mástól.
Egres pedig nem létezik! :)
Lásd: a köszméte-araszoló! Nyilván a köszmétén araszol, azért köszmétearaszoló. Miért nem egresaraszoló akkor?
„Tessék szépen kimondani a hosszú í-t!!
Azért van!
Ha már 2 jutott, használjuk ki!”
Nyugat-dunántúliaknak csak egy jutott, keletieknek több helyen is jutott hosszú, mint a köznyelvben. Meg hát idővel alakul is. Az írásbeliség egy kreált (átlagolós, történetiségen is alapuló) nyelvváltozatnak felel meg, s hiába írunk színészt, a köznyelvben mégis szinész járja, de dicsért írunk, mégsem ritka a dícsér ejtés. A hízlal, hírdet köznyelvi ejtés viszont szinte kizárólagos a helyesírásnak megfelelő hizlal és hirdet formákkal szemben.
„A tehetségem a ribiszke/piszke -nél nyilvánult meg.”
Azt hittem, ironizálsz, arra reagáltam. Bocs.
„Benne van a köszméte, de csak rovarként, mely az egrest pusztítja.”
Az a köszmétearaszoló. Egy bekezdésben van a köszmétével, de két önálló szócikk. (Sajnos az ÉKsz.-nek ez a tipográfiai felépítése valóban sok félreértésre ad alkalmat.)
Egyébként a csipkeszőlő táj-nak, a köszméte nép-nek, a piszke nép-nek, a büszke táj-nak, a pöszméte táj-nak, a tüskeszőlő szintén táj-nak van minősítve a köz- és szaknyelvi egressel szemben. (A nép az általánosan elterjedt népnyelvi szavakat, míg a táj az egyes tájakhoz köthető tájnyelvi szavakat jelöli.)
„KÖsz: :) tehetséges vagyok. :)”
Nem hiszem, hogy benned lenne a kutya elásva. Sajnos nem egyedi eset, hogy emberek szótárakban nem találnak meg dolgokat. Ilyenkor mi, szótárcsinálók, káromkodunk, de azért nem haszontalan elgondolkodni azon, hol is a hiba. Nekem például fogalmam sincs róla. Legkönnyebb egyébként az oktatásra mutogatni (vö. PISA-felmérés).
„Azért volt jogos, mert nelegyemmá' lecek”
Dejsz az éppolyan, mint a kezek. Azzal meg semmi baj nincs. ;-)))
„Inkább mint hogy MINDENT rövid i-vel mindanak”
Nyugat-Dunántúlon úgy szokás. De a köznyelvben is sokkal gyakoribb a rövid i, mint a helyesírás szentesítette nyelvváltozatban.
„Persze, mindent meg lehet szokni. A csúnyát is.”
De mitől tart valaki egy nyelvi formát csúnyának? Vagy szépnek?
„Már annak, aki ezt tanulta.”
Nekem, mint legalább ötödik generációs budapestinek ez nem volt meglepő (más persze igen). De nekem gondot inkább ennek a gyümölcsnek álcázott timsónak az íze okozott, mint a neve. ;-))
Az állományjavító szaknyelvi szó, úgyhogy köznyelvben valóban furán hat, de az egres (váltig állítom) teljesen semleges stílusértékű. Persze vannak a köznyelvi szókészletnek olyan szegmensei, amelyek sokkal kevésbé stabilak, mint mások, a növénynevek közt van jó néhány ilyen. Egyébként adott kontextusban szerintem a közösülés is tud teljesen semleges lenni. De te épp egy nem semleges kontextust választottál példának.
A cserje egyébként számomra százszor köznyelvibb, csak most sehogy sem jut eszembe épp ilyen furcsa hivatalos műszó. De képzeljetek ide valamit! Csak a közösülés jut szembe, de az illetlen. Drágám, úgy szeretlek. Közösülünk?
Na, az egres nekem igyebben hangzott. Sokkal.