Ez Afganisztánban mutatkozott meg a legtisztábban, ahol az egyenlő egyházi emberek uralmuk alá vonták az egyenlő közembereket. Valóban. Görög volt a falóban.
Nézd, az Iszlámban is egyenlő a közember az "egyházi emberrel". A Korán szerint az a jobb, vagy "egyenlőbb" (a lá Orwell), aki istenfélőbb (muttaqi). Józan paraszti ésszel az ember bizonyos istenfélelmet feltételez arról, aki az egész életét a vallás tanulmányozásának szenteli és aki ezt a tudást továbbadja. De még így is tkp. TILOS olyasmit mondani, hogy "te jobb vagy nálam" vagy "Te biztos a Mennyoszágba kerülsz én meg nem" és hasonlóak. Allah ismeri a szíveket.
Ez a hierarchia dolog számomra egy kicsit érthetetlen. Egyszer már feltettem itt a kérdést, MI különbség a síita-szunnita "egyházi emberek" között, de választ nem kaptam rá. Mitől "hierarchikusabb" a síita irányzat, mint a szunnita? Síitáknál a jámborabbja (?) elmegy egy vallási iskolábva, amit hawzának hívnak és ha kicsit tanul, álim lesz. Ha többet, ayatollah. Szunnitáknál ugyanez az ember elmegy egy medreszébe, amid ettó mint a hawza, pl. Medinába vagy Kairóba, ha kicsit tanul, sejk lesz, ha többet, akkor nem tudom a nevét, de magasabb fokozatot kap, amivel jogosult lesz fatwa kiadására (szaúd-Arábiában van tudtommal az egyetlen női álima, Fatima Naszíf, aki elérte ezt a fokozatot). Az, aki pl. egy egyetem Saria szakán tanult bármely iszlám országban, nem egyenlő azzal, aki 20 évig tanult, majd tanított a Medinai Iszlám Egyetemen. Ez is hierarchia.
Síitáknál sem "jobb" az ayatollah a közembernél, de logikusan feltételezem róla, hogy többet tud, többet tesz a vallásért, mint én, ezért több tiszteletet érdemel-mint én:)
Szvsz a síitáknál nincs nagyobb hierarchia, mint bárhol másutt, egyszerűen évszázadok során a síiták a legtöbb arab országban szinte "föld alatt" éltek, a vezetőink pedig az ayatollahok voltak. Ezért kaptak nagyobb hangsúlyt, hiszen általában tőlük függött a közösség továbbélése, a -sokszor betiltott-síita tanok továbbvitele. Továbbá sokáig csak a síitáknál volt "nyitva a törvényalkotás kapuja", hiszen míg a szunnitáknál megvolt az évszázadokkal ezelőtt kialakult négy jogiskola (madhab), addig nálunk a jogakotás rugalmasabb volt. Mára már ez is érvényét vesztette, sok szunnita-még azok sem, akik névleg tartoznak egy-egy jogiskola alá- nem veszi már ezt olyan komolyan.
Én sok muszlim közösségben jártam már és mindenütt, irányzatra való tekintet nélkül, megvitatták a prédikációkat:) Viszont azt tartom, egy vallási közösség irányítására az hivatott (ha van ilyen a közelben), aki a legtöbbet tudja, s mivel vannak olyan elhivatottak, akik egy életet szentelnek a tanulásnak, értelemszerűen ŐKET akarja a közösség, nem olyat, aki egyetem, állás, cég, stb. mellett esténként vagy hétvégenként képezgette magát.
Áruld el nekem légyszives, hogy Te miért véled úgy, hogy az iszlám államok szociológiai válságban vannak?? Én elég közelről ismerem őket, és bátran ki merem jelenteni, hogy nincsenek.
