Tokodon a helyzet változatlan
Franz Kafka is megirigyelné a tokodi üveggyár másfél évig tartó környezetvédelmi engedélyezési eljárásának a történetét, amely a cég gazdaságos és környezetkímélő technológiaváltásához lett volna szükséges. A tulajdonosok állítják: a beruházás az elhúzódó engedélyeztetés miatt nem valósult meg, az életveszélyessé vált termelést végül le kellett állítaniuk. A hatóságok szerint a cég az anyagi gondjait igyekszik az amúgy szabályszerű eljárásra kenni. A szaktárca hátat fordít, mert véleményük szerint ők nem illetékesek - bár Persányi Miklós elismerte: a gyár nem hibáztatható a hosszú ügymenetért. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy 530 napig eltarthat egy üzem környezetvédelmi engedélyeinek a beszerzése, és senki sem felel 320 ember állásvesztéséért. Ilyen helyzetbe bármely ambiciózus vállalkozás belekeveredhet Magyarországon?
2004. május 11-én, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának tanácsa érdemi tárgyalás nélkül őszre napolta a tokodi üveggyár három környezetvédelmi hatóság ellen indított, csaknem másfél milliárd forintot követelő kártérítési perét. A rövid tárgyalás komédiához volt hasonlítható, mert - bár a felperesi keresetet már januárban benyújtották - az elsőrendű alperes Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség a tárgyalást megelőző napon adta be ellenkérelmét, ráadásul nem a perben illetékes gazdasági kollégium budai címére, hanem a Fővárosi Bíróság Markó utcai székhelyére. A másodrendű alperes Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ellenkérelme ugyan négy nappal a tárgyalás előtt kelt, de mivel azt is a Markó utcába küldték, a tárgyalásra nem érkezett meg Budára. A harmadrendű alperes Országos Környezet és Vízügyi Főfelügyelőség beadványát pedig - amely érdemben csatlakozott a hiányzó, II. rendű ellenkérelemhez - a tárgyalást megelőző este faxolták át a bíróságra.
Az alperesek egybehangzóan a kereset elutasítását kérték. A II. és III. rendű felek vitatták mind a Fővárosi Bíróság illetékességét, mind saját, perbeli egyetemlegességüket. A tanács elnökének kérdésére, hogy pontosan mire alapozzák a hatásköri problémát, a jogi képviselők érdemben nem tudtak válaszolni. Ezt követően heves vita bontakozott ki a felek között. Dr. Bárándy Zsuzsa felperesi képviselő szerint a helyben kézhez kapott ellenkérelmekben nincs érdemi jogi hivatkozás, az alperesek célja egyértelműen a per elhúzása. A feltevést mindhárom ügyvéd visszautasította, majd a harmadrendű alperes jogi képviselője kifejtette, miszerint a perben egyetemlegességről nem lehet szó, az egyes államigazgatási szervek szerepét az ügyben külön-külön kell vizsgálni. A felperes szerint viszont a per tárgya csak egységesen dönthető el, mert a követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek. A tanács elnöke végül szeptember 16-ra napolta az amúgy soronkívüliséget élvező ügy következő tárgyalását.
Az álomprogram
A valaha jobb napokat is megélt üveggyár számára - amely túlélte a két világháború közti gazdasági válságot, az államosítást és a rendszerváltást követő felszámolási eljárást is - a jelenlegi vezetés felállása, vagyis 1996 óta tűnt úgy: látszik a fény az alagút végén. A cég - a hiányzó technológiaváltás ellenére - nyereségessé vált. A Tokodi Üveggyár Kft. tulajdonában lévő Új üveg Kft.-nél az elsődleges szempont az elavult és környezetterhelő technológia lecserélése lett, ezért 2001-ben komplex beruházási javaslattal hitelkérelmet nyújtottak be a Raiffeisen Bank Rt.-hez. A felek 2001. október 2-án kötötték meg a hitelszerződést. A bank kötelezettséget vállalt, hogy a program megvalósítására 888 millió forint beruházási, 250 millió forgóeszköz- és 150 millió áfa-finanszírozó hitelt nyújt, a lehívás határidejét 2003. június 30-ában szabták meg. Az Új üveg Kft. Széchenyi-terv keretre is pályázott. A GKM 2002. június 19-i döntésével százmillió forint vissza nem térítendő támogatással jutalmazta a cég pályázatát, a munkaügyi minisztérium pedig ötvenmillió forinttal támogatta a programot.
