A hollandiai Van Gogh gyilkosag ujra eloterbe hozza a kerdest mit es mennyit kell sajat otthonukba elturni a szolas szabadasag es vallas szabadsag neveben,egyszer az otthoniaknak (tehat hogy ne nyilvanitsanak sajat kulturteruleteken velemenyt es kovetelmenyeket radikalis maskepen viselkedokel szemben akik meg ki is akarjak kovetelni hogy az o modelluk szerint eljenek ott) es es egyszer a betelepuloknek (akik szeretnek miutan menedeket,munkat kaptak sajat modeluket raeroszakolni az otthoniakra es ebben a sajat kulturajuk kozepkori motivacioit megsemositesi eszkozeit hasznaljak).
És ha egy picinykét délre megyünk, majd elindulunk keletre és nyugatra, számos olyan országot találunk, ahol ez a módi. Amitől felmerül a kérdés: Miért pont ők? Miért olyan gyakori ez a módi ott? És miért nem annyira gyakori másutt?
Ránéztem. Mondjad hol találom meg rajta az általad említett körülményeket. Mellesleg te tudsz hollandul? Egyébként az a honlap a gyilkosság óta nem megy tovább a kezdőlapnál így onnan sokmindent nem tudhattál meg. Továbbra is várom válaszod.
Amúgy ha más elképzeléseid vannak javaslom ne habozz: oszd meg a holland rendőrséggel. Ha gondolod szívesen kikeresem neked a nemzetközi előhívót.
Megkéselték és lelőtték kedd reggel Amszterdamban Theo van Gogh holland író-filmrendezőt, aki a közelmúltban az iszlámot bíráló tévéfilmsorozatot készített, továbbá filmet forgatott a populista Pim Fortuyn két és fél évvel ezelőtti meggyilkolásáról. A 47 éves Theo Van Gogh a világhírű festőművész Vincent Van Gogh testvérének, Theónak az ükunokája volt. A két évvel ezelőtt vetített Nadzsib és Julia című televíziós sorozatában a nők elleni erőszakot mutatta be az iszlám társadalmakban, kiváltva a hollandiai iszlám közösségek éles nemtetszését. Egy jobboldali liberális képviselő közreműködésével forgatta a hasonló témájú, Submission (Alázatosság) című filmjét, amelynek múlt nyári bemutatása után halálos fenyegetéseket és rendőri védelmet kapott.
Van Gogh gyilkosát tette után röviddel tűzharcban elfogta a helyi rendőrség, a tettes és egy rendőr megsebesült. Hatósági közlés szerint egy kettős állampolgárságú amszterdami fiatalember a gyanúsított, aki marokkói útlevéllel is rendelkezett. A gyilkos előbb késsel szúrta meg áldozatát, majd több lövéssel biztosította be Van Gogh halálát. A szemtanúk szerint arab külsejű férfi állítólag üzenetet is hátrahagyott a holttesten.
Valami csak nem mûködik itten jól, ha a filmkritika eszközévé a kés és pisztoly válik. Amúgy kiváncsi lennék ezek után a filmekre is. Valaki látta esetleg valamelyiket a külföldön tartózkodó topiktársak közúl?
...kifejteném (mint muszlim), hogy Törökország miért nem alkalmas az EU-tagságra, eltekintve attól, hogy elvileg tartom erőltetettnek a felvételét, miután nem európai, hanem ázsiai ország.
Amit felvetsz, abban van igazság, de megkérdezném: hol van Európa határa? Úgy gondolom, hogy a földrazyi elhatárolás maga is mesterkélt és kérdéses, hiszen pl Oroszország nagyrésze nem itt fekszik, mégis euróapiként szoktunk rá gondolni. Azt hiszem, hogy nehezen megfogható, de korrektebb azt mondani, hogy Európa határa kulturális. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy talán még az USA is, de Kanada mindenképpen Európa része. Felmerül, hogy Törökország akar-e, tud-e európai lenni? Mit is jelent ez?
