Feljelentette magát egy Pszihológus: egy injekciós tű miatt.
Ídézet a Római jogból: 'Nem a norma szövegének szavain, betűin kell lovagolni az értelmezőnek, hanem a normák igazi tartalmát, jelentését kell megragadni, amely megfelel a jogalkotó feltehető akaratának is. "
Na ja, 92 körül az országgyűlésben, melynek tagjainak között túlzott arányban voltak jogászok, ügyvédek az elhangzott "hordót a ......." ,mert végül is kiderült, a zajban teljesen érthetetlen volt az elhangzott szöveg vége, nem az ugrott be jónéhány jogásznak, hogy szónoknak (egy tanult jogásznak ez kellett volna beugrania az agyába, - tudniuk kellett volna a Római jogban tanultakat) hanem az, hogy "zs...." . Ezek a mi ügyészeink, jogászaink.
Gratulálok e társulatnak.
Valaha együtt dolgozott velem segédmunkásként egy 1945 előtti ügyvéd. Helyettük fél éves pártiskolával és gyorstalpalóval kitanított réteget tettek. Ezek után már csak azt mondhatom, most is ezt kellene tenni.
Mert ez már a jogállam vége.