Szorgos olvasója vagyok a MaNem-nek, és a véleményem a lap irányvonaláról és stílusáról, módszereiről lesújtó. De azért akadnak benne tartalmas, szellemes, jó írások (feltehetően a véletlen művei), amelyek érdemesek arra, hogy külön odafigyeljünk rájuk vagy csak jót szórakozzunk rajtuk. A topiknyitóban idézett cikken például egész jót mulattam.
Kiirtjuk az összes magyart! Őrzöm a felvételt, s megmutatom bárkinek: a csereháti Gadna községben ordította diktafonomba e mondatot a helyi kisebbségi polgármesterjelölt testvére. Népes társaságából – bár ott állt maga a polgármesterjelölt is – nem utasította rendre senki. Szinte hallom a kisebbségvédőket: elszigetelt esetről van szó, nem szabad komolyan venni; az úriember bizonyára nem gondolta át; ideges lehetett, esetleg részeg; amúgy pedig – rendszerint – az egzisztenciális szorongás, meg persze a többségi társadalom előítéletes viselkedése váltja ki az ilyesmit.
Ám gondoljunk csak bele: ha egy nem roma állampolgár nyilvánult volna meg ily szörnyűségesen a cigányokkal szemben – ráadásul egy önkormányzati képviselő beleegyező hallgatása mellett –, nos, egy ilyen eset miféle következményekkel járt volna? Régen állna a kisebbségvédők által kerekített, esetleg Európa-hírű botrány. Gadnán néhány héttel az inkriminált mondat elhangzása előtt egy nyolcvanesztendős özvegyasszonyt végzett ki egy nyilván ideges, részeg, egzisztenciálisan szorongó s a többségi társadalom előítéletes viselkedésétől frusztrált fiatalember. Mari néni tehát nincs többé, s a csereháti faluban azóta a rettegés, a mindennapos rablás és az erőszak az úr. De nem csak Gadnán. Faddon, Somogysárdon, Csernelyen, Olaszliszkán, Galgagyörkön, Sajóládon, Bercelen, Rakacán, Abaújváron, Pátkán, Kiskunhalason – teleírhatnám azon helységek neveivel az oldalt, ahol a verbális és tettleges erőszak mindennapos, ahol az iskolában a tanárok rettegnek a diákoktól, s ahol a lakosság egyik felének összekuporgatott vagyonát már nyíltan veszik el a lakosság másik feléből összeverődött csapatok. Ezekben a helyzetekben persze – gondosan ügyelnek erre! – ők vannak többségben.
Olykor archaikus gyűlöletből űzik ki házából a parasztot, s dúlják fel a kertet, döntik ki a kerítést, gyújtják fel a portát. S olykor sötét virtusból ölnek. A helyzet, nem kell bizonygatnom, elviselhetetlen. Mára egy országnak van elege a kirekesztésből és a hátrányos megkülönböztetésből: abból tudniillik, hogy a többségi társadalmat nem védi senki a kisebbségi társadalom deviáns rétegével szemben. Egy országnak van elege abból a „politikailag korrekt” hazugságból, hogy romakérdés nincsen. Igenis van romakérdés, de még mekkora! Igenis, hatalmas kérdés: egy hatszázezer fős etnikai kisebbség tagjai közt miért szabályerősítő kivétel az, aki képes dolgozni, tanulni, norma- és jogkövető magatartást tanúsítani? S a balliberális (kisebbségi) kormány – jogvédő elitjével együtt – miért nem tesz a kérdés megválaszolásáért, a helyzet megoldásáért semmit? Ha valamiben, ebben a teljes parlamentnek konszenzusra lehetne jutnia.
Talán azt sem kell bizonygatnom, hogy a cigányokat szeretni nem nehéz. Érzékeny, tehetséges, ügyes emberekről van szó, akiknek gyors az eszük és a kezük. Többnyire nem is tudják, mekkora szükségük van munkára és iskolára. Igen sokan vannak köztük, akiket meg kell tanítani kezet mosni, lehúzni a vécét, időben felkelni reggel, végigdolgozni a napot. Újra meg kell tanítani nekik az együttélést a nem cigányokkal. Sokukat sürgősen rá kell vezetni az „enyém” és a „tiéd” közti éles különbség felismerésére. A munkahelyteremtést és a munkára ösztönzést, a kulturális felzárkóztatást, a valódi, hatékony, átfogó oktatási stratégia bevezetését tehát nem szabad elodázni, de ha mindez már holnap megkezdődne is, a látványos, mérhető eredményre még várni kellene. Sokat. Lehet, hogy évtizedeket.
