A hang nagyon fontos az ember életében.
Általa szerezhetünk barátokat, de ellenségeket is, igy nem mindegy, hogy milyen hangokat adunk a világ felé.
A hang alkalmas arra is, hogy megismerhessük Istent és a lalki világot is!
Több sampradáya is van az országon belül, ugyhogy elég sokan követik a vaisnava vonalat.Ezen belül legjelentősebb itthon az ISKCON náluk kb 10.000 fő van beregisztrálva :)
Tekintettel arra, hogy aki a szent neveket zengi, magával Istennel társul, számos ok van arra, hogy elkezdjük a mantrázást. És ha azért imádkoztok az Úrhoz, mert a szeretete eszköze akartok lenni, akkor minden nap elmondhatjátok ezt az imát. Hogy soha ne felejtsük el a Krsnával való kapcsolat fontosságát, a mahámantra minden nap emlékeztet minket, és kapcsolatba hoz az abszolút hangrezgéssel. Az avatás napján megígérjük, hogy minden nap örök szolgálatot kérünk Krsnától, és amikor reggel kezünkbe vesszük a dzsapát, ez az emlék mindent szentté tesz számunkra. Az Úr szent nevének zengése annyi, mint minden nap meglátogatni Istent, és ez az egész létezésünk alapja. Elmondhatjátok Krsnának, hogy mit akartok tenni Érte, feltárhatjátok Neki az elméteket. Kérjetek bármit, amit akartok. És mindenek előtt köszönjetek meg Neki mindent, amit értetek tett. Kérhetitek azt a kegyet is, hogy másoknak segítsetek, lelkesen szolgáljatok, és legyen erőtök elviselni a próbatételeket. A szent nevek zengése meditáció, megkapjuk azt, amiért a jógik olyan sok lemondást végeznek. Minden reggel lelkesen fogjátok meg a dzsapátokat, és tisztázzátok a kapcsolatotokat a Legfelsőbb Úrral. Ilyen módon soha nem vesztitek el a lelki erőt és a szent védelmet, amire mindenkinek szüksége van. Ezért prédikáljuk mindenkinek, hogy ismételje a szent neveket, mert most, hogy az emberiség olyan sokat szenved, a leglátványosabb, ami valakivel történhet, az, hogy találkozik Istennel. A Felsőlélek persze mindenkihez szól a belső hangon keresztül, de amikor a szent neveket ismételjük, mi is beleegyezünk abba, hogy beszéljünk Vele. Mi is megkérhetjük, hogy segítsen, és ez nagy különbség, mert ha felhívsz valakit, az illető felveszi a kagylót, de nem szól vele, akkor ennek nincs sok értelme, inkább zavaró. Gondoljuk meg, hogy a Mahámantra Isten telefonszáma. Csodálatos, ha tudjuk, mit kívánunk ettől a kapcsolattól, hogy az egész szívünkkel szolgálni akarjuk-e, vagy csak azt kérjük Istentől, hogy adja meg nekünk azokat a dolgokat, amelyeket nélkülözünk, mintha a kifutófiú lenne, akinek mi parancsolunk. Ebben a világban a nagy többség csak az anyagi terveihez kér dolgokat Istentől, de hála Srila Prabhupádnak, valami egészen más történt velünk. Tudjuk, hogy feltételek nélkül kell Őt szolgálnunk, és csak arra szabad vágyakoznunk, hogy legyen bennünk tiszta szeretet. Az ima és a meditáció a szent néven önmagában is megtisztítanak. Ez nagyon alapos tisztulás, elvesz minden negatív befolyást. Ahogyan Dhruva Mahárádzsa mondta, Üvegcserepet kerestem, és megtaláltam a legértékesebb drágakövet. Ha elvisszük a szent név meditációját az összes léleknek, ez határozottan áldás számunkra és mindenkinek, aki megkapja ezt az üzenetet, még akkor is, ha nem mantráznak. Maga az üzenet, hogy mantrázniuk kellene, ez már a legkedvezőbb dolog az életükben. Remélem, ezek a szavak mindenkit fellelkesítenek, hogy mindenhová elvigyék Krsna szent neveit. A szent név azonnal örömet szerez azoknak, akik éneklik, véget vet minden