Keresés

Részletes keresés

sierra Creative Commons License 2004.11.14 0 0 33

Hoppá, Seki, ezt magyarázd össze ;o):

Érvénytelen választáson kiütéses Fidesz-győzelem

Tóth-Szenesi Attila
2004. november 14., vasárnap 20:41

Sopronban és Szécsényben ötven százalék fölötti eredménnyel győzött a Fidesz jelöltje, az alacsony részvétel miatt mégsem jutott parlamenti mandátumhoz. Mindkét helyen a szavazópolgárok alig harminc százaléka ment el a szokatlanul hideg időben választani. Az időközi parlamenti választást Surján László és Szájer József megüresedett képviselői helyéért írták ki.

 

Sopronban és Szécsényben még soha nem fordult elő, hogy egy jelölt már az országgyűlési választás első fordulójában megszerezze a szavazatok több mint ötven százalékát. A fideszes Firtl Mátyásnak és Nagy Andornak ez sikerült, mégsem szereztek mandátumot, mert a választás a harminc százalék körüli részvétel miatt érvénytelen volt.

Miért mentek el ilyen kevesen szavazni?
Mert esett az eső  26 Mert nem esett az eső  16 Mert az embereknek elegük van  350 A választók a második fordulóra gyúrnak  41

A második fordulóban ismét valamennyi jelölt elindulhat. November 28-án a legtöbb érvényes szavazatot kapott jelölt lesz a győztes, feltéve, ha a választópolgárok több mint a negyede elmegy szavazni.

Firtl nem várt győzelme

Firtl Mátyás, a Fidesz soproni jelöltje a zord, szeles időjárásnak tudja be az alacsony részvételt, mert Sopronban ennél jóval többen szoktak szavazni. "Köszönettel tartozom azoknak, akik mégis eljöttek" - mondta a választások előtt esélytelenebbnek tartott Firtl, aki majdnem húsz százalékkal győzött a szocialista jelölt ellen. Kránitz László listáról 2002-ben a parlamentbe jutott, ezért a jobboldali jelöltek kifogásolták indulását, végül a bíróság elutasította keresetüket. "Győzelmemben közrejátszhatott, hogy egy, már a parlamentben ülő képviselőnek a választópolgárok nem tolerálták az indulását.

 

"A választáson az országos politikai tendencia győzött, egyedül nem tudtam felvenni a versenyt a Fidesszel" - nyilatkozta az Indexnek Kránitz László, aki korainak tartotta még, hogy értékelést adjon vereségéről, így azt sem tudta megmondani, hogy egy időközi választáson szerencsés-e országgyűlési képviselőt indítani.

Az SZDSZ-es Kóczán Zoltán, aki Kránitz indulását a jobboldali pártokkal szemben nem törvénytelennek, hanem etikátlannak tartotta, 4,21 százalékot szerzett. Negyedik helyen a MIÉP-es Sárdy Barbara végzett, megelőzve az MDF-es Nagy Tamást, akit meglepett az alacsony részvétel, szerinte a nagypártok tehetnek arról, hogy "apátiába süllyedt" az ország. Úgy gondolja, hogy a parlamentbe csak egyéni választókerületből lenne szabad képviselőt juttatni, hogy ne a pártok határozzák meg a képviselők munkáját, hanem fordítva.

Az Index soproni riportja a választások előtt>>>

 

Sopron fideszes marad?

A választások első fordulójának nem hivatalos eredménye:

1. Firtl Mátyás (Fidsz) 53,63 százalék,
2. Kránitz László (MSZP) 34,45 százalék,
3. Kóczán Zoltán (SZDSZ) 4,21 százalék,
4. Sárdy Barbara (MIÉP) 3,09 százalék,
5. Nagy Tamás (MDF) 2,22 százalék,
6. Kirkovits Balázs (Jobbik) 1,24 százalék
7. Friedl László Mihály (független) 1,16 százalék.

