Én is nagy rajongója vagyok a filmnek, meg persze a L'art Pour L'artnak is, meg a Gallának is külön (meg a Monty Pythonnak is, stb.) Akkor persze nem láttam a filmet...
Az a tény pedig, hogy ez a film feledésbe merült, ill. mellőzött volt, az köszönhető a királyi TV felfogásának is, mert ha jól tudom, akkoriban ment éjszaka a Monty Python Repülő Cirkusza is, és azzal is mostoha módon bántak... Az én véleményem szerint a magyar közönségnek igenis lettek volna ilyenirányú igényei, persze nem annak a rétegnek aki most is csak a különböző csatornák szappanoperáit nézi. Ha máshogy történik, talán ma nem így nézne ki az egész abszurd-humor vonal, és nem csak 1995-ben ismerte volna meg az ország a L'art Pour L'artot a Besenyő Családdal... De hát ez van.
Nemrég megtaláltam a film forgatókönyvét, txt-ben itt, ha érdekel valakit:
Amit még érdekességként meg lehetne említeni, hogy a "Radafuk Ernő" név, bármennyire is hülyén hangzik - nem L'art Pour L'art agyszülemény, hanem Hamvas Béla - Karnevál című regényéből való, ami talán témájában, és Hamvas Béla munkásságának tekintetében leginkább Láar Andrásra jellemző.
A filmet csak nemrég sikerült megszereznem, de egyből ismerősek voltak a dallamok belőle, például a Galla (ill Holló Színház) egyik lemezén hallható "Szívszerelem" című szám egyik korai változata, valamint Dolák-Saly Róbert "Nőt akarok..." című számának zenei alapja, amelyet akkor csak filmzeneként használtak fel, ja és nem szabad kihagyni a "Lám csak lám" című dalt, amelyet Laár András énekel a filmben, az pedig rajtavan egy L'art Pour L'art lemezen (Asszem a 3 testőrön)
A film elején egy magnó látható a Tompika-taxi anyósülésén, amiből Dolák-Saly egyik száma hallható, elképzeléseim szerint a dal DSR egyik nyolcvanas évekbeli albumán van rajta, mert ő már ugye akkor is aktívkodott zenei téren, noha leginkább a háttérben volt, mint dalszerző. Nincsenek meg valakinek a szóló-lemezei? :)
Hihető, volt pár jelenet a belvárosi bérházak közt. De nehéz őket pontosan azonosítani. Engem pl. érdekelne, hogy melyik 4 emeletes tetejéről jött le a Főhős (helyett a kaszkadőr), a buszsofőr lakásába.
Damjanich u. 26/B alagsora. Egyébként később nyílt mellette (26/A) egy étkezde, és ott gyakran megfordult civilként DSR. Az biztos, hogy Laárt láttam akkor; hogy melyik jelenet arra nem emlékszem, újra kell nézni hozzá a show-t.
Ó, nekem is megvan videllyón! Sőt arra is emlékszem, hogy valóban jóval korábban forgatták, mert egyik nap, amikor mentem haza, láttam, hogy a házunkban levő zöldséges elég furán átalakult, és ott van benne 1 db Laár András, aki nagyon furcsán viselkedik: éppen úgy, mintha Jön a medvét forgatna.
Akkor a 1992XI.14-i tartalom, betű szerint (váltogatja, figyelembevevő, L'art pour Laár helyett...és a 9-9 sem pontos, megszámoltuk)
Jön a medve!
1989 márciusában forgatták, de csak most kerül először képernyőre a L'art pour l'art Társulat első tévéfilmje. Minthogy a társulat humorának nem része az aktuál- (vagy bármilyen) politika, így nem baj, hogy ennyit váratott magára a bemutató. (A film ötven év múlva éppen úgy vetíthető lesz, mint most!)
Elveszett buszbérlet körül forog a cselekmény. A Főhős (Galla Miklós) a film elején elveszti, majd sajátos, finoman fogalmazva nem egészen a realitásokat figyelembe vevő logika szerint kezdi el keresni. Hogy megtalálja-e? Ez legyen a krimi-, sőt horrorelemeket sem nélkülöző film titka.
Érdekesség, hogy Laár András és Dolák-Saly Róbert fejenként kilenc-kilenc szerepet játszik a filmben. Nagy Natáliának viszont, aki akkor nemrég került a társulatba, sajnos csak epizódszerep jutott. Tehát negyvenöt perc izgalom, döbbenet, csodálkozás és szájszéli mosoly váltogatják egymást a Jön a medve! nézőinél.
Képünkön: jelenet a filmből
Itt A BKV ellenőr megmutatja a pisztolyát a Főhősnek. A kép amúgy vágáskor kikerült a filmből
Emlékszek, a jegyellenőr a Laár András volt és punknak volt öltözve, agresszívan kérte a jegyeket bérleteket. Az egész egy elhagyott bérlet körül bonyolódott.
Szóval a Medve, aki jön.
Végigröhögtem a filmet, mikor 1991(vagy 92?)-ben (nov. 14.) bemutatták. Sose volt műsoron többé. Sokaknak nem tetszett, még többen nem látták.