Téma azon keresztényeknek, akik szerint nem elhanyagolható és szükséges* az intézmény szerepe az egyházban Krisztus tanítása szerint.
Az intézményesülés minden emberek alkotta csoportban olyan törvényszerűség, mint a gravitáció törvényszerűsége. Utóbbit is lehet figyelmen kívül hagyni és azt mondani "nekem nem kell", csak attól még érvényes marad. Sőt más törvényszerűségek figyelembe vételével és alkalmazásával akár még legyőzhető is abban az értelemben, hogy nagyobb hatást fejtünk ki ellene, mint amit gyakorol. De egyrészt ezzel a hatását nem szüntetjük meg. Másrészt nyilván akkor is lesznek még más törvényszerűségek, amiket meg alkalmaznunk kell, így végsősoron maradtunk a törvényszerűségek köteléke alatt.
*Kénytelen voltam betoldani minden félreértés elkerülése végett.
Ugyanazt mondjuk ,csak más stílusban és máshonnét megvilágítva, úgyhogy inkább a megfejtésen gondolkodjunk.
Egyébként Saul királlyá tételéről az a véleményem, hogy Isten a későbbiek miatt direkt vitte bele Izraelt egy ilyen helyzetbe, mint ahogy pl. a makkabeusi kor más mellett arra is jó volt, hogy Izraelnek később éppen annyi önállósága legyen a megszállókkal szemben, hogy a Messiás megjelenhessen és szolgálhasson.
"A gondok csak ezután következtek, aminek a vége megtérés helyett a királyválasztás lett."
Hát én ezt is másképp tudom. Emlékeim szerint a gondok ott kezdődtek, hogy szövetséget kötöttek bizonyos ottani népekkel. Vagyis már ez a karizmatikus vezetés is akkora baklövést követett el, hogy merőben kérdésessé teszi a karizma abszolútumát. De mégcsak nincs is igazad a megtérés ügyében sem. Igen sokszor megtért Izrael, Isten támasztott bírákat is, akiknek ebben szerep is jutott. A bírák korának végére viszont kiderült, hogy ez a felállás tarthatatlan. Más kérdés, hogy ahogy Mózesnél is rendre kikényszerítették a beavatkozást a panaszkodásukkal időelőtt, úgy most is. Vagy éppen hátráltatták azt hitetlenséggel. A lényeg, a királyság tervében volt az Istennek, de nem akkor és nem úgy. Kb 1 generációval később. Ugyanis a felejedelmi pálca nem Benjáminnak, hanem Júdának lett ígérve, mely ígéret csak Dávidban és az ő magvában teljesedhetett be. Szó nem lehetett Benjáminról, mint bármi fejedelemről.
"Ez nyilvánvalóan magával vonja az intézményrendszernek a karizmának történő alárendeltségét is."
Bír. 2.7 És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel.
A gondok csak ezután következtek, aminek a vége megtérés helyett a királyválasztás lett.
De a király is alá lett rendelve az Írásnak és minden jól is működik, amíg ez az alárendeltség megmarad, hiszen ekkor az intézményrendszer Isten vezetése szerint működik, ill. változik meg:
5 Móz. 17.14 Mikor bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt, és lakozol abban, és ezt mondod: Királyt teszek magam fölé, miképen egyéb népek, a melyek körültem vannak: Azt emeld magad fölé királyul, a kit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, a ki nem atyádfia. Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Égyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton! Sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa. És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita-papokéból. És legyen az ő nála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden ígéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában ő és az ő fiai Izráelben.
Vagyis a király legitimációja is az Úrtól jött és értelemszerűen köteles volt a Írásnak, ergo a Szent Szellem vezetésének engedelmeskedni. Ez nyilvánvalóan magával vonja az intézményrendszernek a karizmának történő alárendeltségét is.
Egészen pontosan hol van az leírva, hogy Isten elítélte a királyságot? Azt látom, hogy ezt mondja:
1 Sám. 8,7 És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.
Én inkább ebben látom a probléma forrását:
1 Sám. 8,5 És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás.
Ugyanis ebben - Istenhez méltón-, egy tapodtat nem mozdult. Nem olyan királyt kaptak, mint a környező népeknél. Míg a királyon keresztül biztosította továbbra is a maga uralmát a nép felett.
