Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
Holnap reggel a Kossuthon a Smink nélkül c. műsorban is lesz Szilvi. Mondjuk mélyinterjú nem várható ettől a műsortól, de sok háziasszony hallgatja, akik rácsodálkozhatnak, hogy három gyerek mellett mit lehet csinálni.
Feléledt a fórum:-)Érdekes,hogy a mentális,és fizikális dolgok mennyire jelen vannak ebben a sportban.....
Idén abban a kivételes szerencsében részesültem,hogy edzhettem együtt komoly,nemzetközi szinten ismert,és elismert futókkal,Lubics Szilvi,Cserpák Józsi,Lőw Andris,Tóth Atti......bocs ha valakit kihagytam:-)a következő amit láttam,és éreztem is tesközelből,hogy mennyire erősek.....tehát én úgy gondolom,h a feji és lelki tényezők "kevesebb" szerepet kapnak,mint az erő.
Nyilván az éremnek kettő oldala van,de a tempón,a megtett távon, teljesen nyilvánvaló volt,h az említett embereknél komoly edzésmunka van a háttérben,emiatt is úgy gondolom az akarat önmagában kevés,ha nincs megfelelő erő....
Csodák nincsenek,csak kitartó munkával,és kivételes képességgel lehet,odaérni ahová a fent említett emberek elértek.200km feletti távoknál bármikor összeomlik a redszer,és akkor hiába a fej,ha a test nem tudja, mert teljesen leürült,és odaért a teljesítés legfelső határához.Nembeszélve a szigorú szintidőkről....Rune tanácsai teljesen igazak,ha valaki 100kilométert 9 óra körül,(belül) tudja akkor a fizikai képességei rendben vannak.A lényeg szerintem a tudatos edzésben rejlik,és ne feledjük,h a kivétel erősíti a szabályt.Galopp(őstehetség)vagy Cserpák Józsi "keveset" megy,mégis stabil futó.Egy barátom Bauer Attila 1985-ben marathon bajnok volt 2óra 15 perces idővel...vele beszélgettem edzésmódszerekről,ő elmondta h anno 8000-10000 kiliket nyomtak évente,akkor még volt spotrállás:-)de akkor is első volt az erő,és a folyamatos kemény edzés, amiből lehetett komoly eredményt elérni.Ő is adot jó tanácsot:nyomni kell.....:-)épp tesben épp lélek
Nagyon nagy tanulság: az egyetemen, két előadás közti szünetben (nyilvánosan) nem jó képeket nézegetni, mert az ember lánya lesírja a sminkjét és úgy fest, mintha most szökött volna a zárt osztályról. :D
elvileg 3-4 órásnál hosszabb futás/verseny esetén érdemes kb 10grammnyi fehérjét is becsempészni a kalóriabevitelbe, hogy megakadályozza az izmok elbomlását...
A cél az, a frissítésnél hogy a gyomrot, illetve az egész emésztőrendszert minél kevésbé terheljük. Minél könnyebben felszívódó és hasznosuló tápanyagokat használunk, annál jobb. A szilárd étkeket is hígítani kell, csak úgy nem mennek át a gyomron. Nem mindegy, hogy ezt kintről kapja a gyomor, vagy bentről kell kapnia. Összetevőktől függő mennyiségben, a lényeg, hogy 300 ozm sűrűséget teremtsünk. A 2mm nél nagyobb kajadarabokat a gyomor már nem szívesen enged tovább, ez megint a folyékony ételek mellett szól. E mellett igen fontos, hogy az egyén mit szeret, mit tud lenyelni a verseny második felében. Kisérletezni kell. A szénhidrát az ugye alap, abból is na nagy molekulatömegű malto és más poliszaharid sokkal jobb az egyszerű cukroknál, illetve egy pici fehérje sőt zsír sem árt ilyen hosszú terhelésnél. ezek szükségesek a szervezetnek és még az emésztést is segít(het)ik. szénhidrátoknál mostanában jobbank tarják a több fajta keverékét, mint egyfajtát, mivel a máj vélhetően más utakat használ ezek anyagcserébe forgatásához, így több féle szénhidrát bevitelével több energia is kerülhet az izmokhoz.