  Pozsgay Imre 1990-ben a harmadik helyre futott be a soproni időközi választáson, a második fordulóban már el sem indult. A győzelmet a fideszes Szájer József szerezte meg, a második fordulóban az MDF jelöltjét 217 szavazat különbséggel győzte le. A most a Fidesz színeiben induló Firtl Mátyás a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként a szavazatok 4,66 százalékát szerezte meg. A Fidesz 1994-es várakozáson aluli országos szereplése Szájer Józsefnek is vereséget hozott Sopronban. A harmadik helyre befutó politikust a szocialista Boros László és az SZDSZ-es Kertész Zoltán előzte meg, végül a második fordulóban a liberális jelölt - Szájer "átszavazó" táborának köszönhetően - négyezer szavazattal megelőzte a szocialista politikust. Szájer Józsefet 1998-ban már a Fidesz mellett az MDF is támogatta. A második fordulóba a szocialista Borossal és a tőlük jócskán lemaradó SZDSZ-es Kertésszel jutott. A liberális jelöltre a "hármas döntőben" kétezerrel kevesebben szavaztak, és visszalépése esetén sem tudta volna megakadályozni Szájer második győzelmét. A 2002-es választáson 1,31 százalékon múlt, hogy Szájer József már az első fordulóban megszerezze a szavazatok több mint a felét és a képviselői mandátumot. A második körbe a Fidesz-MDF-es jelölt mellett a most is induló Kránitz László került és négyezer-ötszázzal kapott kevesebb szavazatot Szájernél, de listáról a parlamentbe jutott.

 

Győzött Orbán szobatársa

Szécsényben Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke és kollégiumi szobatársa a Fidesz színeiben a szavazatok 50,1 százalékát szerezte meg, de a 28,84 százalékos részvétel miatt parlamenti mandátumhoz nem jutott. Második helyen 27,8 százalékkal a szocialista-szabad demokrata Borenszki Ervin végzett. A harmadik helyet nagy meglepetésre a zenész Gáspár Győző édesapja szerezte meg több mint tíz százalékos eredménnyel. A Jobbik jelöltje, Franka Tibor a negyedik lett, az MDF-es Frisch Oszkár, aki 1990 óta valamennyi választáson indult, de soha nem győzött, 2,4 százalékot kapott. Fekete László "erős ember" a Zöld Párt színeiben másfél százalékot ért el.

Szécsény: KDNP 1, Fidesz 2, MSZP 1

Az 1990-es választáson a most is induló Frisch Oszkár, bár pártja országos győzelmet aratott, csak második lett a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje, Juhász Péter mögött. A tizennégy induló közül az SZDSZ-es lett a harmadik. Az MSZP jelöltjét ebben a körzetben még egy MSZMP-s és egy független jelölt is megelőzte.

A szocialisták 1994-ben új jelölt után néztek - és nyertek. Serfőző András a második fordulóban a KDNP-s Juhászt győzte le, pedig a harmadik helyre visszacsúszó demokrata fórumos Frisch Oszkár visszalépett jobboldali jelölttársa javára. A Munkáspárt néven induló egykori MSZMP ismét az országos átlagnál erősebben szerepelt, Bozsik Bélára a választók 9,49 százaléka szavazott.

Szécsény és környéke 1998-ban ismét az országos győztesre adta a voksát. A KDNP-ből a Fideszhez igazolt Surján László a második fordulóban ezer szavazattal nyert a szocialista Serfőző ellen. Győzelme még úgy sem forgott veszélyben, hogy a Független Kisgazdapárt jelöltje a második fordulóban kilenc százalékot kapott.

Surján László 2002-ben megismételte győzelmét, a második helyre ismét a szocialista Serfőző futott be. A két jelölt nagy fölényét jelezte, hogy az első fordulóban a harmadik helyen végzett munkáspárti jelölt is csak a szavazatok 5,21 százalékát szerezte meg.

A szécsényi és soproni választókerület országgyűlési képviselői - Surján László és Szájer József, mindketten fideszesek - a nyáron európai képviselői mandátumot szereztek, ezért kellett kiírni az időközi parlamenti választást.

pancer1 Creative Commons License 2004.11.12 0 0 32
Jahogyazaz! Kösz.
Előzmény: Seki Waker (31)
Seki Waker Creative Commons License 2004.11.12 0 0 31
a 26. hozzászólásra utaltam.
Előzmény: pancer1 (30)
pancer1 Creative Commons License 2004.11.10 0 0 30
Ha a 23-as hozzászólásodban emlitett vizsgálat eredményeire utalsz, akkor az nem lehet az amire én gondolok, mert az a telefonos megkeresés, a MÚLT HÉTEN volt.
Előzmény: Seki Waker (29)
Seki Waker Creative Commons License 2004.11.10 0 0 29
Szuerintem annak az eredményeit látod itt.
Előzmény: pancer1 (28)
pancer1 Creative Commons License 2004.11.09 0 0 28

A múlt héten volt egy telefonos Szonda-kérdezés a témában nálunk.

