Játék a kutyával, mindenféle megkötés nélkül. Tippek, tanácsok, eddigi élmények, ami a kutyával való közös kikapcsolódásról, tanulásról, szórakozásról szól.
Egyébként ez a kajás dolog érdekes, erről volt már vitám pár kutyatartóval. Én még kiskorában hozzászoktattam, hogy ne morogjon, ha ott vagyok a közelében, mikor eszik, vagyis pl. evés közben simogattam (akár a fejét is!), és ilyesmiből máig nincs probléma. Azzal viszont nem feltétlenül értek egyet, amit az egyik ismerősöm csinál a kutyájával: odaadja neki a tálját, majd van, hogy elveszi, csak hogy éreztesse, neki mindent szabad. Meg az ujjával kotor a kutya kajájában, amikor már odaadta neki az ételt. Szerintem az ilyesmi bizalmatlanná is teheti a kutyát - amit egyszer megkapott, nem hinném, hogy vissza kell venni tőle. Nekem elég az, hogy teljesen nyugisan eszik akkor is, ha ott nyüzsögnek körülötte.
Tényleg oda kell figyelni rá, mert mégiscsak "nagyobbacska". Igazság szeirnt nekem is első kutyám, pedig eszem ágában sem volt rotit tartani. A történet egyszerű: a szüleim nem akartak kutyát, majd egy nap, egész pontosan 4 éve, mikor Anyu söprögetett a járdán, besétált a kertkapun egy kutyakölyök. Egy roti. Anyu nem akarta megtartani, de Roti, aki később Rokszi lett, mindent megtett, és elbűvölte a családot. Szóval Rokszi maradt, tapasztalatlan kutyatartókkal. Persze nagy mázlink van vele, mert rendszeresen elvittük (és még most is visszük) kutyatársaságba, így a szocializáció sikeres volt, és jámbor kutya lett belőle. De azt nem tagadom, hogy ha valaki fenevadnak neveli, akkor fegyverviselési engedélyhez kéne kötni a tartását.
Kérdezgettem minap a környezetemben élő embereket, hogy szerintük miben jelentkezik az, ha egy kutya nem ismeri el a gazdáját falkavezérnek. Többek szerint ez agresszivitásba torkollik egy idő után. Mások szerint szimplán lesz*rja a kutya az ember fejét. Volt, aki csak afféle ideiglenes dologra tippelt, miszerint egyszer engedelmeskedik, egyszer nem.
Ti mit gondoltok erről?
Nyilván nincs éles határ, hogy ettől és ettől kezdve nem számít valaki falkavezérnek, de körülbelül talán sikerül felvázolnunk a határokat.
Nem akarok a véleményemmel bezavarni a képbe, úgyhogy azt majd később.
Hű, ezt a könyvet mégcsak nem is láttam! Nem mintha ez fokmérő lenne, de mikor mindenféle iskolai olvasmány várna rám, általában az állatokkal kapcsolatos polcokat böngészem inkább ;). Jövő héten tuti levadászom. Köszönöm az ajánlót!
Ha lehet viszontajánlani egy érdekes könyvet, akkor én a Kutya lelki életét mondanám. Nem ugrik be a szerző neve sajnos... Ez nem segít kutyát nevelni, de a kutyát megérteni mindenképpen. Bár lehet, csak azért rajongom túl, mert szeretem az olyan kutyákat, akik "kutya" életet élnek, tehát nem a gazdival együtt fürödnek és alszanak.
Choky, a nagyszüleidnél miért kell az utánpótlás? Eleve szeretnének még kutyát vagy konkrétan egy kellett?