A Bírák koráról pedig elég megnézni a sztorikat, amelyeket úgy kezd, vagy fejez be, hogy "amikor még nem volt király Izraelben". Ezek egyszerűen azért történtek meg, mert nem volt tarthastó a rendszer. Nem újdonság, hogy bizonyos dolgokat azért enged meg Isten, hogy később megmutassa a működésképtelenségét. Ilyen volt pl az un. lelkiismereti korszak, ami Noéval ért véget.
Az Isten által elhívott királyokról és azok áldásos tevékenységéről úgy beszélni, mint véletlen egybeesés naivitás. Isten egészen pontosan, tervszerűen cselekszik.
Én sem mennék bele, de szerintem a királyosdit elég egyértelműen elítélte "I". A "bírásdival" nem az volt a baj, hogy az nem volt jó, hanem az, hogy az emberek miatt nem működött megfelelően. A "királyosdival" viszont élből gond volt, hiszen csak azért vágyták az emberek, mert "bezzeg másoknak van". (A templomot ettől a kérdéstől függetlennek érzem. Időbeli egyezés csak az, hogy Dávid meg akarta építeni, aztán a fia meg meg is építette. Nem tudhatjuk, egyébként nem építette volna meg Izráel a rendszertől függetlenül, ha "I" épp arra vezeti.)
Hát ha Te a Bírák könyvéből azt hámozod ki, hogy ott ismerték a Tórát, meg a Tóra szellemében éltek és gondolkodtak, akkor talán még sem ártana az a részletes és tételes ige-idézgetés. :-)
Erről a kórról igen sokat elárul Mika története. Valamint többször olvassuk azt a kitételt, hogy a Bírák könyvében, miszerint "akkor még nem volt király Izraelben", majd ezután rendszerint rémtörténet következett, vagy éppen azt zár ezzel a szerző.
Arra is kíváncsi lennék, hogy ugyan mennyiben jelentett visszalépést a királyság mondjuk a dávidi istentisztelet és a salamoni templom fényében.
Most nem akarok részletes és tételes ige-idézeteket felsorolni, de azt tudjuk, hogy a Bírák Könyve leírja, hogy amíg a vének éltek, mindenki azt tett, vagy nem tett, amit akart.
Ez nyilvánvalóan csak úgy volt lehetséges, hogy nemcsak a vezetők, hanem az egész nép ismerte a Törvényt, méghozzá olyan mélységben, hogy a Tóra életgyakorlat szintjén valósult meg a társadalomban. Nyilván nem betű szerint ismerték, hanem a Törvény szellemében éltek és gondolkodtak, és ebben a keretben Isten tudta is őket vezetni. Ez az állapot, mint a jövőben bekövetkező és kívánatos helyzet, olvasható a Jóel 2:1-11-ben is. Ebben a korszakban az emberi intézményrendszer nyilvánvalóan a karizmának volt alárendelve, ami azt is jelentette, hogy az Úr mindenkori vezetése volt az elsődleges és a társadalmi-politikai struktúrák rugalmasan alakulva mindig ezt követték. Ez logikus is, hiszen ha egy társadalomban a tagjai többsége számára Isten beszéde az elsődleges zsinórmérték, akkor automatikusan bekövetkezik az intézményrendszer ennek való alárendelődése is.
Ehhez képest egy királyság visszalépést jelentett. Amit te mondasz, az lényegében az ortodox hgy-s magyarázaton alapul és van igazságtartalma, de szvsz. a lényeg az, hogy Isten a királyság intézményét a korábbi állapothoz képest visszalépésnek tekintette, ugyanis a Tóra vezető szerepét átvette egy ember, a király. Viszont a királyt Isten szuverén módon felkente, ami egyértelműen megkülönböztette Sault a "kollégáitól", mert a legitimitása természetfölötti eredetű volt, azaz magasabb volt a "rendfokozata" a kollégáknál.
A törvényben van rendelkezés a királyra is, de az Úr azt mondta Sámuelnek, hogy azt nehezményezi, hogy a nép nem akarja, hogy Isten személyesen uralkodjon fölöttük. A Saullal elkezdődött királyi korszakban is volt karizma, de az egyházi és társadalmi intézményrendszer a legjobb esetben is mellérendeltként működött, bár többnyire inkább a király határozta meg az ország szellemi profilját és nem a papság. Ez rendkívül tanulságos, ugyanis csak olyan esetekben fordul meg ez az állapot, amikor a király radikálisan megtér, aminek általában az volt a következménye, hogy lerombolták a bálványokat, vagy egy részüket, és egy időre visszaállt a Tóra elsőbbsége és az Úr közvetlen vezetése.
