(A szanszkrit szavakat szokásom ellenére változatlan formában hagytam. Nagy részük átírása annyira zavaros vagy hibás, hogy nem lehet kideríteni, mi volt az eredeti.)
1 fejezet: 1. Athato Bhaktijijnasa (1)
Fordítás: Most az odaadást vizsgáljuk meg.
Magyarázat: Nárada is így kezdi a Bhakti-szútrákat, Athato Bhaktim vyakhyayamah: az odaadás tanítását fejtjük ki. A Brahma sutra (Vedanta) 1. aforizmájában a kommentátor ezt mondja: Atha adhita Vedasya-apato-adhigatatad-arthasya: aki szigorúan követi az Ashrama Dharmát, tanulmányozta a Védákat, és a lemondások végzése megtisztította a szívét, belátja, milyen múlandó az öröm, ha a gondviselés rendeléséből találkozott egy emelkedett, isteni személyiséggel, és Atho: felébred benne az érdeklődés, hogy tudakozódjon a Brahman természetéről.
De a Bhakti, mint ilyen, nem igényel előfeltételt, mert a Bhakti ahaituki, indokolatlan. Shandilya atho-ja itt nem azt jelenti hogy teljesíteni kell valami előfeltételt a Bhakti gyakorlásához. Ezért tudnunk kell, hogy miután más értekezéseket kommentált, most és végre annak örül, hogy a Bhakti filozófiáját, tudományát és ontológiáját illusztrálhatja.
Továbbá, Atho: azáltal, hogy társul Sri Hari egy emelkedett bhaktájával, Bhaktisthu Bhagavat Bhakta sangena parijayaie, megérti, mi a lélek, ezáltal a lélek tulajdonságai megnyilvánulhatnak a testben, és az elmében, ezért atha: érdeklődni kezd a Bhakti iránt.
A Shvetashvatara Upanishad mondja: "Aki a teremtés kezdetén megteremtette Brahmát, és átadta neki a Védákat, Ő adja az intuitív bölcsességet (Bhakti) - maga Bhagavan mondja: Most átadom neked (Brahmának) az odaadás ontológiáját, mert a világfeletti Bhaktit csak az Én kegyemből lehet megismerni."
Bhakti a lélek azon képessége, amelynek révén teljes összhangba kerül az Istenséggel. Nem törekszik a logikai bizonyosságra; a misztériumot imádja, amely akkor tárul föl a kereső előtt, amikor lecsillapítja a követelőző elmét, és belép a belső szentélybe. Ezért a Bhaktira nem vonatkozik a logika, nincs szüksége érdemes vagy erényes tettekre, sem védikus szertartásokra, nem is lehet megismerni olyan módon, mint a Brahmant a Vedantában. Erényesen viselkedett a vadász? Idős ember volt Dhruva? Mennyire volt művelt Gajendra? Előkelő származású volt-e Vidura? Milyen nagy vitéz volt Ugrasena, a Yadava király? Vonzó volt-e Kubja külseje? Mi volt Sudama vagyona? Az Urat csak az odaadó szolgálattal lehet elégedetté tenni, mert Ő csak az odaadást kedveli.
Shandilya Rishi alaposan ismerte a Védák valamennyi ágát, sőt a világi tudás és lelki bölcsesség tárháza volt. De miután kifejtette és tanította a Védák ágait, a Bhakti tanításához fordult, mert a négy Véda egyikében sem találta meg azt, amivel elérhetné a kívánt célt; viszont megtalálta a Pancharátrákban, a Bhakti szent könyveiben.
„És mi van azokkal az emberekkel, akik nem születnek szépnek?”
Ez egy nagyon jó és fontos kérdés!
Ez szintén az élet egyik legfontosabb problémája. Mi az oka az emberek különféleségének, mint testileg, mint tudatosság alapján?
Van a világban egy fizikai törvény, amit ok és okozat törvényének neveznek. Gondolom, erről nem kell bővebbe írni, tanítják az iskolában. Nagyon fontos tudni, hogy nincs egyetlen cselekedet sem, aminek az ok és okozat törvénye alapján ne lenne valamilyen visszahatása. Bármi is történjék, annak valamikor volt valamilyen elindító oka. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is be kell látnunk, hogy azok az események, amik velünk történnek, azok azért történnek úgy, ahogy történnek, mert valamikkor a múltban olyan tettet végeztünk, aminek ez a visszahatása, következménye. Ezt nagyon fontos megérteni, mert, ha ezt felfogja az ember, akkor nagyon is oda fog figyelni arra, hogy milyen tetteket is fog végezni, mert tudja, lesz valamilyen visszahatás. Az ok tettének lesz okozati visszahatása. Ha jót teszünk, akkor jó lesz. Ha rossz tetteket végzünk, akkor rossz lesz.