bajnak, amit a tudatlanságunk miatt szenvedtünk el. Minden prédikálásnak és kapcsolatnak csak az a célja, hogy az emberek maguk is kapcsolatot akarjanak teremteni Krsnával a szent név ismétlésén keresztül. A szent név küldöttei a legfontosabb személyek, és nagyon kell vigyáznunk, nehogy megsértsük őket, nehogy rosszul érezzék magukat, mert pontosan ez a szent név elleni első sértés, megsérteni azokat, akik a lelki szeretet hirdetésének szentelték az életüket. Az a legszebb dolog, ha mindenkit fellelkesítünk, hogy a Hare Krsnát énekelje. Ezenkívül az is fontos, hogy megfelelő légkört teremtsünk, hogy senki ne veszítse el a lelkesedését, aki Isten neveit zengi. Én nagyon szeretnék itt maradni veletek, úgy értem, mindenkivel, mindenkinek a lakóhelyén, és nagyon lelkesítene, hogy ezt tegyem. Nagy áldásnak látom, ha valaki egy városnak, egy népnek és a nép szükségleteinek szenteli magát. De vannak olyanok, például én, akiknek az a karmájuk, hogy fussanak, fussanak és fussanak, és vannak, akik abban a kegyben részesülnek, hogy maradjanak, maradjanak és maradjanak. De ha szépen együttműködünk, akkor nagyon sikeresek lehetünk abban, hogy egyre többen zengjék a szent neveket, egyre többen fogyasszanak praszádamot, és ilyen módon az egész életünk nagy kegy.
"Ebben a világban a szépség fog győzni, s győztes lesz a szeretet is. Mindent fel fogunk adni, csakhogy az isteni szeretet zászlaja lebegjen az egész világ fölött, mert ennek az isteni szeretetnek már egy szikrácskája is elég a béke fenntartásához és elterjesztéséhez minden égtáj felé." - Szvámi B.R. Sridhar
Általában amikor a meditációra gondolunk, azt gondoljuk, valaki csendesen ül, csukott szemekkel, és egyáltalán nincs semmi az elméjében. Mások azt mondják, hogy egy ponton vagy valamilyen tárgyon meditálnak. De igazából nem ez a meditáció. Meditáció az, amikor az ember a tudatát – az elméjét, az egész lényét – Istenre vagy az Abszolút Igazságra koncentrálja. A jógik és a régi szentírások szerint a meditáció kifejezetten azt jelenti, hogy Istenre koncentrálod az elmédet. Az nem meditáció, ha az elme valami másra koncentrál. Ez lehet koncentráció – valaki egy teniszlabdára vagy egy nő formájára koncentrál. De ez nem meditáció. Meditáció azt jelenti, hogy a figyelmed vagy a tudatod tárgya Isten, a Legfelsőbb Abszolút Igazság.
A lelki hangzás A mantra szó két szanszkrit szótagból származik: man "elmét" jelent, "tra" pedig felszabadítani. Más szavakkal, a mantra olyan hangrezgés, amely segít megszabadítani az elménket az anyagi világ befolyásától és aggodalmaitól. A mantra segítség az elme koncentrálásához, megnyugtatásához, a béke és a harmónia hullámait küldi. A mantrák általában olyan szent szövegek részei, mint a Véda, az Upanisádok és a Puránák. Maga azt jelenti, nagy. Valamennyi mantra és önmegvalósítási folyamat bele van sűrítve a Hare Krisna mantrába. Emellett az Úr Caitanya bevezette az Úr szent neveinek éneklését, mint az ebben a korszakban ajánlott önmegvalósítási folyamatot.
A Hare Krisna mantra transzcendentális rezgése az a felséges módszer, amely újra felébreszti az eredeti tudatunkat. Az éneklés az Urat és lelki energiáját szólítja, hogy védelmet adjon a feltételekhez kötött léleknek. A Krisna és Ráma szavak magát az Urat jelentik. A Krisna név jelentése, "a legvonzóbb", Ráma "a legnagyobb öröm.". Így a Hare Krisna mantra ezt jelenti:
"Ó mindenkinél vonzóbb Úr, minden öröm eredete!
