na szóval Bokros Lajos volt az aki 1995-ben hozott intézkedéseivel (csúszó leértékelés) stabilizálta az országot, amelynek az eredményeit a csúti dagadt cár 1998-tól 2002-ig élvezhette.
Kósa Lajosra, az anyukájára , meg az örökösnőre is előbb bíznál te bármit, mint valaki olyanra, aki nem egy fideszes kommunista. Nem kell ezt hangoztatni, tudjuk.
Csak mondom, Lajos 3 hete megírta mit kéne. Nem volt nehéz dolga, megnézte mit csinálnak a sikeresebb országok.
Azt írja:a koronavírus-járvány okozta válságot nem monetáris, hanem fiskális intézkedésekkel gondolnám kezelni. Valamint alapkamat emelésről is ír, de azt az MNB meghúzta már.
Továbbra is azt mondom, bíznak benne, hogy nem lesz olyan hosszú (mély) a válság és így a kevesebb közpénz elköltése később (verseny)előnyt jelent. Akár be is jöhet, akár csak a bcg oltásnak köszönhetően is. Szóval még igazuk is lehet, nem látok a jövőbe.
Ugyanakkor itt van a most bajban lévő emberek tömege, lelke rajta, hogy így kísérletezik.
Az meg megint más kérdés, hogy az általam írt 2 példában az amúgy egekig magasztalt magyar mikro-, kisvállalkozókat hagyják szarban. Az meg tényleg unortodox, hogy egy amúgy is kétséges megtérülésű vasútvonalat azért majdnem 2.5x-es áron megépítjük, haveroknak a milliárdokat most is adjuk.
A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük és június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell befizetniük. Varga Mihály kiemelte, hogy a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó.
és a legdurvabb a fasziban, hogy szemrebbenes nelkul gyakorlatilag vállat vont a faszi, hogy "hja, egy csomó emberen nem tudunk segíteni". ő is mehetne az első sorba a falhoz. felhaborito.
de egyebkent tenlyeg nem tudom mire jatszik a kormany, ezek az intezkedesek elkepesztoen semmire se jok. egesz biztos, hogy orban valami olyasmirol almodik, hogy év végén sorolhassa, hogy "csak" mekkora lett a hiány, "csak" mekkorátcsökkent a termelés, "csak" mekkora lett a munkanelkuliseg, mikozben lesz egy kva szeles reteg aki nyomorog. nekem tetszik ez a cikk : https://444.hu/2020/04/09/zsiday-viktor-ebben-a-helyzetben-a-munkaalapu-tarsadalom-gazdasagfilozofiai-tevedes
ahol azt mondja a faszi, hogy az orbáni nagy "álom" a munkaalapu társadalom ebben a helyzetben egy óriási tévedés és öngyilkos kisérlet lehet. el kellene fogadni, hogy pár honapig az sok embernek nem lesz pénze, adni nekik, és ennyi. iszonyu széles az a réteg, akiknek nem ad semmit az állam, aki elrendelte a bezárkózást.
Közbe eszembe jutott a remek támogatásról, hogy van a faluban egy helyi cukrász(da), úgy másfél éve nyitott. Ott is kb. 5-en dolgoztak. Ők is lehúzták a rolót, természetesen nem kereste hülyére magát a tulaj, nincs tartalék, persze nekik sem kell támogatás, nincs itt szükség segítségre.
De egy mezei egyéni vállalkozónak vagy bt-nek, kft-nek, akkor is fizetnie kell éves hozzájárulási díjat, ha nem kamarai tag, hanem egyszerűen csak létezik.
Jelképes 5000 Ft/év, de itt ugye sok-sok ezer vállalkozó+vállalkozás fizet.
Szimpla adó, csak másképp becézik.
A tagok tagságit fizetnek. (évi 15.000 - 1,1 millió között)
Azt szeretném ideokoskodni, hogy a példádban szereplő Lánchíd punkt megtérült a befektetőknek! Rá kéne keresni (nem fogok, emlékezetbl írom) hogy valami befektetési jegy szerű vagy részvény kibocsájtás volt és az 1870-es években már hasznot hozott. A poén, hogy az a folyamatosan átlátható üzlet pont ellentettje ennek a titkosított, kínai, gyarmatosító beruházásnak!
Hejj ha valaki még azt hitte, hogy megússzuk ezt 700 mrd-ból az nagyon tévedett.
most tartunk 1.700.000.000.000 miliárdnál azaz minden magyar állampolgárnak bele fog kerülni 170.000 Ft-jába jelen állás szerint, de ez még drágulhat a végéig.