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman történelmi lehetőséget szalasztott el. Kettős hibát követett el. Egy: nem vette komolyan a cigányság modernizációját célzó monoki kezdeményezést, kettő: azt egyszerűen szalonrasszizmusnak bélyegezte, és lesöpörte az asztalról. Kállai üzenete a cigányság felé olyan egyszerű, mint amilyen hazug és gonosz: akik a kérdésre választ, a problémára megoldást keresnek, azok szalonrasszisták. Vagyis: gyűlölnek titeket, testvéreim. A Roma Magazin június 23-i számában Kolompár Orbán már ekképp nyilvánult meg: „rá kell arra készülni, hogy a roma társadalom képes legyen megvédeni önmagát, ha úgy adódik.” Értjük: kaszára-kapára! Az ilyen uszító, a többségi társadalmat megbélyegző, a gyűlöletet még inkább felszító megnyilvánulások kiválóan alkalmasak arra, hogy az olyan indulatos kiabálások, mint amilyet fent idéztem, tetteké legyenek. Kinek jó ez?
Miért akarnak vajon egyes roma vezetők polgárháborút gerjeszteni? Sajnos, a romákhoz a józan üzenetek nemigen jutnak el. Pedig meg kellene mondani nekik, hogy egyes vezetőik súlyosan, évek-évtizedek óta becsapják őket. Ám addig is, míg kiépülnek a kommunikációs csatornák, tenni kell valamit. A modernizációs krízis, a politika gyávasága, az életszerűtlen kisebbségvédelmi dogmákra épülő, diszkriminatív jogrend, az abszolút igazságtalan segélyezési rendszer, a rendvédelmi impotencia, valamint az aljas, mindennapos gyűlöletszítás miatt – szó szerint – életveszélyessé vált a helyzet. E közbiztonsági csőd pedig azonnali beavatkozást igényel. Egyszerűbben: nem a Magyar Gárdának kell életeket menteni, hanem a magyar rendőrségnek. Igazi rendőrőrsökre van szükség a kis falvakban, éjjeli ügyelettel, állig felfegyverzett, rendszeresen járőröző, kemény zsarukkal. Most, rögtön. Kerül, amibe kerül. Élet-halál kérdés. A felzárkóztatás pedig csak aztán jöhet. (http://www.mno.hu/portal/569399)
A Fővárosi Bíróságon egy különösen érdekes pör kezdődött. A első nyilvános tárgyalásra tegnap reggel került sor, s talán pár percig tartott. Aztán úgy, ahogy volt, a pörnek is véget vetve rögvest be is fejeződött. A felperes Gyurcsány Ferenc volt, aki elégtételt kívánt venni a Magyar Nemzeten a személyét érintő cikksorozat miatt.
Azt, hogy Gyurcsány nagy erőkkel ront nekünk, előre lehetett tudni. Az üzleti tevékenységét részletesen ismertető cikkeink után adott nyilatkozatai ugyanis azt mutatták, hogy a kormányfő rettenetes haragra lobbant. A nem létező cége, a Nomentana Kft. tevékenységét ismertető cikkünk után érzékeltette, hogy itt kő kövön nem marad, közhiteles dokumentumokkal alátámasztott „pimaszkodásunk” nem lesz következmények nélküli. – Nincs határa a személyes bántásnak és a rágalomnak, de ehhez már hozzászoktam – panaszkodott például a TV2 Tények című műsorában. Aztán azt is hozzátette, hogy rágalomra nem szabad rágalommal, hazugságra pedig hazugsággal válaszolni, de ezt már akkor sem értette senki. Haragos mondatai ekképp folytatódtak, még ha azokat az első pillanatban sem hitte el senki: „soha senkinek: államnak, banknak, vevőnek, szállítónak, tulajdonosnak sem előnye, sem hátránya nem származott azokból a jogi pontatlanságokból, amelyet aztán később, talán egy év alatt sikerült rendbe tennie a társaságnak”. Végül így csapott le ránk: „mivel engem bűnnel vádolnak, hát nincs nagyon más lehetőségem, mint perelni; ezt a jövő héten megteszem”.
Megtette, perelt. Persze nem mindenért. Csupán pár dolog nem tetszett neki. Például a lap azon megállapítása, hogy egy nem létező céggel alapozta meg vagyonát. De, azzal alapozta meg.
Az is bökte a szemét, hogy leírtuk: ő személyesen hatóságokhoz benyújtott okiratokat írt alá, szerződéseket kötött, taggyűléseken képviselte a fantomcéget. Pedig ez pontosan így volt.
Ezeken túl sérelmezte, hogy az egyik kft. taggyűlésén tanúsított magatartását zsarolásnak írtuk le. Holott ez sem történt másként. A magát mindig, még miniszterelnöknek is baloldali érzelműként beállított Gyurcsány Ferenc megzsarolva munkásait porig alázta őket. Azzal fenyegette meg őket, hogyha nem mondanak le tulajdonrészükről bagóért, akkor bedönti az egész kócerájt.