Ez idő tájt lépett életbe az új környezetvédelmi eljárásról szóló jogszabály, ezért az Új üveg Kft. 2002. július 5-én tájékoztatást kért esetleges teendőiről az illetékes környezetvédelmi szakhatóságtól, amely hatásvizsgálat-kötelesnek minősítette az új olvasztókemencék felszerelését. A társaság szakértő cégektől ajánlatokat kért, majd egyikükkel szerződött a hatástanulmány elkészítésére. A végeredményt 2002. november 5-én nyújtotta be az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez, ahol tájékoztatták, hogy az eljárás várhatóan kilencven napot vesz igénybe. November 13-án kelt írásos értesítésük szerint "a környezetvédelmi engedélyezési eljárás folyamatban van". A hatóság 2003. február 4-én - a 90 napos határidő lejártát követő napon - hiánypótlási felszólítást küldött a Kft.-nek, amelyben zaj- és rezgésvédelmi kiegészítést kért a dokumentációhoz. A társaság a kérésnek három napon belül eleget tett, annak ellenére, hogy a zajszintvizsgálatot lakóövezetre kérte a szakhatóság, holott a gyár ipari övezetben van. Bárándy Zsuzsa szerint "a törvény szerinti kilencvennapos ügyintézési határidő egy alkalommal harminc napra meghosszabbítható ugyan, de arról írásban értesíteni kell az ügyfelet, amire ebben az esetben nem került sor".
A felügyelőség malmai közben azért őröltek, a hatóságon belüli osztályok javasolták az ún. közzétételi eljárás megindítását, vagyis azt, hogy a környező települések önkormányzatai függesszék ki hirdetőtábláikra a beruházás tervét. Ehelyett azonban arról értesítették az üveggyárat, hogy az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójával mint az ügyben döntést hozóval szemben 2003. március 27-én - az engedélykérelem beadástól számított 142. napon - kizáró ok merült fel, ezért a főfelügyelőség 2003. április 3-án a Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséget jelölte ki az eljárás lefolytatására. (Ez utóbbi hatóság bírósági ellenkérelmében tévesnek vallja a kijelölés április 3-i dátumát, azt náluk csak 11-én iktatták, a teljes iratanyag pedig csak április 24-én érkezett meg. Bárándy Zsuzsa szerint viszont az új igazgató kinevezésével - aki pályázati úton került a felügyelőség élére, és aki azt jóval megelőzően részt vett az üveggyár szakértői anyagának az elkészítésében - nem lett volna szükségszerű az egész felügyelőség kizárása.)
Talán még nem lett volna gond, ha az új szereplő első határozatával - amely a beadástól számított nyolc hónap elteltével, 2003. július 14-én született meg - a cég érdemben tudott volna mit kezdeni. Bár a kijelölt felügyelőség újra megkérte azokat a szakhatósági állásfoglalásokat, amelyeket az első felügyelőség már begyűjtött és átküldött részükre, a határozat nem maga a várt engedély volt, hanem egy megállapítás arról, hogy a tokodi üveggyár jogosult az egységes környezetvédelmi engedély megkérésére. A végzés külön kiemeli, hogy az "a környezethasználót feljogosítja az egyes engedélyekre vonatkozó államigazgatási eljárások megindítására, de nem jogosítja fel a tevékenység és a beruházás tényleges megkezdésére". A beruházás szempontjából nem érdemi határozatot a szomszédos Tát jegyzője megfellebbezte, és bár ilyen ügyekben fellebbezési joga csak a képviselőtestületnek vagy a polgármesternek van, a hatóság a fellebbezést érdemben vizsgálta.
Mindeközben az iratok az eljáró hatóságtól visszakerültek a kiindulási pontra, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez. Az üveggyár vezetősége az érthetetlen lépéssel kapcsolatban 2003. november 6-án jogi képviselőjén keresztül magyarázatot kért a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség hatósági igazgatóhelyettesétől. Azt kérdezték: miért váltak meg az ügy összes aktájától a jogerős határozat meghozatala előtt, és mikorra várható az egységes környezethasználati engedély kiadása? Dr. Ungár László hatósági igazgató-helyettes azt válaszolta, hogy az iratokat azért terjesztették fel a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőségre, mert Tát nagyközség megfellebbezte az első fokú határozatot. Véleményük szerint egyébként az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásra amúgy sem ők jogosultak, az elfogultság miatti kizárás erre már nem vonatkozik (!), ezért az ügy dokumentációit visszaküldték az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségre.
