Keresés

Részletes keresés

Igazság80 Creative Commons License 2021.08.11 0 0 150

A gazdagabb országokban azért némiképp más a helyzet. Azért az, hogy sikeres élsportolóvá válhasson valaki, nagyon sokáig bele kell fektetni az időn és energián kívül a pénzt is. A dolog ezen részét a gazdagabb országok képviselői könnyebben véghez tudják vinni, míg mondjuk nálunk meg sok potenciális tehetség lehet hogy lemorzsolódik menet közben, pl. már közel a siker kapujához lévő fiatal felnőtt mondjuk Dániában egy 4 órás tevékenységből vidáman megél, maximálisan tud a sportpályafutására is koncentrálni, kivárhatja míg beérik és már a sportból keressen aztán, nálunk ki tudja hányan vesznek el pont ezen a ponton, mert döntenie kell a hogyan továbbról.

 

Persze nagyon szép pénzek vannak fizetve ha már olimpiai számban világbajnok, vagy EB győztes vagy, illetve már egy olimpiai 5. hely is igen tisztességes összeget hoz a konyhára, az érmesek még jobban járnak, hiszen a pénzdíjon felül már havi életjáradékra is jogosultak lesznek.

 

Igen, csak idáig viszont el is kell ám jutni, évekig bele kell fektetni, míg jönnek az eredmények, mondjuk most tekintsünk el az NB2 focistáktól, vegyünk valami egyéni olimpiai számot. Sok család él hónapról hónapra akiknek mondjuk a 2 gyerek néhány 10 ezer + összege is nehézséget okoz, ami mondjuk egy német családnak nem téma. Eleinte olcsóbb, később már igazolt sportolóként edzőtáborok, sportfelszerelésekbe is be kell szállni sportágtól függően több vagy kevesebbel, meg a gyereket vinni-hozni sokszor másik településre akár, ehhez idő is kell + benzin + sportoló táplálkozás, ilyen olyan kiegészítők stb. aztán ha kiemelkedő lesz, akkor csak kéne egy sikeredző is stb, ami további büdzsé.

 

Buruczki Szilárd hegyi kerékpáros. Milliókban van a profi cucc beszerzése, igen később ha eredményes már van szponzor és az egyesület is állja, de ezt is valahogy el kell kezdeni először. Neki később azért volt annyi szerencséje, hogy azért évekig meg tudott ebből élni, de sokkal több is lehetett volna a története. 2 olimpiáról maradt le, egyszer rosszkor sérült, a másik alkalommal meg kvótát szerzett de mégse ő indulhatott el, emiatt ki is akadt eléggé. Azért szerencséje, a sportágtól nem szakad el, edzőként van elég hitele.

 

Lykovcán Ágota gyorskorcsolyázó története már jóval keményebb ennél.  Érdemes elolvasni egy néhány éves cikket a sztorijáról a Vasárnapi Hírekben volt ez még, a címe : "Olimpia helyett zárt osztály"...

 

 

 

 

Előzmény: Bamberg58 (147)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.10 0 1 149

Hát még Ausztrália. Ott eredményeket felmutató élsportolóknak zöld lámpa volt az elmúlt évtizedekben bevándorlás tekintetében

Előzmény: Igazság80 (148)
Igazság80 Creative Commons License 2021.08.09 0 0 148

De költenek ám elég szépen mások is. Konkrétan a britekről biztosan tudom, hogy a miénknél sokszorosa a büdzsé és a támogatás és úgy tudom Új-Zéland se fukarkodik ám mostanság...

Előzmény: Bamberg58 (147)
Bamberg58 Creative Commons License 2021.08.09 -1 1 147

Valóban nincs okunk a szégyenkezésre, de a gazdagabb országok sem költenek annyit a sportra mint mi. Ez azért árnyalja a képet. Soha ennyit nem költöttünk a sportra mint most.

 

Előzmény: mátraife (145)
szabopalesz Creative Commons License 2021.08.09 0 0 146

Nekem rendben volt ez a szereplés, és jobban tetszik, hogy 9 sportágból hoztunk érmet, mint amikor 4 volt. Tény, hogy nem volt olyan egyéniség most, mint Hosszú és Kozák volt 2016-ban.