Kiváncsi volnék annak az eredménye mi lett.

Előzmény: sierra (27)
sierra Creative Commons License 2004.11.09 0 0 27
Csak dokumentálom, hogy ehhez képest, meg Seki felméréséhez képest én sokkal rosszabb MSZP-s helytállásra számítottam. Sőt, még most sem vagyok meggyőzve, hogy sikerük lesz.
Előzmény: sierra (26)
sierra Creative Commons License 2004.11.09 0 0 26

Aszongya az Index címlap:

 

Sopronban befuthat Gyurcsány szocialista riválisa
A város megér egy MSZP-SZDSZ tyúkpert

Tóth-Szenesi Attila
2004. november 9., kedd 10:31

A szocialisták Sopronban még soha nem győztek egyéniben. Ha az SZDSZ-en múlik, akkor most sem nyernek, jelöltjük a koalícióstárs politikus indulását etikátlannak tartja, és nem kíván visszalépni a második fordulóban sem. A soproni Ikva presszó inkább fideszes.

 

"Fidesz" - mondta egy férfi a soproni Ikva presszóban, ahol a november 14-i országgyűlési választások esélyeiről faggattuk a törzsközönséget. Mindig a Fideszre szavaz, mint mondja, de erre a választásra mégse megy el. "Nincs tétje annak, hogy a következő másfél évben ki lesz a város képviselője." A szűkszavú csapos vitába száll vele, szerinte annyit megtehet az ember, hogy elsétál a szavazóhelyiségbe. "Neked idefele jövet úgyis útba esik" - biztatta. Hogy kire szavaz, azt nem árulja el, de a fideszes vendég agitálásából valószínű, hogy nem a kormányoldal jelöltjeire.

 

Fej-fej mellett

 

Nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az Ikvában tapasztaltakból. Legalábbis Kránitz László, a szocialisták jelöltje szerint, aki az MSZP városi irodájában a pártja által megrendelt felmérésekből idézett: "Fej-fej mellett állok a Fidesz jelöltével, de az én szavazóim inkább elhiszik, hogy nyerhetek, mint az övéi az ő győzelmét".

Október közepén még úgy tűnt, hogy Kránitznak idén nem lesz esélye egyéni mandátumot szerezni, mert a helyi választási bizottság - az első forduló előtt huszonöt nappal - visszautasította a nyilvántartásba vételét. A Fidesz, a Jobbik és a MIÉP beadványban kifogásolta, hogy olyan jelölt is induljon, aki listáról már bent van a parlamentben. Az MSZP-s politikus a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság döntésének köszönheti indulását.

Az SZDSZ nem csatlakozott a három jobboldali párthoz, de jelöltjük, Kóczán Zoltán az Indexnek elmondta: nem törvénytelennek, hanem etikátlannak tartják a városszerte ismert MSZP-s jelölt indulását, aki egy "nevesincs valakit" juttatna mandátumhoz.

 

Maradjunk ennyiben

  Ki nyer Sopronban?
Firtl (Fidesz)  838 Kránitz (MSZP)  448 Kóczán (SZDSZ)  74 Nagy (MDF)  14 Bombameglepetés lesz  52 A fideszes Firtl Mátyást nem érdeklik a felmérések, de annyit ő is hallott, hogy szoros eredmény várható, és szinte kizárt, hogy a soproni mandátum sorsa már az első fordulóban eldőljön, vagyis egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint ötven százalékát. "A 2002-es választást Szájer József nyerte meg, az európai parlamenti választáson a Fidesz ötven, az MSZP harminc százalékot szerzett" - válaszolta a soproni Fidesz esetleges gyengülését firtató kérdésünkre, habár a dicsőséglistára a 2002-es önkormányzati választás eredménye már nem fér fel; Walter Dezső, az MSZP-SZDSZ jelöltje huszonnégy százalékot vert a mérsékelt jobboldal által indított Molnár Ágnesre. (A soproni választástörténetről lásd lapalji keretes írásunkat.)