Ó Úr lelki energiája, kérlek, légy olyan kegyes, foglalj el engem a Te odaadó szolgálatodban!"
A szent neveket, vagy a Hare Krisna mahámantrát kétféleképpen lehet énekelni: egyénileg, ami történhet csendben, halkan vagy hangosan, vagy másokkal együtt, néha hangszeres kísérettel. A személyes meditációhoz ajánlott a mahámantrát a japán, egy 108 gyöngyből álló, külön erre a célra készült imafüzéren énekelni. Mindegyik gyöngyön elismételjük az egész mantrát.
A mahámantrát gondosan, az írás szerint kell kiejteni. Újra meg újra el kell ismételni. Fürödjön meg az elméd abban a megtisztító rezgésben, amely a mahá-mantrából árad. Van ennek a mantrának egy másik előnye is: bárhol és bármikor használhatod; otthon, az autóbuszon vagy a repülőgépen. A mahámantrát az Úr Caitanya adta nekünk. A közönséges, elesett lelkeknek ajánlotta, és átadta mindenkinek, akár megérdemelte, akár nem. A mantrázás egyetlen feltétele, hogy legyen hited. Ha csak öt perced van, unatkozol vagy szomorú vagy, kezdd el ismételni a mantrát hangosan, vagy ha szükséges, az elmédben, ezzel azonnal visszavonulsz a világi zajtól, és a gondolataid világosabbak lesznek.
Az Úr szent neveinek éneklése nemcsak a hit és remény kérdése, hanem tudományos dolog, így lehet kapcsolatba kerülni, sőt automatikusan kapcsolatba lehet kerülni a Legfelsőbb Lénnyel. Az ember ezen a kapcsolaton keresztül tisztul meg; ez nemcsak a hiten múlik. Amikor megvan a kapcsolat két dolog között, mindig a magasabb rendű befolyásolja az alacsonyabb rendűt, és az alacsonyabb rendű ezen a kapcsolaton keresztül fogja felvenni a magasabb rendűnek a tulajdonságait. Ez azt jelenti, hogy amikor az Úr szent neveit énekeljük, ezen a kapcsolaton keresztül asszimiláljuk az Abszolút Igazság jellemzőit, és ezek a jellemzők tiszták. Más szavakkal, az Úr szent neveinek zengése annyi, mint közvetlenül Vele társulni. És amikor valaki Istennel társul, megszerzi az isteni tulajdonságokat; és amikor teljesen megtisztult, társa lesz a Legfelsőbb Úrnak. A Hare Krisna mantra zengése főként a következő hatásokkal jár:
1. megtisztítja a szívet
2. kioltja az anyagi létezés tüzét, az anyagi tudatosságot lelkivé alakítja át
3. minden lépésnél megismerteti velünk a legmagasztosabb nektárt
4. megadja nekünk a Premát vagy Istenszeretetet
Mivel mi lelki természetű, élő lelkek vagyunk, elvben Istentudatosak is vagyunk, viszont időtlen idők óta kapcsolatban állunk az anyagi természettel, ezért az anyagi légkör eltorzította a tudatunkat. Abban a világban, amelyben jelenleg cselekszünk, az anyagi légkört úgy hívják, Maya, vagy illúzió. Maya azt jelenti, "az, ami nincs". Tehát, miben áll ez az illúzió? Abban áll, hogy mindannyian megpróbálunk az anyagi világ birtokosai lenni, pedig valójában mi vagyunk számos törvényének karmaiban. Ha egy szolga megkísérli, hogy valamilyen mesterséges módon utánozza a Mindenható Urat, ezt illúziónak nevezik. Megpróbáljuk kihasználni az anyagi természet erőforrásait, de minden alkalommal csak még jobban belebonyolódunk. Ezért, bár állandóan keményen küzdünk azért, hogy legyőzzük a természetet, mégis mi vagyunk azok, akik függünk tőle. A természet elleni illuzórikus harcot azonnal, abba lehet hagyni, ha ismét ráébredünk Krisna-tudatunkra. A Hare Krisna éneklése a természetes folyamat, amely életre kelti ezt az eredeti és tiszta tudatot. Ha ezt a felszabadító hangrezgést énekeljük, megtisztíthatjuk a szívünket a bizalmatlanságtól és a félelemtől.