A lejtő futás mivel erősíthető (a lejtőn futáson kívül)? Sima kitöréssel, zsámolyról lelépéses kitöréssel?
Még egy kérdésem lenne, ha nem titok. Idézve az origos cikkből: "Enni egyébként sem eszem ilyenkor, egy speciális, fehérjéből és szénhidrátból álló port keverek el vízben."
Az egyik összetevő gondolom malto, a másik? Ez mindenkinél működik, vagy nagyon egyénre szabott?
Vélhetően azért gyalogolnak lefelé, mert az excentrikus izomösszehúzódás a lejtőkön a legkomolyabb és ez nyírja ki igazán az izmokat. Az igaz, hogy terepen is a 10 óra után ált. a lejtők jobban fájnak mint az emelkedők. Mondjuk én sem így tartom jónak, tényleg ők tudják.
A végén feltett kérdések örök és mindenkiben felmerülők, no és hogy lesz e rá válasz mikor és mi, nem tudni, csak annyi bizonyos, hogy a futással (is) közelebb lehet jutni a válaszokhoz.
épp tegnapelött beszélgettem valakivel, hogy képzelem az UB meg a Spartathlon különbségét! a Spartathlonon óriási erőpróba az, hogy egyedül vagy! mindent magadnak kell megoldanod!Lőw András azt mondja, inkább hegymászás mint futás...arra ami kint várja az embert, arra nem lehet pszichésen körözős versenyeken felkészülni...sőt az UB-n is hibázik aki bringás kisérővel megy!-már a sikeres Spartathlon teljesítés esélyeit nem növeli...
Szia! Amit írtam arány, nem kőbe vésett pontos igazság, hanem a kb arány, ami egyén és szituáció függő. A pszichés tényezők miatti feladás is 90% vangy nagyobb arányban fizikális okokra vezethető vissza. Ha stabil a felkészültség, töredék annyi korlátba sem ütközik a sportoló, mint egyébként. Ha jól megy a futás, mert jól felkészült valaki és a várakozásainak megfelelő pozícióban, vagy/és tempóban halad, 10% esélyt látok arra, hogy ki fog szállni. A gondok amik egy ultrán jöhetnek 90% ban megfelelő felkészüléssel (fizikális) kiküszöbölhetők. Viszont az ultrák teljesítéséhez vezető kemény út, a rendszeres edzések megadják a kellő pszichés elszántságot, a ráhangolódást. Illetve ha gyenge fejben az úton valaki, vélhetően a napi edzései sem fognak olyan rendszeresen és színvonalon menni, tehát a fejben gyengesége kihat a fizikumára is és ezzel a versenyszereplésére is. Persze az edzés mellett lehet meditálni, és más lelki gyakorlatokat vágezni, ez nem árt, sőt jó. A fejben összeszedettség a versenyen különösen fontos, anélkül nem megy, ez így van!
A lényege a mondandómnak az, hogy arra várni, hogy majd a lelkünk, az akarat tovább noszogat nem elégséges, ha nincs alattunk két még erre kellőképp kapacitálható láb. Hogy legyen két ilyen kellően mobilizálható láb, ehhez kell a rendszeres edzés, ami pszichés keménységet is komolyan elvár. Van aki genetikája révén kevesebb edzésből is megoldja, van akinek többre van szüksége, ebben messze nem vagyunk egyformák. A lélek, az akarat nagyon sok pluszt adhat, ez nem vitás. Viszont ez a plusz nem akkora, ami helyettesíthetné a megfelelő edzést. Az örömfutás nagyon jó, feltölt, szerintem mindenki azért fut, hogy minél több ilyen örömfutása legyen. Ez épít, ez ad, ezt szeretjük. Az edzésterves felkészülésnek is az a lényege, hogy megtaláljuk azt az optimális egyénre szabott terhelést, amiből a legtöbb ilyen "örömfutás" hozható ki. Van akinek az eredmények, van akiknak a teljesítés, van akinek a versenymentes de rendszeres futás jelent örömöt, vagy épp az, hogy lead 5Kg-t. Széles a skála, mindegyik jó, ha pluszt ad az egyénnek.
