Más volt a közgondolkodás, de ne feledjük, hogy az emlékezetpolitika csak a szépet vagy a csúnyát emeli ki, az élet viszont akkor is jórészt szürke volt...
Az aradi vértanúk fejében a fegyverletételkor vélhetően a legrosszabb opcióként is csak néhánynak a fejében fordult meg a kivégzés, az is valószínűtlenként. A lengyelek viszont régi motoros forradalmárként tisztában voltak vele, s ennek megfelelően cselekedtek. A feljegyzések szerint mikor Bemtől Facseten (Facsád) elvált Vécsey így figyelmeztette: "Rendben van tábornok úr! Menjen ön. Különben meg kell mondanom, hogy az osztrákok fel fogják önt akasztani!
Nyilván nem vette komolyan. Mint ahogy azt is olvastam egy tanulmányban, hogy a tábornokok egy része abban a hitben ringatta magát legrosszabb esetben beállnak a cári hadseregbe... Miután letették a fegyvert álomban rengették magukat, ami az osztrákoknak átadásig tartott. Akkor pedig már nem tudták befolyásolni a folyamatot - amit méltósággal viseltek/szenvedtek el.
Azon gondolkoztam sokszor hogy milyen idealisták voltak ezek a hősök, hogy szerették az embereket, hogy ilyen áldozatot hoztak az akkor élt emberekért, a későbbi nemzedékekért és eszmékért. Ma már csak veszélyes fanatikusok tennének ilyet, de igazából ők inkább mások életét áldoznák fel az eszméikért.
A szomorú évfordulóhoz illő téma, Schweidel József tábornok huszár kapitány fiát, Adalbertet is halálra ítélték Aradon. Szerencsére kegyelemből enyhítették, s túlélte. Története itt olvasható:
Közeleg a világosi fegyverletétel végnapjai.... de sokan hazaszöktek, mások a Török-birodalomba. Az utóbbi utat választotta Pászthory Endre főhadnagy, akinek a visszaemlékezései alapján idézem fel a bukástól a bulgár menedékig tartó utat.
A moldvai hadjáratból visszaérkező székelyek Tuzson őrnagy vezetésével augusztus 1-jén a Nyerges-tetőn próbálták megállítani az osztrákokat, akik megkerülték a hegyiutat fedező erőket és ezzel véget is ért a csata, mert a bekerítéstől tartva a magyarok elvonultak.
Az idén jelent meg Csontos László Különleges küldetés című történelmi kisregénye, amely 1849 véráztatta nyarán, az orosz beavatkozás után játszódik Északkelet-Magyarországon és az Alföldön. Huszárok és doni kozákok párharcát ábrázolja. Ajánlom a téma, a korszak iránt érdeklődőknek.
Klappka György, a temesvári morva-cseh származású fiatal tisztből lett a szabadságharc egyik legsikeresebb tábornoka. Hatestparancsnoki kinevezésének az elfogadását öntudatosan feltételekhez kötötte, s megkapta a jóváhagyást. Megszolgálta.
Érdekes, hogy nincs Ausztria története topic, így ide tettem az 1848-as bécsi forradalmakról szóló cikket. Egyébként tematikájában is illik ide, hiszen szoros kapcsolat volt az osztrák és a magyar események közt. Bővebben:
Egy viszonylag ismeretlen hadjárat története, 1849, miközben az osztrák és orosz Erdélyben támadott Bem egy kisebb sereggel (dandárnyi erő) átcsapott Moldvába, majd Tuzson őrnagyra bízta a folytatást... érdemes megismerkedni a részletekkel
Valahol bámulatos, hogy önszerveződéssel, a nyugatról hozott ismeretek alkalmazásával, az erőforrások megteremtésével és maximális kihasználásával, a haditechnikai fejlesztésekkel hová is jutott a honvédség, és mindezt röpke másfél év alatt. Persze kellettek hozzá Mészárosok, és Görgeiek, no meg az évszázados álmát alvó derék magyar nép.
Aztán Oroszország akkor térítette le Magyarországot első ízben a nyugati felzárkóztatás útjáról.
Nyilván nem volt szent, már csak azért se, mert evangélikus volt. Mindenkinek vannak emberi gyengéi, a lényeg, hogy mit tett le az asztalra. s ez Kossuthnál elvitathatatlan, sőt, ha már a családja szóba került a huga, Zsuzsanna is hős volt.
Nyilván nem volt szent, már csak azért se, mert evangélikus volt. Mindenkinek vannak emberi gyengéi, a lényeg, hogy mit tett le az asztalra. s ez Kossuthnál elvitathatatlan, sőt, ha már a családja szóba került a huga, Zsuzsanna is hős volt.