A Hare Krisna mantra éneklése egy lelki szintről jön, és ezért ez a hangrezgés sokkal jobb, mint a tudat összes többi alacsonyabb síkja, amilyenek az érzéki, mentális és intellektuális szintek. Ennek megfelelően nem szükséges megérteni a mantra nyelvét, sem mentális spekuláció, sem értelmi igazodás nem szükséges e mahámantra zengéséhez. Automatikus, mivel a lelki szintről származik, és ezért bárki részt vehet az éneklésben, minden minőségi követelmény nélkül.
Ez a gyakorlat, amely a mahámantra ismétlésének a kibővítése, sok dolgot magában foglal: azt a közös érzelmet, amely az együtt éneklőket jellemzi, fölemeli a tudat szintjét, és ösztönzi az erős lelki kapcsolatok kialakulását a közösségben. Az éneklés hasznára válik az egyéneknek is, és a csoportoknak is, mivel fölemeli az elmét az odaadás szintjére, amely felkészíti a meditációra.
Egyszerű és hatékony módszer, ha a mahámantra éneklése előtt néhány pillanatig meditatív módon ismételjük, ez a túl sok negatív energiát a helyes irányba vezeti, mert minden dal a mahámantra kiterjedése. Kezdetben sok ember furcsán vagy kényelmetlenül érzi magát, amikor belekezd az éneklésbe. De később a legkülönbözőbb hátterű és hozzáállású emberek is azt találják, hogy ez a tapasztalat csodálatos változást hozott, hiszen ez olyan valami, ami olyan keveset kér, és olyan sokat ad cserébe. Nem kell nagy énekesnek vagy meditálónak lenni ahhoz, hogy tapasztaljuk azt a melegséget és szeretetet, amely ilyen egyszerű, odaadó szavak énekléséből származik.
Egy valamit figyelembe kell venni. Mégpediglen azt, hogy a hitetlenség és a kétkedés nem változtatja meg azokat a tényeket, amelyek léteznek. Év milliókig lehet érvelni egy valami mellet, de semmit sem változtat azon a tényen, amit mások a mindennapi gyakorlati életükben megvalósitanak.
"Ha egy embernek utcaseprõ a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerû utcaseprõ, aki jól végezte a munkáját"
Van egy kedves indiai ismerös, Sadhu Maharáj. Nagyon szép előadást tartott erröl, szivesen eljuttatom, ha kell. Hiszen egy pickle úgyis tartozásban van.:)))
Hará (azaz Rádhá) és Hari (azaz Krisna) megszólítása egyaránt Haré.
Dzsíva Gószvámí egy szófejtése: "Nap mint nap eloszlatja (hanti - szó szerint: elpusztítja) bhaktái gyötrelmét, és örömmel ajándékozza meg (ráti) őket. A könyörület nagy úrnőjét ezért Hará-dévíként ismerik." (Mahá-mantrártha-vjákhjá 11)
én úgy gondolom hogy a hangos vagy belsô mantrázás hogy kinek melyik a jobb elég individuális dolog és 10 évvel elôtti tapasztalatai alapján (amikoris spontán megjelent a tudatomban egy mantra-amirôl csak pár éve tudom hogy ezt mantrának hívják) nagyon hatásos volt és valooban isten társa voltam vele. Tudatom egy csodagyártoo készulék lett és aki ilyen dolgokat nem élt át a saját bôrén azoknak lehetetlen ezt elhinni hogy tulajdonképpen mennyire is ura lehet az ember a sorsának. Persze ehez ész is kell ,de nem akármilyen ,mert az ingatag bôlcsesség nem garancia hogy ha ura is az ember a sorsának hogy jool végzi. Nagyon sokat adtak nekem a Védák és az Indiai bôlcsesség évekkel azután hogy lezuhantam magas szintemrôl. Elsôsorban megértést a tôrténtekhez ,de tudást amit máshol nemigen találni vagy ha igen nem olyan tisztán ,ôszintén és mélyrehatooan. A hangos mantrázookat éppen ezért nem tartom csodabogaraknak ,rosszabb joogatechnikát kôvetôknek tehát balfácánoknak ,mert tisztában vagyok vele hogy ezzel az erôszakmentes figyelemfelkeltéssel lehetôvéteszik másoknak hogy eljussanak nemcsak a mantrázáshoz ,hanem olyan bôlcsességforrásokhoz is amelyekrôl nem is álmodik a ma embere.