 

Az ezüstökön én egyikből se érzem azt, hogy reális lett volna helyette az arany, Bereczet sajnálom, már elhittem én is a közvetítőknek, hogy az utolsó kanyar eredménye végeredmény is lesz. 

 

Két arany lehetett volna reális szerintem: a férfi vízi, ha viszik tovább a horvát meccs lendületét, valamint (bár teljesen boldog vagyok az eredményétől) Tóth Krisztián, ha nem botlik meg a lábában a 8 között (japánt vert, világbajnokot vert, olyan oroszt, akit előtte sosem, gyakorlatilag "napja" volt, az arany is bőven benne lett volna)

 

Ugyanakkor jött a meglepetés arany is, mert nekem Tótkáé az volt.

 

Köszönjük a sportolóinknak és a japóknak is. Jó, hogy volt Olimpia, még így is.

mátraife Creative Commons License 2021.08.09 0 0 145

Nincs okunk szégyenkezésre.

Átlagos szerepléssel is csak jóval nagyobb vagy gazdagabb országok előznek meg a hivatalos táblán, Kubát leszámítva.

 

Előzmény: Purchasing (144)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.08 0 0 144

Tény hogy sokkal több volt ebben a csapatban

 

Katinka is nyerhetett volna 2 aranyat ha nincs mélyponton.

 

A vízilabdában is lehettünk volna szerencsésebbek.

 

És volt bőven ezüst amiből kerekedhetett volna arany is. És akkor most a fellegekben lenne az ország

(de ez egy olyan műfaj, hogy akár századokon múlik a mennybe menetel vagy a nagy semmi)

 

szórinszráin Creative Commons License 2021.08.08 0 0 143

Elég felemás érzésekkel van tele az ember így a végeredményt illetően, mert mert

- az éremtáblázaton elért helyezés az eddigi második leggyengébb lett végül

- jól mutatna a 3 x 7 érem, és spirituáliasan is nagyon különleges lenne, valamint teljesítve lett volna az elérhető legjobb helyezés is, a 11. hely 

- tehát nem 2-3, hanem mindössze 1 arany hiányzik mindahhoz, hogy minden olimpia drukker, a kis magyar lelkünk az egónkal együtt ki legyen elégítve maximálisan

- elvileg több helyről jöhetett volna az az egy arany (Katinka, vízilabda, ff öttusa)

- az előzetes külföldi túl optimista kalkulációk 9 aranya helyett a pesszimista hazai prognózis 6 aranya jött be végül, tehát nincs egetrengető negatív meglepetés 

- minden izé ellenére a magyar csapat helytállt, kifejezetten sok az érem a negyedik helyezések, és a többi jó helyezésből is sok van több sportágban

- a nemzetek versenyében a populáció nagyságával arányosan számolva, felért az ország az all time összesített rangsor első helyére. Szerintem felfoghatatlan eredmény és ne higgyjük, hogy ezt csak mi tartjuk nyilván egy olyan korban, amikor mindenről készül statisztika

- ebből következik, h Magyarország a korábbi olimpiákon annyira jól szerepelt, amivel messze felülmúlta a várakozásokat. Sokkal erősebben szerepelt, mint azt a mindenkori gazdasági, politikai helyzete, vagy akár a térségben elfoglat helyzete alapján elvárható lett volna. Elég megnézni a szomszéd országok szerepléseit, vagy azokét, akikkel egy ligában vagyunk, hogy képet alkothassunk arról, kb. hol lenne a rögvalóságban a helyünk

- amennyiben az egónkat félretéve ezt végiggondoljuk, még a 2008-as 21. hely se volt blamázs, sokkal inkább az volt a realitás, emezek meg a túlteljesítések egytől egyig

- a jövőben jobb, ha erre készül fel a büszke magyar, mert a világ zárkózik, a sport mindenhol egyre nagyobb presztizs. Eljön az az idő is, amikor már ez a hat arany is elérhetetlen lesz, és nem fogjuk érteni, mit siránkoztunk rajta egykor

- erre az időre pedig nem kell sóká várnunk. Ha nem halunk bele sokan abba, ami most zajlik és szerveznek még olimpiákat, Párizs még okés lehet, sőt okésabb, mint ez a nyommer antiolimpia Tokió. Utána viszont én azt gondolom Los Angeles és Brisbane egy hatalmas mélyrepülés lesz magyar szempontból. Arra kell készülni lélekben, hogy kevés lesz az érem, de mivel minden nemzet szívni fog, az éremtáblán nem feltétlenül üt vissza (vagy igen). Túl erős lesz mindkét helyen a hazai gárda, távoli országok, átállás, erőviszonyok átrendeződése, stb, stb. Úszóarany ezen a két olimpián ziher hogy nem lesz, erre igen nagy tétben fogadni mernék pl.