Azt gondolom különben, hoyg ez az egész nem csak napi politika. Éppen a fentiek jegyében elvi kérdéseket vet fel, amiknek van napi politikai vetülete is.
Törökországban történetesen eltiporják a kurdok jogait, megkérdőjelezik létezésüket, fittyet hánynak a vallásszabadságra....
Hogyan képzelõdik el a török vallásszabadság nálad? Mit és hogyan kéne véltoztatni a jelenlegi helyzethez képest?
Azért sok minden változott már Törökországban bár kétségtelen hogy még mindig túl nagy a hatalma a hadseregnek. De bíztató jel, hogy az utóbbi 2 évben több demokratikus reformot vittek keresztül a politikusok mint az előző 80 évben összesen. A kurdok helyzete is látványosan javult, ma már saját tv-jük, rádiójuk van és a saját nyelvüket is tanulhatják.
De optimális esetben is még legalább 10 év mire csatlakozhatnak, ennyi idő elegendő lehet a gazdasági és politikai követelmények teljesítésére.
A kérdés az, hogy az EU mivé fog változni 10 év alatt és hogy Törökországnak megéri e majd be is lépni. Szerintem maguk a reformok a fontosak, hogy végül beveszik e őket a "klubba" vagy nem, az csak másodlagos.
Fejlődő, ikaljan fejlődőnek, nem fejlettnek mondta Iránt. Gondolom, ebből az következik, van HOVA fejlődnie még, bár nem tudom, ez az az irány-e, amire te gondolsz.
Értelemszerűen az Index a "hírértéket" közli le, a kisebb-nagyobb demokratikus vívmányokat nem.
Egyébként kíváncsi lennék Irán jövőjére, úgy húsz-harminc év múlva; főleg az érdekelne, mit gondolnak erről a muszlim ideírók.
Ha már ismételten a napi politika keveredett ide, akkor kifejteném (mint muszlim), hogy Törökország miért nem alkalmas az EU-tagságra, eltekintve attól, hogy elvileg tartom erőltetettnek a felvételét, miután nem európai, hanem ázsiai ország.
Törökország nem demokrácia. Törökország történetének elmúlt néhány évtizedét egy olyan tekintélyuralmi, katonai kormányzás jellemezte, ami a dél-amerikai junták uralmára jellemző. Törökországban történetesen eltiporják a kurdok jogait, megkérdőjelezik létezésüket, fittyet hánynak a vallásszabadságra, és közelben-távolban ez az egyetlen olyan ország, ahol azt meg lehet tenni a hadsereg segítségével, kétes tisztaságú választásokon a hatalom ellenére váratlanul győzelemre kerülő pártokkal úgy végeznek, hogy hatalmilag betiltják, vezetőiket börtönbe vetik.
Törökországnak még nagyon sokat, és hosszas ideig kell keresnie az utat a demokrácia felé, hogy egyáltalán közelébe kerülhessen az Európai Unió alapító atyái által megfogalmazott eszméknek.
"... a Törökország belépését támogató tábor szerint a törökök elutasítása nagy kudarcot fog jelenteni. Ez a kudarc nem egy országé lesz, hanem egy modellé. Törökország 20. századi nagy társadalmi kísérletének ezzel vége lesz, ami azt jelenti, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság túlnyomó többsége iszlám hitű, nincs esélye a szekularizációnak. A majdnem száz éves kísérlet ellenére reménytelen a nyugati értelemben vett politikai pluralizáció és a demokrácia létrehozása. Ennek nyilvános elismerése pedig beláthatatlan ösztönző hatással lehet az egyébként is keményen a nyugati világ ellen agitáló fundamentalista iszlám erők számára. "
Gondolom világos a cikkíró sugallata: vagy a nyugathoz fog tartozni, vagy fundamentalista lesz. Ez a kijelentés lehet nyomásgyakorló politikai játék, de jövőbelátó éleslátás is egyaránt.