(Az utolsó pár mondatodból kiindulva lehet, hogy a tacskóból dán dog lesz....? ;))
Bocsi a kissé lemaradt válaszomért, csakhát most nincs olyan sok időm fórumokat olvasgatni. Nem vagyok nagyon okos a kutyaoktatási témákkal, és a kétéves tapasztalatom is nagyon kicsi ahhoz, hogy valami jó ötletet adjak neked, egyvalamit azért mégis tudom ajánlani. Olvasd el Jan Fenell vagy kinek a Kutyapszihológia című könyvét. Én múltkor olvastam, és olyan kutyákat "gyógyított meg", akik pl.: agresszívak voltak, húzták a pórázt, vagy esetleg nem jött vissza, hanem híváskor elrohant a másik irányba. Van egy "ötperces szabály", amit állítólag ha jól megycsinálod -kutyáktól függően eltérő ideig-, akkor a kutya elismer téged falka vezérnek, és sokkal könnyebben le tudod szoktatni őt erről a gonosz dologról.
Egyébként az egyik ismerősömék találtak a Moszkva téren egy kb 6 hetes kis kutyát, és levitték a nagyszüleimhez, mert ott kell az utánpótlás. Több nap kemény gondolkodás után Bobbynak neveztük el, mert a nagymamán nem akarta, hogy pl Kopernikusznak, Einsteinek, vagy esetlegKeplernek hívjuk, de még a Ribizli vagy Pitypang sem tetszett neki. Azt mondták, hogy tacskó, de valahol mélyen látszik rajta, hogy esze ágában sincs tacskónak lennie. Majd talán tudok képet hozni róla.
Egy rotihoz nyilvan kemenyebb kez kell. Akiket en ismerek azoknal eleg hamar elszakad a cerna, van egy csaj a kornyekemen, soxor latom amint a 45 kilojaval lobog a hasonlo sulyban levo kutya utan, tulajdonkeppen egyaltalan nem bir vele. Nem is ertem miert kell bevallalni elso kutyanak, total tapasztalatlanul, egy rotit.
Én is ugyanezeket írtam volna de én Albatrosszal értek egyet, talán még annyi hozzászólás az eddigiekhez, ha azt mondom "kérem" nincs pardon, oda kell adni ami a szájában van! Amig kicsi volt és nem akarta szétfeszítettem a száját és elvettem. És itt csatlakozik az Albatrosz elmondásához, a huzakodos játékban tudatosan 90% én nyerek.
Ezt speciel ugy szoktuk, ha magatol nem adja, mer neha rajon, hogy pitbullnak kepzeli magat es kepes lenne 10 percig is logni a bot vegen...hogy az "ereszd" parancsra ide adja, en meg yol eldobom neki es loboghat utana:)
De ez nem jellemzo, mert ugy osszesegeben kivaloan kezelheto kutya. Nemtom neked milyen fajtad van, az enyem puli es azoktol egeszen tavol all barmifele renitenskedes a gazdaval szemben:)
Ebben igazad van, nem állítom, hogy sosem kapja meg a labdát, mert akkor tényleg elmenne a kedve. De ha huzigáljátok a botot vagy bármit, és mindig elveszi Tőled, akkor megfordulhat a fejében, hogy esetleg ő az erősebb...
5. Kaja!! Eszebe sem juthat feled kapdosni vagy morogni akarmikor el veszed elole a talat, kajat. Es eloszor te eszel o szepen var a sorara.
A tobbi ponthoz sztem nem kell mindig ragaszkodni.
Ha jatek kozben mindig te gyozol egy ido utan ne csodalkozz ha egyaltalan nem is akar veled jatszani, mert minek...sosem gyozhet. Figyeld meg a kutyak egymas kozott hogy jatszanak. Cserelgetik a szerepeket. Jatek alatt nem dominancia harc folyik! A dominansabb kutya is szivesen lefexik a jatek kedveert hancurozni vagy valtogatjak, hogy ki uldoz kit.
Mondjuk egy dologra nem art figyelni, hogy te legyel az aki befejezi a jatekot, tehat ne a reszerol szunjon meg a motivacio, mittomen elunja es elmegy szaglaszni.:)
Én sok apró dologgal szoktam éreztetni, hogy ki a főnök:
1. Ha pl. huzigálunk egy játékot, a legritkább esetben szabd hagyni, hogy a kutya nyerjen. (Persze időnként előfordul, hogy szándékomon kívül én húzom a rövidebbet...)
