Idemásolnám, ha szabad, az alábbi cikket, mert esetleg a témába vág :)
Lezárni egyszerű
NOL • Aczél Endre • 2001. október 20.
Aki a Ferihegyi repülőtérről a Parlamentig húzódó útvonalat akár néhány percre is lezárja, az durván kettévágja Budapestet, elviselhetetlen, csak lassan oszló gépkocsitorlódásokat idéz elő a város szívében, szándékosan visszatartja emberek ezreit attól, hogy a dolgukat normálisan végezzék, üzleti tárgyalásaikra, konferenciáikra, randevúikra odaérjenek, vonat- és autóbusz-pályaudvarokat közelítsenek meg.
A hét közepén megint megtörtént ez a merénylet, és gondolom, ismétlődni is fog mindaddig, amíg a magyar rendőrség, tágabb értelemben a belügy, a rendészeti szervek meg nem értik, hogy egyszerűen nincs joguk egy milliós világvárost a lélegzés normális ritmusától megfosztani - csak azért, hogy egy őrizetükre bízott jövevény (akárki legyen is az, államfő, miniszterelnök, alelnök) abnormális kényelemben jusson el a maga konvojával a város peremétől a város szívéig, s közben olyan érzete támadjon, mintha autópályán közlekedne, holott Budapest Európa talán egyetlen fővárosa, ahol a központi repülőteret nem köti össze sztráda legalább a külső kerületekkel. (Olimpia!)
A lezárás a legegyszerűbb megoldás. Villogóra kell állítani a lámpákat, a kereszteződésekhez ki kell állítani néhány rendőrt meg rendőrautót, aztán hadd menjen. Illetve hadd ne menjen. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez súlyos atrocitás a polgárok ama, istenadta joga ellen, hogy dolgos életükben "rendes üzletmenetet" folytathassanak, dacára az olyan természeti csapásoknak, mint amilyenekkel közlekedés szempontjából egy rangos idegen budapesti látogatása jár. A közhatalomnak, amely jogosítványait e polgárok megbízásából gyakorolja, legalább annyira kellene ügyelnie a polgárok jogaira, mint egy vendég biztonságára, kényelmére. Meg arra is, hogy Budapest lakosai, ha történetesen megtiszteli őket egy lett elnök asszony, vendéglátónak érezzék magukat, ne pedig fúriáknak, akik az útlezárások perceiben, félóráiban, a Belvárosban araszolgatva elátkozzák azt a percet is, amikor a vendég Magyarország földjére lépett. (A budapesti polgár újabban a kocogásos távfutóversenyekért is szívből tud rajongani, mert kezdi megszokni, hogy minden áldott hétvégén a rendőrség főközlekedési utak és hidak lezárásával védelmezi a futók biztonságát ahelyett, hogy kiesőbb helyszínre szerveznék az eseményt.)
Lassan húsz éve lesz, hogy Magyarország akkori első embere Londonba látogatott. Konvoját három, hurokvonalban közlekedő motoros rendőr biztosította Heathrow-tól a Hyde Parkig, nagyon ügyesen és hatékonyan. Az autópályán - állandó helycserékkel - egy sávot lefogtak a gépkocsioszlopnak, a többin ment a forgalom a maga rendje szerint. (Abban a kocsiban, amelyben én is utaztam, egy külügyi tisztviselőnő megállás nélkül, alig leplezett hazafias büszkeséggel méltatta a rendőrök tehetségét. Ekkor hallottam először felnőtt életemben rendőrt dicsérni. Odahaza soha. El voltam képedve.) Később megkérdeztem a magyar kormányőröket, miért nem alkalmazzák ezt a módszert nálunk is, hiszen lám, tökéletesen fölösleges egy város életét bármilyen "nagy emberért" megbénítani. A válasz az volt, hogy "a technológia nekünk is megvan".
Gondolom, azóta nem vették el tőlük. Viszont nem alkalmazták sem akkor, sem azóta. Aki utat zár le, biztosra megy, nem kockáztat semmit. Önmagát kivéve mindenki mással szemben közönyös. Mert nem a védett személy biztonsága a tét - nekünk a rendőrök biztonság- és kényelemérzetéért kell feláldoznunk kisszerű, hétköznapi érdekeinket. Ebbe az alkuba, mint adófizető polgár, nem megyek bele.