Ami a tények közül a lengyeleknek a legjobban fáj az a következő: Törökország jelenlegi lakossága 70 millió, amelyből 27 millió mezőgazdaságból élő parasztgazda.
Azt hiszem, hogy nem vitatható, hogy a gazdasági érdek is játszik, jelen esetben a mezõgazdasági konkurreenciától való félelem. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ennyivel nem szabad lesöpörni a dolgot, hiszen a felvetettek nem csupán errõl szólnak. Szóval, ha annyival akarjuk lesöpörni az ellenvéleményeket, hogy csupán önös gazdasági érdekrõl van szó (miért a törökök gazdasági érdekeik ellenére akarnak belépni?0, akkor szvsz hamis egyszerûsítésbe megyünk át.
Hat bloggert vettek őrizetbe az interneten közétett, a rendszert bíráló publikációik miatt Iránban, jelentette a BBC. "Az illegális weboldalak működtetésével vádolt személyeket hamarosan bíróság elé állítjuk", jelentette ki egy bírósági szóvivő.
........
Iránban a legrosszabb a sajtószabadság helyzete a közel-keleti országok közül. A vallási fanatikusok ellenőrzése alatt álló legfőbb bírói testület hétfőn hirdette ki a hírszolgáltatásról szóló törvény, a "cyber-bűncselekményekre" vonatkozó új részeit. Ezek szerint "a közösség megzavarására alkalmas nézeteket közlőket a zavarkeltés mértékében büntetik meg". A mértékekről sokat elmond, hogy a vallási méltóságok megsértéséért járó méltányos büntetés a megkövezés.
Azért is különösen érdekes azt hiszem, mert nemrég Ikaljan éppen Iránt nevezte meg (Törökország mellett, ha jól emlékszem), mint az egyik legígéretesebben fejlõdõ iszlám társadalmat, államot.
Ami a tények közül a lengyeleknek a legjobban fáj az a következő: Törökország jelenlegi lakossága 70 millió, amelyből 27 millió mezőgazdaságból élő parasztgazda.
Én el is fogom küldeni a levelet barátaimnak, mint az emberi hülyeség kézzelfogható és kinyomtatható írásbeli bizonyítékát. Ráadásul a mások (pl az én) nevemben nyilatkoztat ki: "... ezért e változások és folyamatok nem állhatnak ellentmondásban azzal, ami nagyon közeli és értékes számukra." Kíváncsi vagyok kit ért ezen "MI" alatt a szerző (a Lengyeleket?), kikkel érez kultúrális identitást, miből gondolja, hogy más is így érez, és miből gondolja, hogy egy esetleges gazdasági közösség miatt azt a kultúrát kell majd követnem amit egy más vidéken követnek? Mintha nem lenne akár harmadik vagy negyedik út. Vagy már van aki ennyire fél? Én inkább a burkolt idegengyűlöletet érzem soraiból.
Az Opole-i Lengyel egyetemen megfogalmazott levélben több oldalról, tényszerű adatokkal támasztották alá, hogy miért ELLENEZZÜK TÖRÖKORSZÁG EU CSATLAKOZÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT.
Küldjétek el Ti is barátaitoknak ezt a levelet!
***************************************************************
Opole, 2004. 07. 10
Nyílt levél – Törökország Európában vagy Európa Törökországban?
Ez év május 1-e óta Lengyelország az Európai Unió tagja. Az összes többi tagállammal együtt hozzá fogunk járulni Európa fejlődéséhez és hatással leszünk ez által kialakult új arculatára. Most együttesen felelőssé váltunk a nyugati társadalmak működésének alapját képező politikáért, kultúráért és értékekért. Ez nem csak kötelezettségeket jelent számunkra, hanem mindenekelőtt azzal a joggal is felruház minket, hogy állást foglaljunk az ezen értékeket fenyegető jelenségekkel szemben.
