Nekem is az volt a benyomásom, miután elolvastam, hogy a Korán engedélyezi a gyilkosságot, de ezt így direktbe nem írja le. Mindenesetre a muszlimok tesznek arról, hogy ez így legyen.
Ja, egyébként amit írtál, az egy fordítási hiba. Vagy nem is úgy kell értelmezni. Vagy más jelentése van egy szónak, mert máshol van a pontozás az arab eredetiben. De az igazság Allahnál van. Szóval nem úgy van az, ahogy van, érted?
A Kegyes Koránban ez áll:
"Ne végy el emberi életet -amit Isten megszentelt- csak alapos indokkal!..." (Korán Az éjszakai utazás című 17. szúra, 33. ája)
"Mivel a Korán általánosságban tiltja az emberölést [??????????], a radikális iszlám saját ideológiát gyártott ehhez."
Hm....
biztos vagy abban, hogy az a sok kérdőjel eredetileg is benne volt a cikkben?
Egyébként a cikk megállapításai alapvetően igazak lehetnek. A nyilvános kivégzés lényege (bármely rendszerben és kulturában) éppen az, hogy valamiféle ceremóniát, ha úgy tetszik szakralitást adjon a kivégzésnek, így próbálva valamiféle érzelmi legitimitást is adni az ember megölésének.
"A lefejezésnek több mint 1200 éves hagyománya van az iszlám világban - Bagdadban és Damaszkuszban azóta végeznek így ellenfeleikkel a despoták, sőt, a megégetés és a megfojtás mellett a civil arab igazságszolgáltatásban is ez a tradicionális kivégzési mód." - Ez szintén így van. Bár felhívnám a figyelmet, hogy a lefejezés, kulturától függetlenül, talán a legáltalánosabb kivégzési mód volt az egész világon.
(Gondoljunk csak Hunyadi Lászlóra, Monsieur Guillotine-ra, vagy, hogy ne menjünk olyan messze a történelemben, a kínai boxer lázadás leverésére.)
Ja, egyébként még egy dolog. Annak, hogy a lefejezések azonos koreogárfia szerint történnek, az is magyarázhatja, hogy ezeket a lefejezéseket egyetlen egy szervezet, a Zarkavi-féle Al-Keidás terrorbanda csinálja.
Erőteljes szakrális vonatkozásai vannak azoknak az iraki lefejezéseknek, amelyekről a terroristák rendszerint videofelvételt készítenek, és az iszlám világban terjesztenek. A párizsi Le Monde e kísérteties színjátékot kultúrtörténészek és pszichológusok segítségével elemezte, és a lap arra a következtetésre jutott, hogy a gyilkosok a legkisebb részletekig előre kidolgozták ezek vérfagyasztó koreográfiáját, és talán legfőbb törekvésük az, hogy a jelenetet vallási ceremóniaként prezentálják az ilyen látványra fogékony közönségnek.
A kivégzéseket azonos forgatókönyvek szerint hajtják végre az iraki iszlám radikálisok. A földön kuporgó, bekötött szemű, többnyire hangosan könyörgő, zokogó túsz mögött Kalasnyikovokkal felszerelt álarcos emberek csoportosulnak, ezek egyike felolvassa a "halálos ítéletet", majd egy másik hosszú pengéjű kést ránt elő, ráveti magát az áldozatra, és a többiek Allah Akhbar-ozása közepette elvágja a torkát. A Korán-idézetek skandálásával végrehajtott következő fázisban a fejet teljesen elválasztják a törzstől, a hóhér ezt előbb felmutatja a kamerának, majd pedig az áldozat hátára helyezi.
A lefejezésnek több mint 1200 éves hagyománya van az iszlám világban - Bagdadban és Damaszkuszban azóta végeznek így ellenfeleikkel a despoták, sőt, a megégetés és a megfojtás mellett a civil arab igazságszolgáltatásban is ez a tradicionális kivégzési mód. A szakrális jelleget hangsúlyozza a francia kultúrtörténészek és pszichológusok szerint, hogy magának a túsznak a hóhérok nem akarnak hangsúlyos helyet adni a véres színjátékban; ehelyett mindent elkövetnek, hogy a főszereplő maga a kés, továbbá Allah és a videokamera legyen.
Mivel a Korán általánosságban tiltja az emberölést [??????????], a radikális iszlám saját ideológiát gyártott ehhez. Az arab világot elárasztották azok a videokazetták, amelyeket a rituális kivégzések vallási megalapozásának szánnak a radikálisok. A vádló az egyik ilyen szalagon például így magyarázza az igazhívők számára a "külföldi kémek kivégzésének" okát: "A Koránt és a sariát Allah adta nekünk. Aki nem engedelmeskedik a Koránnak, elveszett. Aki megkerüli a sariát, az kard által lesz büntetve. Béke legyen azokkal, akik a hódítók ellen harcolnak.
