Még csak 12 vagyok, de már háromszor mentem el a sebészetre benőtt körömmel :/ Most megint be van nőve a nagy lábujjamon, és mindenki mondja hogy menjek el, de egyszerűen félek (azaz azt hiszem pánikba vok esve mert minden nap emiatt sírok) . Az érzéstelenítő az irdatlanul fáj, de azt még csak-csak kibírom. de NAGYON félek, mert a tesóm is ezzel a problémával küzd, (már vagy 8-szor kivágták neki) és neki már volt olyan hogy nem érzéstelenítették el rendesen és végig amikor csinálták MINDENT érzett! és ráadásul mindkettőnknek a kórházban ugyanaz az orvos csinálja, és ő nagyon flegma, és aliga törődik azzal, ha fáj! de anyám el akar vinni, vagy holnap vagy 3 nap múlva, de én majd betojok úgy félek! (kérlek ne nevessetek ki!) bár a hozzászólásokat olvasva kicsit jó érzés tudni, hgy ezzel nem csak én küszködök, :)
szóval tanácsokat, bátorítást kérek azoktól akik együttéreznek velem! Sürgős lenne!
Kedves Cimbóka! Bár én most más miatt néztem ide, de leírom a saját tapasztalatomat, hátha még nem késő és segítek vele. 20 éve volt benőtt körmöm, azóta sem soha hálistennek! Először nekem is kimetélték a szélét sebészeten, majd pár hét múlva visszanőtt, levették a körmöm, szörnyű volt :-((( Ez több hónapos fájdalommal járt persze, ez alatt megpróbáltam rájönni a megoldásra és sikerült! :) Ha lehetne rajzolni, rajzolnék, de hátha érthető lesz: amíg a benövés helyétől kezdve le nem nő az új köröm-rész, addig tart a macera, ez több hét. Ez alatt a több hét alatt én azt csináltam - miután a második sebészeti beavatkozás, a levétel után kezdett visszanőni az új körmöm, kb 3-4 mm látszódhatott már -, hogy reggel és este egy jó erős, hagyományos leukoplasztot átragasztottam a benőtt oldaltól át a nagylábujjam alatt át a másik oldalig... az a lényeg, hogy egy kicsit a köröm a növekedés ideje alatt kiemelkedjen a húsból-körömágyból, és ezt így lehet elérni, ha lefeszíted róla amennyira csak lehet, a környező húst-körömágyat. Mondjuk, mintha azt akarnád elérni, hogy a nagylábujjad jobb és baloldalát alul valahogy összeérintsd, egymáshoz közelítsd, tehát húzod-feszíted össze a ragtapasszal. Ez nem fáj ilyenkor, csak idétlenül hangzik. :) És emellett minden reggel és este kenj rá valamilyen krémet, hogy puhán tartsd, én nagyon féltem az újra begyulladástól, ezért Tetránt használtam, gyulladáscsökkentő krém. Esténként, amikor csak van rá ideje a férjednek, zuhany helyett fürödjön, hogy ázzon fel a köröm és környéke, mert ha puha, jobban idomul ahhoz, amit akarsz vele tenni :) (vagy áztassa 10 percig), majd szárazra kell törölni (de teljesen, különben nem ragad rá jól a leukoplaszt), leragasztja, ahogy írtam és utána bekeni csak ott a benőtt részt picit. Ezzel alszik, reggel leveszi, acetonnal szedje le a leukoplaszt maradékát, megmosni, szárazra törölni, eljárást megismételni :), és így vegyen cipőt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pasi és szélesebb a cipője - én nő vagyok, egy kínszenvedés volt megtalálni azt a fazont, amit tudtam hordani!! Hát, ez elég hosszú volt, de remélem, segítettem, tudom, hogy ez milyen iszonyú fájdalmas dolog! Üdvözlettel Viszkasz
Éppen egy éve írtál... Megoldódott a problémád? Hogyan ? Hol csinálták meg? A férjemnek van mostanában elég súlyos gondja a körmével és keresem neki a megoldást. Mi az a körömszabályozás?