Lentebb olvashatjátok Gyurma (Gyurján Tamás) beszámolóját a Spartathlon 2011-ről.
Petra
A Taygetos elmélet
Általános iskolában történelem órákon hallottam először a Spártáról, a katona államról. Akkor ragadt meg bennem, hogy az újszülötteket egy független bizottság vizsgálja és ha nem találja „életrevalónak” akkor ledobják a Taygetosról. Szeretem magam a legkomolyabb mércével mérni, ezért az évek során az a kérdés mocorgott bennem hogy vajon engem anno ledobtak volna e a Hegyről vagy sem. Így került a Spartathlon gondolkodás nélkül a bakancslistámra, a három álomversenyem közé (UTMB, BéPoBu, SP)
Azt döntöttem magamban, hogy 10:30-as 100 kili kiküldetési szintre fogok hajtani. Bízva abban, hogy a korábbi évek teljesítménytúrái során összeszedett állóképesség csak kevesebb fejlesztést fog igényelni. Ellenben a sebességem. Szóval két lehetőség: Kisbér és Sárvár. Összejött elsőre – Kisbéren. Lehetett készülni a görög útvonalra.
A felkészülés összességében és nagyvonalakban-rendben zajlott. Mindig volt egy két kihagyott edzés, de összességében folyamatos fejlődés és gyorsulás volt jellemző a szezonomra. Eltekintve az utolsó két hetet. D-8 nap: hosszú évek borulásmentessége után sikerült térdre és könyökre esnem az Árpád hídon. Egy kis izgulás, pihentetés, de D–dayre hibamentes a futómű. D-7 nap: megfázás, láz, köhögés, taknyolás. A láztól sikerült megszabadulnom a rajtig, de azt eredményezve hogy a verseny előtti másfél hetet érdemi futás nélkül töltöttem. Ezekkel együtt teljes hittel szálltam fel kisbuszunkra kedd este (fedélzeten Combnyakkal is).
D-day
Reggel még buszra szállás előtt eszek két lekváros pirítós, majd rövid zötykölődés után érkezés az Akropolisz lábához. Fotózkodás, utolsó nagy szusszanások fekve a hideg kövön, még néhány keresetlen kérés a frissítőknek aztán hajrá. Frissítés szempontjából: 81-ig előreküldtem 20/40/60-ra egy kis malto-s flakont (maltodextrin+ fehérje), 30/50/70/78 egy alkoholmentes sör. Emellett az van a fejemben, hogy ha egy picit is szükségét érzem akkor iszok (ha kell minden ponton), mert féltem a szerkezetet a túlhavüléstől.
Írhatnék sok szörnyűséget erről a szakaszról, de a beszámolókból sokkal nehezebb menetre számítottam, sokkal nagyobb harcra. Találkoztam az olajfinomítóval – ami nem volt annyira büdös (mint pl az Athénból kivezető út), találkoztam az oldalára borult hajóval és találkoztam olyannal amire nem számítottam – elkavarták a 40-re előreküldött flakonomat. Valamint nehezményeztem, hogy két 16-os pont volt (Onnan vettem észre, hogy az 50-re előreküldött sörömet 48-nál nyomták a kezembe). //frissítőim mondták verseny után, hogy az általam kigyűjtött pont adatok, sokszor eltérnek a ponton önmagán jelöltektől, limitidő, távolság, stb. tavaly voltam fent a honlapon és mivel nem találtam CP listát ezért egy excel táblába vezettem a térképen feltüntetett adatokat. Ezek szerint ez nem volt a legfrissebb …//
Az első 81-en monotóniára készültem. Nem lett az. Élveztem a futást, a meredek felfeléket gyalogoltam, a síkokat meg a lefeléket futottam. Mivel kisbusszal utaztunk ki ezért volt alkalmam végignézni „sablon” görög vidékeket. Erre készültem látványba, de a Spartathlon útvonala átlag feletti volt (szigorúan személyes megítélés alapján). A görög tájhoz kell a tenger és az első szakasz tengerparti futásai jók. Lőw Andris tárgyilagos információi közül itt a következő csengett a fülemben: „Vannak akik felfele futnak és lefele sétálnak. Ők tudják”. És tényleg, azt hittem csak egy két renitens fog ilyet csinálni, de nem. Én csináltam amit tanultam, felfele csak addig amíg jól esik, de úgy hogy utána lefelé már tudjon menni a futás.
Nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással. Arra készültem, hogy meg fogunk sülni, de Olympos lakói kegyesek voltak hozzánk, délután napsütés nélkül telt. Alap pozitív csalódás volt hogy a tengerparton folyamatosan mozog a levegő, de a felhősödés már áldás. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a frissítőpontokra kikészített víz és szivacs ki tudta elégíteni a futómű hűtési igényeit. Visszagondolva még egy pozitív csalódás volt – sokkal kevesebb árnyékra számítottam útközben. Sok olyan szakasza van az első 81-nek is ami árnyékban futható.
Itt mondanám, hogy fejben nem tudok egyben kezelni 200 kilométert, szakaszokra kellett bontanom. Az első szakasz adott volt 81 kili 9:30-ra. Nekem még ezt is bontanom kellett. Megjegyeztem a, hogy húszra kell érkeznem 2 órán belül (1:48), 40-re 4:15-ön belül (3:50) //bár a 42-re 4:15re értem fel, ez meglepően rossz volt//
A korinthoszi csatorna hídjára egy elnyújtott emelkedő vezet fel – itt egy hosszabb gyorsgyaloglási szakaszt produkálok. Korábbi beszámolókból az a sor maradt meg, hogy a csatorna látványától sokat várnak a futók mentálisan. Ezért sivárságra készülök. Lepillantok a hídról, ezt is láttam, ez is pipa, természetesen megállás nélkül megyek tovább. A hídról tovább emelkedik az út a frissítő pontig. Érkezés, gyorsan beveszem a vitamint, flakonomat kisebbre cserélem, kb 5 percet töltök a ponton. Kérem a frissítőimet, hogy a kövi találkára próbáljanak szerezni hideg tejberizst. Hamar szereznek a frissítőpont kínálatából egyet így ez a kívánságom máris teljesült. Eszek néhány kanállal aztán go. A rizs jelzi hogy ő is velem van, de szeretne kiszállni, nem hagyom. Gyümölcsösök között döcögünk tovább – sík. Szép. Szép, de minek vagyok itt? Hoppá – mit rontottam el, hogy ez a kérdés itt van? Ilyen korán. Gyors önellenőrzés, futómű használható, talán a talp egy kicsit sajog de nem komoly, illetve a lefelé futásoktól azt érzem, hogy a comb elülső része szét akar szakadni. Belegyalogolgatok, lassan múlik. De a fej nem javul – nem értem. Egy motivációt találok – kijött a kísérő csapatom és senkinek nincs ez az út ingyen. Nehogy már leüljek 93-nál mert egy kicsit fáj, hisz úgy jöttem ide hogy kibírom ha nagyon fáj azt is.
Lőw Andis tárgyilagos infó 2: A mezőny egy harmada ér Spártába és a feladók fele a 3. marathonon száll ki. Negatív motiváció, de ez is az. Ezzel a két dologgal rugdosom tovább magam. Ha már a feladók közé kell tartoznom akkor menet közben szedjenek ki és ha lehet akkor 124 után. 93-nál mondom is a frissítőimnek hogy csak azért megyek tovább, mert ők itt vannak. Egy menj már jön rá válasznak és már nem is vagyok a ponton, kapok egy sört megint aztán uccu tovább. Pont után nem sokkal megállok nyújtani, mert a comb keménység ismét velem van.