Nagyon fontos megérteni, hogy azok a történések, amik most történnek velünk nem minden esetben - sőt – ebben az életben eredendő okokból származnak. Eleve itt van a születés. Hogy milyen anyagi testet kap valaki az attól függ, hogy előző életében milyen tetteket végzett. Ha ez a törvény nem lenne, akkor mindenkinek egyenlő eséllyel kellene születnie, azonos kinézettel. Ez azért nincs így, mert mindenki más és más tetteket végzett, így más és más a kinézete és az életkezdési lehetősége. Ha ez nem így lenne, akkor joggal mondhatnánk: Isten igazságtalan. Az ok és okozat törvénye teszi Öt igazságossá, hiszen mindenki azt kapja, amit a tettei alapján megérdemel. Hiszen mivel is lehetne azt megmagyarázni, hogy valaki koldusnak születik, míg másvalaki királynak. Hiszen egyik gyerek sem tett semmit – a materialista felfogás szerint – hogy olyan helyzetbe került.
Nincsenek véletlenek. Mindent az ok és okozat törvénye irányit. Éppen ezért az embereknek meg kell érteni, nem mindegy, hogy milyen tetteket végeznek, mert a szerint éri őket az eljövendőben a visszahatás. Ha valaki szépnek, vagy gazdagnak születik az annak az eredménye, hogy előző életében sok jó tettet hajtott végre. Ha valaki beteg, vagy valamilyen testi baja van, az azért van, mert olyan jellegű sérülést okozott valakinek valamikor. Ezt nagyon fontos megérteni, mert egyedül ettől és semmik mástól nem függ a mi saját életünk milyensége. Ki mint vet, úgy arat. Nagyon is igaz ez a mondás
Ez az ok és okozat törvénye elképzelhetetlen, hogy független legyen a lélekvándorlás tanának a megértésétől. Ez a törvény három módon nyilvánul meg. Az azonnali visszahatás, mint pl. akkor, ha valakinek adsz egy pofont és az illető rögvest vissza is adja. A másik az, ha még ebben az életben visszajön a visszahatás. A harmadik az, amikor a következőben, vagy egy még távolabbi születésben jön a visszahatás. Ez olyan, mint amikor elültetsz egy magot. Lehet, hogy még abban az évben terem, de lehet, hogy csak jövőre, esetleg sok év multán.
Tehát nagyon fontos, hogy sose szegd meg a természet törvényeit, mert az ugyanúgy megbüntet, mit az állam, ha megszeged az ő tőrvényei
A technikai civilizáció embertelen, és elembertelenítő valósága sokakban felébreszti a gondolatot: vissza a természetbe! Ugyanakkor, az első lelkes felkiáltás után máris kételyeink támadnak: hogyan csináljuk ezt, és egyáltalán, erre van-e szükségünk? Jelenlegi életünk a technikára épül, s ennek teljes feladása egyszeriben lehetetlennek, utópisztikusnak tűnik, s felmerül a kérdés, ez a változás valóban megoldaná-e problémáinkat. Az állatok harmóniában élnek a természettel; nem vesznek el többet, mint amire szükségük van, nem ölnek, csak ha éhesek, vagy az életük forog veszélyben, s szépen gondoskodnak utódaikról. Ha csak ezekre gondolunk, bizony sokat tanulhatunk tőlük. Mégis, az ember más, mint az állatok, s ez a másság leginkább abban nyilvánul meg, hogy kutatja létének gyökerét, s célját, értelmét. Keresi a harmóniát, amely elégedetté teszi, amelyben megnyugszik, s amely soha el nem múlik. Az állatokra és növényekre is többé-kevésbé jellemzőek a tudatos és érzelmi megnyilvánulások, az imént említett törekvés azonban csak az emberben él, akit végső soron nem elégít ki a természetben mindenhol megfigyelhető jelenség: a puszta egzisztencia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az emberiség nagy gondolkodóinak többsége csakis a puszta jelenségvilágtól - mely állandóan változik, keletkezik elmúlik - elvonatkoztatva tudta elképzelni a létezés valódi állapotát. Ily módon tehát valóban jogos a kétely: szükség van-e arra, hogy visszamenjünk a természetbe. