Jellemzően az egyenlítő környékéről származnak, ezért szeretik a nap-éj egyenlőséget. nálunk ez tavasszal, asszem márc vége és ősz, szept vége. Nálam mindig szeptemberre durrannak be. Most fonnyadnak egy hete.
Valószínűleg vannak olyan fajták amik rövid nappalosak, mert ami nálam tavasszal telis-tele virággal, nyáron alig virágzik. Na most én is áttettem másik helyre, hátha ott nyáron is virágözön lesz.
Azok a fajták amik a mediterrán vidékeken élnek és csodaszépek, pl a glabra viszont imádják a sok napot.
Túl hosszan kapják talán a napot. Erős napot kérnek, de "rövidnappalosak", tehát pár óra intenzív napsütés kell a virágzáshoz. A túl sok órányi napsütés már nem jó. Hátha másik helyen jobban rákapcsolnának?
Szerintem vannak a nagyobb áruházak kertészeti részlegeiben (Auchan, Bauhaus) legalább is időlegesen mindig vannak, és az Oázisban is van. Elég sok helyen lehet már kapni, de attól függ melyik fajtát szeretnéd.
Ja én általános virágföldet, vagy mediterrán növényeknek valót (méreg drága) meg marhatrágyát is szoktam adni nekik, a nagyoknál már csak részleges földcserét csinálok, mert nagyon nagyok a cserepek.
Na tessék, ennyit az egyedüliségemről:) Nekem a soksok ágak közül kettőnek a végén valami szín van a friss hajtások végén. jót tett neki a többnapos esőözön? Talán.......
Mindig megcsodálom a virágaidat évek óta. Nekem is van 2 de nem akar virágozni, szép zöld leveles. Déli teraszon van, lehet, hogy kicsit meg is szorul ott neki a levegő, kevés vizet kap, már próbálkoztam a szikkasztással, akkor sem virágzott, mielőtt kiszáradt volna megsajnáltam és ihatott. Mit nem csinálok jól?
A cserepe szerintem megfelelő méretű, savanyúföld+ marhatrágya+virágföld keverékében van.
Sárgulok........ na szegény nagybugim, most aztán kapott vizet, két évre valót három nap alatt. Végül betettem a pavilon alá, így legalább közvetlen esőt nem kapott. Gyönyörű zöld. Na ugye, mindenkinek van piros, ciklámen, sárga, lila bugija, de tisztazöld?????? Csak nekem:D:D:D
Ami nálam bevált virágzásra:Polyfeed műtrágya, ezt egy szitán áteresztem, szerintem nagyon sok benne a nitrogén,ezt így csökkentem, a golyócskák fennt maradnak. Heti kétszer brutál dózis (10 l -hez csapott evőkanál.) Persze minél több napfény. Ha ez sem segít, Taigetosz. Had fonnyadjon.
Köszi! Ez sosem szomjas:) Nem kókad, illetve most majd meglátom, mert új helyre került, tűző napra, de csak akkor öntözöm, ha már potyog a levele, úgy elszáradt:) (na ez vicc volt). Télen két hónaponként kapott vizet. Most tavasszal kapott két-három hetente virágoztató tápot, de azt sem sokat. Nekem zölden is tetszik, de eredetileg nem ilyen volt.
Egy kis szárítás, csak annyi víz, hogy ki ne száradjon, csak akkor kapjon 1-2 dl-t, ha már nagyon kókadt és tűző nap, minimum 6 óra napsütés kell neki. Nekem is van egy ilyen kis renitens, az első gazdájától is a fenti probléma miatt kaptam meg és bár nincs még rajta virágözön, de szép számmal van már rajta virág. Csak ne essen meg rajta a szíved, amikor szomjazik.