Való igaz, hogy volt már az iszlámnak egy válságidőszaka, amikor szintúgy felléptek fundamentalisták (helyesebben unitaristák), vallási reformerek, akik az iszlámhoz való visszatérésben látták a kivezető utat a krízisből. Ha az iszlám államok gazdasági válságából következő szociológiai válságra célzol, akkor a kapitalizmus is válságban van és a bukás szélén. Most akkor melyik szociológiai válsággal küzdő rendszer fog fennmaradni??? De rendben, így is felfoghatjuk a mai helyzetet.
A meglehetősen kevés hierarchia is hierarchia. Ha nincs hierarchia, és senki nem szervez, akkor nem alakul ki semmi. Vagy esetleg azt állítod, hogy az anarchisták elképzelései is megvalósíthatók, a minden hatalom nélküli, önszerveződő társadalom? Gondolom nem.
A hierarchizálás mértéke és az elterjedtségé nem egyenesen arányos. Viszont amíg a szunnita iszlám maga is rengeteg felelkezetre oszlik, a síiták egységesek!
Én nem gondolom úgy, hogy a vita nívójának ártottam volna, szerintem a személyeskedés sokkal inkább destruktív hatású a topicra nézve. Azt pedig pláne nem, hogy az iszlámnak ártottam volna hozzászólásaimmal, kérlek, ezt bővebben fejtsd ki.
U.I. : meglehetősen gyűlölöm az egypólusú világrendet, egy centralizált iszlám világ megmenthetné a világot a hegemón USA globális legázoló politikájától.
Hierarchia, szervezettség nélkül nem alakulhatna ki egy ekkora vallás. Attól mondjuk a társadalmi hierarchiától lehetne mentes, de ez azt jelentené, hogy a közember az egyházival egyenlő. Ezt pedig aligha fogadja el bármely vallás.
Fel szeretném hívni figyelmedet, hogy pl az amerikai protestáns egyházak (több millió hívõrõl, alkalmasint tízmilliós nagyságrend, van szó) nagyrésze meglepõen kevés hierarchiával rendelkezik. Továbbá alaptétel, sarokkõ, hogy a közember egyenlõ az egyházi emberrel! (Ez még a jóval hierarchizáltabb európiai protestáns felekezetekben is így van elvileg, a gyakorlatban széles skálán mozog a megvalósulás. Mindenesetre itt a neten is hivatkozott valaki bizonyos holland protestáns gyülekezetekre, ahol a presbitérium - a közemberek - vasárnapról-vasárnapra megvitatják a lelkész prédikációját is.)
Tehát arra kívánok utalni, hogy a hierarchia megléte vagy hiánya, nem gondolnám, hogy perdöntõ.
Itt a muszlim topikokon tanultam azt is, hogy a siíta ág hierarchizáltabb, mint a szunnita, mégis jóval kevésbé elterjedt.
Lennél szíves bővebben kifejteni? Én nem személyeskedtem, és nem ártottam neked semmit.
Parancsolj,kifejtem. Valóban nem ártottál nekem semmit, szvsz a vita nívójának ártottál (valamint úgy gondolom, hogy az iszlám vallásnak, de ez legyen a ti bajotok :-)). Bocs a személyeskédésért, a stílusbeli különbség volt számomra annyira ütõs, hogy kihozta belõlem. Az utalásom arra vonatkozott, hogy míg Ikaljan általában érvelt, addig Te elsõsorban (pl 622, 623 hsz) kijelentesz - indoklás nélkül. Ugyanakkor Ikaljan elismert néhány eléggé nyilvánvalónak tûnõ tényt (az iszlám államok szociológiai válságáról), ehhez képest nekem úgy tûnik, hogy Te meglehetõsen demagóg dumákkal jössz az iszlám felsõbbrendûség jegyében. Neked persze ehhez jogod van, nekem pedig jogom van, hogy nemtetszésemet kinyilvánítsam.
Ezért bátorkodtam írni, hogy szvsz rossz cserét csináltunk a beszélgetésben.