1 év eltelt miután benőtt mind a két lábamon a nagylábujjam mind a kettő széle. Kentem mindenféle ősi és kortárs nyavajával, ami sajnos nem használt. Voltam többször pedikűrösnél, ami sokkal jobban fájt mint a legvégső, sebészeti beavatkozás. Legelőször tavaly nyáron szántam el magam a sebészetre, akkor tartottam tőle mert több helyen borzasztó véleményeket olvastam erről a beavatkozásról, de mivel szerettem volna a nyáron a Horvát tenger előnyeit kihasználni, a Bp.-i XIII. kerületi (Visegrádi utca) szakrendelőbe bringáztam. A nővérke mintha már várt volna, mikor leültem a doktorhoz a kezében lidokain injekciót pöckölt. 4 szuri 1 lábujjba, nem volt gáz. A pedikűrösnél sokkal intenzívebb fájdalmat éreztem. :( Aztán 2 perc alatt megcsinálta a doki. Vissza a melohelyre, a bringámmal mentem a saját kerekeimen. Megbeszéltük, hogy egy hét múlva megnézi a másikat is. Azt is hasonló procedúra kísérte, annyi különbséggel, hogy Óbudáig bringáztam az eljárás után. A fájdalom elenyésző volt, kedvesek készségesek voltak a rendelőben..De ezután következik a fekete leves. Októberben ismét mind a két lábamon mind a két körmöm, de ezúttal csak egyik oldalon, de begyulladt. Szóval akkor lidokain nélkul csak kimetszett egy-egy ki darabot, pár héttel rá sajnos megint begyulladt... Akkor már nem volt mit tenni. December közepén kari előtt újra elmentem. 2x4 lidokain injekció , megcsinálta mind a kettőt egyszerre. :Đ Mint egy kis nyuszika fülecskéje, úgy nézett ki a lábam ujja, mivel szépen bekötötték a nővérek. Eltelt ismét 3 hónap és az egyik lábamon az egyik oldalt sajna újra befelé nől a köröm. Ma hívtam fel egy lézerklinikát végső megoldásként, jövőhét péntekre kértem időpontot. Ma még megyek gyógypedikűröshöz is, megkérdezem, mit gondol az esetről. Lehet megpróbálom a körömszabályozást... Kitartás mindenkinek aki tudja miről is beszélek. :)
Sziasztok! Kicsit beleolvasgattam a topicba és úgy látom eddig ahány ember, annyi megoldás, kinek mi segítetett.
Nekem is már évek óta mindig be benő a lábkörmöm a nagy lábujjamnál. Van hogy 2hónapot bír ki, van hogy fél évet is, hogy egyáltalán nem fáj, aztán valami megnyomja és írtóra begyullad.
Nekem a gyógypedikűr tökéletesen megoldotta a problémámat. Igaz hogy elég drága egy igényes lábkezelés, de a fájdalommentesség mindent megér.
Természetesen igaz, hogy nagyon jó kezű, értő szakembert kell kereseni, és a sima pedikűrös nem bitos hogy ért hozzá. Ehhez külön gyógypedikűr kell. Nekem segített!!!!
Holnap megyek is mert a hétvégén szintén begennyesedett a lábam, tegnap már egy sima lapos csizmát sem tudtam felhúzni a lábamra, szóval izgatottan várom a holnapot hogy megszabadúljak a fájdalmamtól!
Nekem a kezemen volt egy ilyen kb három hónapja, sztk-ba mentem és minden úgy történt, ahogyan GraveHun leírta, nem kell félni tőle. (A statisztika miatt: férfi vagyok.)
Látom, kihalt a topic. Gondoltam így fél év elteltével írok még egy sort... Szóval sztk-ban voltam, a szurin kívül az ég világon semmi sem fájt egy cseppet sem. Azóta visszanőtt rendesen, nem nő be, nem fáj, semmi baja. Tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Pedikűr és lézeres kezelés nélkül, INGYEN.
Sziasztok! Én tavaly ősszel szántam rá magam, hogy elmenjek megműteni a benőtt körmömet :( Egy évig kínlódtam vele. Magánrendelésen csináltattam meg, vidéken kis városban 30ezer ft volt úgy, hogy kétszer vissza mentem kötéscserére. Nekem lézerrel csinálták, és egyáltalán nem fájt utána. Pedig az én fájdalom küszöbön igen minimális de semmit nem éreztem és gyönyörűen begyógyult. Senkinek nem ajánlom az Sztk-s megoldást :S Azok hentesek :S Pedikűrös meg vajmi keveset ért ehhez, szintén hanyagolnám. A lényeg, hogy egyenesen kell vágni a körmöt, és kényelmes cipőt hordani.