A következő pontokon veszem észre, hogy az előnyöm a szintidőhöz képest Korinthosz óta 40 percról 70 percre nő. Basszus ez hogy lehet. Addig matekolok, míg ismét lesznek pozitív gondolataim is. A comb is javul, a kedvem is, ismét tudok futó mozgást végezni. Üröm az örömben, hogy a következő pontokon azt veszem észre, hogy ez a 70 perc csökken. Este hétre érek 102-höz. 3:10-es fél marcsi – elég sovány, de elég előnyöm lehet a hegyre. 102nél legyúratom a combjaimat. Soha nem csináltam ilyet ezelőtt (verseny közben), de nincs veszíteni valóm. Kis csapatom röhög rajtam, mert ha csak arcomat látnák arra gondolnának hogy Happy finish J megyek, matekolok. Eleinte nem érzem a masszőr hatását, de kb 10 percre a ponttól fel tudok váltani futó mozgásra. 106nál felveszem a lámpámat és kérem a frissítőimet, hogy guruljanak egy kicsit mellettem és meséljenek mindenféle pozitív dolgot. Most lehet a versenyről is csak ne a körülöttem lévőkről (indulás előtt azt kértem a frissítőimtől, hogy bármiről beszélhetnek hozzám verseny közben csak magáról a versenyről nem, ne kérdezzenek, és ne mondják, hogy hogy nézek ki). Így tudom meg hogy Szilvi, Andris meg Feri milyen jól megy. Büszke vagyok rájuk. A következő 11 km-re már 1:45re van szükségem. Ez elkeserít és azt számolom, hogy annak is van realitása, hogy nem érek időben 124-re. De nem kérdés, amíg időben vagyok addig megyek. Futás nem megy, marad a gyaloglás. Erőltetem a gyorsgyaloglást amennyire bírom. Nem sokkal 124 előtt megy el mellettem Bögi Sanyi. Kérdezi/mondja : beérünk. Mondom, hogy erre a pontra biztos. Ennyit mentünk egymás mellett. Hallom, még amikor a ponton őt buzdítva engedik tovább. Én akkor érkezek. Nem álok meg, elkérem a váltás cipőmet és a nagy pohár tejes kvmat és megállás nélkül megyek tovább (a szintidő nem a pontra érkezéshez számít hanem a pontról való elindulásra vonatkozik). Megiszom a kvt, leülök cipőt cserélni. Alig bírok benne elindulni. Ég benne a talpam. Kérem a frissítőimet, hogy véletlenül hagyjanak el egy zoknit, úgy örülnék ha találnék egy tisztát. Mire elhagyják addigra összeszokik a lábam az újabb cipővel, irány tovább. Egy kis beszélgetés, újabb infó az élen haladókról.
Ismét tudok futni, lefele és vízszintesen is erőltetem. Egy darabig. Ismét bedurran a combom, ismét csak a gyors gyaloglás. Ég a talpam, és a földutas részen érzem az összes követ. 140 előtt egy hosszú ereszkedő van lefele. Erőltetem a futást, egyből javul is a helyzetem a szintidővel szemben 1:15-re érek oda. Eszek sajtot és szörnyülködök hogy milyen szarul állok és még csak most jön majd a java. Felváltva korlátoz a combom meg a talpam. Amikor azt érzem, hogy mindkettő enged akkor egyből beugratom a lovakat is ügetésbe. 148-ra kellene érnem állítólag 3ra. 2:55 és a kis csapatom örömmel konstatálja hogy még mindig szintidőn belül vagyok és még rosszul is tudtam. Ide 3:10ig érkezhettem volna meg. Csak a mellényemet kérem el, hogy az esetleges hideget tudjam valamennyire kompenzálni. Kapaszkodás közben teljesen belassulok, csak botorkálok, de nem tudok konkrét problémát mondani. Feszül a combom, ég a talpam, de nem annyira. Már nem tudom akarni. Vége. 46-os ponton már a rajtszámomat kérik. Leülök egy székbe és szorítom magam alatt. Jól esik ülni, nem használni a talpam. Kis csapatom buzdít, hogy szintidőn túl csináljam meg még a hegyet, hisz ezért jöttem. Még talán felnéztem, hogy hova is kellene felmászni mielőtt mondtam: menjünk – megnézni Szilvit!