Hierarchia, szervezettség nélkül nem alakulhatna ki egy ekkora vallás. Attól mondjuk a társadalmi hierarchiától lehetne mentes, de ez azt jelentené, hogy a közember az egyházival egyenlő. Ezt pedig aligha fogadja el bármely vallás.
Az iszlám megvalósításai (pl. Iráni Iszlám Köztársaság) az egyenlőségre törekednek.
Ilyen vallás, amelyet topictársunk említett csak Voltaire Candide-jának ideális államában létezik.
A szervezettséget nem lehet, és nem is kell eltagadni.
Látod ebben tökéletesen egyetértünk. Mégis akadt egy muzulmán fórumtárs, aki amellett kardoskodott, hogy az iszlámban nincs hierarchia, mintha az iszlám egy egyenlőségen alapuló "demokratikus" vallás volna.
Nem értem, miért nem lehet felvállalni az igazságot, és miért kell retusálni?
Sokkal emberibb és szimpatikusabb, ha valaki széles mosollyal azt mondja, Szép a rózsám, nincs hibája, csak egy kicsit bicegős a járása, mintha beköti a szemét és azt mondja, Az én babám a legszebb, a legcsodálatosabb a világon!
Ikaljanról nem tudok semmit, azt pedig végképp nem értem, hogy a Te problémád mi valójában. Lennél szíves bővebben kifejteni? Én nem személyeskedtem, és nem ártottam neked semmit.
A középkorban a kereszténységgel is ez volt a helyzet, na de jött egyszer egy felvilágosodás. Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, mégha sokan szeretnék is.
Nem, a kereszténységgel nem egészen ugyanez volt a helyzet. Egyrészt az összefonódás korában is inkább az egyház konvergenciája volt jellemző a világi hatalom felé, semmint fordítva. Másrészt arról sem feledkezhetünk meg, hogy amíg az iszlám vallás felülről szervezett, a kereszténység alulról formálódott ki.
Volt egy felvilágosodás, de lásd hová fajult. A mai vezető államok, a "fejlett világ", különösképpen az USA hirdeti azt, hogy alapvető vezéreszméje a felvilágosodás. Hát nem tudom, hogy a felvilágosodás igazi képviselői mit gondolnának a gonosz imperialista-cionista tömb politikájáról. Szerintem forognak a sírjukban. Ők nem egészen ezt akarták, nem akarták nemzetek, népek elnyomását és kizsákmányolását.
Én nem tudom, melyik vallás mennyiben térítő, mennyiben nem, a magam részéről nem térített meg senki, muszlimot sem ismertem egyet sem, mikor egyszerűen olvasni kezdtem a vallásomról, először csak érdeklődve, később mindjobban elmélyedve. Ha úgy veszük, számomra nem volt semmiféle térítés.
Na mindegy, nekünknem kell beszélgetni egymással, csak eszembe jutott, már itt se vagyok.
Beszéljünk most csak úgy általánosságban a vallásról, hogy ne legyen senki számára sértő. Vajon hogy lehetséges, hogy egy vallás térítés nélkül terjedjen? Nekem úgy elsőre az ugrik be, hogy a gyom, és a járványok, betegségek szoktak terjedni.
A hasznos dolgokat, haszonnövényeket terjeszteni szokták.
Immár az iszlámra térve, nem értem, miért próbálod, és próbálta Imen is azt állítani, hogy nem térítő vallás az iszlám. Ha nem az, miért kéne cáfolni? Még sosem hallottam buddhista szájából, sem buddhista weboldalon, hogy kijelentette volna valaki, hogy a buddhizmus nem térítő vallás. Mindenki tudja, amit mindenki tud, és ami az igazság, azt minek még külön hangoztatni?
Még sosem láttam, sem hallottam, hogy Krsna hívők, vagy buddhisták hangoztatták volna, hogy békés a vallásuk. Mindenki tudja, és magától értetődő, és igaz, minek akkor hangoztatni?