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy a gondolkodó embert ez a lehetőség nem elégíti ki, a szívében mégis mindenki érzi, hogy a természeti lét a jelenlegi életünkhöz képest sok tekintetben tisztább, nemesebb, s megismerése által egy magasabb, emberhez méltó etikai szintre juthatunk. A tettet mindig a gondolat előzi meg, így a környezet kifosztásának és megalázásának terve is először az emberi elmében született meg. E gonosztett végrehajtásához az embernek mentális és szívbéli erőszakot kellett tennie önmagán, különben lelkiismerete soha nem hagyott volna jóvá ilyesmit. Jelenlegi világunk olyan bonyolult, hogy szinte lehetetlen bármilyen tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy milyen gyakorlati változtatásokra lenne szükség a végleges megoldáshoz. Midőn azonban a természetet leigázni kívánó ember előtt feltárult, hogy miként teheti ezt meg, úgy a harmóniára vágyó számára is világos lesz majd, hogy mit kell tennie. Ám ez nem könnyű dolog, hiszen mára annyira eltávolodtunk a természettől, hogy nagyon nehéz újból megtalálni az elvesztett fonalat. Azt sem gondolhatjuk ugyanakkor, hogy a természetközeli életmód szükségképpen tisztaságot, és emelkedett gondolkodást szül, hiszen ez éppúgy nem igaz, mintha azt mondanánk, hogy minden New Yorkban élő ember sötétlelkű és rosszindulatú. A természettel közelségben élő népek élete azonban olyan, mintha a civilizált ember ősi emlékezete lenne. Amikor rájuk gondolunk, mintha eszünkbe jutna valami, amit egykor, nagyon régen mi is tudtunk, de már elfelejtettük. Egy olyan világ tárul fel, melyben ember és környezete között személyes kontaktus él, az élet a világ legnagyobb misztériuma, s ezért minden élőlény egyformán tiszteletre és szeretetre méltó. Hogyan is érthetnénk meg létünk mélyebb összefüggéseit mindaddig, míg nem tisztáztuk viszonyunkat a minket körülölelő világgal, s a benne élő lényekkel. A természeti népek életének megismerése nagyban segíthet bennünket szunnyadó emlékezetünk felébresztésében. De legyünk óvatosak! Manapság túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk a racionális értékeknek, s úgy viselkedünk, mintha az élet helyettesíthető lenne a gondolkodással. Megfeledkezünk arról. hogy a gondolkodás és tápláló forrása, az intuíció, csak akkor alkothat egységes egészet, ha a tettek úgy nőnek ki belőle, mint virágból a gyümölcs. Végiggondolkodjuk az életünket, és legjobb esetben csak akkor döbbenünk rá, hogy elfelejtettünk élni, amikor már menni kell. Seneca mondta: "Ha az életet vándorúton töltjük, a végén sok a vendéglátónk, de nincs barátunk. " Megdöbbentő a felismerés, mennyire igaz ez éppen a mi modern világunkra. Kalandvágyból nekivágtunk, hogy megvalósítsuk megvalósíthatatlan álmunkat, hogy zsebünkbe gyömöszöljük a végtelent. Meguntuk barátaink szeretetét és elhagytuk őket, mert azt hittük, ha úton vagyunk, szabadok leszünk, és élünk. Tévedtünk, és most magunkra maradtunk. Ezért ne gondoljuk, hogy a puszta gondolkodás, a hűvös ész elegendő a lényeg megragadásához. Az öröm először az ember szívén pendíti meg a húrokat, s ez a dallam kelti fel aztán az értelmünk figyelmét a valóság vizsgálatára. És az élet megértésének ez a hiteles módja - az ész és az értelem e nélkül csak két magányos, tehetetlen rab. Meg kell ismernünk újból azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek a természet fiaiban kelnek életre, mert amint megízleljük mi is azt az örömöt, azt békét, értelmünk számára is azonnal világos lesz, hogy mit kell tennünk.
A világ számos civilizációjában tisztelik a nőket, és a társadalomban vállalt szerepüket; de vannak olyanok is, ahol lehetne javítani a helyzetükön. Egy társadalom műveltségét, erkölcsét és lelki szintjét gyakran azon mérhetjük le, hogy mennyire tisztelik s becsülik a nőket. Ne a szexualitásukat értékeljék, ne azt a szabadságot adják meg nekik, amit a férfiak akarnak, hogy aztán jól kihasználhassák őket, hanem tekintsék őket úgy, ami lehetővé teszi, hogy tiszteletben és védelemben éljenek, elismerjék a fontosságukat a társadalomban, és alkalmat kapjanak arra, hogy a lehetőségeiket meg is valósítsák.