Mi elfogjuk a hitetleneket, és megvédjük a muzulmánokat. Allah erőt adott nekünk, hogy megállítsuk a kémeket, az árulókat és mindazokat, akik az ördögöt követik. Akik megbánják bűneiket, megbocsátunk nekik. Egyesek azonban kitartanak az együttműködésben az amerikaiakkal. Ezt a kórt csak a szablya képes gyógyítani. Ha igazhitű vagy, ne legyél könyörületes ezekkel szemben!"
Az ismétlődő barbár kivégzések tanúsága szerint a hóhérokat nemigen érheti olyan vád, hogy ők maguk lépten-nyomon a könyörületesség bűnébe esnének.
OK, de akkor visszatérve az alapkérdésre, mikor és miért rekedtek meg a muszlim társadalmak szerinted? Továbbra is fenntartom, hogy nekem nem tûnik elegendõ magyarázatnak az egyszemélyi abszolút hatalom, hiszen ezt is kitermelte, fenntartotta, nemkorlátozta valami... Ráadásul számos példa látszik szvsz, hogy a diktatúra vagy a politikai instabilitás önmagában nem dermesztette meg a társadalmat, bizonyos (pl politikai) szempontból esetleg torzultan, de továbbélt, fejlõdött.
haliho
PS: Részemrõl az európai kultúrába (bár idõnként némi fanyalgással :-)) beleértem az észak-amerikait, sõt némiképp a dél-amerikait is. Mindamellett nem mernék/szeretnék kultúrfölényrõl beszélni, még csak gazdasági fölényrõl sem, bár ez utóbbi így tág értelemben valószínûleg fennáll, sõt a tendencia is eléggé e fele mutat szvsz.
Szerintem is inkább terminológiai kkülönbségről volt szó. Sőt én is éppen arra akartam utalni, hogy a statikus mutatók mennyire félrevezetők.
Viszont fontosnak tartottam megjegyezeni, hogy egy adott kultura, gazdaság, társadalom a változó tendenciát nem mindig veszi észre. (Sőt a legtöbb esetben még akkor sem ragál azonnal, ha az egyensúlyi ponton átbillent a rendszer.)
-Pl. Spanyolország egéészen az örökösödési háborúig nagyhatalomnak tartotta magát, (és mások is annak tartották) noha tényleges gazdasági ereje jó 150 évvel azelőtt jócskán lemaradt Anglia, Hollandia, vagy éppen Fro. mellett
-A Königgratzi csatáig mindenki meg volt győződve arról, hogy Ausztria fogja egyesíteni a német területeket, noha a porosz gazdaság már jó 60 éve minden tekintetben felülmúlta az oszrákot.
-A USA kétszer játszotta el a Japánokkal, hogy azok csak kis sárga népség, akik lefeljebb karóra utánzatokat tudnak gyártani, és csak akkor eszméltek, amikor a Japán autók már az USA-piacra is betörtek.
stb. stb.
Azt hiszem erről a társadalmi érzékelésben megnyilvánuló - néha évtizedes, néha akár évszázados léptékekben működő tehetetlenségről asszem nem szabad megfeledkezni.
(elég ha csak a topicon végignézünk: a hozzászólók egy része még mindig az abszolút európai kultur és gazdasági fölény világában él, noha a makromutatók nagyon,de nagyon más dolgokról beszélnek.)
Értettem én, nagyjából így, ahogy leírod, csak nem értek egyet. Számomra az analógia nem jó ezen az oldalon, a kultúra valahol nem analóg szerintem a puszta gazdasággal. Önmagában a fejlõdõképesség, a stagnálás, hanyatlás egy igen fontos mutató szerintem! (Bár ma már - ha jól tudom - egy óriás vállalatnál vagy a kár egy országnál is megrendítõ adat, ha évekig nem növekszik, stagnál vagy hanyatlik. A piac úgy tudom igen hamar levonja a konzekvenciákat - nem vár évszázadokat.) Tehát amit én hangsúlyozni akartam az az, hogy bizonyos statikus mutatók (bár itt is egyes mutatók igen, mások nem) fölénye önmagában nem jellemez egy fejlõdõ (vagy hanyatló) rendszert, szervezetet, a "fölény" számomra csak a dinamikus jellemzõkkel együtt értelmezhetõ.
Azt hiszem, mindamellett, hogy lényegében mindannyian értjük, hogy mirõl van szó, mit akartál mondani, valószínûleg inkább szóhasználatbeli a különbség, ezen nem érdemes vitatkozni. Bocs, hogy belekezdtem!
"Lehet különben (sõt valószínû, sõt ezt nem is bánom), hogy engem nagyon megfertõzött az európai kultúra, de miféle kultúra (sõt kutlúrfölény) az, amelyben megállt a fejlõdés!? A fejlõdés, fejlõdõképesség számomra a kultúra egy nagyon fontos vonása! (Vesd össze az élõ vizeket, folyókat, tavakat, a megrekedt Hol-tengerrel... Vagy az embert, aki - amikor megszûnik feljõdni - begyöpösödötté, szenilissé válik...)"
Ok. hogy szemléltessem, egy gazdasági példát hozok analógiaként.
Tegyük fel, hogy a német gazdaság 2004-től kezdve nem növekszik többet. Életszínvonal, stb. nagyjából stagnál.