én minden vagyok, de metroszexuális nem, mégis havonta másfélhavonta egyszer elmegyek pedikűröshöz, hogy a benőtt körmöket is vágja ki, és tegye rendbe a bőrkeményedéseket a sarkamon...
s ebben nincs semmi hüJeség.
egy apróság, amivel tehetünk magunkért valamit, ha már ilyen körmünk van.
az hogy inkább menjünk sebészetre, az nonszensz...
kétszer voltam, 3-3 napig cipőt se tudtam húzni, ergo melóból ennyi ugrott...
Most, hogy jobban olvasgatom a hozzászólásokat, az itt lévők bő 80%-a nő, így megértem, hogy miért képesek pedikűrösnek és lézerklinikának pénzt fizetni és miért fájlaltatják magukat a "műtét" miatt. Ne vegyétek rossz néven, de egy pasi szemszögéből nézve ez marha nagy hülyeség. Ép eszű ember nem dob ki pénzt, főleg nem lábápolásra. Félreérteni nem kell, lábmosás, masszázs, stb ITTHON. Belefér, sőt természetes, de aki nem metroszexuális, az biztos nem fog pedikűröshöz járni. Nekem hál istennek nincs ilyen ismerősöm, de furcsán is néznék rá, ha lenne. Lehet, hogy Pesten ez trendi már, nem tudom, de ha igen, akkor még egy ok, hogy nagy ívben kerüljem azt a várost. Ha fiú vagy és van benned bármilyen önkontroll, vagy ha egy darázscsípéstől nem sírod el magad, akkor a sebészeti eljárástól sem fogod. Egyébként akinek visszanő, megmondta az orvos, hogy az azért van, mert utána is rosszul vágja a körmét. Nem szabad lekerekíteni, ugyanis megint elkezd oldalra nőni. Ha ezt betartjátok, elvileg nagyon kevés a visszanövés esélye. Ha pedig visszajön, akkor még egy 15perces beavatkozás. Inkább, mint egy fél havi kereset és egy nap utazgatás, egyeztetés.
Egy kis kiegészítés: a lézeres műtét 25ezer, plusz ahogy olvastam sok hozzászólást, az ténylegesen fáj, miután elmúlik az érzéstelenítő hatása, amit el is hiszek, mert kiÉGETIK. A sebészeti eljárást fizeti a TB. Sebészetnél elég nagy a visszanövés esélye, lézeresnél kicsi, de ott is olvasni, hogy visszanőtt. Míg a sebészeti eljárás abszolút ingyenes és fájdalommentes, nem értem, hogy lehet valaki annyira kényes, hogy képes akár még utazni is és fizetni huszon x ezer forintot egy műtétre, amit a városában lévő sztk rendelőben is ugyan úgy meg tudnak csinálni. Ingyen. Ha visszanő, vissza kell menni mégegyszer. Mint mondtam, nem kellemetlen, nem fáj. Legalábbis nekem egy ilyenért a 25ezer jobban fájna, mintha egy nap 5x elvégeznék az eljárást.
Szörnyű, hogy mennyien siránkoznak, hogy mennyire fájdalmas a sebészeti beavatkozás. Pár helyen még olyan is olvastam, aki szerint a szülés után a második legfájdalmasabb. Hát ha ez igaz, akkor a szülés is egy nagy 0. Elmentem a sebészhez, megnézte, kb 10-20másodperc alatt beadta az érzéstelenítőt, rá fél percre teljesen érzéstelenné vált, fogta, alányúlt egy nagy ollóval és szépen leszedte a körmöm negyedét. Közben az ég világon semmit nem éreztem. Ez volt 10 perc, első alkalomra, majd háromszor 2(!!!) percet voltam orvosnál kontrolon, ami újrakötözést jelent, természetesen észre se vettem, csak amikor szólt a nővér, hogy miért nem ülök fel, már rég kész van. Érzéstelenítő hatása után sem lehet semmi fájdalmat érezni, nem szívműtét ez, hanem normálisan levágja a körmöt, ami nem fáj, csak vágáskor, ergo utána nem is érezhet az ember fájdalmat. Hétfőn voltam orvosnál, ma szombat van, egy kicsit viszket, hogy gyógyul. Azt mondta az orvos, hogy holnap levehetem. Én is halogattam már 10 éve, bár csak 3 éve gyulladt be és vérzett folyamatosan, de ha tudom, hogy ennyire egy semmi beavatkozás, akkor már réges régen elmentem volna orvoshoz. Egyébként a legkellemetlenebb része az, amikor beadja az érzéstelenítőt és amikor már a végén jár, elkezd egy kicsit feszíteni. Kb 4mp-et és nem durván. Hogy ettől hogy ájulhatnak el emberek, hogy így fáj, úgy fáj, nem értem. Tudom, hogy valakinek alacsony a fájdalomküszöbe, de nem hiszem, hogy ennyire. Akinek fáj, menjen sebészhez. Ha visszanő, visszamegyek én is. Ameddig csak kell. Ennyit kibírok vígan és dalolva.
