Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2009.10.27 0 0 37

 

Örömömre szolgálna, ha a bajai közterület felügyelet figyelmét végre nem kerülnék el az időnként itt jegyzettek sem!

 

Most például az a kérdés foglalkoztat, hogy ki lehet a lúdas abban, hogy a felügyelet részéről a horgásztavak őrzésére egy beosztására alkalmatlan személyt bíztak meg, mely csak szégyent hoz Baja városra?

Sötét, buta, primitív, közönséges, zaklató!

 

 

 

Mijo Creative Commons License 2009.01.21 0 0 36

 

Tisztelt Bajai Közterület Felügyelet!

 

Kérem, hogy az alábbi lakossági bejelentést szíveskedjetek hivatalból tolmácsolni a vasút helyi illetékesei felé!

 

Köszönöm! Muity Mijo

 

_________________________________

 

Évek óta nem láttam vonatközlekedést Baján a Nagy István utcai vasúti átjárónál, ezért meg is lepett a közelmúlti ónosesős napokban, hogy egy tehervagonokból álló szerelvény araszolt át a Bokodi út irányába.

Feltételezésem szerint a fémhulladék gyűjtő telep volt az úticélja, ahol megmaradtak az egykor napi forgalmat bonyolító iparvágányok.

Bár vehette az irányt akár a Délhús irányába is, lévén a sínpár kicsivel a jelzett helyszíntől duplán kettéágazik, és a Bács-Volán Délhús között keresztezi a várost elkerülő ipartelepi út Nagy István utca-Bokodi út közötti szakaszát.

 

Jómagam a jelzett időpontban személygépkocsival közeledtem a város központja felé tartva, amikor már pár jármű arra várt, hogy a szerelvény lassan cammogva elhagyja a vasúti átjárót.

Azt a vasúti átjárót, mely előtt a Hűtőház előtti útszakasz mentén a mellékelt közlekedési tábla látható.

 

Vasúti átjáró Baján a Nagy István utcában.

 

Közlekedést szabályozó tábla vasút-közút kereszteződésben Baján a Nagy István utcában.Anélkül, hogy a kreszt különösebben böngészném, a látottakból azt a következtetést szűröm le, hogy az átjáró előtt valakinek illene egy olyan tárcsát lengetnie, mint amilyen a jelzőtábla felkiáltójele alatt látható.

 

Csakhogy a baj ott van, hogy az ominózus esetben ezt senki sem tette meg, a szerelvény tárcsalengető vasutas nélkül haladt át a vasút-közút találkozópontján.

 

Ecseteljem-e, hogy egy párás/ködös, szemerkélő időjárás esetén, ónosesőtől csúszós útviszonyok mellett, miféle veszélyhelyzetet jelent ez a közlekedők számára?

No nem a vasúton közlekedőkére, hanem a közútiakra ...

 

Egyébként a kresz, "jelzőőrrel biztosított vasúti átjárónak" nevezi az ilyent.

 

 

Mijo Creative Commons License 2009.01.17 0 0 35

 

Igazán nem mondhatja senki sem, hogy nem voltam türelmes, de most eljutottam arra a pontra, hogy még konkrétabban rámutassak egy olyan sajátságos parkolási szokásra, amiről már szóltam, hasztalanul: ITT LÁTHATÓ!

 

Az sem érdekel, ha a jármű gazdája akár ismerős, vagy haver!Ha ne lenne tél, ha ne lettek volna ezek az ónosesők miatti csúszós napok, és ha ne lenne a "parkolási" jelenség állandósult, akkor talán eszembe sem jutott volna, mi irritált hónapokkal ezelőtt.

 

De így igenis úgy vélem, senki sem lehet annyira arrogáns, hogy másokat magabiztos pökhendiséggel veszélyhelyzetbe kényszerítsen.

 

És ez lehet ismerős, haver, barát vagy rokon, kapjon már a fejéhez, és húzódjon félre olyan helyre, ahol nem akadályoz másokat!

 

Mert egy olyan nagy forgalmú közút egyik közlekedősávja harmadát parkolásra használni, mint amilyen a Bokodi út, az bizony nagyfokú felelőtlenség, és más közlekedők szemtelen lekezelése.

 

Remélem a Közterület Felügyelet végre tudni fogja a dolgát!

De akár a rendőrök is!

