hát nem. nagy kár érte. támadójáték továbbra is gyenge, de monnyuk nem is várt senki egy ötöst Madridban. de legalább nem az a teljesen kilátástalan játék volt, mint a SzocReál ellen.
kicsit körültekintőbben kellett volna csinálnom, mert már volt egy...:D ezért le is töröltem amit most csináltam, kettő nem kell, mert csak megosztódnak az ismerősök...ezvan :D egy meghívónak ciao! :D
Korrekt eredmény, bár én kicsit csalódott vagyok. De az Athletic nem olyan rossz, mint ahol áll. Mondjuk ez az Osa sajnos nem úgy néz ki, mint amely tavaly BL-helyezést ért el,pedig egy-két játékost leszámítva mindenki maradt. Emiatt is úgy érzem, hogy -bár szurkoltam a Csapatomnak- nem érdemeltünk győzelmet.
Lafuente szerencsére megmentett egy pontot, pedig az első félidő alapján sokkal több lehetett volna a meccsben. Újabb idegenbeli pont, de a támadójáték nagyon gyenge. Az egyszem Yeste nem elég. Aduriz a tavalyi szezon után nem nyújtja ugyanazt, amit tudna, Urzaiztól meg nem lehet csodát várni már.
Értékes ez az egy pont, de lehetett volna 3 is. A második félidő alapján mondjuk az Osa érdemelt volna győzelmet...
Jó lenne mostmár a Katedrálisban is produkálni valamit!
ez így nem lesz jó. ráadásul yeste és murillo is lesérült. a következő fordulóban irány a 3 pont a getafe ellen!
ui: anno kint láttam egy igencsak emlékezetes athletic-atlético meccset 99-ben 4-2 volt a hasselbainkkel felálló atlético ellen jégesőben......ők akkor kiestek.
anno egy guerrero, urzaiz vagy etxebe színvonalú játékost meg tudott tartani az athletic.
ma ez már nem megy. a világszínvonalú de legalábbis jobb képességű baszkok vagy elmennek (del horno, ezkerro) vagy ide sem jönnek (mendieta, xabi alonso vagy arteta (vele kapcsolatban revideálnom kellett a véleményem))
a mai keretből yesten kívül nincs igazán olyan játékos aki beférne egy nagyobb európai csapatba