A magyar gazdaság viszont elkezd évi 3-4-5-6-7%-os növekedéseket produkálni.
Nyilván egy ideig, annak ellenére, hogy leállt a növekedés, a német gazdaság lesz az erősebb, a német életszínvonal lesz a magasabb, de egy idő múlva a két gazdaság elér egy engyensúlyi helyzetet, mondjuk 2050-ben, majd átbillen az egynsúly, és MO. lesz az erősebb, nagyobb gazdaság.
(Viszont maga az egész tendencia nem a 2050-ben kezdődik, nem ott indul a német gazdaság hanyatlása, hanem 2004-ben. És van egy 45 év, amig a németek joggal mondhatják,hoy miénk a jobb, erősebb fejletteb gazdaság, mi élünk jobb életszinvonalon, miközben a romló tendencia már megindult.)
No, ez a kulturális tőke előny dolgot kb. így értettem.
Nézd, igazából itt nyilván különböző területeken, és a társadalmi élet különböző szegmenseiben más más korokban billent át az egyensúly.
Technológai téren (pl. ha a haditechnikát nézzük) ez a váltás a XVI-XVII. századra tehető. (Lepantói ütközet, vagy 15 éves háború - kb. ez volt az egyensúlyi pont. Itt még nagyjából partiban voltak - utána az európai haditechnika elhúzott, mint a szél)
-De pl. éppen az írástudók arányát tekintve a török birodalom egészen a XIX. század elejéig jobb mutatókkal rendelkezett, mint az európai álamok többsége.
-Ugyanez vonatkozik pl. a közegészségügy helyzetére. (Nyilvánoskórházak elterjedtsége, szinvonala, higiéniás követlemények)
Ebben a tekintetben a jelenlegi helyzetről azért el kell mondani, hogy az Közel-keleti arab országok túlnyomó részében a jelenleg iskolás korú, vagy fiatal nemzedékben 95-99% körül van az írástudók aránya. (Az analfabéták túlnyomó részben az idősebb generációkban vannak.)
Ergo arról van szó, hogy a közel-keleti társadalmak a XIII. századig felhalmozott kulturális tőke-előnye (huhú micsoda kifejezés :-)) az európai kulturával szemben egészen a XVII-XIX. századig megmaradt. (ugye attól függ, mely szegmenseket nézzük) noha maga a fejlődés már jó 4-500 évvel korábban megállt.
Azért ezt valahogy alá kéne támasztanod szvsz. Mi a bánatot kell érteni ezen a kultúrális tõkeelõnyön? A XVII-XIX században miféle kultúrális fölénye volt a muszlim világnak? Az én benyomásom szerint ez jóval hamarabb elolvadt.
Lehet különben (sõt valószínû, sõt ezt nem is bánom), hogy engem nagyon megfertõzött az európai kultúra, de miféle kultúra (sõt kutlúrfölény) az, amelyben megállt a fejlõdés!? A fejlõdés, fejlõdõképesség számomra a kultúra egy nagyon fontos vonása! (Vesd össze az élõ vizeket, folyókat, tavakat, a megrekedt Hol-tengerrel... Vagy az embert, aki - amikor megszûnik feljõdni - begyöpösödötté, szenilissé válik...)
"Szerintem annak az oka hogy az arab térségben lévő országok elmaradottabbak azért az iskolázatlanság a felelős."
Kedves byers!
Ez nyilván így van. Bár evvel szerintem nem túl sok mindent magyaráztunk meg, hiszen a kérdés éppen az, miért alakult ki ez az iskolázottság beli különbség.
Annál is inkább ez a kérdés az arab országokban, ahol Az Abbaszida kalifátus központi helyein a XIII. századra 90% körül volt az írástudók aránya, de az Oszmánok alatt is, 70-80%-os volt az arány. (Tehát jobb, mint a korabeli európai országokban)
1. Az első, és a kultúra belső fejlődéséből, (vagy éppen stagnálásából) következő dolog, hogy az Abbaszida korhoz képest az oszmán időszak alatt már megfigyelhető egy hanyatlás. Szvsz, lehet, hogy az írástudók arányának csökkenése arányaiban kisebb az Abbaszida-török kor között (kb. 10%), mint később, az oszmán birodalom és a gyarmati/protektorátusi rendszer között (akár 40% csökkenés egy-három emberöltő alatt !!!!), mégis, szerintem az első jelenség fontosabb.
A második ugyanis egyértelműen egy külső hatás következménye. A helyzet ugyanis az volt, hogy az angol, francia gyarmati, protektorátus közigazgatás nyelve nem az arab, hanem a francia, vagy angol lett. (ez kiterjedt a magánjogi szerződések területére is)
Magyarán az történt, hogy a helyi lakosok által ismert írás, az arab betűs írás elvesztette funkciójának nagy részét, és lényegében a vallási iratok területére szorult vissza. Ilyen módon egy elit nélküli (hiszen a gyarmati elitet a nem arabok alkották) arab társadalomban az arab írás-ovasás tudása, az esetek többségében funkcióját vesztette.