Sokféle társadalom van a világon, de mi úgy látjuk, a védikus kultúrában tisztelték a legjobban a nőket. A védikus hagyomány nagy becsben tartotta a női tulajdonságokat, nagyon tisztelte az istennőket, akiket fontos tulajdonságok és energiák megtestesítőinek láttak. Ilyen istennők Laksmi (a szerencse istennője és Visnu királynője), Szaraszvati (a műveltség istennője), Szubhadrá (Krsna húga és a testet öltött áldás), Durgá (erő és hatalom), Káli (az idő hatalma), és más védikus istennők, akik belső erőt és isteni attribútumokat képviselnek. Még az isteni energiát (sakti) is nőneműnek tekintik.
A védikus kultúra hosszú fennállása alatt a nők mindig megkapták a legmagasabb szintű tiszteletet és szabadságot, de a védelmet és a biztonságot is. Van egy védikus mondás, az istenek ott élnek, ahol a nőket imádják. Vagy ott van jólét, ahol a nők boldogok. A Manu-szamhitát idézem:
"Ha az apák, fivérek, férjek és sógorok jót akarnak maguknak, tiszteljék és ékesítsék fel a nőket. Ahol a nőket tisztelik, ott az istenek elégedettek, de ha nincs tisztelet, a szent rítusok sem járnak eredménnyel. Ahol a nőrokonok szenvednek, hamarosan teljesen elpusztul a család; de mindig jólétben él az a család, amelyben a nők nem boldogtalanok. Átok van a házon, amelyben a nőket nem tisztelik, elpusztulnak, mintegy varázsütésre. Ezért a férfiak, ha jót akarnak maguknak, mindig tiszteljék meg a nőket az ünnepnapokon ékszerekkel, szép ruhákkal, és finom ételekkel." - Manu Szmrti III. 55-59
Sok hasonló idézetet lehet találni a védikus irodalom más részeiben. Ez a helyes védikus felfogás. Ha nem így történik, eltértek a hiteles védikus hagyománytól. Ez a hagyomány az alapja annak, hogy India történelmében olyan sok nő van, akik nagyon magasra jutottak a spiritualitás, kormányzás, irodalom, oktatás, természettudományok területén, sőt mint harcosok a csatatéren.
Ami a dharmát illeti, a védikus kultúra idején a nők döntő szerepet vittek a lelki életben, megalapozták az erkölcsi fejlődést. A nők tartották fenn a szanátana-dharma alapelveit. A nőket továbbra is tisztelni kell, meg kell őrizni a hiteles védikus kultúrát, amely mindig India része volt.
Sajnos, elromlott ez a helyzet, elsődlegesen külső befolyásra, amelyet az idegen hódítók hoztak magukkal, akár fegyverekkel, akár kulturális úton. Idegen hódítók uralkodtak Indiában, akik többnyire úgy tekintettek a nőkre, mint a szexuális élvezet és a kihasználás tárgyaira, mint hadizsákmányra vagy elnyert díjra. A mogul uralom alatt még jobban elnyomták a nőket Indiában. A hódítók egyre nagyobb befolyásra tettek szert, áttérteket szereztek, az indiai, védikus kultúra pedig tovább hanyatlott. Az oktatás kritériumai megváltoztak, csaknem elveszett az a tanítás, amely isteninek tekinti az anyaságot. A hangsúly eltolódott az egyéni magabiztosságról a függőség és mások kiszolgálása irányába. Versengés váltotta fel az igazság kutatását, önzés és birtoklásvágy léptek a lemondás és elkülönülés szellemének a helyére. A nőket egyre kevésbé tekintették isteninek, egyre inkább az élvezet tárgyainak vagy tulajdonnak látták, amit (nem akit) birtokolni és irányítani lehet.
Ez a ráksaszikus vagy démonikus kulturális befolyás eredménye, ami még fokozódik, hiszen terjed a materializmus a társadalomban. A pénz és az érzékek kielégítése váltak a fő célokká az életben, bár ezek önmagukban nem adhatnak békét és elégedettséget. Ehelyett egyre több vágyat keltenek, állandóan reméljük, hogy ezek teljesülnek is, de csak üresek és nyugtalanok vagyunk anélkül, hogy tudnánk, miért.