- a milliárdokat már rég nem azért kell beletolni, hogy kipréseljenek ebből az egészből egy újabb Helsinkit, meg Barcelónát, hanem azért, hogy egyáltalán szinten legyen tartva, és ne tűnjön el ez az egész a semmibe, mintha sose lett volna. Lásd Finnország, meg mások. 

- vannak országok, akik afrikai feketékkel töltik fel a készleteket, aztán Hollandia második lesz 4 x 400-on meg ilyenek, áh. Mikor én mint néző arra vagyok kíváncsi, azért ülnék le nézni, hogy mit tud teljesíteni egy konkrét németalföldi brigád a többi nemzettel versengve. Kit érdekel ez így?

- szóval lehet, hogy drágán, de egyelőre még sikeresen lezajlott számunkra a sportünnep, fanyalogni lehet, magam is hajlok rá, de mellette ott van az öröm, a hála a tisztelet, a köszönet is, szal felemás mint mindig.:)

mátraife Creative Commons License 2021.08.07 0 0 142

Ausztrália meg az utóbbi évtizedekben "bevásárolt" olimpiai bajnokokból. Meg is lett az eredménye...

Ehhez képest tök mindegy, hogy hol edzenek a sportolók!

 

Nincs tökéletesen igazságos összehasonlítás, de azért mégis csak reálisabb mint összehasonlítani egy 10 milliós Magyarországot egy 1,3 milliárdos Kínával.

Előzmény: dave_dömper (141)
dave_dömper Creative Commons License 2021.08.07 0 0 141

San Marino 1. helye érzékelteti a legjobban ennek a táblázatnak a hitelességét. Annak a kicsi, hegytetői

országnak nincs annyi vízszintes területe, hogy akárcsak egyet a jelenlegi olimpiai sportágak versenyei

közül (talán csak a falmászást, meg a gördeszkázást kivéve) meg tudna rendezni. A lakók (a hegytetőn

települt mütyürke - árusokat kivéve), nap-mint-nap reggel kivándorolnak, este pedig hazavándorolnak

a hatalmas, külföldii Riminibe, hogy a napi megélhetésre valót betevőt megszerezzék. Ha az itt - lakók

közül valaki sportolni szeretne, annak - az előbbieken felü l- még az edzésre-versenyre járás céljából is

külföldre kell kiutaznia, minden egyes alkalommal.

mátraife Creative Commons License 2021.08.07 -1 0 140

Gyomaendrőd nem indult az olimpián és önállóan nem is indulhat.

Előzmény: Igazság80 (138)
mátraife Creative Commons License 2021.08.07 -2 0 139

Így van!

 

Lehet irigykedni!

Előzmény: Morli Holect (137)
Igazság80 Creative Commons License 2021.08.06 0 1 138

Akkor már Gyomaendrőd jobban áll, hiszen 14 ezer lakosú, és Tótka aranyérmes))...

Előzmény: Morli Holect (137)
Morli Holect Creative Commons License 2021.08.06 0 0 137

San Marino az éremtáblázat győztese, 1 ezüst és 2 bronz 30.000 lakosra, az olyan mint ha Magyarország 1000 érmet szerezne (vagy Kína 100.000-t).

Igazság80 Creative Commons License 2021.08.06 0 0 136

És akkor még hozzá lehetne számolni USA és a brit aranyak x részét + Kanada x részét.  Továbbá ott vannak az ausztrálok, Új-Zéland aranyai is, amelyekre teljes értékűen még rájön az oroszok és a volt szovjet utódállamoké is, stb...

Előzmény: Purchasing (125)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.06 0 0 135

Ott van még a vízilabda is, ahol akár 2 aranyunk is lehetett volna

De az mindig nagy lutri.

 

Meg a sok ezüst éremből is vakszeg kevésen múlt egy-egy arany.