Evvel az új közigazgatási nyelv, az angol, vagy francia alapvetően idegen volt az ott élők számára, ráadásul a korábbi iskolahálózat, a medreszék szétverésével, párhuzamosan nem alakult ki egy új, gyarmati fenntartású iskolarendszer. (Vagy csak szűk körben terjedt el)
Bármilyen súlyos is volt azonban a gyarmatosítás, pl. az írástudásra való hatása, szvsz alapvetően csak egy következmény volt. Ugyanis az írástudók száma, bár sokkal lassab mértékben, de korábban is folyamatosan csökkent. (Ergo maga a társadalom, minden külső beavatkozás nélkül hanyatlott).
Az is a hanyatlásról árulkodó jelenség, hogy az arab társadalmakban-kulturában egy néhány emberöltös gyarmatosítás (pl. az olvasástudás területén) ilyen pusztítást volt képes kifejteni. Egyszerűen, ezek a társadalmak mintha elvesztették volna az önvédelmi (és most nem fizikai, hanem kutlrális értelemben véve), és regenerációs képességeiket.
(Jó ellenpélda Mo. esete, ahol a német nyelvű adminisztráció bevezetése éppenhogy a magyar nyelvi kultura, irodalom, lvasástudás fejlődését váltotta ki.)
Több mindent felvetettetek, néhány dologra engedelmetekkel reagálok. (Sajnos nincs ilyenkor elõttem, hogy pontosan ki írta, ha összekevernék valakiket, elnézést.)
Ikaljan azt írta, hogy az írástudás rendkívül magas volt a korai (VII-XII századi) muszlim társadalmakban. Ugyanakkor ez a magas írástudási arány együtt járt azzal, hogy fokozatosan megrekedt a fejlõdés. Ez számomra legalábbis megkérdõjelezi Byers kollega hozzászólását, amiben az írástudás elterjedésében látja a fejlõdés legfõbb zálogát, illetve annak hiánya a bajok okozója.
Az, hogy Európa a középkorban keresztény volt-e legalábbis vitatható. Szerintem abban az értelemben igen, ahogy Ikaljan felvetette, tehát a rómkat egyház önálló hatalomként jelent meg, tehát politikai játékos volt. (Lásd a pápaság és császárság harcát az elsõ ezredforduló táján.) Ugyanakkor lelki, teológiai értelemben nem volt keresztény, amit jól mutatott, hogy a fenenagy európai kereszténység törvényszerûen kitermelte a reformációt, ami éppen a keresztény Európa igényébõl táplálkozott. Tehát szvsz politikai értelemben beszélhetünk keresztény (ez elsõsorban - mint Ikaljan is rámutatott - az adott uralkodótól többé-kevésbé függetlent jelent) Európáról, spirituális értelemben már szvsz csak nagyonkorlátozottan, kérdõjelekkel áll meg ez a fogalom.
Én továbbra is úgy gondolom, hogy Európa és a muszlim világ egymás mellett - egyéni sajátosságokkal, de párhuzamosságokkal is - fejlõdött. Elég ha a mórokra utalok vagy a Török Birodalom Európa nem jelentéktelen részében való többszáz éves szereplésére. Számos kölcsönhatás is volt, a Földközi tenger egyik fele európai, a másik fele arab, muszlim - ezt el se lehetett volna kerülni. De közhely, hogy a csillagászat, matematika is jelentõsen fejlettebb volt egy idõben az iszlám országokban, mint Európában. Aztán a dolog valahol lelassult, megállt.... Eddig számomra Ikaljan felvetése nem meggyõzõ, hiszen azért az iszlám világ is felmutatott dinasztiákat, stabil államalakulatokat, lásd az OSzmán Birodalom, ami jó ideig ölég stabil vót, de tudtommal Egyiptomban is voltak hosszabb stabil idõszakok. Ugyanakkor pl az északolasz városállamok, vagy akár Burgundia, Flandria stb stabilitása sem volt olyan idillikus.
Érdekes párhuzam Ikaljané az észak-amerikai protestantizmus és az iszlám társadalmak közt. Érdekes, hogy megítélésem szerint az USA-ban a protestantizmus jelentõs társadalomformáló erõvé tudott válni a nélkül, hogy formális hatalmi hierarchiát épített volna ki. Ugyanez Ikaljan szerint valami okból nem sikerült az iszlám vallásnak. Miért?
Tehát számomra továbbra is áll a kérdés: miért rekedtek meg a muszlim államok? Bizonyításra szorul számomra, hogy a muszlim vallásnak itt nem volt (jelentõs!) szerepe ezügyben. (Elsõsorban azzal az igényével, hogy vallási alapon kívánt/kíván a társadalom szervezésébe beleszólni, konzerválva 1300 évvel ezelõtti társadalmi viszonyokat.)
Szerintem annak az oka hogy az arab térségben lévő országok elmaradottabbak azért az iskolázatlanság a felelős.Indoklom is hogy miért!
Europában a szabadság (demokrácia) igazi kezdete egybe esik avval az időszakkal amikor az emberek tömegesen tanultak meg irni olvasni. Ez tette lehetővé hogy az eszmék gyorsan terjadjedhettek, az informácio áramlás viszonylagos"gyorsasága" elösegitette a demokratizálodást.