Ha például az Iwiw fórumán jelzettek alkalmas arra, hogy intézkedésekre, reagálásra sarkalljon, akkor tisztelettel kérem, legyen ez a fórum is mozgatórugó egy közérdekű felhívás kapcsán!

Nem szokásom magánszemélyeket mószerolni, de ezt tartom annyira felháborítónak, hogy kivételt tegyek.

 

Mijo Creative Commons License 2006.08.17 0 0 34

 

Kedves András, javasolom, hogy terjesszétek elő a bajai vasútállomáshoz vezető útszakasz közlekedésjelző táblái módosítását az alábbiak szerint.

Ha már ilyen időket élünk.

 

Mijo

 

 

Ford munkaterület.

 

Testreszabott közlekedési tábla.

 

Előzmény: Mijo (18)
Mijo Creative Commons License 2005.12.04 0 0 33
Mijo Creative Commons License 2005.10.13 0 0 32

 

Még annyit, számomra a negatív csúcslátvány az volt, amikor a Kálváriánál a Rókus utcáról nem tudtak a Damjanich utcára kanyarodni, lévén ott volt az alábbi sor vége.

 

 

Előzmény: Mijo (31)
Mijo Creative Commons License 2005.10.13 0 0 31

 

Kedves András, én jól tudom azt, hogy ezek a kérdések már nem is igazán a te asztalod, de hogy mégis maradjon nyoma annak, amit "alulról jövő kezdeményezésnek" hív a művelt demokrácia nyelvezete, neked címzetten adom elő.

 

Ugyan én már régen leszoktam arról, hogy a Szent Antal utcára (51-es főút), a Damjanich utcáról hajtsak rá gépkocsival, de mint az alábbi felvételem is mutatja, akadnak még kevésbé óvatos közlekedők, kik ekként állítanak csapdát önmaguk számára. A sorban álló autóbuszról ne felejtsük el, hogy ő erre az útvonalra van kényszerülve!

 

A képről még csak annyit, hogy én a Városi Kertészet elé tudtam beparkolni azért, hogy ne akadályozzam a forgalmat míg felvételemet készítem, továbbá az sem elhanyagolandó körülmény, hogy a kép jobb oldalán látható piros autó mögött, vagy tíz másik jármű állt a sorban.

 

Időpont: mindennapjaink egyik szürke koradélutánja.

 

 

Baján az 51-es országos főút, és a Damjanich utca sarka, egyik mindennapos járműtorlódásnál.

 

Mijo

 

 

Előzmény: glavatity (25)
Mijo Creative Commons License 2005.09.27 0 0 30

 

Kedves Közterületfelügyelők, nem kén egy kicsit ösztönözni ezeket jámbor lelkű jóembereket, hogy két vasárnapi halleluja között noszanosza ugornyanak neki a portájukon magasló parlagfűkölteményeknek is?

 

Ha már az állam képtelen rendet tartani a saját portáján, legalább a megtűrtséggel támogatott szektákban legyen nagyobb tartás.

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.09.04 0 0 29

 

Bocs, váláhogy így kínálja: "mézzéddess várssóji görröggdinnyééééét".

 

 

Előzmény: Mijo (28)
Mijo Creative Commons License 2005.09.04 0 0 28

 

Sokak számára szinte egyedül vasárnap délután adatik meg némi pihentető lazításra, ebéd utáni szunyókálásra. Adatna, ha hagynák!

 

Kedves Glavatity András, szerinted egy ilyen időpontban vajon rendelkezik-e engedéllyel az a "mozgókereskedő", mely lepukkant furgonjával poroszkálva a város utcáin, hangszórón át üvöltve kínálja meglehetősen jellegzetes akcentussal a "mézédes varsói görögdinnyét"?

 

Én jól ismerem a város azon pontjait, ahol közterület használati engedéllyel árusítanak zöldséget-gyümölcsöt, idényárút, mint éppen a dinnye is, de még egyet sem hallottam ordibálva kínálni portékáját, mindegyiknek megvan a maga kialakult vevőköre.

 

Itt jut eszembe a még ennél is irritálóbb "zenei élmény", amikor szintén mozgóárusként valamelyik jégkrémet kínálja kihangosítón keresztül az árus olyan fülsértő dallambetéttel, mely kilométerekre is elhallatszik. Hogy ki volt az undorító szignál szerzője, a fene sem tudja, de úgy annak, mint az ilyen számára engedélyt kiadónak semmi mást nem kívánnék, mint hogy naponta csak egy kurta órácskát hallgassák saját otthonukban azt.