Az Európai Közösségnek az eltelt évek során sikerült megoldania a különböző felmerülő problémákat és sikeres volt azon törekvése is, hogy egy közös értékrendet alakítson ki és fejlesszen tovább. Ezért rendelkezünk ma egy olyan demokráciával, amely a polgári közösség gondolatának garanciája, és amely nem csak a választásokon való részvételen keresztül fejeződik ki, hanem a közös értékek ápolásán és azon törekvésen keresztül, hogy megfelelően lehessen őket hasznosítani. Egy polgári közösség csak akkor működik, ha egy bizonyos területen, régióban, országban vagy még ennél is szélesebb körben, egy kontinensen élő emberek erős kapcsolatot éreznek iránta, amelyet a már említett közös értékek támogatása inspirál, és az, hogy élvezik a hasonló beállítottsághoz és viselkedéshez közelálló kultúrán, nyelven, történelmen és valláson alapuló kapcsolatot.
Azok az értékek, amelyeket kultúránkhoz közelinek foghatunk fel, a következők:
- szabadság,
- az egyéni jogok tisztelete,
- egyenlő jogok férfiak és nők számára
A dolgok jelenlegi állása kielégítően stabilnak, előre beláthatónak tűnik és ezt a status quo-t állítólag semmi sem zavarhatja meg. A jelenleg domináns álláspont kedvez ennek, amennyiben azt állítja, hogy az Európában ma létező viszonylagos jólét és szabadság vélhetően olyan jelenségek, amelyekre mindenki törekszik.
Tehát, kelthet-e aggodalmat Európa jövőjét illetően az Európai Unió új országokkal való bővítésének folyamata? A válasz nem tűnik annyira egyértelműnek, ha megvizsgálunk néhányat a tagjelölt országok közül. Ez Törökországra vonatkozik, amely az EU-ba való bekerülésre pályázik. Törökország jelenlegi lakossága 70 millió, amelyből 27 millió mezőgazdaságból élő parasztgazda. Az egy főre jutó bruttó nemzeti termék kétszer alacsonyabb, mint Lengyelországban, és adósságuk meghaladja a 200 millió dollárt. Egy olyan születési arányszám mellett, amely ötven év alatt – azaz kevesebb, mint egy generációnyi időszak alatt - 15%-os emelkedést ért el, Törökország lakosainak száma meghaladhatja Németország és Franciaország együttes lakosságát.
Ha feltételezzük, hogy a születési arányszám a török népesség körében viszonylag állandó marad, vagy enyhén csökken, akkor Európában a törökök politikai ereje (a választásra jogosult népesség - az aktív és passzív egyaránt) annyira jelentős lesz, hogy sikeresen befolyásolhatnák a törvényhozást és annak módját, hogy miként működjön az új, nagyobb Európa. Emlékeznünk kell arra is, hogy a demokratikus rendszerekben a közösség az, amely eldönti, hogy kit akar választani, és ennek a döntésnek az alapja főleg a pártok és jelöltek által képviselt program. A kevésbé képzett emberek körében a választás alapja azonban az identitástudat (mármint a választó és a jelölt közti viszonyban), amit a következő mondattal lehetne röviden összefoglalni: „Ez az ember közülünk való, a mi nyelvünket beszéli, a mi szükségleteinkről gondoskodik és ez az, ami közel áll hozzánk.”
Elsőnek a kulturális aspektusra kellene felhívni a figyelmet, ezen belül is arra az értékrendszerre, azokra a tradíciókra és viselkedési normákra, amelyek a török közösség elválaszthatatlan részei.
Amennyiben lehetségessé válik ezek átültetése és törvényi előírásokká tétele vagy pusztán kulturális és társadalmi mintaként Európa területére történő átvételük, akkor e folyamat aggodalomra adhat okot a jövő Európájának arculatát és minőségét illetően.
Ez azért fontos, mert minden változás és folyamat mindig érinti – többé-kevésbé közvetlenül – a népek működését, és ezért e változások és folyamatok nem állhatnak ellentmondásban azzal, ami nagyon közeli és értékes számukra.