Persze ez egy nagyon hosszú és mondhatni véres fojamat (volt) ami még napjainkban sem felyeződőtt be teljesen. Fontos momentum hogy ehez kellet az aktuális kormányzat cselekvése is, néha belátásbol, néha kényszerből.
Az Europai kormányok belátták hogy a hatalmukat legnagyobb esélyel akkor örizhetik meg ha az emberek akaratát érvényesítik.(vagy megpróbálják).
Ebben a folyamatban a romai katolikus egyház mintegy kiváró (de inkább a régi rendet támogató) álláspontra helyezkedett. (de erely ekkor már nem is lett volna beavatkozni érdemlegesen ebbe a folyamatba) Tudom hogy amit most leirok az nagyon sok emberben megütközést kelt de Marx gondolati a kapitalizmusrol és a szocializmusrol mintegy generátorai voltak ezeknek a változásoknak.
Az arab országokban (de sok egyébb elmaradott régioban) evvel szembe még alig néhány évtizede van érdemben iskola rendszer és nagy az irástudok aránya. Történelmileg sem szerencsés helyzetből indultak.(Török birodalom részei voltak)
Az I. világháboru utánn a török birodalmat szétdakabolták. A határokat pedig vonalzoval huzták meg. Népeket téptek több részre, népeket degradáltak kissebséggé. A második világháború utánn a zsidok tömeges beköltözése izrael területére (ez a fojamat már az 1920-as években megkezdődött) valoságos katasztrofává nötte ki magát. A hidegháború alatt a két Szuper hatalom sakk táblának nézte az egész világot és benne a közel-keletetis.(itt teroristákat támogatott ott kormányokat, diktátorokat).Ez a politikai instabilitás nem kedvezett egy demokratikus rendszer kialakuásának. Ahol valamilyen fejlödés elindult ott a belső ellenállást kihasználva (ami a vallásoságbol is táplálkozott) az ellenpolusu világrend destabilizálta a kormányzatot. A hatalom megtartása ebben a térségben nem a nép szaván (szavazatain) mullott, hanem az alkalmazott eröszakon.
De ami a legmegdöbbentöbb komoly igények nem is merültek fel a demokratikus változásokra és ez (viszautalva a megállapításomra) az analfabetizmusnak volt köszönhető.
Hogy mi lehet a megoldás?
Az arab országokban egyre növekszik az iskolázotság. Az internett elterjedése is kezd nagymértékben expanzionálni. Ezek jó előjelek mert az informáciok könnyű aramlása elöfeltétele a változásnak.Mégis az Eurpai példa nem tekinthető leutánozható mintának hiszen egy más tösténelmi korszakban folyt le. Azt elvárni hogy Europai tipusu demokráciák jölyenek létre a közel-keleten álomkergetés.
Valami olyanra kellene törekedni amit nevezhetnénk "Iszlám demokrácia"-nak.
Ennek a mikéntjének az eldöntése nem az USA és az EU dolga. Erre a választ maga az arab világ kell hogy megadlya. Mindenesetre az olyan országokat (Jordánia,Egyiptom) ahol a demokrácia már nagyobb mértékben felbukkan támogatni kell erkölcsileg és ha szükséges anyagilag is. Az Arab Ligának pedig tul kéne lépnie salyát szerepét és a kölcsönös marakodás és nyilatkozatok elfogadása helyett a demokratizálódás folyamatát kellene elősegítenie.
Az emerijogok mindanyiunk közös kincsei törekednünk kell hogy mindenhol a világon erőre emelkedjenek.