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.05.20 0 0 27

 

Kedves András, ez most valahogy elkerülte a figyelmedet.

A minap személyesen láttam, miként zajlik a privilegizált Fordoskodás négyes villogó használatával. Sajnos nem volt nálam a fényképezőm.

Vérlázító az a pimaszság, amit ezek megengednek maguknak. Az ilyesmi különösen most bosszantó, a forgalomelterelés miatt. Van is tumultus emiatt a kissorompó utcájában, embert és időt igénylő feladat abból kihajtani a Czirfusz utcára.

 

 

Előzmény: Mijo (18)
Mijo Creative Commons License 2005.05.20 0 0 26

 

Még nem néztem meg, de kíváncsi vagyok vajon meg vannak-e még.

Újraöntés .... Hááát, én úgy emlékszem, ezek nem igazán bronzból készült szobrok voltak, inkább mintha a klasszikus szocreál módi szerinti hegesztőipar műremekeiként szolgáltak volna az úgy ahogy letűnt kor dicsőítésére.

 

 

Előzmény: glavatity (24)
glavatity Creative Commons License 2005.04.12 0 0 25

Az idei évben elkezdődik -mint az a sajtóban is közzé lett téve- a Szarvas Gábor u. felújítása, a Rókus utcától kezdve. A pénzügyi lehetőségek határozzák meg, hogy meddig sikerül az első ütemet kivitelezni, a cél természetesen a Szt Antal utca.

Véleményem szerint a Szarvas G. u.-i kereszteződés több veszélyt rejt magában mint a Pokorny utcai, amit a baleseti statisztika is igazolhat. Az útépítés során biztonságosabbá válik a parkoló megközelítése, a tervek szerint a gesztenye fa is megmarad. A térség közlekedését nagyban befolyásolja szerintem a felújítás, hiszen, most a Szarvas G. u. ezen szakaszát csak a bátrak és az ott lakók használják.

A jelzésed többi részét vettem, de nem rendelkezem plussz információval.

Előzmény: Mijo (19)
glavatity Creative Commons License 2005.04.12 0 0 24
A rendelkezésemre álló információk szerint a köztéri szobrok a Kommunális KHT Bokodi úti telephelyére lettek beszállítva. Az általad említett szobor a LENIN szoborral együtt feltételezhetően ott is található, a méretük talán védettséget jelent számukra. Hasznosításokra már több lehetőség felvetődött (pl. más jellegű, köztéri szoborrá történő újraöntés).
Előzmény: Mijo (17)
Mijo Creative Commons License 2005.04.06 0 0 23

 

Isten éltesse nagy szeretettel ezeréves jóbarátomat névnapja alkalmából, Novák Vili barátomat!

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.04.05 0 0 22

 

Egyébként ez most ismét kapcsolódik ahhoz, ami miatt a képzelőerő nélküli csököttagyú brutálisan ledorongolt.

 

Nos, nézzük csak, miért is kifogásoltam a vasútállomás felé vezető útszakaszon folyó forgalom akadályoztatását?

 

 

Nézzük egyszerűsítve! Aki alvégről fölvégre igyekszik, annak bizony számolnia kell az 51-es számú főút "stációival", nekem a körforgalmi haladással nincs is gondom, de a közlekedési lámpák szeszélyes működési "szisztémáját" bizony idegőrlőnek tartom.

Ezért "levágom" az utam, amennyire csak tudom. Esetemben ez azt jelenti, hogy a főutat kikerülve a Czifusz utcán haladok, csakhogy ....., csakhogy a Csermák-tér és a Szegedi út találkozópontja, bizony csak a nagyon erős idegzetűeknek való!

Ott ha kifogja a pógár, komoly idegrendszeri károsodásokra számíthat.

Ugye, balra kanyarodni nem szabad!

Ha egyenesen nem tudsz átvágni, akkor kínodban képes vagy jobbra fordulni, csak hogy haladj, és a sorompó előtt balra kanyarodva vagy visszafordulsz, vagy folytatod utadat a vasútállomás irányába, majd a Bezerédj utcán ki a Dózsára.