Szégyellem magam, mert ott és akkor hagytam hogy így legyen. De talán még jobban bánt hogy ott és akkor ebből egy kicsit sem csináltam problémát. Volt talpégésem egy két kényelmetlen vízhólyaggal, volt comb bedurranásom ami nem tudtam orvosolni és volt minimum egy nagy hibám a fejben készülést illetően. Ma már nagyon bánt, hogy nem tudok konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy miért szálltam ki. Nincs egy törött bokám, nem volt rossz a gyomrom. Nem segít ezen sorok leírása sem mert csak megerősíti bennem, hogy puhány vagyok/voltam és spártai ítélet szerint a Taygetos lábánál feküdnék halott csecsemő formájában mert még egy hírmondónak sem vagyok jó.
A frissítésemről annyit, hogy ezzel a sör + malto + multivitamin kombó azt eredményezte, hogy szilárd táplálékot egész nap nem kívántam és befejezés után se szomjas se éhes nem voltam. 120-ig a szilárd kajám egy füge, egy gerezd barack és az a pár kanál rízs volt. Pozitív csalódás.
Szombaton nagyon a soha többet futás gondolata kerülgetett, de szerencsére (vagy sajnos) elég hamar elillant. A vasárnapi közös ebédnél már a Hősöket hallgatva azon gondolkodtam, hogy csak vissza kellene ide jönni egyszer. De addig nagyon sok versenytapasztalatot kell még szereznem. 12, 24 órásokon indulni és kikerülhetetlen a gyönyörű mumusom meghódítása is – ultrabalaton. (Itt jegyezném meg még egy véleményem, mely szerint az UB nem csak 30 kilóméterrel rövidebb a Spartathlonnál hanem a szintekkel is). Megoldást kell találnom a combbedurranásra, a talpégésre, de fel kell nőnöm a feladathoz hogy 200 kilit egyben kezeljek mint motiváció.
Gratulálok a Hősöknek:
- Szilvinek, aki méltán került plakátra. Egy személyben gyors, kitartó és szép.
- Andrisnak, a példaképnek
- Attilának akinek egy fikarcnyi izgalmat nem lehetett látni a tekintetében vagy a mozgásában
- Ferinek, a letörölhetetlen kaján mosolyáért
- Pecsenyének aki úgy mozgott mintha csak egy gyrost hozott volna A Királynak a sarki boltból (ugrálva ért be)
- Noszik Jani aki a reményt fogja bennem tartani, hogy sikerülhet másodikra
- Bögi Sanyinak aki végigharcolta a rendelkezésre álló időt
És gratulálok bajtársaimnak:
- Combnyaknak, aki nem idén adta meg a fricskát az orvostudománynak, de az elszántságát ismerve csak idő kérdése
- Szabó Bélának, földimnek
- Lesi Zolinak “A történelem bebizonyította, hogy a legnevezetesebb győztesek rendszerint nyomasztó nehézségekkel kerültek szembe, mielőtt teljes diadalt arattak. Győzelmük titka az, hogy sohasem szegte kedvüket a vereség.” (B. C. Forbes)
- Fazekas Janinak (szlovákiai magyar) akivel hosszasan kerülgettük egymást és meg sem fordult a fejemben, hogy kiszállhat
Köszönök minden támogató szót gondolatot és keresztbetett szalmaszálat még akkor is ha számotokra ez nem is segítségnek tűnt nekem sok pluszt adott.