"Mondják, a modern Nyugat keresztény, ez azonban tévedés: a modern szemléletmód antikrisztusi, hiszen javíthatatlanul antireligiózus; antireligiózus, mert egy még átfogóbb értelemben antitradicionális; ez félreismerhetetlen jellegzetessége, és amit világra szül ugyanolyan, mint ő maga. Kétségtelen, hogy valami a kereszténységből átszivárog napjaink antikrisztusi civilizációjába; ez utóbbinak, saját zsargonját használva, még "leghaladóbb" képviselői is kénytelenek voltak, és kénytelenek mindmáig alávetni magukat akaratlanul és talán tudattalanul bizonyos közvetett keresztény hatásnak; legyen bármennyire radikális a múlttal való szakítás, sohasem lehet olyan tökéletes, hogy minden folytonosság megszakadjon. Mi több állítjuk, hogy mindaz, ami érték még felfedezhető a modern világban, a kereszténységből került ide, legfeljebb a kereszténységen keresztül, minthogy a kereszténység magával hozta a korábbi tradíciók teljes örökségét és életben tartotta azt mindaddig, amíg a helyzet Nyugaton azt lehetővé tette; látens lehetőségeket pedig még mindig tartalmaz. Ám él-e még valaki, akár a magukat keresztényeknek nevezők között, akinek érdembeli tudomása lenne manapság ezekről a lehetőségekről? Hol vannak azok a katolikusok, akik ismerik a felszínesen előadott doktrína mélyebb jelentéseit, és akik nem elégedve meg egy többé-kevésbé felszíni és inkább szentimentális, mint intelligens útba vetett hittel, valódi tudás birtokában a tradíciót sajátjuknak tudják? Lennie kell legalább néhány igaz férfiúnak, akiknek léte lenne a legnagyobb, s talán az egyetlen remény a Nyugat orvoslására; úgy tűnik azonban, hogy senki sincs már, akire számíthatnánk: de vajon csak, mint a nagy keleti bölcsek, valamifajta titokzatos menedékbe vonultak azok, akikről szólunk, vagy még ezt a reményt is végleg fel kell adnunk? Nyugat a középkorban volt keresztény, most azonban nem az; és ha valaki azt vetné fel ez ellen, hogy válhat még azzá, azt feleljük majd, hogy nincs ember, aki ezt nálunk jobban szeretné, hozzátéve, hogy ez még azelőtt elkövetkezhet, mielőtt mindaz, amit ma magunk körül látunk reményre serkenthetne. Ne legyen azonban senki, aki áltatja magát e téren: ha ennek meg kell történnie, a modern világnak végleg befellegzett!" René Guénon: A modern világ válsága
"A zászló azért zöld, magyarázta Hógolyó, mert Anglia zöld mezőit jelképezi, a pata és a szarv pedig az eljövendőÁllatok Köztársaságát, amely akkor jön majd létre, ha az emberi fajt véglegesen megdöntötték. A zászlófelvonás után az állatok bevonultak a nagy pajtába, az úgynevezett Nagygyűlésre. Itt tervezték meg a következő hét munkáját, és határozati javaslatokat terjesztettek elő és vitattak meg. A határozatokat mindig a disznók terjesztették elő." George Orwell: Állatfarm
Na, ez jó téma. Egy egész könyvet ki lehetne hozni belőle, "Az iszlám kultúrális felsőbbrendűsége" címmel. Gyanítom, az európai civilizáció összeroppanna az érveid súlya alatt.
A következő könyv címe lehetne, például "A kifinomult ausztrál bennszülött civilizáció és az angolszász gyarmatosítók barbarizmusa", ahol bebizonyíthatnád, hogy az a fent említett benszülöttek sokkal magasabb civilizációs fokon álltak, mint az angolok, mivel nekik volt bumerángjuk, az angoloknak meg nem.
Mielőtt a gyaratosítás, beavatkozás, stb. részbe kezdenék, egy másik téma:
Szóval ahogy kivetted, te párhuzamos fejlődésként fogod fel az iszlám és az európai kultúra egymásmellettélését, aminél egy idő után az egyik kultura "elszaladt" a másik meg megrekedt.
Én egy picit másként látom a dolgokat. Szval én azt látom, hogy az iszlám, mint kultura a VII. századtól valami félelmetesen gyors fejlődést produkált. (hasonlót Európa XIX. sz-i fejlődéséhez). Ez a fejlődés, részben részben az előbb felvázolt tendenciának (és még sok mindennek) köszönhetően folyamatosan lassult, és lényegében a XII-XIII. század tájékán, már valamiféle stagnáláshoz közeli állapotba került (a stagnálás nyilván nem a társadalom minden szegmenségben egyszerre következett be, szóval itt nem az évszám a lényeges, hanem maga a tendencia)
Csakhogy a mindennapi élet területén az ez idő alatt felhalmozott előny többek között Európával szemben olyan nagy mértékű volt, hogy az adott kultúrában ezt nem érzékelték válságnak, így nem éreztek indíttatást a reformra (néhány dolog, ennek szemléltetésére: alfabetizmus abbaszida korban 90% körüli, de még az oszmánok alatt is 70-80%. közfürdők, kórházi ellátórendszer stb. stb., csomó olyan dolog, ami Európában a csak a XVIII-XIXI. században kezdett elterjedni.
Ergo arról van szó, hogy a közel-keleti társadalmak a XIII. századig felhalmozott kulturális tőke-előnye (huhú micsoda kifejezés :-)) az európai kulturával szemben egészen a XVII-XIX. századig megmaradt. (ugye attól függ, mely szegmenseket nézzük) noha maga a fejlődés már jó 4-500 évvel korábban megállt.
Amikor viszont átfordult ez az egyensúly, és a közel-keleti népek számára nyilvánvaló lett, hogy többé már nemhogy nincs meg az a kulturális fölény, amit a nyugattal szemben lveztek, de kifejezetten hátrányba kerültek (Napoleon egyiptomi hadjárata), azonnal számos reformelképzelés, mozgolódás indult meg.
Az európai és a közel-keleti (bizánci, vagy perzsa típusú) egyszemélyi uralmi formák között jelentős különbség van.
Európában az uralkodónak sohasem volt olyan hatalma, mint keleten.