 

Én ahogy a főutat, ezt a csomópontot is kikerülöm! Mégpedig akként, hogy a Czirfuszon haladva a Csermák-tér irányába, a zöldséges sarkán jobbra fordulok, majd a tűzoltók után, de még a kissorompó előtt balra a József Attila utcán egészen a Szegedi útig.

Csakhogy, mivel a Szegedi útra itt sem szabad balra kanyarodni (időnként megreszkírozom, ha benézve nem látok rendőrt), kénytelen vagyok jobbra fordulni, és a nagysorompó előtt, ha nem tudok visszafordulni, akkor kénytelen vagyok folytatni utamat a már említett módon a vasútállomás felé, majd tovább az ecseteltek szerint, kikötve a Dózsa György úton, de kikerülve a főút egy rahedli lámpás kereszteződését. Ennyi a nagy titok.

 

 

Előzmény: OBER26 (20)
Mijo Creative Commons License 2005.04.05 0 0 21

 

Ez a pocsék beláthatóság miatt, leginkább a Szent Lászlóról a Dózsára történő ráhajtásnál veszélyes, lévén a járművek orra óhatatlanul belóg. A benzinkútról kihajtani, bizony nem kis kunszt, most hirtelenjében nem is tudom, hogy balra szabad-e egyáltalán fordulni!?

Más gond szerintem nem igazán van itt, na nem mintha mindez nem volna elegendő. Ahol a gyalogosok is veszélyben vannak, az a balhésabb helyszín.

 

 

Előzmény: OBER26 (20)
OBER26 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 20
Baja legkatasztrofálisabb közlekedési csomopontja a Dózsa György-Szent László-Bezerédi kersztezödés,együtt a benzinkutrol valo balra kihajtással ,kerékpáruttal,meg a további két kis utcával.
Előzmény: Mijo (19)
Mijo Creative Commons License 2005.04.05 0 0 19

 

András, más témakörökben már adtam jelzéseket a következőkről, de azt hiszem, míg nem történik hatékony lépés a felmerülő gondok megoldására, nem lehet elég alkalommal szóvá tenni azokat.

 

 

Városunk egyik legkritikusabb közlekedési csomópontja, a Rókus-Pokorni utca találkozásánál található. A Rókus utca túlterheltsége közismert, és ezt még az sem enyhítette jelentősen, hogy végre kiépült a Szegedi utat és a Bokodi utat összekötő elterelő út.

Nem elég, hogy a Rókus utca olyan, amilyen, további hatalmas nyomásként nehezedik rá a Pokorni utca forgalma, mely ugye részint köszönhető a kórház látogatottságának, másrészt pedig annak, hogy ebben az utcában van a mentők székhelye is.

Szó sincs arról, hogy kizárólag munkaidő kezdéskor és annak befejezésekor keletkezne idegőrlő tumultus ebben a kereszteződésben, bizony ez jellemzi a nap egyéb időszakát is. Ez a gócpont naponta hordoz magában igen nagy balesetveszélyt, hiszen a kórház parkolójából is itt kelnek át gyalog az érintettek, bizony gyakran adódik eszeveszett kapkodás a zebrán. Ne felejtsük el számtalan beteg is itt közlekedik, lévén a kórház közvetlen közelében csak a nagyon bátrak mernek még arra a rövid időre is megállni, míg az utas kiszáll a járműből.

Itt meglátásom szerint a gyalogosforgalom miatt megoldást nem a város több helyén is szorgalmazott körforgalom jelenthetné (a parkoló rovására alkalmas lenne a terület), hanem a közlekedési lámpás rendszer kiépítése. Mielőbb, míg komoly baj nem történik!

 

 

Másik keményen kritikus pont, a Szent Antal-Damjanich utca sarka! Itt szerintem minden további nélkül megoldást jelenthetne körforgalom kiépítése.

Mi jelenti itt leginkább a problémát? Nos, nem elég, hogy a Damjanich utca átmenő forgalma hatalmas (pedig a teherautók ki vannak tiltva, csak "célfuvar" miatt közlekedhetnek), de ezen túlmenően autóbusz közlekedés is zajlik ebben a keskeny úttestű utcában. Külön akrobatika egy-egy busznak akár az 51-es fűútra kanyarodni (ez a Szent Antal utca), akár arról a Damjanichba fordulni, ez például kizárólag az úttest felezővonala átlépésével végezhető el, ugye nem kell ecsetelni, ez miféle veszélyeket hordoz magában.