A védikus kultúra azt tanítja, hogy minden férfi úgy tiszteljen minden nőt, a saját felesége kivételével, mint az anyját, és minden lányért éppen úgy aggódjon, úgy törődjön velük, mint a saját lányával. Ma hiányzik ez a tanítás, elfelejtették, a társadalom eltávolodott a magas erkölcsiségtől, egyre kevésbé tiszteli a nőket.
A nőkkel szembeni magatartás Indiában is megváltozott, elveszett a kultúra, az igazi védikus értékek. Könnyen belátjuk, milyen nagy szükség lenne egy szervezetre, amely megőrzi és tanítja a helyes felfogást, amely egykor a hiteles védikus hagyomány alapvető része volt.
Ha a nők helyzete megromlik, a társadalom elveszti az egyensúlyt és harmóniát. A lelki életben a férfiak és nők egyenlő helyzetben vannak. Férfiak és nők egyenlők, mint ugyanannak a Legfelsőbb Apának a fiai és lányai. A lelki világot azonban nem lehet lehozni a földre, nem lehet belépni a lelki életbe, amíg a tudat a nemek közötti különbségre koncentrál, és rosszul bánik a nőkkel. Az egyik nem jobb, mint a másik, mindenki a maga módján, a saját tehetségével járul hozzá a társadalomhoz és Isten szolgálatához. A férfiak ne akarják erővel irányítani a nőket, de a nők se akarják átvállalni a férfiak szerepét, ne akarjanak maguknak férfias természetet. Különben elvész az egyensúly a társadalomban, ahogy az autó se megy rendesen, ha az egyik oldalon leeresztették a gumikat. A nőknek és a férfiaknak együtt kell működniük, mint a madár két szárnyának, akkor fogják fölemelni a társadalmat. Hogyan lehet egy társadalom progresszív, ha nincs tisztelet és együttműködés? Persze hogyan lehetne együttműködés a férfiak és nők között, hogyan becsülhetnék egymást, amikor csak versengenek? Ez terjed a materialista társadalomban, a családi életben és a vállalatokban, ez bontja meg a békés, jól működő társadalom egyensúlyát.
5.000 évvel ezelött irták a mai korról. Elgondolkodtató.
Márkandeja a Kali Jugáról beszél (Mbh., Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 188. fejezet)
Kedves királyom (Judhisthíra), a Krita Juga négyezer évet tesz ki, ideértve a reggelét és az estéjét, ami négyszáz év. A Treta Juga háromezer év, reggele és estéje háromszáz év. A rákövetkező Jugát Dváparának hívják, ez kétezer év, reggele és estéje kétszáz év. Ezer évig tart a Kali Juga, reggele és estéje száz év. A reggel és az este egyforma hosszú. Miután a Kali Jugának vége, a sorozat előlről kezdődik, és az összes Juga tizenkétezer évig tartó ciklust alkot. Ezer ilyen ciklus van Brahmá egy napjában. Amikor Brahmá visszavonja magába ezt az univerzumot, ezt a művelt emberek pralajának nevezik, és ekkor minden eltűnik. Az utoljára említett ezer év végén az emberek a hamisság rabjai lesznek. Helyettesek útján adományoznak és végzik az áldozatokat. Azt is bevezetik, hogy a helyetteseik teszik le a fogadalmakat. A bráhmanák azt csinálják, amit a súdráknak kellene, a súdrák vagyont gyűjtenek. A ksatriják átveszik a bráhmanák gyakorlatát. A Kali Jugában a bráhmanák tartózkodnak az áldozatoktól és a Védák tanulmányozásától. Félreteszik a botot és az őzbőrt, és válogatás nélkül mindent megesznek. A bráhmanák felhagynak az imádkozással, a súdrák pedig imádkoznak. Olyan ez, mintha megfordulna a világ folyása - így jelentkezik a pralaja. Számos Mleccsha király fog uralkodni a földön. Ezek a bűnös királyok a hamisság rabjai, hamis elvek szerint uralkodnak alattvalóikon. Az Andhák, a Sakák, a Pulandák, a Javana királyok, a Kamvadzsák, a Valhikák és az Ábhírák nagyon bátrak lesznek, megszerzik az uralmat a föld felett. Ilyen lesz a világ a Kali Juga végén. Egy bráhmana sem fogja teljesíteni rendje kötelességeit. A ksatriják és a vaisják is a rendjükkel ellentétes szokásokat követnek. Az emberek rövid