És ugyancsak az ÓSZ része a Jóel könyve is, melynek a 2.részében a hivatkozott szakasz egy olyan állapotról beszél, ahol Isten népét újra személyesen az Úr vezeti, de a nép mégis egységes annak ellenére, hogy látszólag "mindegyik a maga útján halad"
Vagyis felrajzolható egy ív: kezdődik a Bírák korával, ahol a Tóra szellemében mindenki azt csinál, amit akar, majd jön a királyság, a törvénytelenségek, a fogságok és a szabadulások, és a végén újra ott vagyunk, hogy nincs király és látszólag mindenki ismét azt csinál, amit akar, csak magasabb szinten, mint a Bírák korában, hiszen maga az Úr vezeti személyesen az Ő népét.
Ez a panoráma számomra egyértelműen azt jelenti, hogy a karizma nyilvánvaló elsőbbséget élvez az intézménnyel szemben és alá kell rendelődnie, de nemcsak alá kell rendelődnie, hanem dinamikusan változnia is kell a Szellem vezetésének megfelelően, amit ha az emberi akarat megakadályoz, akkor sok évszázadnyi keserves kitérőt eredményez, mint Izrael életében is.
Meg hát az is nyilvánvaló, hogy ha nincs, vagy kevés a karizma, akkor nem tud hatni és az intézmény hűtőszekrényként működik: konzervál egy állapotot, amiről mondani szokták, hogy "válámi ván, de nem áz igázi..."
Igaz, ezt lehetne intézményesen megtenni, de csak úgy, hogy ebben is a karizmának van elsőbbsége. Ugyanis az intézményi keret önmagában nem képes eldönteni, hogy mi az isteni és mi beteges, vagy épp démonikus megszállottság.
Erre kézen fekvő példa, hogy Pál azt mondja, ha valaki prófétál azt a többiek ítéljék meg és ha valaki más vesz közben kijelentést az első hallgasson el. Látható, hogy ez egy intézményes keret, de közben magát a beavatkozást a karizmára bízza.
az isteni mindenkor elsőbbséget élvez az emberivel szemben. Ha ez veszélyes, akkor csak az a kérdés: kinek? :-) A közösségnek veszélyes.
Ugyanis ha bárki (korlátlanul) az istenire hivatkozhat az emberi intézménnyel szemben, az gáz - mert jönnek majd a mániákusok és a megszállottak. (emberi megszállottakat, őrülteket értek itt, nem szellemi megszállottakat)
Az intézmény fék, vagy másképp mondva lengéscsillapító: csillapítja a kilengéseket.
SZVSZ ez egy nagyon fontos szerepe.
Hogy a zsidóság mit hogyan tanult meg az sok tekintetben példa, sok tekintetben meg ellenpélda.
A király-kérdést is alapvetően másképp látom. Istennek nem a királyi intézménnyel volt elsősorban gondja, hanem azzal, hogy a körülöttük lévő népekhez akartak hasonlítani. Ugyebár annak idején olyan despoták voltak, akik magukat mintegy istenkirály tiszteltették. Sokszor ez a király volt az aktuális istenség fiának kikiáltva. Nos ha megnézed teljesítette is, meg nem is Isten a kérésüket. Kaptak ugyan királyt, mely intézmény valójában benne is volt Isten tervében, csak egyáltalán nem olyat, mint a körülöttük lévő népeké. Nyilvánvaló, hogy Izraelben nem jelentettek megoldást a bírák. S egy szigorú intézmény (Áron-rendje) sem működött tartósan jól.
Egyébként meg a zsidóságnak igen erős intéményei vannak máig is. Talmud, Kabbala...
Értsd meg, az intézménynek csak egy része a szerepek leosztása, sokkal erősebb a szabályozó rendszer.
"A változhatatlan Isten képét csak az RKE hirdeti (intézményesen is), ugyanis felvállalja, hogy az Istenről szóló tanítása (azaz istenképe) változhatatlan."
