Rendőrségi vizsgálat folyik Civin János, a Humet elnöke ellen, melynek oka a társaság számára eddig ismeretlen - közölte a Humet a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A szerda esti tájékoztatás szerint Civin Jánosnál "június 25-én vagy 26-án hajnalban több rendőr házkutatást vagy letartóztatást (az ok ismeretlen) kívánt foganatosítani. Az eljárást tévedésből a szomszédjánál folytatták le." Mindez szerdán este 19 órakor jutott a társaság tudomására. A tőzsde "B" kategóriájában forgó Humet részvények kereskedését csütörtökön felfüggesztette a tőzsde.
Vagy igen, vagy nem. A tőzsde már csak ilyen. Persze, ami most a Humet részvényben folyik, az talán más, mint egy sima tőzsdei szárnyalás. A bennfentes infot pedig megtartja magának az ember, nem flood-olja be a web minden topikjába, ahol a humet karaktersorozat előfordul. Ettől függetlenül a 150-re már van esély. Lássuk a délutánt és a holnapot...
Sokrétû most ez a részvény. Nyárra konkrét termék, a tervek 100% komolyak. Az elõzõ években 20-260 ft között mozgott végig, ideje 20-ról normális árfolyamot elérni, csakis a tervek tükrében (hangsúlyozottan komolyak). Pesszimista elõzmények nélkül (pl. a csõdeljárás), és más néven (a HUMET-re nem egy ököl rándul görcsbe) ez a részvény egy rossz szót sem kapna. (20 ->104), ilyet senki sem látott gyakran, fõleg úgy, hogy be is szállt :) 50 alá tuti nem megy, és 150-ig sem fog megállni. 12 pedig tuti nem lesz. Aki nem tud elszakdni a Humet negatív jelentéseitõl, az nem látja reálisan a helyzetet. Egy nyereséges kör után már 1 évben gondolkozom, és egy akkori 160 fölötti árfolyamra bármikor fogadok. Nekem ez a bennfentes infom. A tiétek? :):) Sok sikert mindenkinek!
Csupán annyi ! / itt most nincs szó a tőzsdei kockázatról, az 1 természetes " rossz" dolog /
Hogy megvásárolta az RT. több száz befektető részvényét, ezelött 2 évvel és nem fizette ki!
Ez itt nem tőzsde, már, hanem 1 a adásvétel, amiben a vevő nem fizet!!
Különben most küldtek kb. 170 károsultnak levelet, amiben ugyancsak hitegetnek, hogy megadnák a tartozások 15%-át évek alatt, a fennmaradó 85%-ért pedíg adnának ma már semmit nem érő részvényt.
De ha van fölösleges pénzem, akkok megengedik, hogy még plussz kp.-ért vásároljak új részvényt tőlük 29-ft.-ért ! a tőzsdén a pénteki ára 26ft.-volt:))
Az egész csaló társaság max 8 főböl áll, semmijük nincs!! mégis tovább s tovább csalnának, mert azért így annyit beszednek, hogy ŐK jól éljenet.
Mondom ez már nem tőzsde!! ez csalások, megtévesztések sorozata.
DE sajnos nem Ők az egyedüliek, ott van pl az ALKALOIDA neves gyógyszergyár Tiszavasváriban, hát ott is hasonló a helyzet és sajnos tehetik, teszik!!!
andek
A részvényvétel kockázatos dolog magasabb hozam reményében...
Ha nem értesz hozzá akkor szerencséd lehet és néha nagyokat bukhatsz.
Nem hiszem hogy minden vállalkozásnak sikeresnek kéne lennie mert akkor mitől lenne ez különböző befektetés mint mondjuk az állampapírok...
Mondok ellenpéldát:
OTP, Mol ha megnézed hányszorozódott az árfolyamuk az évek alatt akkor nem mondok újat szerintem. Ha ez neked nem volt elég és illikvid kispapírt választottál magasabb hozam reményében akkor szerintem ne panaszkodj...
Más befektetéseid nem voltak?
A haszonnal járó befektetés természetes nem?
Ha vesztesz akkor szemét a cég nem meg a menedzsment is...
Egyébként nem vagyok érintett nem volt és nem is lesz humet részvényem.
(és a menedzsment sem tartozik a haveri körömbe...)
Tehát adott a Humet Rt. ez 1 tőzsdén jegyzett magyar cég?!
A részvényei névértéke 15ft./ darag volt, én s még sokan bevásároltunk belőle 200 - 250 ft.-os napiáron.
Majd a cég vezetői elhatározták, hogy a névértéket módosítják 150ft./db árra.
A lehetőséget az Rt. felkínálta a tulajdonosoknak:
1. a részvényeik darabszámát csökkentik tized részére
2. a részvényeket megvásárolják 36, azaz harminchat forint/ db. áron
Sokan a 2. ajánlatot fogadtuk el, ennek 2 éve ! a részvényeinket elvették, a
vételárat pedíg nem fizetik ki!!! Mivel az Rt. a padlón van!
Tehát most én is a " kényszer hitelezőjük" vagyok, amihez természetesen nem járultam hozzá.
Az Rt. mai napon is a tőzsdén van, nincs semmilyük, a PSZÁF, a TŐZSDE, a
Köztársaság haddja Őket.
Az Elnökvezérigazgató és társai biztosan jól élnek, teszi, tehetik!!
andek