A szaktárca mosakszik
2003. november 28-án a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség mint másodfokú hatóság meghozta a jogerős döntés arról, hogy az üveggyár jogosult környezetvédelmi engedélyt kérni. A cég azonban egyre sürgetőbben az iránt érdeklődött, hogy mikor kaphat végre végleges engedélyt. December 7-én az ügyben újra illetékessé vált Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség erre azt válaszolta, hogy csak akkor kezdődik meg az egységes környezethasználati engedélyezés első fokú eljárása, ha a jogosultságot megállapító másodfokú határozat megérkezik hozzájuk. Hozzátették azt is, hogy az első fokú eljárás várhatóan 2004 március végén fejeződik be. 2004. február 19-én azonban az üveggyár azt a tájékoztatást kapta a felügyelőségtől, hogy mivel a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség győri székhelyük helyett Miskolcra küldte meg a jogosultságot megállapító határozatot, azt 2004. január 5-én kapták meg, ezért ez az időpont az eljárás kezdete.
Mindeközben az üveggyár 2001-ben kötött hitelszerződése szerinti végső lehívási határidő lejárt, mint ahogy már az állami támogatás keretei sem voltak igénybe vehetők. Mint arról a sajtóból értesülhettünk, a gyár az életveszélyessé és veszteségessé vált technológia miatt leállította a termelést, és márciusban csődöt jelentett. Pedig a beadástól számított 530. napon, 2004. április 19-én megkapta a beruházás megindításához szükséges végleges környezetvédelmi engedélyt, méghozzá úgy, hogy a beadott tervet a hatóságok változtatás nélkül elfogadták.
A tokodi üveggyár, még mielőtt végleg lehúzta volna a rolót, az ügyintézési határidőre vonatkozóan hivatalos állásfoglalást kért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól. Azt a választ kapták, hogy a minisztérium az ügyben hatáskörileg nem illetékes. 2004. január 26-án azonban a szaktárca meggondolta magát, és a miniszter levélben kért elnézést az eljárás elhúzódása miatt, amelyben kijelentette, hogy a Tokodi Üveggyár Kft.-nek nem róható fel az eljárás elhúzódása, és biztosította a céget arról, hogy a "minisztérium támogat minden olyan beruházást, amely a környezetterhelés és az energiafelhasználás radikális csökkentésére irányul".
Bárándy Zsuzsa jogi képviselő Lenkovics Barnabástól, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosától is állásfoglalást kért az ügyintézési határidő kérdésében. Azt is szerette volna megtudni, hogy hány eljárást foglal magába az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás, ha a jogosultságot megállapító határozat jogerőssé válásakor az engedélyezési eljárás hivatalból indul meg? Az ügyvédnő arról is érdeklődött: ha a környezetvédelmi hatóság vélhetően jogszabályt sért, akkor hatáskör hiányában elháríthatja-e magától a felelősséget a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium? Bárándy Zsuzsa szerint a hatóságok megsértették a tájékoztatási kötelezettségüket, mert egyik közigazgatási szerv sem értesítette az ügyfeleket a határidők meghosszabbításáról, érdeklődéseiket pedig elhárították. Az ombudsman válaszában elismerte, hogy a szakhatóságok részéről történt kis mértékű határidőtúllépés, a minisztérium hatáskörét érintő ügyvédi kérdést azonban figyelmen kívül hagyta.
Dr. Molnár Miklós egyetemi tanár az üggyel kapcsolatos szakvéleményében azt mondja, hogy "az elsőfokú eljárás során - amely 2002 novemberétől 2003 júliusáig tartott - az ügyben eljáró hatóság rendkívül jelentős mértékben túllépte a Kvt 91. §-ban meghatározott 90 napos elintézési határidőt". Ebből következően az érdemi határozat meghozatala az elintézési határidőre vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértésével történt. A hatásvizsgálati eljárás jogszabálysértő elhúzódása késlelteti a rá épülő másik eljárást, és megalapozhatja a Ptk 349. § (1) bekezdését, az államigazgatási jogkörben okozott kárt, mely címen kártérítési igény érvényesíthető. Az alperesek szerint az államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A felperes szerint viszont Polgári Kollégium 42. állásfoglalásának a. pontja kimondja, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező, intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. Ezen felül több más neves szakértő is azon az állásponton van, hogy ebben az ügyben számos jogsértés történt.