Létezik egy nézet, amely szerint, ha Törökország csatlakozni akar az EU-hoz, reformokra van szüksége – azaz meg kell változtatnia és a nyugat által elfogadott normákhoz kell igazítania az ország törvényeit. Nota bene, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), amely a 2004. május 28-án megtartott választásokon 41,6 %-os támogatást élvezett, ezt teszi. Az AKP közvetlen kapcsolatban áll a nyugat-ellenes Erény Párttal, amely 2001-ben illegális párt lett.
Valószínűleg ez a nézet, – vagyis a reformok szükségességének nézete – azon a feltevésen alapszik, hogy a nyugati országok demokráciája és értékei minden egyes közösséggel megoszthatóak, akik csatlakoznak az illető ország társadalmi és gazdasági struktúrájához. Ennek az érvelésnek az utópisztikus jellegét az adja, hogy nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az iszlám közösség kulturális háttere teljesen eltér az egymást követő nyugati generációk által felépített kulturális háttértől. Nem szabad egy országot különálló dologként kezelnünk, függetlenül a kultúrától és a társadalom mentalitásától.
A mai napig egyetlen iszlám kulturális háttérrel rendelkező országnak sem sikerült bevezetnie – a nyugati értelemben vett – demokratikus társadalmi szerkezeteket. Ezek a közösségek minden törekvést úgy érzékeltek, mint egy olyan előírást, amely egy tőlük nemcsak hogy különböző, de nem is vágyott életstílusra vonatkozik.
Azoknak a kormányoknak a tettei, amelyek a nemzeti törvények módosításán és kiegészítésén keresztül próbálják megváltoztatni a társadalmi tudatban mélyen gyökerező mintákat és magatartásformákat, amelyek ugyanakkor ennek a kultúrának és tradíciónak szerves részét alkotják, bukásra vannak ítélve.
A gondolkodásmód megváltoztatása egy hosszú távú és bonyolult folyamat, és nem lehet megvalósítani, amíg a dolgok korábbi állásáért felelős okok változatlanul maradnak.
A nők és férfiak közötti – a nyugat számára felfoghatatlan – egyenlőtlenség okai, a merev szabályok és az erkölcsre és a tradíciókra vonatkozó tiltások sajnos a vallási törvényekre vezethetőek vissza. A még mindig érvényben levő vallási törvény alapját a Szent Szövegek (a Korán és a Szunna) képezik, amelyek az egyén életének szinte minden részét irányítják. A különböző korokon át ezek szabták meg és magyarázták azt, amit az állam most a Nyugatról átvett új törvényekkel próbál megváltoztatni.
2004. júliusában az Amnesty International sokkoló jelentést adott ki a Törökországban élő nők helyzetéről. Christina Curry, aki az isztambuli sajtókonferencián ismertette a jelentést, a következőket mondta: "Nők százait veri, erőszakolja, gyalázza, gyilkolja meg vagy kényszeríti öngyilkosságra saját apjuk, férjük, fivérük vagy fiuk." Halya Gowan, az Amnesty International Európáért és a Közel-Keletért felelős vezetője a török kormányhoz fordult, hogy gyakoroljon nyomást a végrehajtásra és jutassa érvényre azt a törvényt, amely megbünteti a nőkkel szembeni erőszakos bűncselekmények elkövetőit, és a hűtlen és engedetlen asszonyok halálát okozó több tucat „becsületgyilkosságért” felelős bűnöst. Létezik egyfajta társadalmi tolerancia azokkal a magatartásformákkal szemben, amelyek ellentmondásban vannak a „nyugati úttal” és a török fegyveres erők ambícióival.
