ha jól emlékszem válaszoltam. A megjutalmazottak a túlvilágon nem a földön eltiltott dolgokat kapják jutalmul. De ha van konkrét kérdésed az ügyben, megpróbálok válaszolni.
Nem adtál választ a marinr által "piálás és a tömegszex" névvel illetett témakörre. Ezt szeretném ha kifejtenéd, vonatkozó idézeteknek is nagyon örülnék.
Szerinted az iszlám (már csak maga a szó is) egyenlő azzal, hogy amit írtál?
Nézd, legalább a saját felvett vallásodat tiszteld meg azzal, mint jó prozelita, hogy nem írsz róla sületlenségeket. Vagy mondd azt, hogy a magad módján értelmezed...
Értem, kedves nagytudású muszlim. Szóval a Koránban semmilyen tilalom és kötelező előírás sincs, az egész csak egy humánus kiáltvány az emberiséghez, ugye? Meséld ezt a sok hülyének, aki beveszi.
Ami a "kisházit" illeti, Allah bizonyára engedi a piálást és a tömegszexet, ami, ha jó muszlim leszel, Mohamed szerint rád vár a Paradicsomban? Szerintem inkább neked kéne kisházit fogalmaznod, "Hogyan hazudjunk úgy, hogy vallásunk közismerten primitív tanításai ne buktassanak le elsőre?"
OFF
Bizonyára élvezted, hogy végre egyszer igazad lehetett velem szemben, mégha felszínes vallási ismereteid okán csak egy nyelvtani hibával kapcsolatban is. Gondolom rád fért már egy kis sikerélmény.
Ez a tipikus, arrrogáns muszlim válasz. Aki bármiért kritizálni meri az iszlám európai terjedését, az fasiszta és náci. Sajna ezzel a mentalitással előbb-utóbb tényleg kenyértörésre viszitek a dolgot, és akkor tényleg csak fasiszta és náci eszközökkel lehet titeket helyretenni. A tolerancia Weimart sem mentette meg és Európa nem tanul a történelemből.
Remelem szeptemberben nem felejtsz el.En szept 22-tol leszek a neten.
Egy par napig itt lesz egy nagyon okos,olvasott es tolerans baratom Izraelbol (megsugom furcsa helyzet,hiszen felesege gorog keleti pap leanya aki attert a zsido hitre es benne is van,na milyen ?...svab ver...),jo volna ha o is lathatna hogy megindul egy dialogus..
Patiens quia aeternus-mondja Szent Agoston akit nem azert tisztelek mert szentte avattak hanem mert bolcs volt es konyortelenul targyilagos.
Forditom egyes tarsainknak:Isten turelmes,mert orekkevalo...
"Elso kerdes:resszt lehet-e venni egy ilyen harom vallast kepviselo kozzosseg valamilyen megnyilvanulasan,ha Te ezt nem tudodnad elintezni akkor vagy itt vagy e-mailben kozolhetned hogyan es hol kovessem ezt a keresemet ?"
Ok. insallah szólok majd, ha lesz ilyen rendezvény. (Mondjuk most aug. végéig nem nagyon tudok evvel foglalkozni, de szeptembertöl majd mindenképpen értesítelek, ha ilyen esemény van.
"Masodik kerdes:Miert nem nyitsz egy olyan topikot amelyben ezekezt a korekciokat megtehetned?"
Nézd, szerintem elég sokat írok én ezekebe a muszlimos topicokba is. (Korábban még volt idöm tudományos, történelmi, vagy akár politikai kérdésekbe is belefolyni, most már nincs nagyon. Ennél több idöm nincsen. (No ,mellesleg nem vagyok szaklember a témában, legfeljebb most kedzek kutakodni a iszlám világot és elsösorban a Közel-keletet és érintö társadalmi kérdésekben)
Mellesleg szerintem a magyar muszlim szervezetek, internetes oldalaikon, elég egyértelmüen deklarálják, pl. az antiszemitizmushoz, más vallásokhoz, terrorizmushoz, való viszonyukat. (Bár ez valóban nem egy elemzö dolog.)
Ja, tényleg. Most jut eszembe. Az origo fórumon meg már csináltam is egy ilyen topicot. Csak azért felejtettem el, mert rövid három hozzászólás után úgy elsüllyedt, mint a Titanic.
"Fallaci öninterjúja a bírálatok ellenére is kirobbanó siker Olaszországban: a pénteken félmillió példányban standokra került könyvet négy óra alatt elkapkodták; az utánnyomás megkezdődött."
bocs marinr, ez tényleg nem piszkálódás, csak egy adalék a témához.
Fallaci új könyvét a Corielle de Sera elöfizetöinek mellékletként küldték el. (Igy nem nehéz példányszámot produkálni.)
Ami a durvi a dologban, hogy a Berlusconi kormány tavaly váltatta le a CdlS szerkesztöségét, azóta pedig a kormány szócsöveként müködik. Azóta lett a lap föszerkesztöje Magdi Allam is, Fallaci személyes jóbarátja. (és hozzá hasonlóan, vagy még inkább dühödt muszlim ellenes fönáci)
Ha jól tudom a Fallaci könyv megjelenése körül azért is tört ki botrány, mert a kormány egy államilag támogatott lapban, a könyv megjelenését a kulturális tárca által külön is támogatva, lényegében állami pénzböl finanszírozták.
Ok, eddig az adalék, innentöl személyes vélemény.
Ami azért valljuk be, egy piacgazdaságban elég érdekes dolog, különösen, ha a mü nem más mint népcsoportok, illetve egy vallás elleni uszító mü. (Mielött valaki belekötne - azt, hogy hogy a könyv uszító lenne, Fallaci sem tagadja. Ö pusztán jogosnak érzi az uszítást.)