A teljesség igénye nélkül
Köszönöm Petrának a lehetőséget a gondtalan felkészülésre, és a hangulat hullámaim tűrésére. Balunak, Shámánnak, Zsebibabának hogy kijöttek és segítettek és olyan szurkoló csapatot alkottak akikre méltán lehet irigy bárki a mezőnyből. Emberi és sportszakmai beszélgetésekért ezer hála Lúdtalp dokinak, Lőw Andrisnak, Szőnyi Ferinek.
Mostanra ennyi, még kavarognak a gondolatok, de idővel majd csillapszik. Kerek beszámolót csak sikerről lehet írni, így ez sem lett az.
Végül két sms ami segített a feladás szomorúságából kilábalni:
„Az is szép. Philiphidést nem baszogatták holmi szintidővel”
„Ha nem akarsz nem kell vele büszkélkedned, de csak a saját mércéd szerint nem vagy hős”
A 3. marathon azért kritikus (nekem legalább azért volt kritikus) mert 81-re érkezés elég feszes és meghatározó. 81 után úgy eresztettem le fejben ahogy kell. Abból a statisztikából, hogy az feladók fele itt adja fel arra bátorkodok következtetni, hogy nem csak én vagyok így ezzel. A 3. marathon megborító ereje nem az izmokban van hanem a fejekben. Érdemes úgy készülni, hogy a 22-es CP ne legyen hangsúlyosabb mint a többi / vagy a többi is olyan hangsúlyos legyen mint a 22-es.
Futás közben eljutottam azért az élet nagy kérdéseiig. Miért futok? Miért csinálom ezt így? Kinek akarok bizonyítani és mit? Eljutottam addig amit Lúdtalp úgy tett fel hogy miért ultrázok? Vagy a párom úgy tett fel hogy miért pont ezek lettek az álom versenyeim. Nem tudtam a választ. Ma már azt mondom, hogy féltem válaszolni. Egy Ákos idézet jutott eszembe „ha elérhetetlen szent a cél, az elbukás is ünnepély, néhány nap és kiderül hogy az ember mennyit ér” és belekezdtem a psziho-önanalízisembe. Miért mentem annó matekot tanulni? Mert olyan dolog amire a többiek azt mondták hogy nehéz. Miért kezdtem ultrázni? Soha nem keltem úgy fel hogy holnaptól 100 kilit akarok futni mert tagnap meguntam az úszást. Fogyni akartam. Eleinte csak diétával, de annak mértékével nem voltam elégedett ezért jött a sport is. Aztán kaptam egy két visszajelzést, arról, hogy mennyivel jobban nézek ki meg hogy milyen kemény vagyok hogy 20 meg 30 km-t megyek hétvégente. Basszus de akkor mi lenne ha ismernétek akiket én, hogy 60-at meg 100-at. Szóval a külső visszajelzéssel valamit pótolni akartam. Valamitől szerettem volna azt érezni, hogy más vagyok mint a többiek, más vagyok mint a kollégáim. Más lettem. De miért akarok más lenni? Miért nem tudok megülni a seggemen és beolvadni az átlagba. Miért nem zavarja a 130 kilós kollégámat ahogy kinéz és tud boldogan dolgozni járni? Valahol nem látom a fától az erdőt. Ezért féltem válaszolni mert előjöttek újabb kérdések amikre az a válasz hogy nem tudom.
Lehet szavazni az IAU honlapján az év ultrafutójára. Bár úgy látom, főleg MIAUC versenyen elért eredményekkel neveztek futókat, egy próbát szerintem Szilvi is megérdemel (A Spartathlon győzelem mellett az Almádiban elért 75,770 km-es idei világranglista 3. hely is beletartozhat).