életűek, gyengék és gyávák lesznek. Az erejük kevés lesz, a testük kicsiny; alig mondanak igazat. Az ország olyan lesz, mint a sivatag, mindenütt hemzsegnek a vadállatok. Amikor eljön a Juga vége, értelmetlenekké válnak a Védák kijelentései. A súdrák "Testvér"-ként szólítanak meg másokat, a bráhmanák pedig így: "Nemes uram." A Juga végén az állatok hatalmasra nőnek. Az illatszerek szagát nem találjuk kellemesnek. Az ételek sem fognak úgy ízleni, mint máskor. A nők nagyon sok gyermeket szülnek, akik teste kicsiny, a jó magatartást és modort nem ismerik. A Juga végén elterjed az orális szex. Az emberek lakóhelyein éhinség fog dúlni, és az országutak szélén rosszhírű nők állnak. Az összes nő ellenséges lesz a férjével szemben, és egyáltalán nem ismer szerénységet. A tehenek kevés tejet adnak; a fákat ellepik a varjúrajok; nem teremnek sem gyümölcsöt, sem virágot. A kétszer születettek gyilkosságának bűnével beszennyezett bráhmanák ajándékokat fogadnak el olyan királyoktól, akik a hamisság rabjai. A kapzsi és tudatlan bráhmanák a vallásnak csak a külső jeleit viselik, az egész földet bejárják alamizsnáért, és sanyargatják az embereket. A családos emberek az adótehertől rettegve csalók lesznek; aszkétaruhát viselő bráhmanák kereskedelemmel szereznek vagyont. Számos bráhmana csak fösvénységből és szerzésvágyból lesz vándorszerzetes vagy brahmacsári. Ilyenkor az emberek éppen az ellenkezőjét teszik annak, mint amit a hovatartozásuk szerint kellene; rákapnak a részegítő italokra, még a tanítójuk ágyát is képesek beszennyezni. Elvakítják őket az evilági vágyak, és olyan dolgokat kergetnek, amelyek csak a húsnak és a vérnek szereznek örömet. A Kali juga végén az aszkéták asramjai tele lesznek bűnös és arcátlan gazemberekkel, akik mindig a henyélést dicsérik. Indra sohasem az évszaknak megfelelően adja az esőt. A földön szétszórt magvak soha nem sarjadnak ki. A gondolatban és a tettben egyaránt bűnös emberek az irigységben és a rosszindulatban gyönyörködnek. A föld tele lesz bűnnel és erkölcstelenséggel. Aki ilyenkor erényes marad, az nem él sokáig. A földön semmilyen szempontból nem él meg az erény. A kereskedők mindig csalnak a mérlegelésnél, így adják el az árujukat. Az erényes emberek nem élnek jól, a bűnösök pedig rendkívül meggazdagodnak. Az erény elveszti az erejét, és a bűn mindennél erősebb lesz. Az erény hívei szegények és rövidéletűek lesznek. A Juga végén a bűnösök lesznek gazdagok és hosszúéletűek. A Juga végén az emberek még a nyilvános szórakozóhelyeken, a városokban és falvakban is bűnösen viselkednek. Mindig bűnös módon törekszenek a céljaik elérésére. Még az is büszke lesz a gazdagságára, aki csak egy kis vagyont szerzett. Sokan magukhoz veszik azt a pénzt, amit mások titokban letétbe helyeztek náluk. Aztán persze szégyentelenül kijelentik, "nem is tettek letétbe semmit." Ragadozó madarak és állatok szállják meg a nyilvános szórakozóhelyeket a városokban és a falvakban, valamint a szent templomokat. Hét-nyolc éves lányok gyermekeket szülnek, tíz-tizenkét éves fiúk utódokat nemzenek. Az emberek hatvan éves korukban már teljesen elagganak. Az emberi élet hamar véget ér. Amikor az emberek ennyire rövidéletűek lesznek, a taknyos fiatalok úgy cselekszenek, mint az öregek, a vénektől pedig ugyanazt látjuk, mint az ifjaktól. A helytelen magatartásra hajló és rossz modorú nők még a legjobb férjeket is megcsalják, szolgákkal, rabszolgákkal, sőt állatokkal is megfeledkeznek magukról. Megtörténik ez még a jó emberek feleségeivel is, már a férjük életében. Végül hét vakítóan ragyogó nap jelenik meg az égen, felisszák az összes vizet a folyókból és a tengerekből. Megjelenik a széltől segített Szamvartaka tűz, és mindent hamuvá éget ezen a földön.