Az iszlám vallási törvényekre nem hatnak a változások, és még mindig az életszemlélet alapját képezik Törökország új generációi számára. Mindazonáltal, Törökországot sokan tartják olyan országnak, amely visszautasította a Koránon és a Szunnán alapuló vallásos ország modelljét, mivel az I. világháború után Atatürk megkezdte az ország szekularizációját (az egyház és az állam szétválasztását – a ford. megj.). Amint ma láthatjuk, a szekuláris állam modelljének több mint nyolcvan éve nem volt elég arra, hogy megváltoztassa a török közösség mentalitását és életformáját. Mindegy, hogy mi a törvény, ha nem veszik figyelembe, és különösképp ha, nem ismerik fel az emberek lelkiismeretéhez és meggyőződéséhez illeszkedő dologként, akkor ez csupán egy nem működő, papíron létező törvény marad. Amíg a társadalom nem ismeri el, hogy bizonyos dolgok ártalmasak, és hogy néhány szokás és hagyomány idejétmúlt, addig a törvénymódosításoknak nincs értelmük, amelyet az Amnesty International és más emberjogi szervezetek jelentései folyamatosan igazolnak.
Törökországban a politikai élet terén riasztó jelenség a katonai diktatúra állandó jelenléte. Az I. világháború után Mustafa Kemal (Atatürk – a Törökök Atyja) kulturális és politikai forradalmat indított el. A latin ábécé elfogadása és a kalifátus eltörlése, valamint az ország szekuláris jellege, mind az ő érdeme.
A 20. század ötvenes éveinek végéig egy többnyire békés helyzet volt jellemző, egészen addig, amíg az uralkodó (iszlámbarát) Demokrata Párt konfliktusba nem került Kemal parasztjaival és a Republikánus Párttal. A hadsereg úgy szervezte meg az első puccsot, hogy letartóztatta Bayar elnököt és Menderes miniszterelnököt. Ettől kezdve áll fenn a konfliktus, amelyet Törökország újra-iszlamizációjának támogatói és ellenzői közti viszonylag békés periódusok szakítanak meg.
Ez vagy az iszlámot támogató, vagy a nyugatbarát politikai pártokra leadott szavazatokban fejeződik ki. A hadsereg eddig négy alkalommal avatkozott be (1960-, 1971-, 1980-ban és 1997-ben). Az 1997-es puccs után, 1998. elején az iszlamisták megszervezték az Erény Pártját, amelyet az Alkotmány Bíróság 2001. júliusában illegálissá nyilvánított. Az Alkotmány Bíróság azt állította, hogy az Erény Pártja által terjesztett propaganda megnehezíti Törökország bekerülését az Európai Unióba. Ez a bírósági ítélet sok fenntartást von maga után, mert egy demokráciában azokat a pártokat tiltják be, amelyek aktivitása veszélyes lehet az ország működésére, törvényére és rendjére. Ez azonban nem mondható el az iszlámot támogató politikai pártokról. A hadsereg veszélyt látott a nyugati demokráciák számára egyébként teljesen természetes szabad vélemény-nyilvánításban – ebben az esetben a tekintélyes társadalmi támogatottsággal rendelkező iszlám mozgalmak fejezték ki aggodalmukat a nyugattal való kapcsolatokra és az iszlám vallás terén bevezetendő nagyobb szabadságra vonatkozóan.
Itt egy sajátos paradoxonnal van dolgunk. Törökország demokratizálása – az európai civilizáció előírásai szerint – az ország újra-iszlamizációjához vezethet, mivel az iszlámot támogató pártok szabad cselekvési joggal rendelkeznének. Ezzel szemben Törökország – épp a demokratizálódási folyamat eredményeképp megjelenő – iszlamizációja az ország Európai Unióba való belépését ellenzők táborának érveit szaporíthatja. Másrészről, nem beszélhetünk szólásszabadságról egy olyan országban, amelyben nem lehet szabadon pártokat alapítani. A szabadság hiánya és katonai ellenőrzés jelenléte olyan kulcsfontosságú területeken, mint például az igazságszolgáltatás, az oktatás és a sajtó gyanakvóvá tesz minket a Török Köztársaság minőségét és jellegét illetően. Ez ismét megkérdőjelezi a polgári közösség vélelmezett jelenlétét, és azt veti fel és bizonyítja, hogy ez a társadalom nem kész arra, hogy demokratikus keretek között működjön.