Bozót az EO-n idézte ezt a hozzászólásodat, s vitázni kezdtem vele, aztán úgy döntöttem, hogy leginkább itt kell vitázni. Amatőr a profival. Vagy nem? Kérlek, úgy is vedd, hogy egy amatőr szól hozzá a témához, aki sosem edzett terv szerint (bár lehet, hogy kellene). Szóval az EO-n ezt írtam:
Ezzel konkrétan nem értek egyet: "A lassulás igen ritkán következik be lelki okok miatt. (Mondjuk ha az elején túlvállaljuk magunk, mert nincs kellő pszichés kontroll a tempón, az más kérdés, ilyen értelemben ekkor lelki az ok.) A tempó lehet ideig óráig az akaraterő kérdése, de alapvetően a fizikum szabályoz, nincs mese. Ilyen a biológia. Nem hiszem, hogy aki eljut erre a versenyre és egyáltalán komolyan ultrázik, ne lenne kő kemény fejben." - Lásd Farkast, aki feladta. Nem volna kőkemény fejben? És gondoljunk azokra, akik azt hiszik, hogy elégtelen felkészülés után majd a Nagy Cél fogja megsokszorozni az erejüket, a lelkesedés és hasonlók. Ugyan már. Erőelfogyás, lelassulás... motivációhiány. Ha nem tudod magad kellőképp motiválni, akkor gyenge a fejed, hiába edzettél eleget. Mert arra igenis készülni kell fejben, hogy 10-20 órát körözgetek vagy 20-30 órát futogatok a hegyeken. Hiába vagy edzett, ha nem akarod, három óra múlva, egy egészséges fáradtsággal azt mondod: elég. Ha kicsit odalépsz neki agyban, akkor hat óra múlva. De onnantól koncentrálni kell, nem keveset, mert fáradsz, fáradsz, a tested normálisan nem akarna már menni, mert ugye: MINEK? Hülyeség. Maga a test nem kívánja a versenyzést, az extrém terhelést. Azt az agyad, a szíved akarja. A testedet kell felkészíteni, hogy az agyad, szíved igényeit kielégítse, oké, ez igaz, tehát fontos a megfelelő edzésmunka. De ha a szíved helyett pusztán az agyad tűzi ki a célt, (24 óra, Spartathlon, egyebek), akkor el kell kezdeni a mentális felkészülést, mert bármilyen edzett a tested, önmagától nem fogja megcsinálni.
Épp ezért avval sem értek egyet, hogy 10-90 volna az arány. Több, mint tíz és kevesebb, mint kilencven. Nálam legalábbis bizonyosan. Te, bár nem ismerlek, talán csak kétszer találkoztunk, gondolom, a tervszerű edzés híve vagy - nagyon helyesen. Szilvi pláne (meg is lett az eredménye). Én meg az örömedzésé, s érzek azért eredményt így is. Félmaratoni, maratoni edzésekkel - a szívet, lelkesedést, akaratot kiiktatva - nem tudtam volna mondjuk Borison 6 percet hozni csak az utolsó négy kilométeren a Balcsin. Sokkal, sokkal több van a fejben, mint sokan hinnénk, úgy gondolom. De hogy sokkal több legyen benne, azt bele is kell rakni.
Először is gratulálok:-)idág eljutni is nagy dolog.Sokan cserélnének veled,és ami a lényeg,hogy nagyon szuper srác vagy,ne csüggedj:-)
Én korábban 210 felett álltam ki,de nem érdekelt,mert a verseny olyan mint az élet......
Olipapa is megírta,edzeni,edzeni,edzeni......ide erő kell igazából.....fej?mit ér ha nincs rutin,és tapasztalat?az élet igazolja,hogy 10-15 éves múlt nem árt....ez hasonló mint a harcművészet...ott sem lehet fekete övet 2-3 év alatt megszerezni,talán nem is érne semmit.Felesleges emiatt abbahagynod:-)hidd el h mindennek eljön maga ideje,csak meg kell várni:-)jövőre várlak a táborba.......és meg ne halljam h nem szaladsz:-)
Az erő legyen veled barátom, hamarosan találkozunk.Ölellek.
Én időalapon adom meg a munkát. 1ó, 2ó, 3ó, stb. A Km et ő nézi és számolja is, engem nem érdekel, csak az idő, tempó, feeling. Általában heti 12-16 óra között mozogtunk ha nem volt verseny.