Nem tetszett neki az sem, amikor a nem létező Nomentana Kft.-ben neki tulajdonítva bűncselekménygyanús tevékenységet emlegettünk. De vajon mire számított? Arra, hogy az éveken át „lefideszesezett” legfőbb ügyész, Polt Péter szervezetéhez hasonlóan az igazság keresése helyett „felpuhulunk”? A fantom Nomentanához kísértetiesen hasonló esetekben ugyanis a bűnüldöző hatóságok egyáltalán nem voltak elnézőek. Ezek közül ismertettünk is egy párat. Az egyik ügyben épp büntetőbíróság előtt áll az ügyvezető, súlyos börtön- és pénzbüntetések elé nézve. Egy másikban pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdasági bűncselekmények felkutatására kiképzett nyomozói szállták meg a cég telephelyét, miután az ügyészség észlelte, hogy a vállalkozás nem ott működik, ahol a cégbírósági bejegyzés szerint kellene. Vagyis az ügyészség és a rendőrség akkor nem volt rest. Ám amíg ezekben az esetekben az igazság kiderítése érdekében nyomozott, intézkedett, addig a Gyurcsány Ferenc személyéhez köthető bűncselekménygyanús ügyekben a füle botját sem mozgatta. Bárándy Péter kijelentését kölcsön véve ég az arcunk. Tegyük hozzá: független jogászokéval együtt.
A tegnapi bírósági tárgyaláson feltűnő csend honolt. A tárgyalóterem előtt nem gyülekeztek a balliberális sajtó kamerái és a tollukat hegyező újságírói, akiket a kormányzati felelősség nélküli jobboldali ellenzék vezetője jobban érdekel, mint Magyarország legfontosabb közjogi méltósága. Gyurcsány Ferenc pedig mintha mindezt tudta volna, megfelelt ennek a várakozásnak. Olyan bátor volt, mint a nyúl. A Magyar Nemzet ellen nagy garral bejelentett pörbéli keresetét visszavonta, a Fővárosi Bíróságra még az ügyvédje sem dugta oda az orrát.
Hosszú "ü"-t nem tudok írni, egy pont neked. A rövid könyv az olyan könyv, amelynek tartalmán rövid idő alatt át lehet jutni, kevés olvasással. Vö. rövid írás, rövid cikk. Ld még "magyar köznyelv 2006" címszó alatt.
Tegnap megkezdődött a Kulcsár Attila nevével fémjelzett monstre büntetőper tárgyalása. Az ügy méretét és bonyolultságát jelzi, hogy a bírónak két órájába telt a hetvenoldalas vádirat ismertetése, azt megbecsülni sem tudjuk, hogy vajon hány álmatlan éjszakájába telt áttanulmányozni a per 165 ezer oldalnyi iratanyagát, amely 22 vádlott sorsát és több mint nyolcmilliárd forintnyi kár megtérülését döntheti el.
A sajtó várhatóan fokozott figyelemmel tünteti ki a bírósági pert, hiszen 2003 júniusában még úgy látszott: az autópálya-építésekre szánt milliárdokból törvénysértő módon a Pannonplast nevű cég tőzsdei felvásárlása miatt kirobbant botrányba simán belebukik a Medgyessy-kormány. De nem. A kormányfő ugyan bukott, de nem ebbe, majd a botrányban felbukkant rejtélyes és nagy hatalmú Gyurcsányihoz kísértetiesen hasonló nevű Gyurcsány Ferenc emelkedhetett a miniszterelnöki székbe.
A politika legfelső szintjeit súroló botrány sztorijának epizódjai mint egy banánköztársaságban játszódó, a szórakoztató politikai krimit sem nélkülöző szappanopera játszódtak le elottünk. A képzeletbeli forgatókönyvíró végig tobzódott az ötletekben, a befejezetlennek tuűnő sorozat utolsó darabjáig nem tudta eldönteni, kiből is formálja meg végül az igazi hős szerepét. A seprűnyéllel agyba-főbe vert Szász Károlyból, aki kivizsgálta és feltárta a Pannonplast-ügyet, vagy Kulcsár Attilából, a kőművesinasból lett nagy hatalmú banktisztviselőből, aki úgy járt be a kancelláriára a minisztériumi politikai hatalmasságokhoz, mintha hazamenne? Vagy sokkal inkább Gyuszi taxis legyen az igazi hős, aki zacskókban hordta szét a százmilliókat, vagy az arab pénzváltók sajátos belvárosi figurái, vagy a konzuli rendszámú autókon furikázó modern kori aranymosók, akiknek a kézitáskájában egy off-shore cég számlatömbje lapult? A kőműves brókernél milliókat befektető, volt háromperhármas közszolgálati sztárriporter figurája csak tovább színesíti a sztorit, bár mellékszereplőnek sem utolsó karakter a műkereskedő politikai újságíró.