Az iszlám az állam alapja volt ugyanis
A középkorban a kereszténységgel is ez volt a helyzet, na de jött egyszer egy felvilágosodás. Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, mégha sokan szeretnék is.
A Sintoizmus Japán eredeti vallási formája. Jelenleg három fő irányzata van.
Császári sinto
Szentély sinto
"Vidéki" sinto
A Császári dinasztiák Amaterasu Istennőtől eredeztették magukat. Eredetileg helyi jellegű vallás volt, de mára már bárki lehet a követője. (Animista, természetközpontú vallás.)
Egy vallás térítés nélkül is terjedhet. Magyarországon is számos muzulmán él, őket sem térítette senki, maguktól tértek át. A világ számos pontjál -főleg fekete-Afrikában az iszlám mindenféle térítés nélkül is irdatlanul terjed, de a tendencia már Európára és Észak-Amerikára is egyre jellemzőbb.
Hogy lehet a békén és szereteten mocsok?
Nem a békén és szereteten van mocsok, hanem a valláson. Egyes képviselő ugyanis megpróbáták és megpróbálják a változó társadalmi ideákkal összeegyeztetni a hitelveket, így az iszlám és más vallások olyan elemekkel szennyeződnek be, amelyek korábban nem voltak. A vallás háttérbe szorítása és a szekularizáció dühödt haragot vált ki az emberekből, és az iszlám megtisztítását kövelik világszerte. Az iszlám az állam alapja volt ugyanis, amíg a kapitalizmus meg nem jelent, s fokozatosan eltávolította a vallást az államtól. A muzulmánok többsége látja, hová visz a kapitalizmus, és csalódott benne. A KAPITALISTA ÁLLAM ÉS AZ EZT TÁMOGATÓ, A VALLÁSBAN IS JELEN LÉVŐ ÁRAMLATOK A MUZULMÁN EMBERT AZ IDENTITÁSÁTÓL FOSZTJÁK MEG.
az iszlám a legéletképesebb vallás, a legtöbb hívet szerzi magának
Hát, ez érdekes. Egy sarokkal odébb Imen nicknév nyitott egy topikot Ismerjük meg az iszlám vallást címmel. Topiknyitójában hangoztatja, hogy az iszlám nem térítő vallás. Kinek higgyünk?
Az iszlám erősannyira, hogy megújuljon és levesse magáról a mocskot!
Ez is érdekes. Imen a topiknyitójában ízt írta, hogy az iszlám a béke és szeretet vallása. Hogy lehet a békén és szereteten mocsok?
Az iszlám nincsen válságban! Ezt valami imperialista találta ki, a valóság ezzel szemben az, hogy az iszlám a legéletképesebb vallás, a legtöbb hívet szerzi magának, és politikailag a legaktívabb! Az iszlám erős annyira, hogy megújuljon és levesse magáról a mocskot! A kereszténység ezzel szemben tűri a teljes ideológiai pusztulást, az erkölcsi züllést! Ezen kellene elgondolkodni!
A kereszténységnek bőven van mit tanulnia az iszlámtól.
Mint a muzulmánoknak, a keresztényeknek is el kéne vetniük az amerikai expanzív neokolonialista politikát, fel kéne adnia a szekularizációt, és az államok erkölcsi alapjává tenni a vallást - persze nem a jelenlegit, mert a kereszténység legtöbb ága piszkos, ez annak a következménye, hogy már a római korban eladták az egyházat a világi hatalomnak (olvasd el a másik topicban - A vallásosság jövője [nyitotta: valláskritika] az írásomat).
Ajanlom a vitazoknak a ma Magyar Nemzet Magazinjaba egesz oldalas interjut Szecsi Jozseffel a katholikus teologus tanarral "Farizeusok,demonok " cimen.
Ugyancssak a recenzio olvasasa utan,Bernard Lewis :Az Iszlam valsaga" cimu,nemreg megjelent konyvet,Europa Konyvkiado.