Eleve korlátozta azt a világi hatalomtól független egyházi hatalom, másik oldalról pedig a szabad nemesi réteg. - Ezek az erők még az abszolút uralkodókat is
Keleten, így pl. az Abbaszida, vagy az oszmán birodalomban e korlátozó társadalmi erők nem léteztek, hiszen
-az iszlámban nincs teológiai értelemben nincs papság, és szociológiailag sincs egy központosított papi hierarchia. (ha párhuzamot akarok keresni, leginkább az észak--amerikai protestantizmusra hasonlít a közösségek szerveződésének módja - bár egy picit sántít a hasonlat)
-az iszlám társadalmakban nincs nemesség, jogilag minden muszlim egyenlő.
Ergo abban a pillanatban, amikor az uralkodó a keleti társadalmakban ténylegesen egyszemélyi hatalomra tett szert, hatalmában de facto lényegében senki nem korlátozta, kizárólag, ha a -szigorúan a saját klientúrájába tartozó ember - hiszen ő nevezett ki tisztségekre, javadalmakra embereket - eltették láb alól.
A másik fontos szempont a kalifátus és a királyság intézményének összehasonlításából adódik.
Az európai királyságok, bár szétszabdalták Európát, valamiféle személytől független szakrális tartalmat vettek fel. (Ld. a magyar koronához tartozó országok). Ez pedig garantálta azt, hogy az egyes államalakulatok uralkodó, vagy akár dinasztiaváltás, sőt egy esetleges hódítás során is megmaradjanak. Ez a kvázi szakralitás az közel-kelti társadalmakban a kaltifátusban nyilvánult meg. A gyakorlatban azonban a kalifátus intézményének hanyatlásával a tényleges hatalom az emire kezében öszpontosult, az innentől kezdve az emirségek váltak tényleges államalakulatokká. Mivel viszont az emir elvben a megbizatását személyesen a kalifától kapta (és tisztséget, nem pedig rökölhető birtokot), ez avval járt, hogy egy egy emir halálakor azonnal beindult az általa igazgatott területek megszerzéséért a harc, és tartós államalakulatok nem jöttek létre.
(Zárójelben: A kiinduló helyzetértékeléseddel mindamellett nem értek egyet. Az, hogy itt ugye európai muszlimok és nem muszlimok szólnak elsõsorban hozzá, az természetesen igaz.
Mindamellett nem egy összehasonlítást megértem már az ide író magyar muszlimok részérõl, amelyekben az európai-keresztény hagyományt a muszlimmal összevetették a muszlim javára döntve el a kérdéseket (bezzeg Tuniszban, Egyiptomban, Iránban...). Gondolom, ha ebben az összefüggésben nem volt gond az általad felvetett információhiány, akkor a túlsó oldalt is meg lehet vizsgálni.
Ráadásul az elõzõ hozzászólásodban magad is tettél számos "ez köztudott" kezdetû általános megállapítást. Másrészt amennyire sikerült (pl általatok) megismerni a muszlim vallást , az határozottan állítható, hogy legalábbis törekvésében jóval inkább a társadsalom formálására, irányítására törekszik,mint a mai kereszténység. Tehát a társadalmak esetleges csõdjében is nagyobb a vallási elem felelõssége, mint a mai keresztény társadalmakban, ahol inkább az vethetõ fel, hogy az egyházak nagyrészt kivonultak a társadalom és politika alakításából.
Ugyanakkor az általad felvetett nagyhatalmi beavatkozási politika - megítélésem szerint - még kevésbé a valfil témája, itt a világpolitika, a nagyhatalmi erõviszonyok játszanak - sokszor vallástól függetlenül.
Még egy ellenérvem van a hatalmi beavatkozási politika, mint mentség ellen: az európai és egyéb társadalmak is állandóan ki voltak téve a nagyhatalmi beavatkozásoknak, Magyarországon elég azt hiszem Trianonra utalni, de az összes európai népnek megvoltak a maga trianonjai. Példa: a napóleoni háborút lezáró békerendszer 100 évre lényegében kiiktatta Lengyelországot. Ezeket valamilyen szinten fel tudta dolgozni a társadalom, megítélésem szerint ebbõl önmagában nem vezethetõ le egy szociológiai csõd. Itt is igaz valamelyest a "kihívás-válasz" képlet, mindenkit érnek kihívások, ha egy társadalom rosszul reagál, akkor belerögzül egy szerencsétlen állapotba.)
2. Érdekes számomra az indításod, de nem világos az összefüggés. Magad is utaltál rá, hogy ez nem speciálisan muszlim jelenség, Európa is ismerte a diktátor, az abszolút uralkodó fogalmát. Sõt szvsz az általad ismertetett idõszakban (VIII század), de még késõbb is igen sok példát lehetne erre hozni Európában is. (Nézzük meg, hogy akár egy-egy erdélyi fejedelem milyen önkényuralmi módszerekkel végzett az ellenfeleivel hol anyagi, hol politikai okokból, akár a XVI-XVII században, tehát jó hét-nyolcszáz évvel késõbb.) Sõt volt idõ a középkorban, amikor a muszlim társadalom szociológiailag jobban látszott produkálni az európai keresztény társadalmaknál.