A beruházás Bányai szerint hosszú távon meg fog térülni, de egyébként anno a Lánchíd vagy az Erzsébet-híd megtérülését se firtatta senki. Ha ezt nézték volna, ezek meg se épülnek.
Mészáros Lőrinc részvételéről Schanda Tamás, államtitkár egy későbbi felvetésre csak annyit mondott: legyünk arra büszkék, hogy magyar emberek vesznek részt magyarországi beruházásokban.
Tegnap beszéltem unokatesómmal, egy kis üveges cége van (volt?), vele együtt 5 ember élt meg belőle. Úgy, hogy volt fizetése neki is, de semmi extra félrerakható. Mondta, hogy az emberek sem merik beengedni őket, de az egyik melós is közölte, hogy nem megy. Úgyhogy kb. 20 %-on elketyegnek (némi közületi megrendelés van), a szabit égetik, de max. május közepére az is kifut. Persze azt is neki kell fizetni a szinte 0 bevételből. Még a pontosítás előtt beszéltünk, de sok jót nem vártunk. Igazunk lett. :(
Persze az is hozzá tartozik, hogy a meglehetősen kormánykritikus szomszéd szerint, ahol nincs pénz fizetni az embereket, azok mehetnek is csődbe. Az mindegy, hogy ahol nagykutya, az egy webshop-os cég, kb. 20 % árréssel, úgy könnyű ilyen lazán felfogni. Ráadásul éppen Ő mondta, hogy 1 ember mondta, hogy nem mer bemenni dolgozni és ilyen nincs, akkor kirúgják. Pedig ott a tulaj irdatlan pénzt keres évente, ott tényleg akár "jótékonykodhatna". Szóval itt is működik a jó kis magyarosch mindenki mást leszarok...
raadasul ez az egezs "hatalmas" segelycsomag nem fog kerülni összesen 193 millaird forintba, aminek 13%-at az EU fizeti, vagyis az egesz hihetetlen segítseg a cégeknek és munkavállaloknak egy darab Puskas stadion ár. Elkéepsztő nagylelkuseg. JA de persze csak akkor, ha talalsz, és remelhetoleg eljasrsz, busszal, akarhogy, valami tanfolyamra. a felszabadulo fantasztikus 4 órádban naponta.. hihetetlen.
van egykét cégtulaj ismerősöm, akikre raferne egy kis segitseg... de ezek a szabalyok.. kb senki se fog semmit se kapni..
egy nem termelő cég hogyan tudja bizonyitani, hogy kevesebb a megrendelése?
miért KELL mindenkinek bejarnia, mikor most is mindenki home officeban van? miért KELL a bejaras mellet és/vagy valami oktatason resztvenni?
lerohadna Orban retkes fasza, ha az életben egyszer a KÖZÖS PÉNZÜNKBŐL adna valamit a rászorulóknak kibaszott követelőzések és feltételek nélkül?? Életben nem hallott arról ez a szar, hogy adni valamit anelkul h kérsz valamit?? Mint mondjuk a Soros tette vele fiatal korában?? hihetetlen mekkora egy szar geci ez az ember. keresztény. a legutolsó zsidó is nagyobb lelkű mint ő.
Elnézést minden pinavirágtól, hogy ilyen finoman írtam erről a kupac szar emberről! bocsánat.
Egy szóval nem mondtam, hogy az idézetben lett volna. Nem is utaltam rá.
Természetesen elolvastam, azért írtam, hogy ha a politikai tehetetlenség is az oka, akkor említsük már meg, melyik párt igyekszik még akadályozni is a működést.
És akkor a Te stílusodban: ne magadból indulj ki, nekem nem ad senki utasítást. Pláne nem a dk (azt hiszem, ott van, akit írtál).
Nem jo ez az EU semmire, csak akadalyoznak mindenben, az ember nyugodtan nem tud Kipcsak birodalomhoz tartozni ahova rendelt minket a teremto.
Meg ez a Soros is bedontotte a forintot, meg abban a csunya aktataskajaban behozta a virust a migrancs hordakkal es elvettek a kulturankat, nem tudunk csurdongolot tancolni Alcsuton.
A kutatási tanács elnöke a Financial Times című brit üzleti napilaphoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta:
rendkívül csalódott a világjárványra adott európai válasz miatt.
A vírusfertőzés gyors leküzdésére egy tudományos program elindítását javasolta, azonban
elképzelésének megvalósításakor „intézményi és politikai akadályokba ütközött”.
Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből
– írta. A napilap úgy tudja, hogy a kutatási tanács vezetősége Ferrari több ötletével sem értett egyet, egyebek mellett azzal, hogy az ügynökség a járványra adható rövid távú megoldásokra összpontosítson.