Nyilvánvaló, hogy a kőműves bróker és a Gyuszi taxis figurája mellett a kesze-kusza és zavaros szappanopera végére elsikkadt az ügy lényege, hogy tudniillik költségvetésből autópályára szánt milliárdokat forgattak meg a tőzsdén a politikai közéletből is jól ismert ügyfélkör javára, sőt egy füst alatt a bróker-boszorkánykonyhának helyet adó anyabankot is megkopasztották nyolcmilliárddal. Az ellenzék mégsem használta fel a botrányos ügyet az egyébként több-kevesebb sikerrel alkalmazott negatív kampányában. Érthető ez, hiszen a kampány finisében a bizonytalan (szociológusok szerint nagyon szegény és iskolázatlan) szavazóknak reménytelen feladat lett volna elmagyarázni a bonyolult ügy lényegét. Talán csak annyit értettek volna meg belőle, hogy a polgári oldal már megint a szegény kőművest, Gyuszi taxist meg a népszerű riportert támadja. A kormánypárti legkedveltebb napilap bűnügyi szakújságírója is talált egy lehetséges magyarázatot arra, miért nem borította rá a kormánypárti oldalra az egész Kulcsár-ügyet az ellenzék. Eszerint: „Ma már nyílt titok, hogy Kulcsár és társai a szemben álló politikai erők mindegyikével »jóban voltak«, ide is, oda is tettek szívességeket.” Értjük a szándékot, folyosói pletykákra hivatkozva előbb-utóbb a megoszlási arány „nyílt titok” lesz, megelőző csapásként ajánljuk a Dávid által kihirdetett hetven-harmincat.
Komolyra fordítva a szót: akárhogy nézem is a vádlottak listáját, amely a szocialista belügyminiszter által irányított rendőrség megfeszített nyomozati munkájával nyerte el végső formáját, nem találok rajta egyetlen jobboldali erőt képviselő személyt sem. Hacsak Gyuszi taxis nem a Fideszre húzta be hatalmas politikai erővel az ikszet. Bizalmunk töretlen a törvénykező magyar bíróságban és az ügyeket feltáró és nem elkenő magyar sajtóban. Előbb-utóbb fény derül az igazságra ebben az ügyben is, sőt arra is, hogy ki is volt valójában az a Gyurcsányi…
"Nyolcszázezer munkavállaló látta kárát a kormány trükkjének · A kabinet nem hajlandó összehívni az érdekegyeztető fórumot
Tavaly nem volt 13. havi bér a közszférában, mivel a januárban kifizetett, nulladik havi juttatás az idei évre vonatkozik – ismerte el lapunknak egy hete László Boglár.
Mivel erre az egyértelmű válaszra az érintett szakszervezetek és ellenzéki képviselők is hónapok óta vártak, figyelemre méltó körülmény, hogy az országos napilapok nem találták figyelemre méltónak a kormányszóvivő Magyar Nemzetnek tett kijelentését, így eddig nem foglalkoztak a témával.
Pedig a tizenharmadik havi fizetés nulladik havi fizetéssé alakításával a kormány mintegy nyolcszázezer munkavállaló jogos juttatását nem fizette ki azért, hogy tovább kozmetikázza az idő múlásával mégis egyre dagadó költségvetési hiányt. A visszatartott juttatás miatt a közszféra egyes ágazataiban tavaly tízszázalékos bérveszteség következett be, tízezer év végén nyugdíjazott közalkalmazottnak pedig – ha nem is tragikusan, de – érzékelhető szinten csökken a nyugdíjalapja. Megállapítható az elmúlt két év tapasztalatai alapján, hogy kezd végleg visszájára fordulni a kormány közszférával való kapcsolata. A 2002 szeptemberében végrehajtott ötven-, pontosabban átlagosan ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelést méltán nevezték az érintettek történelminek, de nem utolsósorban fölényes győzelmet hozott az MSZP–SZDSZ-koalíciónak az intézkedést követő önkormányzati választásokon. Ettől kezdve viszont a történelmi lépés nyűggé lett a kormánynak, a közszféra számára viszont azóta is a folyamatos reálbércsökkenés, a “túl nagy államra” való hivatkozás miatti, több tízezres elbocsátások okává vált. Többen felvetették, vajon a béremelés nem pusztán eszköz volt-e az MSZP részéről a választások mindenáron való megnyerése érdekében. Hiszen amikor az Orbán-kormány ötvenezer forintra emelte az akkor még csak a versenyszférára vonatkozó minimálbért, éber szocialista politikusok, sőt a “házi szakszervezetükként” emlegetett MSZOSZ is a gazdaság összeomlása miatt aggódott. Éppen ezért furcsa, hogy ugyanők nem gondoltak arra, mivel járhat, ha a nyolcszázezer embert számláló, gazdasági értelemben improduktív közszférában ötven százalékkal emelik a béreket, amit nemcsak 2002-ben, hanem évről évre ugyanúgy ki kell fizetni. Sőt emlékezetes, hogy Medgyessy Péter további, folyamatos bérfelzárkóztatást ígért a közszektornak. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – 2003-ban az intézkedés súlyára és az áthúzódó hatásra hivatkozva semmiféle béremelés nem történt a szférában, majd a hosszas tárgyalássorozaton megszületett, mindössze a bérek reálértékének megőrzését rögzítő 2004-es béralku sem teljesült. Ám, mint mára kiderült, a kormány év végére is tartogatott kellemetlen meglepetést a közszektornak. ...