Tehát a jó ideig tartó párhuzamos fejlõdés, amiben egy idõszakban a muszlim társadalamak akár elõnyben is voltak, miért alakult oda, hogy mára - általad is nyilvánvalónak nevezett módon - a muszlim társadalmak sok szempontból általános válságba kerültek? Van-e ebben szerinted szerepe a muszlim vallásnak? Ha nincs, akkor mi az ok? Ha van, akkor mi ez a szerep?
Előrebocsátom, hogy szerintem ennek a topicnak elvileg nem ez a célja (merthogy nem nagyon illene a val/fil. topicba, de még mindig érdemesebb ilyen témákkal foglalkozni, mint hőzöngeni.
Másik dolog, hogy ha jól sejtem ez egy európai topic, ahova jobbára európaiak írnak. (Sőt, még az ide író muszlimok túlnyomó része is európai.) Tehát, ha egyetéresz a felvetésemmel, akkor itt elvileg inkább az nyugat mit tehet témával kéne foglalkoznunk.) - Annál is inkább, mert én speciel muszlim vagyok, de az un. muszlim országokban én is idegen vagyok, és hiányosak az ismereteim ezekről az országokról, és röhejesnek tartanám, az itt megszólalók nagy részének pedig valszeg. még ennyi fogalmuk sincs az ottani társadalomról, történelemről.
Egyszóval röhejesnek tartanám, ha mi itt megpróbálnánk megmondani a frankót olyan társadalmaknak (merthogy nem egy társadalomról beszélünk), amelyekről jó esetben is csak felszínes ismereteink vannak.
/Szvsz. éppen ez a nyugati mentalitás egyik nagy problémája. Hogy mindig mindenki megmondja a frankót. Még akkor is, ha halvány gőze sincs az egész kérdésről./
Mindazonáltal ok. Kezdjünk bele egy ilyen beszélgetésbe!
Hm.. elég nagy témának tűnik. De kezdjük az elejéről. Most nyilván csak egy-két témáról lehet szó.
Szerintem rendkívül fontos, és hosszú távon tragikusnak bizonyuló problémája a muszlim (és itt elsősorban az iszlám központi magjáról, tehát az Ommajád és Abbaszida kalifátus területén lévő társadalmakról beszélek) társadalmaknak, egészen a VIII sz-ra nyúlik vissza. Ez pedig a központi, egyszemélyi hatalom egyre nagyobb mértékű kiterjedése. A korai demokratikus és karizmatikus vezetési formákat bevezető medinai rendszer helyébe fokozatosan a bizánci és perzsa hagyományokat követő egyszemélyi vezetés lépett. Itt nem alapvetően az egyszemélyi vezetéssel volt a gond, hiszen nyugaton is elterjedt a királyság intézménye, hanem avval, hogy az uralkodó kezdeti időkben a kalifa, majd a kalifai hatalom meggyengülése után az egyes emirségek urai, lényegében korlátlan jogokat élvezhettek. -
Ez annál is érdekesebb volt, mivel az iszlámból alapvetően következő (részben vallási alapon szerveződő) közösségi autonómiák e rendszerrel együtt éltek. Mindazonáltal az egyszemélyi hatalom egyre inkább elnyomta ezeket a közösségeket, és amikor az autonómia és a egyszemélyi vezetés szembe került egymással, nem is volt kérdéses, hogy az egyszemély vezetés kerekedett felül.
A másik, fontos következmény, hogy az egyszemélyi hatalom még a központi államapparátust is maga alá gyűrte, így az uralkodóváltások igen gyakran az államalakulatok megszűnésével is jártak.
Ezek a problémák azért fontosak, mert, bár a VIII. századtól, a XI. századig kiteljesedő folyamatól beszélünk, mind a mai napig meghatározza a Közel-kelet politikai arculatát.
(Ebből a szempontból érthető, miért rázta fel az egész Közel-keletet az iráni forradalom.)
Nagyon sok szempontból szimpatikus az, amit leírsz:
Az nyilvánvaló közhely, hogy az iszlám társadalmak (de többek szerint, az iszlám, mint szociológiai értelemben vet vallás is) - válságban vannak. E problémák jelenleg, globalizált világunkban nem csak lokálisan, hanem globális szinten jelentkeznek, így nyilvánvalóan pl. az európai társadalmat is érinti a kérdés.
....
Én viszont úgy gondolom, hogy bár kétségkívül sokkal megeröltetöbb dolog, de jobb lenne, ha nyugatiak elsösorban avval foglalkoznának ......, a muszlimok pedig avval, hogy miért is begyöpösödött, miért tesznek valamit, mi lehet a hiba, vesztette el a kezdemémyezökészséget, mi az oka, és mit tudunk mi változtatni.
Mi a Te válaszod az általad felvetett kérdésre? Miért begyöpösödött, miért vesztette el kezdeményezõkészségét, mit kellene/lehetne változtatni az iszlám társadalmakban? (A másik oldallal is érdemes foglalkozni, de a muszlim topikon úgy gondolom, hogy ez az oldal a fõ kérdés, nem az, hogy mi vitte rá az USA-t, hogy - szvsz elég szerencsétlenül, de törvényszerû módon - bevatkozzék.)