 

De úgy látszik idén "csak" átlagos évünk volt

Előzmény: szórinszráin (132)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.06 0 0 134

Ha leveszed a csapatsportokat még akkor is marad bőven érem

Előzmény: Traubi (133)
Traubi Creative Commons License 2021.08.06 0 0 133

Picit gondolkodjál: pl kézilabdában indulhatna 6 unió csapat és abból 3 felállhatna a dobogóra?

Előzmény: Purchasing (130)
szórinszráin Creative Commons License 2021.08.06 0 0 132

Igen, mert ha tavaly megrendezik, kb. úszott volna két aranyat a két vegyes számban. Nem néztem utána, de lehet hogy pont Ő ennek a késésnek a legnagyobb vesztese az összes létező olimpiai résztvevőt figyelembe véve. Nem lennék meglepve, ha készülne erről egy kimutatás, és kihoznák az első helyen.

Előzmény: Purchasing (131)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.06 0 0 131

Katinka gyengélkedése betett az érmek számának is

Sajnos

Előzmény: szórinszráin (129)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.06 0 0 130

Azért szokták azt mondani, hogy nem lehet, mert akkor kevesebb sportolót küldhetnénk ki összességében meg lebontva is.

 

Nade az a kevesebb azokra vonatkozna akik egyébként is csak 1 hónap üdülésre utaznak ki.

Voltak nálunk már olimpikonok olyanok is (főleg téli olimpiákon),  akik még a világkupa versenyek színvonalát sem ütötték meg.

Azaz a futotottak még kategória után jöttek. Kb. Erik az angolna szinten. A szükséges pontokat valahogy mégis összehalászták az olimpiai részvételhez. Na azok nem indulhatnának. De az éremesélyesek akkor sem esnének ki

Előzmény: Traubi (126)
szórinszráin Creative Commons License 2021.08.06 0 0 129

Annyi arany most nem hiszem hogy még összejöhet, viszont az érmek száma meg elegendő, nem beszélve a rengeteg 4. helyről. Az országok közül Új-Zéland, ami totál megtáltosodott, és olimpiáról olimpiára araszol felfelé az éremtáblákon. Ekkora lakosságú ország szerintem soha nem végzett még a Magyarok előtt.

Előzmény: Summertime01 (128)
szórinszráin Creative Commons License 2021.08.06 0 0 127

Ezek egy része nem fehér. Az Olasz sprinter is csak félig, stb, stb....

Előzmény: Purchasing (125)
Traubi Creative Commons License 2021.08.06 -1 0 126

Pedig így nem lehet

Előzmény: Purchasing (125)
Purchasing Creative Commons License 2021.08.06 0 2 125

Lehet úgy is számolni, hogy az Európai Unió a közel 70 aranyérmével messze veri az egész bagázst.

 

Ennyit az európai fehér ember alsóbb rendűségéről...

szórinszráin Creative Commons License 2021.08.05 0 0 124

Az eddigi legsikertelenebb olimpia toronymagasan a pekingi volt 2008-ban, ekkorra érett be a Gyurcsány-korszak teljesítménye a sportban is többekközt.

mátraife Creative Commons License 2021.07.28 0 0 122

Meg 2012 London ha csak az elmúlt 30 évet nézzük

 

de igazad van 12. hely szokott lenni

Ami szintén nem rossz 100, 300 milliós és milliárdos lakosú országokkal előttünk

Előzmény: Atomik Keat N (121)
mátraife Creative Commons License 2021.07.26 0 0 120

Ha valakit még érdekel a téma....

 

https://medalspercapita.com/#weighted-per-capita:2020

mátraife Creative Commons License 2021.07.26 0 0 119

215-ből a 12. az bizony az élmezőny. 7.  hely környékén szoktunk végezni, reméljük idén is meg lesz.

 

De a világért sem akarom kedvedet szegni, hogy merjél kicsi lenni!, te kis pókocska...

Előzmény: pici mici a pók (118)
pici mici a pók Creative Commons License 2021.07.26 0 0 118

12.  helyezes meg egy arany az azert nem egy nagy durranas, hogy "mint mindig az elmezonyben"

 

Persze ha mas nincs nemzeti mellett verni...

 

 

Előzmény: mátraife (117)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!