A szakszervezetek elmondása szerint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács 2003. novemberi ülésén belementek a kabinet kérésébe, hogy a költségvetésre való tekintettel a 2004. évi 13. havi fizetést egyetlen alkalommal két héttel később, az idén januárban fizessék ki. Nem sokkal később, a szociális partnerek tudta nélkül a kormány azonban általánosan “nulladik havi” juttatássá alakította a rendszert. Eszerint a tizenharmadik havi fizetéseket a következő év elején fizetik ki, de csak azoknak, akik január elsején még közalkalmazotti jogviszonyban állnak. Ekkor még csak az volt biztos, hogy azon közalkalmazottak esnek el a juttatástól, akiket év végén nyugdíjaztak. A nyolc-tízezer új nyugdíjas azon túl, hogy nem kapta meg egyhavi bérét, attól is elesett, hogy a – ki nem fizetett – járandóságot beleszámítsák nyugdíjalapjába. Így, ha nem is tragikusan, de érzékelhető szinten csökken az érintettek nyugdíja. Tavaly decemberben, szintén egyeztetés nélkül a kormány újabb módosítást hajtott végre, a gyesre menő kismamák és gyeden lévők kizárásával tovább szűkítette a jogosultak körét. Mivel a törvény korábban csak a köztisztviselők esetében írta elő, hogy az egyhavi bért a tárgyév végén kell kifizetni, a közalkalmazottak viszont gyakran januárban kapták meg azt, ők szinte észre sem vették, hogy elvették a 13. havi fizetésüket. Hiszen 2004 és 2005 januárjában egyaránt kaptak egyhavi bért, ugyanakkor a tavalyi kifizetés 2003-ra, a most januári pedig az idénre vonatkozott: a látszat ellenére tehát a 2004-re vonatkozó juttatás elmaradt. Bár különböző számadatok jelentek meg, az érintett szakszervezetek szerint a kormány 160-180 milliárd forintot spórolt a közszféra munkavállalóin, így a ki nem fizetett egyhavi bérrel együtt a szektor egyes ágazataiban tavaly tízszázalékos bérveszteség következett be
Perelő munkavállalók, tiltakozó szakszervezetek. Egyedülálló perfolyam kezdődött a közelmúltban a munkaügyi bíróságokon. Fegyveres testületek hivatásos tagjai, közalkalmazottak, köztisztviselők tucatjai fordultak és várhatóan ezrek fordulnak bírósághoz ki nem fizetett 13. havi illetményük miatt. Bejelentése szerint a Független Rendőrszakszervezet csaknem ezer tagja keresi majd igazát a bíróságon, de a maga részéről szintén több ezer perelőre számít a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete is, amelynek honlapján letölthető a kereseti kérelem mintája. A közszféra munkavállalói képviseleteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint önállóan több tagszervezete is már korábban Alkotmánybírósághoz fordult. Az érdekvédők az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) azonnali összehívását követelik, bár erre vonatkozó levelüket már januárban megírták a munkaügyi miniszternek. Csizmár Gábor egyelőre nem válaszolt a felvetésre, noha a kormány és a szakszervezetek közötti megállapodás értelmében az OKÉT-ben már tavaly júniusig rendezni kellett volna az üggyel kapcsolatos anomáliákat. A 13. havi fizetést ugyanis világszerte az egész éves teljesítménnyel összefüggésben, annak elismerésére adják, viszont a kabinet által nulladik havi fizetésre változtatott rendszer egy egész évet ledolgozó, ám év végén nyugdíjazott közszolgának semmit, az adott évben akár egy napig közszolgálati jogviszonyban álló személynek ugyanakkor egyhavi illetményt biztosít. Az elmaradt bér haladéktalan kifizetésére szólította fel a kormányt a Fidesz is. – A kabinet tegyen eleget kötelezettségének, duma helyett fizessen, és ne várja be az ügy kapcsán indított perek lefolytatását – fogalmazott Kontrát Károly, a párt országgyűlési képviselője."