Az 55 éves Firtl esélyein az sem javít, hogy vetélytársai és több lap állítása szerint a soproni Fidesz nem támogatta jelölését. Ennek egyik oka lehet, hogy nem Sopronban, hanem a vele szinte összeépült Kópházán él. "Több jelölt volt, közülük lettem én az első, maradjunk ennyiben" - zárta rövidre a találgatásokat Firtl, akit különösen az háborít fel, ha riválisai megkérdőjelezik soproniságát. "Sopronban születtem, a Paprét volt a játszóterünk, a városban voltam elsőáldozó, és harminc évig dolgoztam a tévétoronyban az Antenna Hungáriánál és elődjénél" - mondta a kampányújságjában is visszaköszönő szöveget, és elhelyezett még egy oldalvágást az MSZP-nek: "Kránitz esetleges győzelmével Nagycenken élő képviselő kerülne a parlamentbe."

 

 

Csak megvalósítható célok

A 31 éves Kránitz László az MSZP-nek az iskolapadból rögtön a politika sűrűjébe került generációjába tartozik. Pécsi egyetemi tanulmányai végeztével a 2002-es országgyűlési választáson megmérette magát Szájer Józseffel, és tizenhárom százalékkal lemaradt mögötte. "Tizenhat-tizenhét hónap múlva újra oda kell állni a választópolgárok elé, ezért programomban csak megvalósítható célokat vázoltam fel" - tett tanúbizonyságot önmérsékletre való hajlamból. Ezek között tehermentesítő út, bérlakásépítés sportlétesítmények építése vagy a Deák tér felújítása szerepel. Ez utóbbival nem is vállal olyan nagy kockázatot, hiszen a város hatszázmilliós állami támogatást nyert és hatvanötmillió forint saját erőt adott hozzá.

A lista szerint a vidéki választások, különösen az időköziek, többnyire a településfejlesztésről szólnak. Kránitz az ígéreteit az önkormányzat terveivel gördülékenyen össze tudta hangolni, mivel a polgármester személyes tanácsadója.

"A tér rendbehozatalához a hatszázhatvanöt milliónak legalább a duplája kellene - tette a Deák teret a kampánycsata terepévé Firtl Mátyás. - Az utófinanszírozott beruházás megvalósításához előre kell hitelt felvenni, amihez egyes önkormányzati intézményekre jelzálogbejegyzés szükséges."

 

Blikkfangos Sopronért

Segítenek a miniszterelnökök

Gyurcsány Ferencet a szocialista jelölt hívta meg Sopronba, hogy "segítsen". A kormányfő és Kránitz lakossági fórumon válaszol a kérdésekre. A meghívás pikantériája, hogy télen ők ketten indultak az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökségéért, és az akkori sportminiszter 53-31-re győzött. Kránitz olyan országos politikusokat kíván meghívni, akik segíthetik programja megvalósítását. Két miniszter, a soproni származású Hiller István és a regionális ügyekért felelős Kolber István is ringbe száll a mandátumért folyó harcban. Programfüzetében egyébként egyetlen országos politikussal sincs közös felvétele, csupán két 1990 előtti országgyűlési képviselő színművész, Avar István és Kállay Ferenc fogja közre egy fényképen.

A Firtl Mátyást népszerűsítő Fidesz kiadványnak Orbán Viktor interjút is adott. A jobboldali jelölt néhány hónapja dedikálásra hívta Orbánt, aki éjfélig állta az ostromot, így nem tudtak "kellő mélységben" politizálni. A volt miniszterelnök az újabb meghívásnak vasárnap tett eleget és az egy szakképző iskolában tartott nagygyűlésen az időközi választások témáját összekötötte a kórházprivatizációról és a kettős állampolgárságról tartandó népszavazással. A pártkiadvány címlapján Szájerrel ölelkezik, de az utóbbi időben olyan országos politikusok voltak a vendégei, mint Matolcsy György, Schmitt Pál, Áder János vagy Semjén Zsolt.