2. Mikor sétálunk, leültetem minden járdaszegélynél, és csak a "gyere, szabad" parancsra léphet le a járdáról. (Ez egyrészt egyszerű engedelmességi gyakorlat, másrészt ha esetleg elszabadul, és ennek köszönhetően csak kicsit is megtorpan az úttest előtt, talán már észreveszi a közeledő autót és fordítva).
3. Séta közben arra megyünk, amerre ÉN akarom. (Értsd ezt olyan egyszerű dolgokra, hogy ha ő egy villanypóznát másfelől kerülne, mint én, neki kell utána irányt változtatni, hogy a póráz ismét egyenesben legyen.) Persze ezt nem mindig tartom be, előfordul, hogy látom, mit akar, de akkor nem azért csináljuk úgy, mert ő arra húz...(Legalábbis megpróbálok úgy csinálni...:)
4. Azt már az elején ki kell nevelni belőle, hogy húzza a pórázt. Apró rántásokkal értésére lehet adni, hogy szépen nyugisan megyünk, és nem a blöki sétáltatja a gazdit.
Az egója az tényleg most formálódik, amit nem bánok, bár most kell rá figyelni, hogy visszanyírjuk a túlnövő rügyeket. (Kééérem a koszorút! :-)) A doki szerint sarplaninac van benne, magabiztos mosollyal nyugtatott meg minket, hogy neki az ösztöneiben van, hogy bármilyen lefogásból kimeneküljön (ekkor szaladt el a kutya a hátában a tűvel). Kétségkívül nagyon hajlékony, de ezt a képességét szeretném inkább másban kibontakoztatni ;-).
Csak agytornának szánom, de írnátok nekem 5-5 olyan dolgot, amiben azt éreztetitek a kutyával, hogy Ti vagytok az úr? Lehet konkrét eset, de általános példa is.
Biztos tudnánk még „kerti munkában” is fejlődni, ezért kérdem. A kutyára soha semmit nem hagyok rá, nem azért, mert annyira biztos vagyok magamban, csak mikor elkezdtem összeismerkedni a lovakkal, fejembe vésték, hogy lóra soha semmit nem szabad ráhagyni, máskülönben nem vesz komolyan. Na, de nem nyújtom a tésztát, a kérdés adott, a válaszokat meg kíváncsian várom.
(Az egész séta témával meg kicsit bizalmatlan is vagyok. Jó volna nyugodt, de új terepen gyakorolni. Előző kutyám bárkit megtépett izomból, így az utca egyik felét se szívesen ingerelném még egyszer, tkp. akárhányszor kivittük, mindannyiszor vér folyt (a másik kutyából). A dogokat a többi kutya inzultálta, annál – így utólag – kevés „viccesebb” dolgot láttam, mint amikor a dog pofájába egy földszintes kutya beleharapott, a dog meg csak nézett nagy, bamba szemekkel. Bár ennyi „degenerált” kutya után lassan elkezdek gondolkozni, vajon nem bennünk van-e a hiba ;-)).
Hát ha nem is guru, de 10 éves tapasztalat, és egy fegyelmezettnek mondható kutya után, azt gondolom a helyzet még alakulóban van. Úgy látom a képen, olyan farkaskutya formájú a Tied. Az egoja most van kiteljesedőben, egy - két purparlé után rájön az erejére és határozottabb, következetesebb lesz. De ez csak egy éves kora után teljesedik ki.
A félelme vagy elmúlik az önbizalom növekedésével vagy csak tompul. Ez esetben nem sok jóval kecsegtet a póráz nélküli séta. Azt hiszem azt már csak kutya iskolában lehet majd szorgos munkával rendbe tenni.
A gyakorlás : általában ingerszegény környezetben minden megy, de élesben már más a helyzet.
