Igazából nem maga az 5k a lényeg, hanem ha olyan helyre megy be a kuncsaft ahol elfogadják az utalványát akkor ott vesz mást is. És ezért csípi a légy a multikat, hogy ők ebbők kimaradtak egyelőre.
"Az már sokkal nagyobb baj, hogy a legfőbb konkurenciának tekinthető CBA valóban egy fos, úgy ahogy van, én sem szeretek ott vásárolni mert drága, gagyi, legtöbb boltjuk igénytelen, biztos forrásból tudom, hogy nagyrészt minimálbérre bejelentve dolgoztatnak és teszik ezt iszonyat politikai hátszéllel, és nincs kétségem afelől, hogy rommá keresik a fogathajtók magukat rajta, nagyrészt ennek a fillérbaszásnak és a hátszélnek köszönhetően. Nyilván a pártkassza sem jár rosszul. És azért ezt a magyar piac cégek helyzetbe hozásának meg a "nemzeti piac" védelmének eladni kissé visszás. Szerintem."
Úgy emlékeztem csak melegétel, de az a SZÉP kártyának a vonatkozó alszámlája, ezért javítottam magam aztán. Ezzel lehet hideget is ("fogyasztásra kész" a pontos definíció) és nyilván pár kiskapu be is csukódik majd, ami nem feltétlenül baj szerintem. Mondjuk onnantól kezdve, hogy ez havi 18 helyett 5 rugó lett praktikusan, lófaszt sem ér.
De végülis mindegy, engem egyáltalán nem zavar, hogy a multikat kicsit fingatják. Az már sokkal nagyobb baj, hogy a legfőbb konkurenciának tekinthető CBA valóban egy fos, úgy ahogy van, én sem szeretek ott vásárolni mert drága, gagyi, legtöbb boltjuk igénytelen, biztos forrásból tudom, hogy nagyrészt minimálbérre bejelentve dolgoztatnak és teszik ezt iszonyat politikai hátszéllel, és nincs kétségem afelől, hogy rommá keresik a fogathajtók magukat rajta, nagyrészt ennek a fillérbaszásnak és a hátszélnek köszönhetően. Nyilván a pártkassza sem jár rosszul. És azért ezt a magyar piac cégek helyzetbe hozásának meg a "nemzeti piac" védelmének eladni kissé visszás. Szerintem.
Ok, de a kérdés az, hogy milyen alapon nem szerződött. A "csak" gondolom nem elfogadható érv, nem hinném, hogy használnák ilyen kaliberű ügyekben. Ha meg valamit ajánlottak nekik amit nem fogadtak el, akkor az az ő bajuk. Vagy ha nem felelnek meg valami feltételnek, hét így jártak.
Amúgy nem tudom mire a nagy felhorgadás, havi 5 rugó és csak melegétkezésre használható. Bukják azokat, akik pont ott akarnak sült kolbászt tolni, étkezési utalvánnyal. Nem gondolom, hogy több, mint az árbevétel 0,1%-a.
Másrészt pár napja reggel meg azt hallottam pont erről (most ugrott be, hogy erről volt akkor is szó), hogy még nem szerződtek a multikkal de valszeg csak idő kérdése és fognak. Persze ez lehet kamu, de vmi szakértő mondta, aki képben van béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban.
Nem, a nagy multikat tényszerűen kizárták. Egészen pontosan csak bizonyos hálózatokkal szerződött le az állam, és ezek véletlenül pont a hazai áruházláncok (CBA, Coop, Real).
(Btw. más témában írtam az általam ismert címedre).