Az MSZP-s jelölt indulását engedélyező bírósági döntés után néhány apróbb csetepatét leszámítva - Kránitz a programcímének lenyúlásával vádolja Firtlt, aki szerint véletlen, hogy neki is éppen a nem túl blikkfangos "Sopronért" elnevezés jutott eszébe - már-már baráti légkörben zajlik a soproni választás. A városban egyelőre nem csúfították el, és nem ragasztották egymásra a plakátokat, a péntek esti vitát nem sajátította ki a két nagy párt jelöltje és a szombati cukrászdai süteményevésre is valamennyien meghívást kaptak.

Az országos politika tendenciáit erősíti, hogy a 2002-ben még jelöltet állítani tudó Centrumpárt, Munkáspárt és Független Kisgazdapárt politikusait nem találjuk a listán. A MIÉP-et Sárdy Barbara énekes képviseli, akit a szimpatizánsok a párt rendezvényeiről ismerhetnek. Az önálló jelöltállítást Szécsényben és Sopronban is elvi kérdésként kezelő Jobbik Magyarországért Mozgalom a 22 éves Kirkovits Balázst indítja Szájer megüresedett helyéért. A képet a független Friedl László Mihály színesíti.

 

Legrosszabb esetben megtartják

Az MDF 1998-ben és 2002-ben még Szájer Józsefet támogatta, most - a demokrata fórum országos politikájának megfelelően - önálló jelöltet indít. Az általános iskolai tanár és sportmenedzser végzettségű Nagy Tamás 15 év után tér vissza a politikához: "A soproni ellenzékiek egységét nagy bánatomra megbontotta a fővárosból indult népies és urbánus vita, a szabad kezdeményesések hálózatából kialakult SZDSZ, és a párttá váló MDF helyi összetűzése - írja önéletrajzában. - Ekkor úgy döntöttem, hogy nem kívánok egyetlen pártnak sem a tagja lenni." A felmérések szerint az is szép eredmény lenne, ha a második fordulóba jutna.

Két évvel ezelőtt a harmadik helyre az SZDSZ jelöltje futott be. Az 1994-ben győztes Kertész Zoltán személyes okok miatt most nem vállalta a megmérettetést, így lett Kóczán Zoltán a liberálisok jelöltje, aki a második fordulóban sem kíván visszalépni a szocialista jelölt javára. "Ez a mandátum a Fideszé volt, legrosszabb esetben megtartják" - mondta az 1990 óta önkormányzati képviselő, helyi ismertséget a Szabad Kezdeményezések Hálózatában szerzett politikus. Egy tizenöt százalékos első fordulós eredmény szerinte "országra szóló" lenne, ez még egy "tyúkpert" is megér a szocialistákkal. "Szocialista soproni képviselő már van a parlamentben, megválasztásommal a szabad demokrata tárcák is tudnának segíteni a városnak" - hívta fel Kóczán egy gyakorlatias szempontra a figyelmet.

Előzmény: Törölt nick (25)
GLászló Creative Commons License 2004.10.30 0 0 24

Ezt szeretem a szakmátokban. :) Ha a pontos előrejelzés titkát még nem is, de a zavaros jóslatot már megtanulták.

 

Ti mondjuk megmérhettétek, hogy mekkora részvételre lehet számítani. Azt is megmérhettétek, hogy Kránitz és a többiek mennyi voksra számíthatnak az adatfelvétel pillanatban. Ezek a mérési hibahatár mellett érdekes adatok lennének. Ehelyett azt mondod, hogy, ha jól értem, hogy valszeg nyer a Fidesz, az MSZP, vagy az SZDSZ jelöltje, attól függ, hogy sokan, vagy kevesen mennek el és kire szavaznak az elmenők... :)

 

Nézd, én nem ismerem a soproni politikai helyzetet, a részvétel hagyományosan alacsony az időközi választásokon, az előtte lezajló balhé pedig kétféle hatással jár: egyeseket az MSZP ellen, másokat a Fidesz ellen hangol. Nyilván mérhető lenne az akció hatása is, ez is érdekes lenne, de ilyen mérés nem volt.

 

Most szerinted mit lehet kezdeni a közvéleménykutatási adatokkal? vagy a média torzította el a közlésedet?

 

(ma kicsit harapósabb kedvemben vagyok, de szerintem hamar feladom... :) )

Előzmény: Seki Waker (23)
Seki Waker Creative Commons License 2004.10.30 0 0 23

A jogi helyzet tiszta. A Fidesz akcióban  0 jogi, alkotmányossági megfontolás volt. Egész egyszerűen lyól bele akarták verni a soporoni választók fejébe, hogy Kránitz már képviselő, így az ő megválasztása nem növeli Sopron lobby lehetőségeit. Márpedig az egyéni képviselők mindenőtt azzal akarják eladni magukat: szavaz rám, és majd én jó sok lét szakítok a körzetnek a közösből.