Tetézi a napi gondokat az is, hogy ezen a sarkon működik egy húsbolt is, melynek a Damjanich utcai oldala előtt van a kiépített parkolója. Na hogy az ide beálló járművek fara milyen veszélynek van kitéve, arról bárki meggyőződhet, lévén rövidsége miatt számtalan esetben belóg az úttestbe, katasztrofális dugók képesek ilyenkor keletkezni, melyek vége a főútba lóg be, csak kellő lendülettel közeledő jármű szükségeltetik ahhoz, hogy egymásba csússzanak.

 

Szó sincs róla, hogy városunkban csak ez a két hely kirívóan kritikus, sajnos akad még szép számmal, de ezt a kettőt kimagaslóan veszélyesnek tartom, és erről, kedves András nap, mint nap, ti magatok is meggyőződtök.

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.04.05 0 0 18

 

Kedves András, előterjesztésetek elfogadását igazolja a jelen, mióta kihelyezték a megállni tilos táblákat, kulturált módon lehet közlekedni ezen a szűk, macskaköves burkolatú útszakaszon (esőben a legveszélyesebb). Illetve: általában .... Ugyanis akadnak "üde" kivételek!

 

Mondod alább: "mindig, mindent megtíltani nem lehet, de majd látjuk a tapasztalatokat."

 

Gondolom, a Ford Autószalon lehet egyike annak a kivételnek, melynek "mindig, mindent megtíltani nem lehet"!?

No de, őrájuk miért nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, a tiltó táblák?

Lévén a hozzájuk érkező trélerek változatlanul tilosban állnak meg és végzik el szállítmányuk nem pár perces lepakolását, ezzel nem kis bosszúságot okozva az arra közlekedőknek. Mindezt olyan magabiztos pökhendiséggel, mintha ők valóban törvények felett lennének. Embereitek is panaszkodtak már, milyen flegma módon szokott viselkedni e cég beképzelt gazdája egyes intézkedéseik során, ha az éppen zavarni meri közterületen a "nagyságos úr" valós, vagy vélt érdekeit :(.

 

Nem igazán világos előttem, mivégből illetné ezt bármiféle kiváltság is :((!???

Van saját telephelyük, végezzék munkájukat ott, és ne közterületet sajátítsanak ki önmaguk számára!

 

 

Előzmény: glavatity (11)
Mijo Creative Commons License 2005.04.02 0 0 17

 

Kedves Glavatity András, hirtelenjében tőled kérdezem meg, ti tudtok-e valamit az egykori Népköztársaság téren álló, szocreál ihletésű méretes fémszobor sorsáról?

 

Annyi olyasmi van Baján, mi egyszercsak eltűnik megszokott helyéről, aztán meg a fene sem tudja, mi lett a sorsa, hova került.

Régi szép idők: jut eszembe a Déri-kert egykori gyönyörű kovácsoltvas kerítése és vaskapui ...., vajon mely kiváltságosságok szemvidítását szolgálják ma!?

(Ne csak mindig a "megélhetési kábelezőkről" essék szó ......)

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.03.16 0 0 16

 

Kedves András, szándékosan nem reagáltam előbb, kíváncsi voltam, hogyan telik el az utóbbi pár hónap.

Nem csalódtam, semmivel sincs kevesebb 'robbantgatás' hétvégenként, mint volt előtte :(.... Amíg van rongy, azt bizony a bajaiak rázni fogják. Mintha a főbugrisok, család nélküliek lennének :((....

 

 

Előzmény: glavatity (14)
Mijo Creative Commons License 2005.03.16 0 0 15

 

Kedves Farkas Atti, mostanában a szemedre hányták egykori grémiumi tagsági döntéseidet.

Nos, az alábbi büdösbunkó paraszt az itt látható viselkedésmódja miatt lett teljes grémiumi egyetértéssel kivágva, mint a mondás szerinti macska, és annak sorstársa, a takony! Most éppen ott van, ahova való ....

 

 

Előzmény: Thernitibi (9)
glavatity Creative Commons License 2004.12.06 0 0 14

A  polgári célú pirotechnikai tevákenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X.1.) kormány rendelet tartalmazza a tüzijátékokra vonatkozó szabályozást.

