Faszikám, két hatalmas vízerőmű között élek, szerinted azok milyen áramot termelnek? Szerinted nekem milyen áram jön a konnektorból, ha a szolgáltatómnak csak vízerőművei vannak és a közelben más fajta erőmű nincs is?
Nem vagy szar alak, ugyan, simán csupán egy idióta, aki beveszi a dumát az e- autók környezetkíméléséről, és aki csőlátása miatt nem lát egyebet,csak amit megmutatnak neki.
és az övé talán 30-as volt. Pillanatra én is elgondolkodtam a 30-ason, de aztán győzött a józan ész, egyszerűen nincs szükségem a plusz hatótávra. ( Ezt később lehet, hogy átértékelem)
Nagyon villanymotoros hangulat lehet, oké, h pihentető, de hol az izgalom? :-) Egy haveromnak hasonló korú LS van, beépíttetett ilyen kipuff megkerülő szelepet, ami távirányítható, h lehessen hallani is a hangját, ha úgy adódik..
a nyaralásom ideje alatt megvette más, úgyhogy megnézettem - ha már volt időpontom - egy 2016-os, szintén 24 kWh-s Acentat, ebben csak 30k a méter.
Lefoglalóztam.
Nincs benne téli csomag - de ez az eddigi autóimból sem hiányzott, szinte mindig fűtött garázsból indulok ( amikor nem, azt eddig kibírtam), és fontosabb volt az elképzelt kereten belül való megmaradás, mint az extrák.
Majd elkezdek olvasgatni, hogyan, miképpen kéne használjam...
megnéztem egy 11 pálcás, 62 k km-t futott Leaf Acentát. Teljesen meggyőzve nem vagyok, de jövő péntekre van egy átvizsgálási időpontom a solymári E-service-nél.
( Nyilván, ha az egy hetes nyaralásunk alatt nem adja el a tulaj)
Megtaláltam közben a face-n Bike-R "akkufelújítós" kísérletét az egyik Leaf-je kapcsán, hazudnék, ha azt állítanám, hogy értem.
:-))))))
De amilyen csúnya kívülről, annyira élhető(nek tűnik) belülről. Majd meglátjuk...
( csak nem ebben az árkategóriában) gondolkodom én (is). A tiszta EV csak városi helyváltoztatásra - fillér-, helyesebben szólva : elektronbaszó üzemmódban - a menésre meg szívó V8 ( esetleg V10, csak ahhoz még a bátorságot gyűjtöm) ...
"Eddig ez a legjobb elektromos autó amit vezettem"
Egy Tesla Model 3 Performance, Model S P100D Ludicrous vagy Porsche Taycant csak a lista végén próbáld ki. Mert utána már nehéz lesz jobbat találni :DDDD