No mindegy. Azért talán még emlékszik itt a topicon valaki, hogy a 90-es évek elején Berlusconi kit is jeleölt meg a legnagyobb olaszként, és mi volt a véleménye 30-as évek beli Olaszországról. Persze a dolog jól bevált már. Aki korlátozni, vagy felszámolni akarja a demokráciát, annak mindenképpen kell egy olyan, kicsi, komoly ellenálásra nem képes csoportot találnia, akit meg lehet vádolni ugyanevvel.
"Csináld amit mondok, Abdullah, és majd a paradicsomba kerülsz, ahol minden szabad lesz, amitől az életben eltiltottalak."
Csakhát kedves marinr, az iszlám egyáltalán nem ezt mondja. Ahogy az előbbi felszólalásodból, úgy ebből is egyedül az következik, hogy halvány fogalmad sincs ennek a vallásnak az alapelveiről, az időnkénti handabandázás nem igazán pótolja az ismereteket. (Hozzáteszem, ez nem csak az iszlámmal kapcsolatos ismeretekre érvényes.)
Mit mond a Korán? Csinálj jóember, amit csak akarsz, de kapsz egy figyelmeztetést, hogy hogy mi jár az egyik cselekedetedért, és mi a másikért. Hiszel, vagy nem hiszel, a te felelősséged, teszel jót, vagy teszel rosszat, a te felelősséged. Igaz egyet hozzátesz a Korán. Minden jó és minden rossz cselekedeted feljegyzésre kerül.
Újabb kisházi (bár az előzőt sem adtad még be), szerinted mit ír a Korán, mik azok a dolgok, amik itt a földön tilosak, ámde a te általad vélt Paradicsomban (nagybetű, mert a kisbetűs a zöldség, és ez nemcsak "iszlámul" van így, hanem bizony sok nyelven) megengedettek lesznek?
Bocsáss meg, meggyőződésem volt, hogy válaszoltam neked.
Forrásokat kérdezel? Ha hívőket kérdezel a források Istennél vannak, bizton állíthatom, hogy egy zsidó éppúgy ezt fogja válaszolni, mint egy keresztény vagy egy muszlim.
Ha olyanokat kérdezel a források felől, akik nem hisznek egyik vallásban sem, akkor viszont a legkülönbözőbb feltételezéseket fogod hallani.
Az pedig, hogy ezekből a forrásokból melyik hyvő mit fogad el a magáénak, vagyis az ő számára Istentől valónak, az pedig bizony hit kérdése.
Veletlenul jartam erre, csak bele bele olvastam a topikba ......hu, ez nem semmi.....mennyire tudatlanok az emberek.....egynehany dolog ami itt elhangzott......meg ahogy egyesek megnyilvanulnak mas vallasarol.....
Van valami olyan iszlam forum amiben csak a vallasrol van szo (illetve muzulmanok beszelgetnek?) okoskodok nelkul?
Persze. Az iszlám szerint mindenki hazudik és minden szent könyv hamis vagy meghamisított, egyedül a Korán tökéletes kinyilatkoztatás. És hol áll ez? A Koránban."
"Nem azt mondtam, hogy az iszlám szerint mindenki hazudik"
A jutalmazó, büntető, antropomorfizált antropomorf istenképet.
Csináld meg amit mondok kislányom, és kapsz csokit.
Csináld amit mondok, Abdullah, és majd a paradicsomba kerülsz, ahol minden szabad lesz, amitől az életben eltiltottalak.
Nem azt mondtam, hogy az iszlám szerint mindenki hazudik, hanem hogy önmagát nevezi ki a végleges, egyedül hiteles kinyilatkoztatásnak. Dili-Dodó, elmondjam a viccet?
Egyelőre te állítottad, hogy "az iszlám szerint mindenki hazudik", amit alátámasztani véltél egy Korán-verssel. Miután a kettő között nem találtam összefüggést, ezért most talán rajtad a sor. Ne én bizonygassam már az állításaidat.
"Ja, még valami. Valamelyikőtök folyton azzal vegzál, miért nem vagyok muszlim"
Hát ez esetben kérdezd azt a valamelyikőnket :)
"nem hiszek az apafigurára meg túlvilági ígéretekre épülő vallásokban"
Szóval szerinted az iszlám nem állítja magáról, hogy minden más vallásnál különb, a muszlimok pedig, hogy a Korán az egyedüli hiteles kinyilatkoztatás?
Ja, még valami. Valamelyikőtök folyton azzal vegzál, miért nem vagyok muszlim. Megmondom: mert nem ment el az eszem, azért. Gyümölcséről ismerjük a fát, ugye, és az iszlám világban körülnézve, normális ember nem sok vonzót lát. Ami meg a spirituális oldalát illeti, kicsit nyíltabban megvizsgálva a vallásokat, az ember csak mosolyoghat ezen a primitív, más vallásokból és tévhitekből összeollózott "kinyilatkoztatáson". De ismerek egy könyvet, amiben egy muszlim részletesen leírja, hogy hogyan lett elege az egészből, rendkívül szívesen idézek belőle, ha akarod - ha kilépés indokai ugyanazok, mint másoknál a kimaradás.
Meg azt is mondhatnám, hogy nem hiszek az apafigurára meg túlvilági ígéretekre épülő vallásokban, mert kizárólag pszichológiai terméknek tartom őket (és a muszlimok tanulmányozása ebből a szempontból felér a Brian Életével, hihi). Egyébként keresztény sem vagyok, mert akkor szeretnem kéne az ellenségeimet, így az Európában parazitáskodó muszlimokat is :-)).