 

Minden nemű eljárási celekményt (az engedélyezéstől az ellenőrzésig) a rendőrség hatáskörébe utalja. A rendelet utal a tűzvédelmi szabályok betartására, valamint előírja , hogy 22 és 08 óra közötti  szabadtéri ( nem köz-, illetve magánterületi) felhasználása esetén a jegyző véleményét is ki kell kérni az engedélyezés során.

A rendelet pirotechnikai anyagokat méretük alapján több csoportba osztja, és a jétékos felhasználást kivéve elég szigorú feltételeket ( pl pirotechnikusi képesítés) ír elő. E rendelet szerint kis tüzijáték dec. 31.-én 18 órától jan. 1.-én 6 óráig engedély nélkü is tarható.

A szigorú szabályozás alapján nem tartom valószínűnek, hogy minden tüzijáték engedélyezett lenne, valamint azt gondolon, hogy az új zajrendeletünk alapján sem minden esetben adna a jegyző hozzájárulást.

 

GA

Előzmény: Mijo (13)
Mijo Creative Commons License 2004.10.23 0 0 13

 

Kedves Glavatity András, következő felvetésem nem tudom valójában mennyiben közterületi jellegű, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy kihatásában közterületen és magánterületen egyaránt tartózkodók számára is rendkívül zavaró lehet, szabályszegési jellegéről nem is szólván.

 

Egy másik témakörben tettem szóvá, hogy Baján szinte minden hétvégén tűzijátékkal szórakoztatják egyesek önmagukat és vendégeiket. Mindezt szinte kivétel nélkül tiltott időszakban teszik, bár bevallom, saját megítélésem szerint ez a fajta "szórakozás" a maga sajátosságaival, esetleges következményeivel csendrendelettől függetlenül is felháborító jelenség!

 

Nem tudom tisztetek-e, ilyen történéseket észrevenni és azokkal kapcsolatban, művelőikkel szemben hivatalból eljárni, lévén ugye a ti munkaidőtök hivatali időszakokhoz kötött!? Talán inkább polgárőri mivoltotokban vagytok e tekintetben kompetensebbek?

Mindenesetre tudomásom szerint rendőreink nem igazán tekintik olyan cselekménynek az ilyeneket, melyekkel vesződniük kellene.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy illegális jellegük miatt nehezen rajtakaphatók, és hát eljárás esetén a bizonyítás is hadilábakon állna, én mégis kötöm az ebet a karóhoz, mivel meglátásom szerint kulturáltabb környezetekben is csak-csak el tudják érni valamiként, hogy ne jusson eszükbe az embereknek mások nyugalmát ilyen módon zavarni. Se így, se másként ..... (Zárójelben itt jut eszembe az az idős pedagógus hölgy, ki Baja város egyik kirívóan problémás környéket teremtő belterületi "örömtanyája" miatt, hosszú éveken át rettegésben töltött éjszakái után, szociális otthonba történő költözésre szánta el magát :(((.)

 

Az ilyen amatőr tűzijátékokkal kapcsolatban a tűzoltóság szerepkötét is firtatom, lévén egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ital hatása alatt álló nem szakavatott kezek képesek-e úgy irányítani a durrogó rakétákat, hogy azok ne képezzenek közveszélyt a lakosság számára.

 

Még mielőtt valaki is hiányolná a magánszemélyi feljelentéseket, máris hangot adok ama véleményemnek, hogy a mai pénzzel minden megvehető "leszámolós" időkben inkorrektnek tartanám az arra illetékesektől, ha egy ilyen lépés esetleges következményeivel járó felelősséget áthárítanák a civil szférára, a lakosságra!

Járjanak el hivatalból mindazok, akiknek ez a dolguk, akik ezért kapják a fizetésüket!

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2004.09.18 0 0 12

 

Kedves András, az általad jelzett osztály időnkénti intézkedései (illetve azok szándékos elmulasztása) meglehetős értetlenkedéssel töltik el a gondolkodni próbálkozókat.

Ha már "megreformálták" a Várost, halomnyi utca egyirányúsításával, akkor az általunk tárgyalt szakaszont legkevesebb ennyi változtatás szükségszerű. Ezt nem véletlenül látták be és akceptálták.

Köszönet az intézkedésekért, meggyőződésem, hogy forgalmas területeink egyik káotikus pontját hivatott ez megoldani.