Ha ez így lenne, akkor nem is lenne olyan sok gondom a RKE-vel. Az igazi baj az, hogy nem csak az Istenről szóló tanítása, hanem nagyon sokminden más is változhatatlan. Hogy a tévedhetetlenről ne is szóljak. :-)
De nem akarom a RKE-ra kiélezni.
"Mert ha a karizma helyből és mindenben és mindenkor elsődleges, akkor az intézmény csak szükséges(?) rossz a karizma hiányának pótlására."
Csak annyiban, mint az isteni mindenkor elsőbbséget élvez az emberivel szemben. Ha ez veszélyes, akkor csak az a kérdés: kinek? :-)
A zsidó gondolkodás viszont kompetencia- centrikus, vagyis mindig azt a dolgot, ill. személyt/szervezetet állítja előtérbe, ami éppen szükséges, vagy hasznos. Tudod-e, hogy régi székely önkormányzat (amit Hunyadi Mátyás szüntetett meg a központosítás hegyében) épp ilyen rendszer volt? A "pogány" magyarság szintén hasonló rendszerben élt, míg I. András (és nem István!!!) nem alapozta meg az európai mintájú dinasztikus királyságot.
A két gondolkodásmód tehát nem mint zsidó/keresztény ütközik meg, hanem mint szerves/görög-római (hazai relációban népi/urbánus).
Ebből a szempontból azonban az amerikai eredetű neoprot csoportok állnak a legrosszabbul, mert ott már sem ez, sem az nincs, hanem ötletelés van.
A hierarchizálódás egyébként éppen pótszer: az aktuális vezető kiválasztásának felelősségét leveszi a társadalomról (pontosabban az éppen aktuális döntéshozókról), helyébe eleve vezetőnek (pl. királynak, püspöknek, stb.) nevelt embereket állít.
"Mert ha a karizma helyből és mindenben és mindenkor elsődleges, akkor az intézmény csak szükséges(?) rossz a karizma hiányának pótlására. "
Ez a megállapítás helytelen, ugyanis az intézmény szükséges, de csak és kizárólag Isten mindenkori akaratának alárendelve. A probléma az, hogy Isten mindenkori akaratát általában nem tudják, legfeljebb az általános irányokat, ennélfogva nem is kerül elő az a kérdés, hogy az intézmény hol és mennyiben gátolja az Úr aktuális akaratának megvalósulását.
Ez igaz, sőt az apcselben ha jobban megfigyeled, pontosan ez a gyakorlat valósult meg: ha kellett, volt intézmény, de ha nem kellett, megváltozott, igaz, az egyháztagok többsége akkor még zsidó volt. Az emberek többsége számára viszont ez a dolog elképzelhetetlen, éppen a pogány örökség (pardon, ökörség) miatt.
A zsidók már a Kivonuláskor megtanulták, hogy nem a mindenkor rendszer fontos, hanem Isten vezetése, vagyis a tűz-, ill. füstoszlop, majd később, a Bírák korában sem volt merev intézményrendszer, mert amíg a vének éltek, addig a Törvény (az Írás) szellemében szemlélték a világot és hozták a döntéseiket és a mindenkori intézményrendszerük is ennek volt alárendelve.
Nem véletlen, hogy amikor királyt kértek, Isten sommásan közölte Sámuellel, hogy ezzel őt utálták meg.
Továbbá a zsidóság sorsa, különösen a diaszpóra két évezrede, megtanította őket arra, hogy nem intézményekben, hanem emberekben kell gondolkodni, ugyanis ez a túlélés kulcsa és ez a hozzáállás messze közelebb áll az Isten által kitalált struktúrához, mint az emberi intézményrendszer.
A pogány gondolkodás ezzel szemben hierarchikus, azaz struktúrákban és rendszerekben gondolkodik, mint a görögök és a rómaiak. A zsidó gondolkodás viszont kompetencia-centrikus, vagyis mindig azt a dolgot, ill. személyt/szervezetet állítja előtérbe, ami éppen szükséges, vagy hasznos. Ez látható pl. az Izraelben szervezett rendezvényeken is: az első sorba nem a notabilitásokat ültetik, hanem azokat, akiknek fel kell menniük a pulpitushoz, vagy a színpadra, tehát a közreműködőket/hozzászólókat. Ha ma az Egyházban ezt a kompetencia-centrikus szemléletmódot vallanák, sokkal könnyebb lenne a mindenkori szervezetet alárendelni a Szent Szellem vezetésének, de ez értelemszerűen azzal járna, hogy a legtöbb pozíciót nem tölthetné be évekig, vagy örökre egy bizonyos személy.