Ahogyan a tűz azonnal elégeti azt a tárgyat, amelyet megérintett, Hari neve a materialista szívű emberek bűneit veszi el, vagy elégeti. Elvesz minden tudatlanságot, és feltárja az Úr transzcendentális, boldog formáját. „Hari” azt a személyt is jelenti, aki ebben a világban mindenkinek az elméjét vonzza, aki transzcendentális tulajdonságairól hall; vagy gyönyörű, ifjú alakjával vonzza az embereket. „Hari” megszólító esetben (vocativus) így hangzik: „hare”.
"Mantrika jelentése: az, aki mantrákat mond. A mantrák végtelenül fontosak India szellemi életében. Senkit sem kell meggy
őzni a mantra fontosságáról. Még a világi emberek is megértik, hogy mantrákat kellene mondaniuk ahhoz, hogy teljesüljenek a vágyaik. A kérdés csak az, hogy melyik mantrát, mikor és hogyan – mert nem mindegy, hogy a szavakat hangosan mondjuk ki, mormoljuk, vagy csupán gondolatban ismételjük. A kérdés annál inkább jogos, mert millió és millió mantra van forgalomban; és ezt szó szerint is lehet érteni, mert vannak, akik élénk kereskedelmet folytatnak a mantrákkal, adják-veszik, és nem is olcsón.
Mi a mantra? A nyugati ember számára szanszkrit, vagy legalább is szanszkritra emlékeztet
ő szavak vagy mondatok, amelyeket néha le lehet fordítani, néha úgy tűnik, mintha semmi értelmük nem lenne. Híres mantra az Om mani padme hum, amely vagy egy Manipadmá nevű istennőt szólít meg, vagy egyszerűen közli: drágakő van a lótuszban. Milliók és milliók ismétlik ezt a pár egyszerű szót, kövekbe vésik, és azokból magas falakat emelnek, papírszalagra írják, és forgatják az imamalmaikban. Tulajdonképpen az Om-mal kellett volna kezdenem, amely önmagában is mantra, bár a mi fogalmainkkal „nem jelent semmit”.
A Kaulavalinirnaja Tantra viszont azt állítja: mindegyik mantrának legalább három jelentése van: durva, finom és ezoterikus. Ezeket a jelentéseket a guru közli, aki nélkül semmilyen sikert nem lehet elérni a mantrázásban. A lelki tanítómester áldása nélkül még az áldozat is fekete mágiává válik, és a megtévedt ember a pokolba kerül (Niruttara Tantra, VII. fejezet).
A mantrák lehetnek nevek vagy tiszteletfelajánlások, egyszer
ű kérések, vagy még gyakrabban tudományosan elrendezett betű- vagy hangcsoportok, pl. lam, vam, hrim. A védikus irodalom egyik fő témája, hogy mikor milyen mantrákat kell használni. A Malinividzsajottara Tantrában a Kumárák így tanítják Náradát, és még sok-sok bölcset: „Mindegyik hang egy élő energia. Minden kívánságot teljesítenek, akár a természet rejtett titkai érdekelnek, akár csodákat akarsz tenni, akár ki akarsz szabadulni az ismétlődő születés és halál világából.”