A test barlangjában van örökre az egyetlen nem-született. A föld a teste. Bár a földben mozog, a föld nem ismerni. A víz a teste. Bár a vízben mozog, a víz nem ismerni. A tűz a teste. Bár a tűzben mozog, a tűz nem ismeri. A levegő a teste. Bár a levegőben mozog, a levegő nem ismerni. Az éter a teste. Bár az éterben mozog, az éter nem ismerni. Az elme a teste. Bár az elmében mozog, az elme nem ismeri. Az értelem a teste. Bár az értelemben mozog, az értelem nem ismerni. Az ego a teste. Bár az egoban mozog, az ego nem ismerni. Az elme-anyag a teste. Bár az elme-anyagban mozog, az elme-anyag nem ismeri. A megnyilvánulatlan a teste. Bár a megnyilvánulatlanban mozog, a megnyilvánulatlan nem ismeri. Az elpusztíthatatlan a teste. Bár az elpusztíthatatlanban mozog, az elpusztíthatatlan nem ismeri. A halál a teste. Bár a halálban mozog, a halál nem ismeri. Ő valamennyi lénynek a belső énje.
A történelem a modern elme számára az, amit a régészeti kutatás bocsátott rendelkezésre, és a nyugati hagyományok által megállapított divat szerint minden olyan régi írás kutatását hitetlenséggel tekintik, amely nagyon régi korokról beszél, több világkorszakkal a közönséges történelmi kor előtt, ezért nem is jutnak el a logikus következtetésig. A purANa-k által kínált kronológia és az események kronológiájáról alkotott tudományos koncepciók nincsenek összhangban. Ehhez nyitottabb kutatásra van szükség, amely kész beletekinteni a purANákba és a sthala-purANákba (vagyis abba az irodalomba, amelyet minden zarándokhelyen bőven találni arról a helyről). Nem szabad visszamenni a 19. sz-i európai felfogáshoz, mintha már elmondták volna az utolsó szavakat India ősi írásairól. A szanszkrit szó, purA, elmúltat jelent. Ami elmúlt, az a történelem. A purANák a történelem. Az iskolai történelemkönyvektől abban térnek el, hogy csak azokról a múltbeli eseményekről és személyekről beszélnek, akik megnemesítenek, lehetővé teszik, hogy jobb emberek legyünk. Mivel a történelem mindig ismétlődik, a történelemnek az legyen a célja, hogy tanuljunk a múltból, és jobban csináljuk a jövőben. Ez a purANa fő célkitűzése, és e célból talán játszik a képzelettel. Mi azonban, ahelyett, hogy történelemnek tekintettük volna a purANákat, hajlottunk arra, hogy mindent a szemétkosárba dobjunk, mint ostoba fikciót!
védikus tradíció megmutatja a szükséges tennivalókat minden ember jóléte érdekében. Arra tanít, hogy óvjuk a gyengéket és rászorulókat. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy mindenképpen álljunk ki az igazság mellett. Földanyánk kétségbeejtõ állapotára minden embernek fel kell hívjuk a figyelmét. Hívjuk meg minden olyan más iskolához tartozó testvérünket, akik egyetértenek ezekkel a nézetekkel, hogy csatlakozzanak hozzánk, és közösen fogjunk hozzá alázatos szolgálatunkhoz. Ez nyilván azzal jár, hogy sok embernek kell változtatnia eddigi életén, és mi vagyunk azok, akiknek ezt el kell kezdenünk. Meg kell tanuljuk, hogyan lehetünk boldogok anélkül, hogy másokat boldogtalanná tennénk. Jöjjetek, társuljatok a vaisnavákkal, és figyeljétek meg, mi az a gazdagság, amivel rendelkeznek, és amelyet mindenkivel megosztanak. B.A. Paramadvaiti
SB 12.4.1: Śukadeva Gosvāmī szólt: Kedves királyom, már elmondtam neked az idő mértékegységeit, az egyetlen atom mozgásával mért legkisebb töredéktől az Úr Brahmā teljes élettartamáig. Beszéltem arról is, hogyan mérik az univerzális történelem különböző korszakait. Hallj most Brahmā napja idejéről, és a megsemmisülés folyamatáról.
SB 12.4.2: A négy korszak ezer ciklusa alkotja Brahmā egyetlen napját, ez a kalpa. Ebben az időszakban, ó király, 14 Manu jön és megy.
SB 12.4.3: Brahmā egy napja után, éjszaka, a megsemmisülés következik, amely ugyanennyi ideig tart. Akkor mindhárom bolygórendszer elpusztul.