Veér András pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója:
A homoszexualitást nem tartom devianciának vagy beteges jelenségnek. Kialakulásának oka "genetikus variáció", alakulásában a környezeti hatásnak viszonylag elhanyagolható a szerepe. Egy közelmúltban megjelent tudományos publikáció egyértelműen megjelöli azt a kromoszómát, mely felelős a homoszexualitás kialakulásáért. Nem véletlen, hogy a betegségek nemzetközi osztályozásából már évtizedekkel ezelőtt törölték.
....Úgy vélem egyébként, hogy a homoszexuálisok iránti gyűlölet, a homofóbia mélyén elfojtott szorongás lappang, az emberek jelentős része a saját homoerotikus késztetéseit leplezi a melegeket sújtó megvetéssel és agresszióval, a saját látens homoszexualitásuktól rettennek meg, ezt vetítik ki a külvilágba.
Úgy véli, hogy a multikulturalizmusba a homoszexuális kultúra is beilleszthető?
Ha a nemi irányultság olyan öröklött tulajdonság, mint a balkezesség, teljesen természetes, hogy a homoszexuálisok küzdenek a jogaikért, és akár kulturálisan is megnyilvánulnak. Felfogásom szerint a homoszexuálisokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a heterókat, vagyis hogy legálisan örökölhessenek egymástól, gyermekeket fogadhassanak örökbe, s töröljék el a magyar büntető törvénykönyv negatív diszkriminációt tükröző passzusait is. Gondoljuk csak meg, a zöldmozgalmak is külön kultúrát teremtettek, melyet ma már a közvélemény teljes mértékben elfogad. Mint hívő katolikus, teljes mértékben egyetértek a homoszexuálisok politikai jogaiért folytatott küzdelemmel. Azért mentem el a melegszervezetekkel tüntetni az óbudai Fő térre a polgármester ellen, mert amikor a Pepsi-szigettel kapcsolatos botrány kitört, olyan röplapokat olvastam és olyan rádióhíreket hallottam, hogy a két koalíciós párt helyi szervezetei a homoszexualitást betegségnek minősítik, "testi és pszichikai fertőzést" emlegetnek, melytől meg kívánják óvni a fiatalokat.
Érdekes, hogy a katolikus egyházra hivatkozik. Tudomásom szerint mind a három egyistenhit, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is elutasító a homoszexualitással szemben.
Jobboldali publicisták előszeretettel hivatkoznak Szent Pál leveleinek azokra a kitételeire, melyek "istentelen romlottságnak" bélyegzik a homoszexualitást. Csakhogy azóta közel kétezer év telt el, és időközben a Vatikán is felülvizsgálta álláspontját. II. János Pál néhány éve deklarálta, hogy a homoszexuálisokat is testvérének tekinti. Egy másik állásfoglalásában ugyanezt állította az elmebetegekkel kapcsolatosan is.
2. A rómaiakat nem érdekelték az istenek, mert akkoriban már csak egy - a keresztény - Istenük volt. Zsoca jó nagyot akart mondani, arra célzott, hogy a rómaiak már eldobták maguktól a hagyományaikat - közben akkoriban vált a jónép kereszténnyé.
3. A rómaiak valamilyen szinten nemzetet alkottak, noha a birodalom népei nyilvánvalóan megtartották identitásukat. És a jó Bayer a keresztény rómaiakat állította be egymás farkát szopó buznyákoknak, már elnézést ezért az értelmezésért.
4. Mi a problémád? Nem minden ember zabál és ürít?
5. Bayer általában dühöngeni szokott, ha szóba kerül az SZDSZ, ízlés kérdése, hogy ezt a cikket őrjöngésnek minősítjük-e. Minden esetre Kunczéék javára írom, hogy gyakran felbosszantják Bayerlovasbencsiket.
Na mos nagyon off leszek, legalább annyira, mint a topic első harmadában egyesek... Szóval ezt ma olvastam a Gondolán (jó, ne bántsatok...), és már linkeltem egy másik topicba, de ide is. Méghozzá azért, mert azt gondolom, hogy nincs benne semmi bántó, mégis célba talál. És ilyeneket olyan jó olvasni jobbról-balról egyaránt. :)
Szóval:
KRÉMESE - Bemutatkozott Bozóki András kulturális miniszter
A dolog nem Bozóki Andrásról szól. Az elitkultúrától a gördeszkás srácok lógó ülepű nadrágja felé nyitni szándékozó új kulturális miniszter első igazán komoly médiaszereplésével csupán alkalmat adott rá, hogy szemérmes pillantást vethessünk a politikai píár szemérmetlen világába.