 

... Kránitz a legjobb, legalkalmasabb, legnépszerűbb, utánozhatatlan, egyetlen nyerő húzás. Hogy így van-e, azt én nem tudom. ...

 

Ezt én sem tudom, azt viszont igen, hogy sokkal ismertebb és népszerűbb, mint a Fidesz jelöltje. Pár hete készítettünk egy felmérést a választókörzetben, oszt az derült ki, hogy ha a kevés számú résztvevő pártalapon fog voksolni, akkor nyer a Fidesz, ha viszont sokuknál (x>33%) a jelölt lesz a z elsődleges döntési szempont, akkor nagyon szoros verseny várható, és ebbe még Kránitz győzelme is belefér. Pláne, ha visszalép a javára a 2. fordulóban az SZDSZ jelölt.

 

A Fidesz akció végső hatásának jóslására azonban nem mernék vállalkozni, ez a helyi MSZP és SZDSZ kommunikáción is műlik, és ez a pindy szabály miatt nem sok jóval kecsegtet.

Előzmény: GLászló (11)
Pásztörperc Creative Commons License 2004.10.21 0 0 22
SZVSZ nincs kockázat: fölényesen nyernek
Előzmény: sierra (21)
sierra Creative Commons License 2004.10.21 0 0 21
A 2002-es önkormi azért egészen más szituáció volt, mint ez a mostani. Akkor a  100 napok bűvölete hatott, most meg a megszorítások kínja. Én elképzelhetőnek tartom, hogy ez tervezett manőver, értve ezalatt, hogy nem kétlem Szájer és Surján EP-tagagsági ambícióit, de szvsz Orbán simán azt mondhatta volna, hogy ezt most ne, gyerekek, mert a székeiteket kétséges, hogy visszaszerezzük-e. (Ami pedig a Fideszben uralkodó lojalitási/szerviensi állapotokat nézve nagy valószínűséggel azt jelentette volna, hogy Surján&Szájer nem indul sehova.) De nem mondta, tehát elég biztos a dolgában. Szvsz Orbán van olyan kockázatvállaló, hogy a figyelem nagymértékű felkeltése érdekében hajlandó megjátszani ezt.
Előzmény: krz (9)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.20 0 0 20

Jó, akkor hogy legyen itt is mozgás, ide is beírom: ha a fidesz 2003-ban így járt el, akkor az etikátlan volt.

(Wágner úr nem tudom, hogy olvassa-e ezt itten, de nem lehetne egy olyan funkciót beépíteni a szoftba, hogy egy hozzászólás max. 2 helyen is megjelenhessen egyetlen küldéssel? A nyúzernek lenne a felületén egy kis pipa meg legördülő menü a topicokkal és bejelölné, hogy még hová, oszt annyi. Az ősznek még úgy sincs vége...)

Indián Creative Commons License 2004.10.20 0 0 19
Várjuk meg, bitte, a bíróságot... kezd érdekes lenni a meccs...
Előzmény: Pásztörperc (18)
Pásztörperc Creative Commons License 2004.10.20 0 0 18
Hááát, a vál.jogi idézeteidből mindössze annyi következik, hogy ha Kránitz nyer, akkor törölni kell a nevét megyei listáról. Ez nem többet és nem kevesebbet jelent, mint hogy nem kell lemondania listás mandátumáról, mert az automatikusan mexűnik.
Előzmény: Indián (16)
GLászló Creative Commons License 2004.10.20 0 0 17
Hát, te tudod... :)
Előzmény: Indián (16)
Indián Creative Commons License 2004.10.20 0 0 16

Nézd, az a legkevésbé sem érdekel, hogy éppen mellik oldal törvénysért...

 

Tőlem nevezheted erőlködésnek is - valóban, nem ez a szakterületem, viszont ilyen aprócitásokkal szokok nyerni az APEH ellen, mert az viszont télleg a területem... :-)

Előzmény: GLászló (15)
GLászló Creative Commons License 2004.10.20 0 0 15

Nagyon megtisztelő válasz, sőt borzalmasan, de nem működik. Mindaddig, amíg nem igazolja a parlament az új mandátumot, addig van idő lemondani a régiről. Nix doppel mandat - ahogy a frissen szerzett német tudásával dicsekszik a kamionos.