Vagyis nem a változhatatlan egyház képével, hanem a változhatatlan Isten képével kell szolgálnia. :)))
A változhatatlan Isten képét csak az RKE hirdeti (intézményesen is), ugyanis felvállalja, hogy az Istenről szóló tanítása (azaz istenképe) változhatatlan.
Persze ez vitatható megállapítás, csak hirtelen eszembe jutott.
A karizma alapértelmezett elsőbbsége azt jelenti, hogy az intézmény ab ovo rossz. Mert ha a karizma helyből és mindenben és mindenkor elsődleges, akkor az intézmény csak szükséges(?) rossz a karizma hiányának pótlására.
"Ennek ob ovo negatívságáról és a kezelés lehetséges módjáról vitáznék szívesen, de a szociológiai alapvetésen nem."
Nem tartom ab ovo negatívnak. Csak azt állítom alapvetésként, hogy a karizmának mindenkor elsőbbsége kellene legyen bármilyen intézménnyel szemben. Magának az intézménynek pedig megfelelően rugalmasnak kell maradnia, hogy visszakozt is lehessen akár csinálni. Vagyis nem a változhatatlan egyház képével, hanem a változhatatlan Isten képével kell szolgálnia.
Végül is számomra indifferens a dolog, csak a példa kedvéért hoztam fel. Valójában valakinek a keresztényi minőségét nem az dönti el, hogy melyik felekezethez tartozik, hanem az, hogy hogyan kapcsolódik Istenhez. És az tény, hogy az Úrral nemcsak a szájával járó keresztény sokkal kevesebb, mint ahányan azt magukról állítják..
Ja, most nézem, hogy teológushallgatók.
Nem elfelejtendő, hogy ezek világi teológiára járhattak (mert a Pázmányon csak az van).
Azt nem tudom, hogy az a szak minek van meg mire jó.
SZVSZ világi teológiába kezdeni 30 éves kor alatt nem lenne szabad.
Azok a pázmányos hallgatók... ó igen...
Bármily érdekes, azok többnyire nem reprezentálják a katolikus ifjúságot.
A (gyakorló) katolikus ifjúság a szakok többségén alulreprezentált.
Az RKE sem mentes ettől szerintem. Volt egy barátom, aki minden reggel pázmányosokkal utazott a vonaton. Ő mesélte, hogy a teológushallgatók ugyanúgy beszéltek pl. a csajokról és egyéb világi huncutságokról, mintha világiak lennének, de amikor ő szóba elegyedett velük és megkérdezte, hogy hát a Biblia alapján ez paráznaság és hogyan gondolják, akkor rendreutasították, hogy ne legyen szektás. Vagyis lehetett velük mindenről beszélni, csak amikor a lényegről volt szó, előjöttek a szokásos reakciók.
Ebben nagyon igazad van.
Az RKE ebből a szempontból "kellemes hely", nemigen van olyan gondolat, ami el hangzott volna már "házon belül", így ez az ellenségesség-érzés "csak" a személyes sértettségkor merül fel - de akkor nagyon.
Nekem egyre inkább az a véleményem, hogy a többség nem a jelenség létét nem ismeri el, hanem a gondolkodása egyszerűen nem jutott odáig, hogy ebből a szemszögből közelítse meg a dolgot. A hgy-ben én is rendszeresen tapasztaltam, hogy ha nem a megszokott sémák szerint beszél vagy gondolkodik az ember, egyből elutasítják, de legalábbis bizalmatlanok vele szemben. Azóta megtapasztaltam, hogy ilyen máshol is előfordul. És ha egy ilyen gondolkodású egyedet ki akarunk zökkenteni a megszokott kerékvágásából, képes mondjuk engem ellenségnek tekinteni ahelyett, hogy megpróbálná megérteni a másfajta megközelítést.
Nem feltétlenül.