De vajon miért húzták el az időt a hatóságok, miért viselkedtek ennyire mereven és lelkiismeretlenül ebben az ügyben, amikor pedig a kérelmezők egy környezetkímélő beruházáshoz kértek engedélyt? Bár az érintettek cáfolták, mégis felmerül a kérdés, nem az-e a késlekedés oka, hogy a Tokodi Üveggyár Kft. perben állt az Észak-Duna Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséggel. Az illetékes első fokú hatóság ugyanis 2002. március 1-jén elrendelte a gyár este 22 és reggeli 6 óra közötti tevékenységének a felfüggesztését mindaddig, míg a gyártósor zajkibocsátása 65 decibelről 40-re nem csökken. A cég a magas zajszintet nem vitatta, hiszen többek között ennek csökkentése érdekében kezdte volna az új beruházást. A határozatot azonban megfellebbezte, hivatkozva arra, hogy annak végrehajtása kivitelezhetetlen, mivel az üvegolvadék hutákból való kifolyasztása heteken át tartó, nem leállítható folyamat. Miután fellebbezésüket a környezetvédelmi főfelügyelőség elutasította, az üveggyáriak bírósághoz fordultak, amely 2003. január 16-án eljárási szabálysértés miatt jogerősen hatályon kívül helyezte a főfelügyelőség határozatát, és a hatóságot új eljárásra kötelezte, mondván: a "közigazgatási határozatok jogszerűségének alapkövetelménye a végrehajthatóság".
Közvetítők nélkül
A tokodi üveggyár 2004. augusztus elejéig csődvédelmet kapott, addig igyekszik peren kívüli egyezségre jutni az érintettekkel. Perbeli követelésük csaknem egyharmadát, 480 millió forintot - ez egyébként csak a szállítói és hiteltartozásaikat fedezné - kérték a szaktárcától, de Persányi Miklós miniszter az ajánlatot elutasította. Ezután kezdeményeztek közvetítői eljárást a három környezetvédelmi szakhatósággal, de azok is elutasították a peren kívüli megoldást. A szakhatóságok vitatják, hogy az eljárás és a gyár csődbe menetele között ok-okozati összefüggés volna, véleményük szerint arról például egyértelműen a gyár tehet, hogy a hitelszerződés megkötése és az engedélyezési eljárás kezdete között csaknem egy év telt el.
Dr. Erdey György a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára lapunknak elmondta, hogy bekérte a Tokodi Üveggyár Kft.-vel kapcsolatos iratokat, és azt állapította meg, hogy az egyedi engedélyeztetési eljárás a jogon belül van. "Az 530 nap kétségtelen, hogy objektíve soknak tűnik, ezért megfontolandó az ide vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata, amely meg is kezdődött a tárcánál. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy ez külföldön is egy hosszadalmas eljárás, amelyre az érintett hatóság az ügy elején fel is hívta a kérelmezők figyelmét" - tette hozzá.
Dr. Bodáné Cser Erzsébet, az üveggyár tulajdonos ügyvezetője az ÉS-nek cáfolta, hogy a hosszadalmas engedélyezési eljárásra felhívták volna a figyelmüket, és a hatóságok azon védekezésével sem értett egyet, hogy ez egy bonyolult eljárás volt, "hiszen nem egy vízi erőmű vagy atomreaktor építésére kértünk engedélyt, hanem egy működő üveggyár kemencéinek a lecserélésére" - fogalmazott. Hozzátette: "a cég reorganizációs programjának a meghiúsulásában a környezetvédelmi hatóságok egyértelműen közreműködtek". Arra kérdésre, hogy a hitleszerződés aláírása és az engedélyeztetési eljárás között miért telt el csaknem egy év, azt válaszolta: az előző kormány által megítélt állami támogatást a kormányváltást követően visszavonták, ezért új eljárásra kényszerültek. Véleménye szerint "a hatóságoknak nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy honnan és mikor szerezték a beruházásra a pénzt, hanem jogszabály szerinti 90 napos eljárást meghaladó idővel kellene elszámolniuk".