Alapvetően persze ne feledd, és Ö vele is éreztesd föleg ha kan, hogy Te vagy a vezér:) minnél többet annál jobb, és neki oda kell menni ahová Te akarod.
Ööö, tőlem viheted, de ha elszökik, az biztos, hogy nem fogsz tudni gyereket nemzeni... ;)
Egyébként Angie kutyádat láttam „párszor” elrohanni úgy, hogy Te csak ordítottál utána teli tüdődből, de lelked rajta, ki finomkezűnek neveztél engem! ;-))
Azt hiszem, hogy meg kéne próbálnom Huncuttal elmenni egy "nagy" sétára. Csak ő meg én. Persze nem játszanám el vele a hegylakót, mert nem csak egy maradhat, de legalább egyszer megtudná, hogy a kutyaséta irányított céllal és civilizált keretek között, nomag persze pórázon nem csak abból áll, hogy vagy ül, vagy húz. Mondom: majd kísérletet teszek, ha szabad. Ha okos, márpedig okos, akkor hamar megszokja a szituációt - szerintem az a baj, hogy bizony a te kezed, Madárka, hogy ismondjam csak... túlságosan szerető és finom kéz. És persze a Madárka féle galamblélek is sokat segít abban, hogy az az immáron hatalmas kutya (aki örvendetes fejlődésnek indult, látom, miután ritkán kerül a szemem elé) hülyét csináljon bárkiből, akárcsak az "erősebb kutya" jogán is.
A kóbor kutyákkal általában a saját kutyám védelmében is szembe szállok, bár sokszor az a helyzet, hogy szegény vakmerő ebet féltem, nem is a sajátomat. De a lényeg az, hogy szokni kell, hogy a "sétáltatás" nem feltétlenül azt jelenti, hogy húzunk-ülünk. Annak idején a német juhászom is megszokta, pedig azzal is idősebb korában kezdtem foglalkozni, igaz, akkor még gyerek voltam, vagyis nem volt meg a kellő erőm mindig az eb visszarántásához.
Albatrosz, pedig jól néznél ki vadászás közben! :-)) (A römis poénért pedig még számolunk jövő héten, s ezt nem feledem!...)
Mivel Ti mind nagy guruk vagytok kutyasétáltatásban, ezért kérdésem volna felétek. Huncut most 9 hónapos, eddig csak minisétákat tettünk vele. Először azért, mert nem mert kimenni a kerítés elé (feltehetően sokat rugdosták és nagyon bizalmatlan), aztán meg mert túl nagy pofája kezdett lenni. Idővel rájött, hogy nem kell feltétlenül magá alá pisilnie, ha számára új dolgot lát, idővel rájött, hogy ő erős kutya, legutóbb úgy tépte ki magát apám és a doki kezei közül, hogy a hátában maradt a tű... Szóval olyan spanyol bika ;-)). Legutóbb, amikor kinn voltunk utcán s ugatni kezdtek a kutyák, egyből futni akart feléjük, s éppenhogy le nem tépte magáról a szájkosarat meg a pórázt, morgott, vicsorgott, ordított (a kutyák felé, felém szelíd maradt). Bármerre indulok az utcában, végig agresszív kutyák vannak, az egyik irányba ráadásul szabadon. Bizalmatlan vagyok velük, mivel rendszeresen megtépik a sétáló kutyákat, s nem örülnék, ha Huncut a kockásfülű nyúl után copyrightot sértve cakkos kutya lenne. A kérdés másik fele, hogyha megijed, csapot-papot hátrahagyva, hetedhét határon átszalad most is, s hirdetéseket sem szeretnék nyomtatni, hogy eltűnt a kutyám.
Szóval nem tudom, hogy gyakorolhatnánk ezt a sétálás dolgot. Kertben minden oké, már megy szépen pórázon, de kinn vagy úr akar lenni vagy magát összepisilve menekülne.
Tipp, ötlet, sugallat...?