Csak a hozzászólók úgy szóltak hozzá, hogy nem vették figyelembe/megkérdőjelezték a kiindulási alapot.
Úgy nem lehet vitatkozni valamely jelenségről, hogy a jelenség létés sem ismerjük el. Akkor előbb el kell dönteni, hogy a jelenség létezik-e.
Ferivel én kb. abban az egyben értek egyet, hogy a jelenség (intézményesülés) szükségszerűen létezik.
Ennek ob ovo negatívságáról és a kezelés lehetséges módjáról vitáznék szívesen, de a szociológiai alapvetésen nem.
"Szerintem ez a prófétálás amiről Pál az idézett igerészben ír az valahogyan spontán módon ma is működik."
Sőt valólában ez nem is más szerintem, mint a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel. A Jelenések könyve alapján. Ez egészen nyilvánvalóan mndenkiben meg kell legyen, akiben van Krisztusról bizonyságtétel. De ez nem feltétlenül jelent olyan külső jegyeket, ami a prófétai hivatal* eszközei.
Itt a szó legnemesebb értelmében, mint elhívás. Nem mint egy szervezet tisztségviselője.
- a gyülekezet építésére ( szerintem itt nem kifejezetten óriási nagy gyülekezetre kell gondolni hanem akár tucatnyi emberre, de mindenképpen építi a közösséget)
- a hívőknek szól nem a hitetleneknek
- mindnyájan prófétálhatnak, hogy mindenki tanuljon és mindenki vigasztalást vegyen
Szerintem nem kellene túlmisztifikálni és különleges csodákat várni ettől.
Sokan talán azért teszik ezt mert valójában nem tudják, hogy pontosan mi minősíthető az ilyen prófétai beszédnek.
( Nem azonos a prófétai ajándéknak és prófétaságnak az ajándékával , úgy ahogyan az az Ószövetségben vagy az Újszövetségben különleges módokon néhány ember szolgálata volt. )
Szerintem ez a prófétálás amiről Pál az idézett igerészben ír az valahogyan spontán módon ma is működik.
Csak nem úgy nevezik vagy nem konkretizálják azt amikor a hívők imádkoznak és imádkozásban akár a másik ember problémájáért vagy személyes dolgokért vagy akár sajár magukért és ilyenkor az egyik hívő épül a másik által elmondottakból.
A másik imájából.
Ez valamiképpen "ihleti" ösztönzi és ő is hasonlóképpen imádkozva épülésére szolgál a másik embernek.
Szerintem ez az a prófétálás amiről ebben az igerészben olvashatunki és ilyen prófétálással már sokan találkozhattak amikor együtt imádkoztak valakikkel és a többi hívők imája épülésükre volt.
Én a prófétálás fogalmát amiről írtam valahol ilyen értelemben használom.
Ezenkívül lehet valaki próféta az Újszövetségben is de én ilyen minőségű emberrel még nem találkoztam.
Gondolom az ilyen prófétának egyértelmű és világos elhívása, konkrét feladatokra kijelentése van ...stb.
Az egészen más dolog, de nem kizárt, sőt talán várható is, hogy az idők végén lesznek még nagy próféták.
De addig is az olyan egyszerű hívőknek is mint amilyen én is vagyok a I Korinthus 14-ben leírt a másik hívő épülésére vigasztalására szolgáló beszédek valóságosnak tűnnek.
Én legalábbis beszéltem már úgy más hívőkkel, hogy az nagy áldásként szolgált nekem és én az ilyen beszédeket is így értékelem.
Ami igei is , mert a hívők a másik épülésére szóltak és egyáltalán nem csudadolgokat, hogy holnap délután ez és ez fog történni és te most ebben a pillanatban ezt és ezt gondolod.
Mert ezt nagyon durva manipulációnak és varázslásnak tartom, találkoztam már a gyülekezetekben ilyennel is és ez nagyon nagy kárt okoz a hívőknek és valahol érthető is, hogy nem szorgalmazzák az ilyen szolgálatot a másik hívő felé.
Mert volt nekem is néhányszor kellemetlen találkozásom ilyen "hívővel" és ilyen "prófétai beszéddel" is, de vannak pozitív bizonyságok is.
Ezért írtam nem véletlenül azokkal a személyekkel kapcsolatban le a véleményem erről, akiknek a beszéde által épültem.
