Sziasztok! Pár éve épült házunkban most fűtöttük ki először a telet egy vegyestüzelésű kazánnal. Van hozzá egy Leier szigetelt kémény. Sajnos mikor épült, nem voltam ott.Szóval ma ki akartam tisztítani a tél alatt összegyűlt kormot a tisztító nyíláson keresztül, de mikor belenéztem (fényképeztem), a guta kerülgetett attól, amit láttam. A kőművesek fordítva építették be a kondenzvíz elvezető elemet a kéménybe. Így aztán nem hogy a funkciójat nem tölti be, de a trutyit ráadásul elvezeti valahova a padló estrich alá. Szerencsére nem keletkezett sok víz, de nem akarom így hagyni, gondolkozom hogy lehetne kijavítani.Mit gondoltok, ha a csövet elvágom, húzok rá egy felfelé kunkorodó véget (itt kérdés, hogy találok-e pont akkorát, ami rámegy), majd sammot habarccsal feltöltöm a cső tetejéig, akkor nagyjából ott vagyok, ahol eredetileg kellene. Persze az is kérdés, hogy mindezt mennyire tudom jól kivitelezni a tisztító nyíláson keresztül...Mit gondoltok? Esetleg más ötlet, építő javaslat?
Kémény tetején lévő beton fedlapra a búbot/kúpot (azt az íves eső ellen védő elemet) hogy kell felhelyezni? A nyitott résznek az uralkodó szélirányhoz viszonyítva hogy kell állnia? A szélnek a nyíláson át kell sűvítenie vagy éppen úgy kell állnia, hogy a szél ne tudjon belefújni?
Nekem ugyanilyen vakolt kéményem van a gázos vízmelegítőhöz bekötve, csak éppen hófehér ráadásul, nem ilyen kormos mint a tied. A kisköcsög kéményseprö mégis béleltetésre kötelezett, ami többszázezer ft. Hiába a jó húzás.
Üdv ! Belülről rendben látszik ! De ha a kémény mellett állsz és esetleg kátrány nyomokat látsz átázva és ne agy Isten "putri"szagot érzel ,akkor lehet gond vele ! :-) Csak száraz fával fűts!:-)
Sziasztok ! Abszolut laikus vagyok , tanácsot szeretnek kerni! Örököltem egy hazat , a kemenyt szeretnem felújítani , ugyanis szelel a kemeny , most egy 120 as füstcső lóg ki a kemeny tetejéből , egesz jo huzat van igy , de felek hogy baja lessz a stucni felol ,nem merek nagyon tüzelni. Mindenféleképpen béleljük a kéményt 120 as saválló lemez fér el kényelmesen , egy 4,4Kw os kandalló menne csak róla DE most jon a java es amiert valojaban ide írok , a piros cső van felfelé kb 3 méter magas, ki lessz cserélve savállóra ,viszont a (sárga)lenti csatlakozas kb3,5 meter hosszan aminek az aljaba ott a tisztitonyilas is nem passzol osssze , ugyanis van benne egy törés, sot ahogy neztem a lenti resz kb 110-115 mm lehet tehat el se ferne a cső , kérdésem lehet belőle baj , ha a felső részt teljesen elkülönítem ,bevések egy saválló sarokidomot , azt a kémény fele kimenő savállóval összekötök, , tisztítónyilás nélkül használom a kandallót , 2-3 havonta szetszedem , kitakaritom ? Egyéb ötleteket meghallgatok , szerintem ennél egyszerűbb megoldás nincsen rá , az alsó kémény szűkössége miatt.
lehetséges kéményszigetelés problémában kérnék tanácsot.
Két és fél éve épült társasházban a fürdőszoba első sarkánál, ami az egyben az épület sarka is, a fal és a tető találkozásánál penész képződik (de csak itt). Ugyanitt alakították ki az alatta lévő lakás kéményét is (az épületről készült fotón nyíllal jelölve), amiben dupla (légbeszívós) cső fut. Átlagos téli napon (0 C fok körüli kinti hőmérséklet mellett) egy "Black & Decker Thermal Leak Detector" eszközzel megmértem a fal és a tető hőmérsékletét a penészedés környékén, ezt is csatolom, valamint az építés különböző fázisaiban készített néhány fényképet.
A (HŐ)Szigetelések fórumban felmerült, hogy esetleg a szakszerűtlen beépítés, a cső szigeteletlensége a probléma forrása (minek következtében víz csapódik le a cső hideg külsején a tetőben, ami átnedvesíti a hőszigetelő gyapotot). Kérdésem: 1) hogy lehetne erről meggyőződni 2) hogyan lehet szakszerűen javítani?
2 kémény alu bélelésére adott ajánlatot, félmillió ft. A vízmelegitősre 340 ezret akar,a másikat meg nem csinálja. Ennyiért furánflexet kaptam volna, nem alut. 6 méterről van szó.
Elszámolási vita miatt a kéményseprő vállalkozó nem hajlandó leadni az ügyintézést a katasztrófavédelemhez (hatósági felszólításom volt egy kémény kibélelésére, társasházi lakás egyedi kémény, vízmelegitőhöz).
Ilyenkor mit tudok tenni? Milyen megoldások vannak? Azonkivűl, hogy legalább 100 ezer ft-tal akar megvágni pluszban.
Tehát sem a kivitelezői nyilatkozatot,semmi ilyesmit nem hajlandó leadni.
Van benne 2 vízmelegitő es 1 tök masfajta cirko kazan... Ugyanolyat meg honnan vegyek kb 30 eves asszem K24. Es egy gazdaságtalan hulladékert amihez a szerelők ugyanúgy nem jönnek ki fizessek egy vagyont ? Lehet sőt biztos hogy ezt is meg lehetne megint csinálni.
gyűjtőkéményekbe csak azonos légtechnikájú berendezések köthetőek.
tehát ha gravitációs a kémény, akkor minden rákötött berendezés az.
ha turbó (és egyben zárt égésterű), akkor csak olyat lehet újra.
nem a gyártó számít (FÉG), hanem a légtechnikája.
szopás. nekünk gyűjtőbéleléskor mindenkinek kötelező volt átállni zárt turbó kazánra. így a béleléses gyűjtőkémény mellett lett egy frisslevegőbevezető cső is mindenkinek a kazánhoz.
az lenne a másik kérdésem, hogy a bélelést hivatásos szakinak kell csinálni, ő hivja ki ellenőrzésre a katvédelmet vagy hogyan történik az ügyintézés? Múszaki jóváhagyás, kéményseprői nyilatkozat az elvezetők műszaki vizsgálatáról? Sose csináltam még ilyet
Köszönöm, de Hajdúban is van ilyen. Olyan érzésem van ezektől a bojlerektől, hogy le akarnak szakadni :D Másrészt a villanyhálózat is car mert az ezerwattos mosógép is lecsapja a biztosítékot. A házban évek óta csak igérgetik a fővezeték felújítását. Kifutottam az időből.
Jajaja ezért írtam, hogy régebbeikben itt a 70-80-90elejére gondoltam.
Jól írod újonnan feltenni vezérelt órát ma már csak a nagyon elvetemültek tesznek.
És igen, én is magamnak csinálom a kőtlenítést és ha kell anódcserét. Két háztartásban/lakásban is. 2-30 kurv@nyázás közepette talpvisszahelyzés közben :D