 

Nézd kolléga megmondom az őszintét, nekem úgy tűnik, hogy te erőlködsz. :))

Eddig új fejlemény csak annyi volt az ügyben, hogy kiderült, a Fidesz ugyanezzel a technikával már élt az önkormányzzati választásokon, és ha igaz, nem is egyszer.

A többit meglátjuk.

Előzmény: Indián (14)
Indián Creative Commons License 2004.10.20 0 0 14
Kérle, igazán megtisztelsz figyelmeddel... Naggyából erre szándékozom alapozni
Előzmény: GLászló (13)
GLászló Creative Commons License 2004.10.20 0 0 13

Namost ha nem volt zűrzavar, akkor mi a mentő körülmény? :)  Én annak szántam, ha nem, hát nem.

Maradjunk abban, hogy egyszerűen ne vesztegessünk szót arra a joggal való visszélés című eszmefuttatásra, mert az menthetetlenül .... izé ..., mindegy már mondtam.... maflaság.

 

Viszont te tegnap ezt írtad volt:

 

"Szerintem van jogi akadálya... A diliben már kifejtettem, ha gondolod, bemásolom ide is a joganyagot, ami alapján erre következtetésre jutottam..."

 

Utánanéztem a kifejtésnek, de az volt, amit mondtam ezen a fent lesajnált elméleten kívül semmi olyat nemtaláltam, ahol Kránitz indulása jogilag akadályba ütközne.

 

Ha ma nem verekszel senkivel, és megpróbálod kifejteni, szívesen elolvasom, Pörc kollega is erre vár. Joganyagból viszont csak annyit, ami a kifejtéshez szükséges.

kösz

GLászló

Előzmény: Indián (12)
Indián Creative Commons License 2004.10.20 0 0 12
Egy halovány megjegyzést, ha megengecc: ha jobban megnézed, szeptember 25-ikén írtam, akkó' még nem vótt zűrzavar...
Előzmény: GLászló (11)
GLászló Creative Commons License 2004.10.20 0 0 11

Hát Indián én próbáltam abból a kifejtésből legalább azt megérteni, hogy mit akarsz kifejteni, de valljuk be egymás között, hogy a zűrzavar tegnap erős volt a lelkedben.

Ezt a visszaélés a joggal című maflaságot leszámítva egyetlen épkézláb joghelyet nem mutattál, az előbb említettet meg jobb elfelejteni.

Ettől én még elhiszem, hogy van jogi akadálya a jelölt indulásának, csak várom, hogy erre valaki értelmes okot mondjon.

 

Szerintem sem túlságosan érthető ez a dolog Kránitz indulásával, hogy miért ezt csinálta az MSZP?  Egyetlen logikus magyarázat az volna, ha Kránitz a legjobb, legalkalmasabb, legnépszerűbb, utánozhatatlan, egyetlen nyerő húzás. Hogy így van-e, azt én nem tudom.

 

A Fidesz akciója szerintem bumeráng lesz, mert ha sikertelen - és eddig annak gondolom - akkor kifejezett ellenérzést szülhet, akadékoskodásnak, kellemetlenkedésnek. tűnik. A szélsőjobbal való szokásos kokettálásnak. (Mondjuk az nem csak tűnés, az így is van.)

 

Szóval szerintem nem épeszű ötlet, de a Fidesz segíthet "jól" megvalósulni. Meglátjuk én az ellenkezőjén sem lepődnék meg.

Előzmény: Indián (1)
sashimi Creative Commons License 2004.10.20 0 0 10
Nem vitatvan szavaid igazsagat nem latom, hogy a mostani kekeckedesben mi a racio. Ez ugyanis lehetove teszi az mszp-nek, hogy a (valoszinu) vereseg helyett arrol beszeljen minden forumon, hogy 1. a fidesz az elso adando alkalommal ujra osszefogott a szelsojobbal 2. a fidesz nem tanult a ket ev ellenzekisegbol es tovabbra is a huncut trukkoket (lasd hetente=harom hetente) reszesiti elonyben a valos megmerettetes helyett.

sashimi
Előzmény: krz (9)
krz Creative Commons License 2004.10.20 0 0 9

ide is akkor:

 

az ep valasztast eleg siman megnyerte a fidex sopronban, szajer nelkul is (persze ok, rajta volt a listan, de ez azert nem egyeni valasztas volt).