SB 12.4.4: Ennek a neve a naimittika, vagy alkalmi megsemmisülés, és közben az eredeti teremtő, az Úr Nārāyaṇa, lefekszik Ananta Śeṣa ágyára, és visszaveszi magába az egész univerzumot, mialatt az Úr Brahmā alszik.
SB 12.4.5: Amikor az Úr Brahmā, a legmagasabb teremtett lény életének két fele eltelt, megsemmisül a teremtés hét alapeleme.
SB 12.4.6: Ó király, az anyagi elemek megsemmisülésekor a teremtés elemeinek összességét tartalmazó univerzális tojás is szembekerül a pusztulással.
SB 12.4.7: Amikor közeledik a megsemmisülés, ó király, száz évig nem lesz eső a földön. Az aszály éhínséghez vezet, és az éhező emberek szó szerint megeszik egymást. A föld lakóit zavarba ejti az idő ereje, és fokozatosan mind elpusztulnak.
SB 12.4.8: Megsemmisítő formájában nap borzalmas sugaraival felszívja az óceán, az élőlények és a föld összes vizét. De a pusztító nap egyáltalán nem ad viszonzásul esőt.
SB 12.4.9: Ezután fellobban a megsemmisülés nagy tüze az Úr Sańkarṣaṇa szájából. A szél hatalmas ereje elviszi, és ez a tűz mindenütt ég az egész univerzumban, megperzselve a kozmosz élettelen héját.
SB 12.4.10: Az univerzum szférája minden oldalról ég — felülről a vakító nap égeti, és alulról az Úr Sańkarṣaṇa tüze — és izzik, mint egy égő tehéntrágya-golyó.
SB 12.4.11: Több, mint száz évig fúj a pusztulás nagy és borzalmas szele, és porral lepett ég elszürkül.
SB 12.4.12: Ezután, ó király, sokszínű felhők csoportjai gyülekeznek iszonyú mennydörgéssel, és száz éven át árvíz-esőt ontanak.
SB 12.4.13: Akkor az univerzum héja megtelik vízzel, és egyetlen kozmikus óceánt alkot.
SB 12.4.14: A víz elárasztja az egész univerzumot, elrabolja a földtől páratlan tulajdonságát, az illatot, és e megkülönböztető jellemzőtől megfosztva a föld felbomlik
"Nem volt sem a Lény, sem a Nem-lény. Nem volt sem a légkör, sem fölötte az ég. Mi mozog? Milyen irányban? Kinek az ôrizete alatt? Léteztek-e vizek és a mély örvény?"
"Nem volt akkor sem a halál, sem a halhatatlanság. A nappal nem volt elválasztva az éjszakától. Egyedül az Egy lélekzett, idegen lehelet nélkül, önmagától és nem volt semmi más, csak ô."
"Ekkor felébredt benne elsô ízben elôször a vágy, ez volt a szellem elsô csírája. A Lény kötelékét felfedezték a Nem-Lényben (Létezôben), a bölcsek értelemmel telve igyekezvén a szívükben..."
"Ki tudja megmondani, ki mondhatja meg nekünk, honnan született, honnan jött a teremtés és vajon az istenek nem utána születtek-e? Ki tudja honnan jött?"
"Honnan jött ez a teremtés, ha teremtetett vagy nem teremtetett az, akinek szeme vigyáz rá a legmagasabb égbôl, egyedül az tudja, és vajon tudja-e?"
: Mivel az időtlen idők óta tudatlansággal befedett személy nem képes magától elérni az önmegvalósítást, kell legyen egy másik személyiség, aki valóban ismeri az Abszolút Igazságot, és ezt a tudást át tudja adni neki.
Nem hinném, hogy a nemzetség és a nemzedék ugyanaz kedves sLeuth...
A nemzetség, azok a zsidók, a zsidók megvannak még, ergo...
Üdv! JA! és figyelj a finom különbségekre ;-)
SB.5.22.9-10 A hold a forrása annak a nektári hűvösségnek, ami a gabona növekedését befolyásolja, ezért a Hold istene valamennyi élőlény élete.
Mivel a Hold rejtett potenciákkal van teli, az Istenség Legfelsőbb személyisége hatalmát képviseli. Ő mindenki elméjének uralkodó istensége (Manomaya). Annamayának is nevezik mivel ő ad erőt a füveknek és növényeknek, Amritamayának is mert ő a forrása minden élőlény életének.
