Ha netán ugyanolyan lesz, mint állóhelyzetben, nem mond-e ez ellent az SR-nek? Lesz-e a kerék peremében feszültség annál az oknál fogva, hogy ott Lorentz kontrakciónak kellene végbemenni, de nem lehet, mert nem engedi a test geometriája, így nyúlnia kell?"
Olyan lesz, mint egy nagy sebességgel forgó motor forgórészének képe, pedig az messze nem forog relativisztikus sebességgel. Az, hogy az SR-nek ellentmond-e, az attól függ, hogy ki hogyan gondolkodik felőle. Szerintem a józan ész szerint fog viselkedni.
Nem lennék meglepve, ha valahol már dolgoznának egy hasonló kísérleten. Mostanában nagy divat szondákat lődözni az űrbe, az áltrelt és a specrelt tesztelendő. Nem tudok róla, hogy az Ehrenfest paradoxont végiggondolták-e, az is lehet, hogy méréstechnikailag egyelőre nem tudják, hogyan lehetne megcsinálni.
Most nekem úgy tűnik, hogy maga a gurulás már nem okoz paradoxont, ugyanis az előző gondolatmenet alapján számolva a testben ébredő erők ugyanazok lesznek akkor is, ha a kerék középpontja mozog.
Az történik, hogyha a mozgó kerék minden pontjának megnézzük a sebességét, és felbontjuk érintőirányú komponensre és a maradékra, akkor a maradék az pont a középpont sebessége, ami az egységes oldalirányú kontrakcióért felelős, az érintőirányú komponens pedig pont olyan mint az előző esetben, tehát ugyanakkora érintőirányú feszültséget gerejszt az anyagban.
Ez alapján a link alapján azt hiszem értem a dolgot.
Tehát amit a spec. rel.-es magyarázatból érteni vélek:
A testeket képzeljük atomok rácsának. Ebben két atom 'd' távolságra szeret lenni egymástól, ha közelebb kerülnek taszítják egymást, ha távolabb, vonzzák.
A valóságban merev testek nem is léteznek, így ezeknek a kontrakciójáról nem is beszélhetünk. Helyette ezek a 'd' távolságok változnak meg a Lorenz transzformációnak megfelelően. Pontosabban a mozgás irányában csökken 'd', erre merőleges irányokban változatlan.
Tehát én azt vettem le, hogy a konkrét viselkedést csak a dinamika ismeretében vizsgálhatjuk. Ez pedig az lesz, hogy ugyan az érintő irányú 'd' csökken, de túl kevés atom van, ezért az anyag elkezdi nem jól érezni magát, az atomok úgy érzik, hogy túl távol vannak egymástól, feszültség ébred az anyagban.
Ennek a magyarázatnak az ellenőrzésére kísérletet is lehetne tervezni: Ha valahogyan nagyon pontosan mérni lehetne az anyagban ébredő feszültséget, akkor egy kellően felgyorsított korong esetén ki lehetne mérni, hogy a relativisztikus effektus (érintő irányú húzófeszültség), megjelenik-e az egyébként a centrifugális erő miatt sugárirányú húzófeszültség mellett.
Eddig azt hittem, hogy nagyjából értem a speciális relativitás elméletét, de ez a paradoxon végképp betett.
Vegyünk egy a fénysebesség 90%-a kerületi sebességgel forgó kereket. A kerék karimáját csíkozzuk be, 1 cetiméter fekete, 1 centiméter fehér, ... az egész kerület legyen ilyen pepita.
Helyezkedjünk úgy, hogy pont a kerék tengelyén legyen a szemünk, mondjuk magától a keréktől 1 méterre. (A kerék legyen akkora, hogy pont egy méter legyen a nyugalmi kerülete.)
Kérdéseim:
Mit látunk?
Mivel a karima minden pontjától pontosan ugynolyan távolságra vagyunk, ezért a fény ugyanannyi idő alat ér a szemünkbe. Pontosan egy pillanatnak az állapotát látjuk a nyugalmi koordinátarendszerből megfigyelve.
Milyen lesz a kép?
Ha netán ugyanolyan lesz, mint állóhelyzetben, nem mond-e ez ellent az SR-nek? Lesz-e a kerék peremében feszültség annál az oknál fogva, hogy ott Lorentz kontrakciónak kellene végbemenni, de nem lehet, mert nem engedi a test geometriája, így nyúlnia kell?