Én pedikűrös műkörmös vagyok. Sajnos nagyon sok orvos nem tud mit kezdeni a benőtt körömmel, mert nincs hozzá megfelelő eszköze. Mi pedikűrösök meg tudjuk csinálni. Persze kevés jó pedikűrös van.
Sziasztok.Szörnyű számot mondok,én 10(!) évig éltem a benőtt lábkörmömmel.Mindig igyekeztem kezelgetni magamnak,de azért fájt folyamatosan.Húztam amíg tudtam,de mára már a zokni is elviselhetetlen volt.Átvittek az sztk-ba és 5perc alatt segített a doki.Fájdalomcsillapító nélkül,fogta,beleollózott,bekötötte,ennyi.Ha tudtam volna hogy szinte nem fogok semmit érezni,már rég elmentem volna.Persze,majd még most jön a java...
Szép napot mindenkinek. Tegnap délután estem át sebészeti beavatkozáson. Ha tudtam volna hogy ennyi az egész , nem szenvedtem volna két hónapot!4 perc! Az érzéstelenitő beadásától a befejezésig!Az injekció volt a legrosszabb az egészben. Nagyon korrekt, beteg barát hozzá állás az orvos részéről, bátran ajánlom mindenkinek. Dr Szűcs Zoltán sebész, Békéscsaba, van honlapja keressetek rá, elég bizarr a honlap cime. Ugye a hely miatt inkább dél-keleti betegeknek jó, bár ha szenved a páciens, a távolság nem tünik olyan nagy kihivásnak(bizonyos határokon belül!).
Fóka! Akkor te szerencsés vagy:) Örülök neki.De nálam az a baj,hogy nekem nem a körmömnek a teteje van benőve hanem a körömágynál..Azért jöttem megint ide, mert holnap megyek temetésre és csinos cipőt kéne felvennem..... de ugy fáj mindkét lábujjam,hogy nem tudok felvenni megint egy normális cipőt se:(( Már nagyon elegem van ebből a benőtt körmömből.. Rá akarom szánni magam a lézeres műtétre.... De őszinte leszek félek tőle..... Első műtétem se volt kellemes....:S És még hatásos se volt..:S
Szia Szitusek! Bár nem nekem szegezted a kérdést,szívesen válaszolok a kérdéseidre. Nem rég volt lézeres műtétem. Írj a gigi456@citromail.hu-ra. És ott válaszolok! üdv.
Az érdekelne, hogy egy ilyen lézeres műtét után mennyi ideig nem tudsz cipőt felvenni, és kb. mennyi idő múlva tudsz vezetni a beteg lábaddal. Kacérkodom én is ezzel a műtéttel, csak nem tudom, milyen hosszú a gyógyulás, és ez sajnos most szempont.
Nagyon szimpatikusnak tűnik a módszer amit leírtál. Előtte sokáig volt probláméd vele? És lenövesztés közben semmi különösebb dolgod nem volt vele, mint lekerekíteni? Azóta teljesen tünetmentes vagy?
Sokan írják,hogy a pedikűrösök ki tudják vágni nem kell egyből sebészhez rohani.Ez nem igaz. Mert ha a köröm V alakban nő és a körömágynál egyből a húsba nő, akkor azt csak ha felvágják úgy tudják kiszedni, a pedikűrős csak akkor tudja kiszedni ha nem a körömágytól van benőve.Nekem egyik lábamon a körömágytól van benőve,és a másiktól nem.Tegnap ki is vágták az egyiket, de ahol a körömágytól van benőve azt nem tudták.....Azt csak ha felvágják, azaz sebészeten. Mert ahogy alul van a körömágy abból oldalra egy kis kampó szerű köröm nő ki.ami egyből a húsba nő be.:S
Linda! Köszönöm szépen a válaszod! Amikor nekem simán műtöték (nem lézeresen) akkor is majdnem ugyan ezt éltem át.Az érzéstelenítő az elég kellemetlen volt.És akkor is be szereztem az álltalad is ajánlott Cataflam-gyógyszert, de akkor nekem hála istenek nem fájt annyira mikor ki ment az érzéstelenítő, mert egész nap pócoltam:) Majd lehet megrpobálkozom ezzel a lézeressel is.Ha már nincs más amitől jobb lenne..:) Mégegyszer köszönöm a válaszod!