A törökök anyaországon kívüli leginkább szembetűnőbb és nem annyira reprezentatív példája a „gastarbeiter-ek”, azaz vendégmunkások jelenléte a nyugat-európai országokban, különösen Németországban, ahol hivatalosan 3,2 millió muzulmán él, akik többnyire török származásúak.
A török családok, amelyek kívül maradnak a társadalmon és a szociális segélynek köszönhetően élnek meg, alkotják a legnagyobb nem-asszimilálódott társadalmi csoportot. Képzettségük szintje és német nyelvismeretük - vendéglátó országuk nyelve - messze nem ideális, annak ellenére, hogy a szakképzettség és a végzettségek megszerzésére nagyszerű lehetőségek nyílnak Németországban.
Nincs határozott válasz arra a kérdésre, hogy Törökország miként fog kinézni a katonai junta eltörlése után, és mik lesznek ennek következményei? Törökország földrajzi helyzete nagy jelentőségű a nyugati világ biztonsága szempontjából. Irakkal, Iránnal és Szíriával való szomszédos fekvése – különösen a terrorizmus veszélyének idején – és az iszlám fundamentalistákkal kapcsolatban álló és még mindig magas (kb. 20-30%-os) társadalmi támogatottságot élvező csoportosulások újabb aggodalomra és bizonytalanságra adnak okot a kibővült Európa jövőjét illetően.
Ma Európa bizonyos dél-keleti határai nem csupán a kontinens határát jelentik, hanem a zsidó-keresztény és az iszlám kultúra és vallás közötti határt. Még a Közép-Kelet-Európában jelentkező belpolitikai problémák (beleértve Ukrajnát és Fehéroroszországot is) teljesen más dimenziókat érintenek, mint a Törökországban fellépő problémák.
Az az érv, hogy Törökország hidat képezhet az iszlám világ és a nyugat között, kevéssé tűnik meggyőzőnek (feltéve, hogy maga az elképzelés „Törökország, mint kapcsolódási pont” a törököktől származik, és nem néhány politikus hajlandóságának és ambícióinak kifejezésre juttatása.) Természetesen, az a tény, hogy egy iszlám ország szeretné betölteni ezt a funkciót és megpróbál együttműködni a nyugattal, nagyon pozitív. Mindamellett, a nyugat és az iszlám országok közötti együttműködés inkább a más iszlám országokhoz fűződő kapcsolatok korlátozásához, mintsem elősegítéséhez járul hozzá, és így magára marad abban, hogy egy híd szerepét töltse be. Továbbá érdemes megvizsgálni azokat az okokat, amelyek a Törökország és az Európai Unió közötti kapcsolatok erősítését támasztják alá, és arra motiválják őket, hogy szorosabban működjenek együtt a nyugattal. Ezt a földrajzi közelség teszi szükségessé és azok a gazdasági előnyök, amelyeket e kapcsolat hozhat Törökország számára.
A Törökország Európai Uniós integrációját támogatók közül néhányan azt állítják, hogy az ország el fog fordulni a nyugattól, ha nem nyílik meg előtte annak perspektívája, hogy az Unió teljes jogú tagja legyen. Az EU-val való kapcsolat alternatívája az iszlám országokkal való közeli együttműködés lenne. Ez egy érdekes, bár logikusan nem egészen érthető ultimátum. Gazdasági értelemben Törökországnak nem sok haszna származhat a szomszédos, szegény iszlám országokkal való kapcsolatból. Egyébként az Európai Unió országai már kereskedelmi partnerei Törökországnak. Nyilvánvaló, hogy az EU semmilyen kapcsolatot nem tilt a harmadik-világbeli országokkal, ami összhangban van a nemzetközi joggal. Milyen más együttműködésre gondoltak az „EU-tagság támogatói”, amit nem kaphattak vagy nem akartak megkapni, amikor ezt az ultimátumot adták? Nehéz megérteni azokat a lelkes Európa-tagság támogatókat, akik hirtelen készek arra, hogy visszautasítsák az Európai Uniós országok elfogadását és teljesen megváltoztatják aktivitásukat, politikájukat és a társadalmi életről alkotott véleményüket. Még ha Törökország meg is változtatja törvénykezését, megpróbál a reformok útjára lépni és azt a látszatot kelteni, mintha egy szekuláris ország lenne, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi jogok és különösen a nők jogai állandó megsértésének és a kurd kisebbségi jogok semmibevételének még mindig fennálló problémáját. A nyilvánosság átláthatóságának hiánya – vagyis a katonai igazgatás – szintén nagyon súlyos fenntartás Törökország bármilyen demokratikus közösségbe való potenciális tagságával szemben.