 

Üdv: Mijo

 

 

Előzmény: glavatity (11)
glavatity Creative Commons License 2004.09.13 0 0 11

Kedves Mijo!

 

Vettem az Állomás tér forgalmi helyzetére vonatkozó jelzésedet. Kicsit körbejártam a kérdést, nem volt egyértelmű a kezelő személyének megállapítása de végül is önkormányzati kezelésű közútról van szó. Ennek megfelelően a forgalmi rendet az Önkormányzat szabályozza. A városüzemeltetéssel megkonzoltáltuk a kérdést és elfogadva az érveket, a megállási tilalom elrendelésére kerül sor kedd reggel 8 órától. Azt azért sietve hozzá teszem, hogy mindig, mindent megtíltani nem lehet, de majd látjuk a tapasztalatokat.

Köszönöm a jelzést.

 

GA

Előzmény: Mijo (0)
Mijo Creative Commons License 2004.09.11 0 0 10

 

Hiába figyelmes a többség, ha mindig akadnak rendbontók, kik még ha adott a lehetőség, akkor sem azzal élnek, hanem öntörvényes módon környezetüket csúfítják, másoknak bosszúságot okozva.

 

A véndunai üdülőövezetben, lám található szemétgyűjtő konténerek, mégis akadnak akik nem bele, hanem mellé tornyosítják szemetüket, hulladékukat. Az alábbi illusztráción látható faágakat is szépen össze lehetett volna vagdosni, csak hát ugye az munkával járna, egyszerűbb és kényelmesebb közterületen felhalmozni, mint arra rendeltetett módon tárolni, vagy elszállítani, hadd csúfítsa az egyébként idillien szép és rendezett "szigetet" :(.

 

Állítások szerint a közterület felügyelők rendszeresen megfordulnak ezen a területen is. Eszerint mostanában halmozódhatott fel az a randaság, ami most látható a térség vendéglátóipai objektuma tőszomszédságában. Reméljük nem sokáig marad ez így.

 

Mijo

 

 

Véndunai "idill" ...

 

 

Véndunai "idill" ...

 

 

Thernitibi Creative Commons License 2004.09.07 0 0 9

Kedves Szabi

 

Én úgy vagyok a vasútállomásra vezető úttal hogy ha lehet, kikerülöm, mert ki lehet, oda vissza.

Na most ha van valaki, aki "csakazértis" úgymond állampolgári jogon akar arra menni amerre a legnagyobb a forgalom, az szabikám vessen magára.

 

(Ha jól emlékszem, a lenti kocsmában azt szokták mondani a "csakazértis" fafejűekre, hogy basszák meg az annyukat.)

Előzmény: OBER26 (6)
Mijo Creative Commons License 2004.09.07 0 0 8

 

Szabolcs, előadásomban semmi köze sincs a lényeghez, hogy ki és miért akarja az általam jelzett útszakaszt akár oda, akár visszafelé igénybevenni, a HANGSÚLY azon van, hogy aki alanyi jogon, mint közterületet igénybe kívánja venni, annak milyen balesetveszélyes körülményekkel kell megbirkóznia!

 

Ezt a gondot szerintem azok nagyon jól ismerik, akik elé itt most tárom, csak bizonyos okok miatt, tolódik, csak tolódik a szükséges közlekedési táblák kihelyezése. Ékes példa a szükséges(!?) változásokra ez a környék is, hiszen ahogy a város számtalan pontján, úgy itt is jó pár utcát egyirányúsítottak, a rendkívül pocsék parkolási lehetőségek miatt. Az általam kifogásolt helyszín is ilyen, hiszen a Köztársaság téri parkoló jelentős hányadát igénybe veszik a rendőrség dolgozói és az intézmény napi látogatói.

 

A teáltalad jelzett szakasszal kapcsolatban, esküszöm, az én fejemben már az is megfordult, hogy fordított a helyzet: az illetékes eljárók félnek az ominózus területen "parkoló járművek" gazdáitól :((!!! Egy ilyen kényszerintézkedésre nem mindegy, hogy kitől milyen reakciók várhatók ...

Egyébként télen még szarabb a helyzet, amikor ebben a szűk utcában tükörjégen szlalomozni kell ezek miatt ....:(((.

 

Mijo

 

 

Előzmény: OBER26 (7)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!