Manapság a vonaton ülők traktorokon ülnek, a parlament és a Felvonulási tér előtt.
Egyébként a MÁV évi 30-40 milliárdos veszteségének jelentős része abból adódik, hogy nem vesznek jegyet a vonaton utazók, vagy nem tudják kifizetni a menetjegy tényleges árát és ezt helyettük az állam mögötte pedig szorosan az egész társadalom teszi.
Igazán lehetne valakinek már annyi esze a minisztériumban, hogy a 15 éve tartó tartósan kisiklott pályáról átrakja a normális keréknyomba a vasúti közlekedést.
Végre igazi iparost tettek a minisztériumba: csak rájöttek, hogy Kóka egyedül kevés egy ilyen fontos minisztériumban. Most valahogy csökkent az aggodalmam.
Egyetértek maher -rel. A kulcs az emberi hozzáállás, nem pedig valami homályos, megfoghatatlan állam csodatevő képességei. Ha hagyjuk, hogy azok kerüljenek a hatalom közelébe, akik az állam újraelosztó szerepét kívánják fenntartani, sőt növelni, ahelyett, hogy az életképes egyének közösségformáló erejét hagynánk érvényesülni, akkor itt soem lesz versenyképes, virágzó gazdaság.
Azért abban bízom, hogy Kóka kartácsot nem abban a hitben bízták meg a poszt betöltésével, hogy a beteg gazdaságnak orvosra van szüksége, aki majd kígyógyítja őt az betegségből. (ahogy a patikák emblémájában is ezért van a kígyó ;-)
Elvi példának jó a rákos daganat, de itt erről szó nincs. Itt egymás mellett fejlődő országok vannak. Akik ugyanazokért az erőforrásokért is versengenek, egymás ellen. Biológiailag sosem lehet jóról és rosszról beszélni, de egy értelme mégis van a jónak, illetve sikeresnek. A sikeres túlél és elterjed. Úgymond fejlődik. Erre "késztetik" a környezetében lévő versenytársak.
Innentől kedve szerintem felesleges a fejlődés túlzott sebességén moralizálni, meg a leszakadókért aggódni. Pláne lassítást követelni.
Kibaszottul le vagyunk lassulva a fejlett országokhoz képest. Kontraszelektált állami rendszerekben emberek százezrei akadályozzák tudatosan, vagy droid hozzáállásukkal a fejlődést, saját pozíciójukat féltve.
Egy példa:
Ma, 2004-ben, a XXI-ik században állami intézményekben, egyetemeken, nagyvállalatoknál bizonyos folyamatok elintézéséhez egy csomó papírt kell kitölteni, nemritka esetben ugyanazt rendszeresen, kézírással. Ezt az elmúlt hónapokban személyesen tapasztaltam. Gyűlik a papírhegy, külön épületek kellenek csak erre. Mindehhez személyesen többször oda kell menni, olyan adatokat, igazolásokat becipelni, ami az adott hivatal központi nyilvántartásában már rég meglehetne. De nincs, mert hiába adtam meg már 10x, NINCS központi nyilvántartás.
Ember, USA-ban már a 80-as években működtek úgy vállatok, hogy a beszállítók rendelés, fuvarlevél, átvételi elismervény, számla és hókuszpók nélkül teljesítették a szállításokat. Minden időben ott volt a szerelősoron. EDI. (Aki nem tudja mi az, az nézzen utána.)
Ma már a kórházak és hivatalok is így működnek. Ott megcsinálják azt, amit az Oracle a HP, a Cisco meg a Microsoft prospektusaiban olvashatsz. És a munka nagy része nem a drága technológia (nem drága). A nagy rész a hozzáállás megváltoztatása.
Nincs mód bevárni senkit. Meg kell mozdítani az egész országot, különben elveszünk.
Kóka támogatná a magyar cégek külföldi megjelenését
2004. október 1., péntek,
Az uniós források teljes kihasználását, a külföldi tőkebeáramlás élénkítését és a magyar cégek külföldi megjelenésének elősegítését nevezte három legfontosabb feladatának Kóka János gazdasági miniszterjelölt pénteki bizottsági meghallgatásán.
Siralmas ez a pali, teljesen beszűkült gondolkodású, majd jól meghívja hétvégére a Blairt, a Schroedert, meg a Busht, hogy vegyenek tőlünk informatikát, meg a parasztoknak is köll internet, hogy szélessávon tőthessenek le multimédiát az unalmas estéikre. :))
Ha neked az, hogy a döntés helyességét a magánvagyon mérete indokolja, nem egyenlő azzal, amit én irtam (magánvagyon mérete elegendő indok a kinevezésre), akkor bocsánatot kérek.
Már az indiánok is tisztelték a bolondokat, ebben szívesen követem őket.
De az emglep, hogy valaki olyan vonalas lehet, hogy egy beböfögött hülyeséget mindenáron meg akar védeni:-)))