Ennél fogva az ország számára az egyetlen indokolt státusz a társult ország státusza lenne, mivel azáltal, hogy Törökország bonyolult belső problémái az Európai Unió területére kerülnek, a mi problémáinkká is válnak, és mert Törökország példája azt mutatja, hogy ezekre a problémákra eddig még nincsenek kielégítő megoldások. A „probléma” kifejezés olyan dolgokra vonatkozik, amelyeket a török társadalom évszázadokon át elfogadott és gyakorolt, azonban mégis összeegyeztethetetlenek a török vezetők ambícióival és a demokratikus nyugati országok elveivel.
A Törökországgal folytatott tárgyalások kezdete legyen valódi változások gyümölcse, és ne pedig a török politikusok és a hadsereg törekvéseinek és vágyainak tárgya. A koppenhágai belépési feltételeket nem azért állították fel, hogy ezek Törökország számára elérendő célt jelentsenek, hanem, hogy egy liberális, demokratikus és közös Európa létrehozásának kiindulópontjául szolgáljanak. Az Orientalisztikai Egyetem Kutatócsoportja szeretné felhívni a figyelmet Európa demokratikus szabadságára és a Törökország és az európai társadalmak polgári különbözőségére vonatkozó tények ismeretére. Ez a különbözőség arra készteti a politikai pártok tagjait és Európa-parlamenti képviselőit, hogy vegyék figyelembe azokat a súlyos veszélyeket, amelyeket Törökország az Európai Unióba való belépése okozhat. Nincs alátámasztott alapja annak az elgondolásnak, hogy a demokratikus és szabad Európában Törökország és a törökök lennének a képviselői és őrzői azon értékeinknek és jogainknak, amelyek megkülönböztetik Európát más kultúráktól és országoktól, amelyek kevésbé vannak tudatában demokratikus és polgári értékeiknek. Határozott előrejelzések vannak arra vonatkozóan, hogy Törökország felvétele az Európai Unióba súlyos következményekkel járó politikai hiba lenne, és Önöknek, mint képviselőinknek óriási befolyásuk van erre a folyamatra.
Tisztelettel,
Grzegorz Kuśnierz
Az Orientalisztikai Egyetem Kutatócsoportjának Elnöke
Opole, Lengyelország, 2004. 07. 10.
A levél megtalálható:
www.islam-in-europe.org
Hasonlóan más vallásokhoz, talán a Koránt alaposabban ismerők aránya nagyobb, mint a kereszténységen belül a Biblia ismerőinek aránya.
Talán rosszul fogalmaztam. Úgy értem, nem az írástudók hányan vannak, hanem akik valóban értik az üzenetet. Hiszen ha többen ismerik jól a Koránt, és mégis ennyi az erőszak, a harc, akkor a Koránnal lenne a baj.
"Egyébként az átlag muszlim mennyire ismeri a Koránt, vagy mennyire hagyatkozik a tanítókra? "
Ki ennyire, ki annyira. Hasonlóan más vallásokhoz, talán a Koránt alaposabban ismerők aránya nagyobb, mint a kereszténységen belül a Biblia ismerőinek aránya.