 

igaz, a 2002-es onkormanyzatit viszont siman elbuktak ugyanott.

 

 

szoval szerintem nem volt olyan taktika, hogy idokozin kell fenyes gyozelmekkel megerositeni a hitet a szavazokban, erositeni az elkeseredest a tuloldal hiveiben.

 

szajer (es surjan is) regota az ep-be keszult. egyebkent nyilvan inkabb az mszp-nek lett volna kockazatosabb egyeni kepviseloket kijuttatni, mert ugy csokkenhetett volna a tobbseguk.

 

 

Előzmény: Törölt nick (5)
sierra Creative Commons License 2004.10.20 0 0 8
Hmm, célravezető taktika._____________________________________________ A másik viszont, amit a Fidesznek el kellene érnie, hogy a kétpártrendszer is újabb sikert könyvelhessen el a sokpártrendszerrel szemben. Ugyanis ha ez nem megy, akkor léket kap az az érvelés, hogy de a komcsik/liberálisok ott sorakoznak az ördögi MSZP-ben, tehát aki magyar, velünk tartson! Vagyis hogy létezik egy olyan démoni főellenség, akivel szemben létjogosultsága van a mozgósításnak. Ha ez nem megy, mert nincs főellenség, de van három vetélytárs, akkor az megintcsak nem kedvező. /////Sajnos 2006-ban még azt hiszem ez nem fog feltünő méreteket ölteni. Hiányzik Orbán Viktor másodszori megtapasztalása. Ha az megvan, akkor 2010-re nagyot fognak lohadni a kedélyek, azt hiszem.///// De legalábbis remélem.______________________________________ Elnézést a dadaista tördelésért, de a gépem kissé ódivatú konstrukció és másképp nem nagyon birkózik meg a fórumszerkesztés feladatával.
Előzmény: Pásztörperc (7)
Pásztörperc Creative Commons License 2004.10.20 0 0 7

A kreatív tagfelvételhez semmi köze: az egy megyével délebbre volt (Kőszegen).

A Fidesz-MPSZ játékának éppen az a lényege: a biztos és fölényes siker megerősíti azt a hitet, hogy a nép őket akarja, a kormányzat nem legitim.

Előzmény: sierra (3)
sierra Creative Commons License 2004.10.19 0 0 6
Ezt úgy érted, saját teljesítménye érdemével?
Előzmény: Törölt nick (5)
Indián Creative Commons License 2004.10.19 0 0 4
Kis türelmed kérem, amíg valami épkézláb logikai rendbe szedem...
Előzmény: Pásztörperc (2)
sierra Creative Commons License 2004.10.19 0 0 3

"De itt ennek az ellenkezőjét határozták el. Megállapították, hogy vészhelyzet van, mert egy ilyen időközi kampányában a polgárok megismerhetnének valakit, és ettől megnőhetne az illető politikai súlya. Felborulhatnának a helyi "elit" másfél évtized kamarillapolitikájával kimunkált erőviszonyai. Jöjjön tehát az ismert esélytelen, akinek ez az egész nem oszt és nem szoroz -- mindenki mást pedig zárjunk olyan messze, amennyire ez egyáltalán lehetséges."

 

-- Ha ez igaz, akkor súlyosan rövidlátó politika. Van ennek valami köze az ország nyugati végein tapasztalt "kreatív" MSZP-s párttagságbővítési hercehurcához?

 

 

 

-- Valahogy nem is értem, miként lehetséges, hogy ennyire kiegyensúlyozott mandátumarányoknál a Fidesz két helyen is úgy EP-delegál, hogy belemegy az időközi választásba. Ennyire magabiztosak lennének, hogy más a zsebükben levőnek érzik a mandátumot? Vajon miért volt ennyire fontos pont Szájer és tsa EP-tagsága?

Előzmény: Pásztörperc (0)
Pásztörperc Creative Commons License 2004.10.19 0 0 2
Hadd jöjjön...
Előzmény: Indián (1)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!