A kétszázezredik látogatót köszöntötte néhány napja a Műcsarnok Mesterművek - 400 év francia festészete című kiállításán Bozóki András és Fabényi Júlia, az intézmény főigazgatója. Ami igazán kedves gesztus, kicsit ugyan erőltetett, meg valahogy amolyan egészségtelen teljesítménykényszert sugall, de a szerencsés kiválasztott életében bizonyosan előkelő helyet foglal majd el az emlékezetes események toplistáján. A sors kegyeltje a 28 esztendős, olasz-német szakos tanárnő, Sversics Ágnes, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium pedagógusa lett, aki egyik 10. évfolyamos osztályát kísérte el a tárlatra. Nyereménye pedig repülőgépes hétvége Párizsban, ötcsillagos luxushotellel, romantikus vacsorával, miegymással, valamint a Műcsarnok teljes évadjára szóló szabadjegy.
De ez mind semmi, mert a szervezők nem csupán a tanárnőt köszöntötték, hanem a tárlat címére és tematikájára utalva, négyszáz franciakrémessel vendégelték meg az egybegyűlteket. "Azt gondolom, hogy egy új korszak indult el néhány évvel ezelőtt a magyar kultúrpolitikában, nagyon sikeres kiállítások vannak mögöttünk" - mondta az ünnepségen Bozóki András, és így tovább, amiből látni, hogy igazán barátságos volt a hangulat, és a megjelentek csak az időhiány miatt nem fogták meg egymás kezét, hogy vidám francia dalocskákat énekelve körbetáncolják az épületet.
Egy médián kívüli szemtanú beszámolója viszont némileg árnyalja a képet. A 199.975-ik, vagy 200.004-ik látogatóként érkező ifjú hölgy szerint inkább gusztustalan, mint sem barátságos volt a krémes osztó ünnepség. A minisztérium rendezvényfelelős szakembere - a szemtanú szavaival élve: kommunikációs liba - ugyanis az előcsarnok közepére állva előbb fennhangon kijelentette, hogy a miniszter úr fél óráig ér rá, ezért gyorsan ki kell választani a kétszázezrediket, majd hozzátette, hogy de ne valami idős ember legyen, hanem gyerek, sőt, még jobb, ha fiatal értelmiségi kinézetű fiatal értelmiségi, mert azok sokkal jobban mutatnak a képernyőn. Eztán viszont háttérbe húzódott, és onnan taszigálta a tanácstalan, ám annál képernyőképtelenebb nyugdíjas látogatókat a ruhatár felé, mert hogy a miniszter úr ott osztja az ingyen krémest.
A nagy tolongásban néhány padlón landoló sütemény rút véget ért. De így legalább a kulturális tárca első embere némi ízelítőt kapott a sikamlós politikai pályából.
ha nem vetted volna észre, ez az - a gúny -, amelyet Bayer (és mások) esetében is sokkal jobb eszköznek mondtam, mint az indulatos kitöréseket.
2.)
A túlzások, a mai dolgok "áthelyezése a múltba e hangvétel velejárói.
Volt "meleg büszkeség napja" Rómában? Na ugye.
Az, hogy a "büszke római polgárt...már régen...nem érdekelték az istenek"
vajon miért mond ellent annak, hogy akkor már kötelezően keresztények voltak?
3.)
A "Zsola...egy keresztény nemzetet gyaláz" szövegedben azért legalább akkora a túlzás, mint Bayer gúnyos cikkében. Csak nem a "római nemzetre" céloztál? Na neeee...
(Egyébként a kereszténységet csak 380-ban tette az egyetlen államvallássá I. Theodosius, Odoaker meg ugye, 96 évvel később jött.)
4.)
A "zabálós" szöveget, noha te is idézted, mégis elnézted (a Bayer iránti ellenszenved figyelmetlenné tett).
Így szól:
"Az elpuhult és elhülyült római polgár már csak zabált és ürített. Hétvégenként még..."
5.)
Miféle "őrjöngés"-ről beszélsz?
Bayer írt egy gúnyos cikket az SZDSZ ellen. Ártalmasnak tartja Kunzééket.
(Ezzel a véleményével - mit mondjak - nem áll egyedül.)
Az elpuhult és elhülyült római polgár már csak zabált és ürített. Hétvégenként még elvonszolta magát a nagy arénába, hogy megnézzen egy nagyszabású gladiátorjátékot – egy korabeli valóságshow-t. A római polgár akkor már büszkén áldozott a homoszexualitás oltárán, férfi férfivel üzekedett, és az orgiákon egymás szájából lopták ki az obulust. A büszke római polgárt akkor már régen nem érdekelte a hagyomány, nem érdekelték az istenek – a büszke római polgár akkor már csak a meleg büszkeség napján vonult fel szívesen.
Zsolának szóljatok, hogy egy keresztény nemzetet gyaláz.
Ha az SZDSZ csak arra képes, hogy Bayerlovasbencsiket őrjöngésre készteti, már van értelme a létezésének.
Apropó, zabálás után ürítés: Zsola nem így szokta?
