Nálam az átültetést az dönti el, ha a cserép aljánál látok gyökereket. Van olyan növényem, amit egy évben( márciustól augusztus végéig ) 3-4 alkalommal is át kell ültetnem ( banánok ). Úgy gondolom, a természetben sem nyomorognak 1-2 liternyi földben, ahhoz hogy szépek legyenek, a gyökerüknek is fejlődniük kell, hiszen azon keresztül táplálkoznak. Ha jól döntöttem a bugikkal kapcsolatban, tavasztól gyönyörű hajtásaik lesznek, habár, mióta megérkeztek is, nagy örömmel egyre több új hatást, levelet fedezek fel rajtuk.
Szerintem a rózsaszínünk ugyanaz lehet. Szeretem, mert pici szüneteken kívül kisebb - nagyobb mennyiségben folyamatosan virul, olyan mint az előtte lévő Vera Deep Purple. Maga a növény is jó kis dús.
Nem mertem írni, mert tudom sokan kis cserépben tartják a bugikat, én egyből át szoktam ültetni (ha több dugvány van egy cserépben szét is szedem). A kisebbeket először 20-as pálmacserépbe, de van amelyik 2-3éves és 10 literes az ültetőedénye. Az átültetés nem vetette vissza a virágzást. Szerintem az a lényeg hogy jó vízáteresztő, laza föld legyen, semleges vagy kissé savanyú.
Nagyon szívesen. Közben eldöntöttem az átültetés kérdését: tőzeg,pálmaföld, kevés trágya, hiszen jön az ősz, habár remélem, addig, míg beviszem őket marad úgy 2 hónap nekik. Többek között a pálmák is még ez után lesznek átültetve, beültetve. Október közepéig, végéig, ha az idő is olyan, még kiheverik a macerát.
Régi vaterás vagyok, többször vásároltam már növényeket, magokat is. Itt akadtam rá leanderek vásárlása közben. Nem nagy növények, viszont a tapasztalatom, hogy a kis növények könnyebben átvészelik a helyváltoztatást, jobban alkalmazkodnak, az életben maradásuk szinte 100% ( legalább is nálam )
Végre, kb 1 hete sikerült szert tennem életem első buijaira:) Egy pirosra, egy narancssárgára és egy tripla rózsaszínre.
Szeretném megkérdezni, várjak-e a tavaszig az átültetéssel, valamint milyen földbe tegyem őket? Milyen összetételű ( NPK ) virágtápot használjak, hogy ilyen gyönyörűek legyenek, mint a képeken?
Köszönöm, lehet szeptember körül kereslek. Jelenleg kifogytam a gyökeres dugványaimból, viszont addig még dugványozok, remélhetőleg sikerül. Nekem is van egy amit vörösként kaptam cserére, de csak kezdetben vörös és egy idő után teljesen sötétebb ciklámen színű. Viszont kaptam még kétféle vörös ágat, azokban reménykedem gyökereznek. A narancsod szimpla vagy telt?
Szia. Kezdő bugis vagyok. Van rózsaszín, fehér , narancssárga, ciklámen bugim ( amit pirosnak vettem ) és egy tarkám, de azt még nem láttam virágozni, nem tudom, hogy milyen színű lesz. Nagyon szívesen adok hajtást a csere virágért, de még nem dugványoztam. :)
Ez más színű, mint amit keresek, de azért a napokban cseréltem ilyen színű ágra a fiatal növényeimből. Remélem sikerül gyökereztetni, kétféle piros ágat is kaptam.
Fajtafüggő is szerintem melyik hogy nő, van amelyik nálam hosszú hajtásokat növeszt, míg a másik kis tömör. A tél végi metszést meghálálják, némelyiknek csipkedni is kellene a hajtások végét hogy dúsabb legyen. Én is a dúsabb virágzásra várok, lassan beindul. Milyen tápoldatot adsz nekik?
Nekem is van (vannak) pár kisebb, de nem fejlődnek sehová. Időnként virágzik is, de hajtani új leveleket ágakat nem akar. Melegebb helyen telelt (mivel a 0 -5 fok körüli hőmérsékletet kevésnek találtam neki,) más lehetőségem meg nincs.
Tavasszal hajtott hajtásokat és virágzott is némiképpen.
Kérlek, segítsetek! A bugimon rengetek új hajtás van, amik szépen növekednek. Aztán történik valami, a legvége a zöld hajtásnak elszárad, majd ez a szár az összes levelet ledobja. Mit csinálok rosszul? Másodszorra csinálja ezt. Biztos, hogy valamitől nem érzi jól magát. Tápot kap a növény, világos helyen van, egy ideje nem mozdítottam el a helyéről. Az új hajtások levelei világos színűek, erről is olvastam, hogy ez sem jó jel. Köszönöm előre is!
Tanácsot szeretnék kérni. A bugim március végén elkezdett szép, új leveleket hozni, majd körülbelül 3 hét múlva szépen fokozatosan ledobta ezeket. Most újra hozza az új leveleket. Vajon mi történhetett? Egy gyanúm van: túlöntöztem? Köszönöm a segítséget!
Az enyém hűvös helyen telelt, le is kopaszodott, így a harmadik emeleten már ki mertem rakni. Elkezdtek hajtani is, kissé visszavágtam, dugványoztam is a levágott hajtásokból. Ha a tied bent telelt zölden akkor kicsit aggódnék a kirakás miatt, mert jön még éjjel 2fok is (ha nem védett a teraszod). Azt a minimum öt fokot jó lenne megvárni.
Van egy plafonig érő bougainvilleám, amit még két éve az ALDI-ban vettünk és azóta igencsak nagyra nőtt. Próbáltuk visszavágni, de csak nem hagyja magát, jelenleg több erős ága is elérte a plafont és onnan menne minden irányba (a nappaliban van, az ablak mellett). Most még nem virágzik.
A hétvégére 25 fok körüli hőmérsékletet mondanak, éjszaka 8 fok körül volt.
Kitolhatjuk a teraszra már most, vagy még várjunk vele?
Ha nem, akkor mikortól lehet kivinni itt Magyarországon egész napra (éjszakára is) a teraszra?