Én is pár gondolatot szeretnék megosztani veletek a benőtt körömmel kapcsolatban!
Ezen az oldalon olvastam először a lézeres műtétről. Úgy döntöttem ez a legjobb megoldás erre a problémára! Mivel Szegeden élek, számomra fontos volt, hogy a közelben találjak egy olyan helyet ahol ezt megcsinálják!
Győr, Pest ezeket hallottam, hogy ott csinálják! Rövid keresés után, találtam egy szegedi magánklinikát ahol meg tudják csinálni.
Telefonos egyesztetés után mult hét péntekre be is írtak!
Ha valakit érdekel, akkor ez a Szent Gellért magánklinika!
A műtét rendben zajlott, az érzéstelenítő beadása volt rossz, illetve amikor kiment belőle.
Számomra az volt a legijesztőbb, hogy összevarrták a sebet! A kivágott köröm elég nagy krátert csinált, így húzták össze!
Hétfőn volt a kemény látvány mikor kötözésre mentem vissza, és megláttam!hmmm nem semmi! Holnap varratszedés!
Én csak bátorítani tudlak, jobb ezen a végleges megoldáson minél hamarabb túlesni.
Az ára szerintem nem olyan vészes, én a két belső oldalért fizettem 48.000 Ft-ot.
Maga a műtét mindennel együtt kb. 5-6 perc volt, úgyhogy elég gyors. Mire észbe kapsz már túl vagy az egészen.
A műtét alatt semmi fájdalmat nem éreztem, az elején az érzéstelenítés nem túl kellemes, de ezt sem úgy jellemezném, hogy fájt, inkább kellemetlen volt.
Az érzéstelenítés után egy ollóval kb. félbevágják a körmöt és a benőtt részt eltávolítják, azután egy lézeres szerkezettel (nem túl orvosi szaknyelven) a körömágynál lévő mátrix sejteket kiégetik, utána tamponálják és kötözik, ennyi. Ezek után húznak a lábadra egy kis kék zacsit és kint a váróban 20 percet kell sétálgatni, hogy átázik e a kötés, ha igen újra átkötik.
A fájdalmas rész akkor következik be, amikor kimegy az érzéstelenítő hatása, hát...az eléggé rossz. Érdemes beszerezni Cataflam-ot, nagyon hasznos kis bogyóka. Éjszakára jobb ha felpolcolod, mert nem fáj annyira.
A műtét másnapján le kell áztatni a kötést és kihúzni a betömködött tamponálást. Én elég horror sztorikat olvastam erről a részéről, de szerencsére nem tapasztaltam még csak hasonlót sem. A lényeg, hogy jól ki kell áztatni (én vagy 50 percet áztattam) és amikor már nem húzódik egyszerűen ki kell húzni egy határozott mozdulattal. Utána vérezhet, az természetes.
A következő napokban zuhannyal jól át kell mosni a sebet reggel és este, hogy nehogy beszáradjon, erre nagyon oda kell figyelni!!! És kötözni, ami nekem nem volt egy nagy dolog, mert egy ragtapasszal leragasztottam és ha esetleg átázott, cseréltem, de ez nem volt jellemző.
Szerintem érdemes kivenni legalább 1 hét szabadságot. Nekem jan 18.-án csinálták, de zárt cipőt, csizmát még mindíg nem tudok felvenni és vezetni sem tudok.
Remélem nem ilyesztettelek el, hanem erőt adtam hozzá!!!
A spange az egyik leghatékonyabb módszer a körömbenövés problémájára műtét nélkül és fájdalommentesen, ami nem utolsó szempont. Ezt az eljárást a fogszabályzás működésének elve alapján hozták létre.
Februári és márciusi vizsgámra és versenyemre keresek olyan modelleket, akiknek körömbenövésük van, vagy a bőrkeményedésen kivül apróbb problémákkal rendelkeznek a lábukon, mint például tyúkszem, sarokrepedés..