Hallottam ma reggel a rádióban, hogy valakik puffognak az Erzsébet utalvány miatt. Valami olyat mondtak, hogy a nagy multi láncokat valahogy kvázi kizárták a lehetséges elfogadók közül (gondolom ez nettó ökörség, max kedvezőtlenebb feltétellel tehetik, mint eddig a ticket restaurant és egyéb fecnikkel) és panaszkodnak Brüsszelben. Kicsit unalmas már ez az állandó duzzogás, szerintem.
nyilvánvaló, hogy egy csődben lévő országnak egyik bank sem fog kölcsönadni, mert zéró az esélye, hogy a pénzét visszakapja.
de most nem is ez a helyzet.
jelenleg van egy csomó deviza adósság mintegy 8-10 ezer Mrd Ft értékben, amelyet bankok, fundok jegyeztek le, akkor amikor az állam kötvényaukciókat hirdetett.
ezek most szépen tejelnek a kötvénytulajdonosoknak 7 -8 % EURÓBAN / év.
otthon a bankok nem kapnának 1 %-ot euroban sem, ezért hozzák ide a pénzüket a nagyobb kamat reményében, és mivel elméletileg az államkötvény a legbiztonságosabb befektetési forma, mert a viosszafizetsét az állam garantálja, így joggal bíznak abban, hogy meg is kapják a beigért kamatot.
Így a bankok abban érddekeltek, hogy ez a fajta pénzszivattyú míg világ a világ működjön nekik.
ezért nem fognak minket bedöntetni, mert akkor szart sem fog érni a kötvényszelvényük, mert egy csőd esetén ahogy Görögországban is most, le kellene mondani befektetésük 60-80-100 %-ról végleg.
Persze ezt vágom,de a bankoknak sem érdekük egy adósságspirálban lévő ország olyan értelelmben ,hogy a bankoknak is veszteséges okoz hisz nem tudják visszafizetni azt a pénzt amit felvett az adott állam az adott banktól. Így egy idő után ők sem lesznek érdekeltek abban,hogy hitelt adjanak.
Akkor ezt játsszuk végig Bendegúz!
Ha az állam csak forintban van eladósodva a hitelt az állam az annak elinflálàsával ki tudja fizetni
Akkoe van gond ha van devizában fennálló tartozás is.
Tegyük fel hogy a spekik bedöntik a forintot és 400 ft lesz egy euro.
Ebben az esetben a devizában fennálló adósság forintban hirtelen 35%. al nagyobb lesz,ami az államra nagy nyomást gyakorolna. Így hirtelen az állam gdp hez viszonyitott adóssága is megugrik.
Az állam ebben a helyzetben vagy nem kap
Hitelt vagy kap hitelt de baromi drágàn ami idövel adósságválsághoz vezet.
Ha pedig adósságvàlsàg lesz akkor milyen adósságot nem fog tudni visszafizetni az àllam?
Nos?
Komoly érv vagy az intellektuális cenzushoz kötött szavazójog mellett... :))))
Ebben mi a Fidesz propaganda, te köztársaságiak gyöngye:
"Már számtalanszor átrágtuk, hogy a hitelezőknek soha nem érdeke, hogy a hitelezett fizetés képtelen legyen. Az az érdeke, hogy a létező (vagy nem létező) tartozását újabb hitelből elégítse ki."
Ehhez nem kell közgazdász diploma, csak józan ész.
Magának a GDP-nek a kiszámítása egy viszonylag bonyolult eljárás, azonban az alapvető, hogy minden évben ugyanazt a metódust kell használni, így egy egyszerű matematikai művelettel megállapítható, hogy növekedett, csökkent, vagy éppen stagnált.
amúgy valaki letudja írni egyszerűen, hogy ezt a nővekedést/csökkenést hogyan és miből számolják?
mert mostanában nagy divat ezekkel a számokkal dobálozni, de nekem fingom sincs hogyan és miből számolják, mennyire megbizható, mennyire lehet vele trükközni, egyáltalán ki számolja stb
A csehek franciák és a németek is visszaestek 2011 q4 ben
Ehhez képest irtam hogy meglepetés a növekedés
Igy talán elkerülhetjük a recessziót 2012 ben mi is