Hétvégén tervezünk kimenni Romániába. Benzinkútak milyennek? Jó üzemanyagod adnak. Ha van ilyen jellegü topik azt linkeljétek be mert itt nagy a csend.
Amióta a forintot is próbálják gyengén tartani és az új, négy nulával "megkurtíott" lejről is lehetett hallani hogy bejön és erősödöt a lej is, egyre kevesebb lejt adnak a forintért. Míg a múlt nyáron 1.000 forintért rendszerint 161.000 lejt adtak, azóta szépen lassan kúszott le az árfolyam, és mostanában 1.000 forintért már csak 141.000 lej körül adnak.
Ez majdnem 15%-al kevesebb, és ugye közben Romániában is volt egy évre vetített inflációs ráta. Persze bankkártyával fizetve kissé magasabb árfolyamot is el lehet érni, (kb. 144-145) de annyira már nem olcsó minden.
Nemrégiben jártam először Romániában, én a magam részéről nem is bevásárlási céllal, inkább megnézni a várost.
Nagyváradon voltunk, és a piacán lévő sajtpiacon vett gomolyának (egy kiló átszámítva kb. 600 Ft) volt sikere idehaza. De még a metrós füstölt sajtok is (fonott kalácsra emlékeztető formában) megérték, árban, ízben, egyaránt.
Az édességek egyértelműen megérik, mint a korábbi hozzászólók is írták, a kb. 40 cm-es Milka mogyorós csokik jöttek is a kosárba egyből:-)
Ugyan nem bevásárlás, de tavaly egy erdélyi ismerősnél ettem életem legjobb szalonnáját. Jól megfüstölt, egy éves, padláson tárolt, többször megfagyott, igazi, rendes szalonna volt, nem holmi tecsógazdaságos gyorsérlelt sz... Persze ez is van a piacon, ha valaki utánamegy.
Hát még ha az ember feljut egy esztenára, vagy legalább a piacra. Orda, sajt, vagy a piacon a padlizsán. De két éve pl. a feketetói vásáron szereztük be gyakorlatilag az egész család karácsonyi ajándékszükségletét terítő, kispárna és egyebek formájában.
Romániában a nyugati csokoládék jóval olcsóbbak mint nálunk.
A HEIDI svájci csokoládénak 5, 6 fajtája van. A nagytáblás Ft-ba átszámolva mindössze 139Ft. Nagyon finom is, csak Magyarországon nem lehet kapni!
A csokoládé dobozán pedig mégis rajta van magyarul, hogy miből készült, érdekes, hogy mégsem lehet itt kapni!
A milka, boci csokoládék 199Ft-nál jóval többe kerülnek Magyarországon, és elég rossz ízük van. Persze ez a Nestlé által gyártott csokoládéira jellemző.
Gyerekkoromban (70-es évek) bizony emlékszem, hogy sokan jártak át oda vásárolni Magyarországról, csak a 80-as évekbeli nyomor idején kapták fel egyesek így az orrukat.
Van kint pár egész finom dolog, üditő, édesség..igen jó áron.
Csak meg kell szokni, hogy mondjuk egy zacskó gyümölcsös cukor 80000, egy kiló kenyér 35000, egy kétliteres üditő 27000, egy McDonaldsos vacsi 230000 egység.
Ami ott mostanában nagyon megéri, az a két határ közti DutyFree shopok látogatása.. Pl 1l-es Jéger 10euro, Malibu 6euro, karton Malboro 10 euro...stb.