Egy hete feltettem egy kérdést bizonyos kúrási listákkal kapcsolatban, szeretném látni a választ. Említettem volt, hogy az illetőnek most volt két egymást követő nmellrákműtétje, úgyhogy momentán nemigen kúrogat.Tehát, ha kegyed hazudott, legyen szíves itt dokumentálni, ha meg nem kérem a listát. És ha lehet a köüzönségsekessel hagyjon fel, még a gozókak sem tesz jót kedves uram.
Az SZDSZ még hagyján, de hogy a Győzikének is nekiugrott...
(:-)))
SZDSZ: hanyatlás végi Róma Bayer Zsolt, 2005. február 21.
Amikor Odoaker germán törzsfő megfosztotta hatalmától Romulus Augustulust, az utolsó nyugat-római császárt, a Római Birodalom nagyjából olyan állapotban volt, mintha az SZDSZ kormányozta volna. A Római Birodalom addigra az “önimádat büszke heverőjén” feküdt. A győzhetetlen római légiók morálja régen odalett.
Az elpuhult és elhülyült római polgár már csak zabált és ürített. Hétvégenként még elvonszolta magát a nagy arénába, hogy megnézzen egy nagyszabású gladiátorjátékot – egy korabeli valóságshow-t. A római polgár akkor már büszkén áldozott a homoszexualitás oltárán, férfi férfivel üzekedett, és az orgiákon egymás szájából lopták ki az obulust. A büszke római polgárt akkor már régen nem érdekelte a hagyomány, nem érdekelték az istenek – a büszke római polgár akkor már csak a meleg büszkeség napján vonult fel szívesen.
Amikor egy civilizáció haldoklik, mindig akad a közelben egy SZDSZ. Akit pedig érdekel, hogy ez ma mit is jelent pontosan, keresse fel az SZDSZ által készített honlapot: www.azenorszagom.hu. A nyájas érdeklődő találni fog ott egy kérdőívet. A negyven-egynéhány kérdés között ott van az összes, amit csak egy haldokló civilizációban lehet feltenni, és amiket csak egy SZDSZ tesz föl.
Ott van mindjárt az elsők között, hogy jogunk van-e az eutanáziához. A helyes, vagyis a liberális válasz, hogy természetesen. Pedig… Pedig az élet elválaszthatatlan része a halál misztériuma. Az egészséges civilizációknak van viszonyuk a halálhoz. A betegek menekülnek előle.
Aztán ott van az, hogy “egy szülői pofon még nem minősül a gyermek bántalmazásának”. Az eszdéeszes erre azt feleli, hogy de igenis, annak minősül. Pedig… Pedig nincsen élet pofon nélkül. Amikor egy hétig körbe-körbe buszoztam a városban edzés helyett, aztán este azt mondtam, hogy edzésen voltam, és végül lebuktam: apám felpofozott. Akkor még nem tudtam, hogy fel kellett volna jelentenem apámat az eszdéesznél. Még nem tudtam, hogy döglődő civilizációkban apám pofonja felháborító bántalmazásnak minősül.
S aztán jön persze a kedvencem, miszerint az azonos neműek is köthessenek házasságot. Hát persze. S lehetőség szerint templomban. Oltár előtt. Mert eszdéeszes civilizációkban persze az egyház egy undorító és elítélendő és kacagnivaló intézmény, egyetlen értelme és célja, hogy kötelességszerűen összeadja az azonos neműeket. És oktatási intézményeiben külön dédelgesse is őket.
“A globalizáció veszélyezteti a kisebb országok nemzeti kultúráját?” – teszi fel a kérdést az SZDSZ, azért, hogy a halálhívő zombi öntudatosan nemet mondhasson. És végül is, miért ne? Mert mi az manapság, hogy veszély? És főleg mi a nemzeti kultúra? A Győzike-show a tévében, amit lassan kétszer annyian néznek, mint ahányan elmentek igent mondani a határon túliak állampolgárságára. Nemzet? Ugyan… Győzike! És – mert az SZDSZ természetesen nem hagyja békén az iskolát sem –, mindjárt jön a kérdések kérdése, miszerint “az általános iskola alsó tagozatán nincs szükség buktatásra, a testnevelés osztályzására és hétvégi házi feladatra”. Hát persze, hogy nincs! Az iskolának az a feladata, hogy kapuján csupa Győzike másszon elő. S ha eddig eljutottunk, már csak az egyház van hátra. “Az állam ne finanszírozza a hitbéli tevékenységet, az egyházakat a hívek tartsák el.” Remek. Mindenképpen remek, de különösen negyven év kommunizmus után, az egyház teljes kifosztása után. Így demokratikus és igazságos. De könyörgöm! Miért állunk meg félúton? Az eszdéeszt miért nem a hívei tartják el? Odoaker! Hol vagy?!