Igen, én is a magyar vizslára gondoltam, bár a német rokonát nem ismerem, nem akarom diszkriminálni.:) A farkát azért nem vágnám le, mert 1. én nem vadászom, 2. maradjon úgy, ahogy a természet akarta. Én pl. a napi 4x sétára már nem lennék képes. Az én kutyám kétszer sétál naponta (igaz, szerencsére nagy kertje van), és azt is a szüleimmel felváltva intézzük, mert én az esetek többségében sajnos nem érek rá.
"Aki a MAGYAR vizslát szereti, rossz ember nem lehet.:) "
Nekem MAGYAR vizslám van, 10 éves tapasztalatból beszélek.
A farkát a vadászashoz vágják le, mert a hosszú farokkal zajt csap. Ezt néhány hetes korában megcsinálják, nem nagyon fáj neki. Mint tudod, a farkában nincs túl sok ideg, ezért észre sem veszi ha nagyon beütötte és vérzik. Az enyémnek is hosszú a farka volt már ilyen.
Mozgásigény. Azt gondolom sokan tévesen definiálják ezt a fogalmat. Ez nem egy napi permanens igény , amit ha nem kap meg akkor rohangál a lakásban.
Mi általában hetente egyszer elmegyünk egy nagy rétre /Bp. mátyásfőldi reptér / és ott kifárasztja magát -pockot ás, nyúlat kerget, vagy csak szaglássza a sok állat nyomát. Nekem úgy tünik ez bevált. Meg persze napi 4 séta. Az igaz , hogy a kölyök kiválasztásánál - mivel lakásban van tartva- a legnyugodtabbat hoztam el a lányok közül.
A két képen Huncut kutyám látszik, alvásmélységét tekintve kétszer mínusz alfában. A rántott hús és az eb még úgy jó húsz percig ugyanabban a pozícióban helyezkedtek el.
(Néha csodálkozom, miért is indítottam ezt a topikot - ilyen kutyával ;-)))...
Hát, néha römi, Activity... Na jó, komolyra fordítva a szót: ha a kutyámmal játszom, akkor leginkább egy gumiramadzagra erősített "labdát" (=harang formájú gumi izé) szoktunk huzigálni. Néha lasztit is eldobok neki, kb. kétszer visszahozza, aztán azt várja, hogy kergessem. Ha nagyon rendes kedvemben vagyok, ezt megteszem, de gondolom, nem kell ecsetelnem, mennyi esélyem van ilyenkor elvenni tőle a labdát... Ja, és ha sétálunk marhára szeretné mindig elkapni a póráz fogóját, ami az én kezemben van vagy lelóg. Ezt én kezdetben igyekeztem megakadályozni, mert ugye kinek van kedve egy órán keresztül nyálas pórázvéget szorongatni. Így ebből is kialakult egy játék, a környékbeli járókelők szórakoztatására: kutyi ugrál, és meg elkapkodom a pórázt.:)
(Albatrosz: de, lehet... ;-))) )
Nekünk dog volt az első két kutyánk, nekik aztán tényleg ostor volt a farkuk! A falat azért kellett újrafesteni, mert ahogy csóválták, rendszeresen összevéreztek mindent.
Egyébként mindenki halálra rémült annak idején a dogoktól, párosítva a nagyságot agresszivitással, pedig ők voltak a legbirkább kutyák, akiket valaha ismertem. Olyannyira, hogy az egyiket mindig megharapták más ebek.
Albatrosz, kedves ismerős új hús! :-) Te miket szoktál játszani?
Sziasztok!
Aki a vizslát szereti, rossz ember nem lehet.:) Nekem legalábbis az az egyik kedvenc fajtám. Okos, hihetetlenül ragaszkodik a családjához, és viszonylag könnyen nevelhető. Két negatívuma: mivel én állatbarát vagyok, meghagynám a vizsla farkát, ami viszont felér egy ostorral, ha örül a jószág... :-/ A másik, hogy hatalmas mozgásigénye van, amit én nem hinném, hogy ki tudnék elégíteni.
