pontosan az aranyozás ellen szóltam... az egésznek a legmélységesebb lényege pontosan ennek a 'ki vagyok én' -keresésnek a befejezére kellene hogy irányuljon. Nem önmagunkról szól a keresés, hanem az Eredetrôl, A Forrásról, a visszatalálásról, az ujbóli szolgálatba állásról.
A magunkról való elfelejtkezés, az egységbe való belemerülés... Mint a sejt a szervezetben, ami nem agyal azon, hogy 'ki vagyok én', hanem csak teszi a dolgát.
Mi emberek erre kitaláltuk a 'magunkról való elfelejtkezés' -kifejezést. Ez az elfelejtkezés azonban belülrôl fakad (nem az Ego elhatározása alapján), és automatikusan maga után vonja azt a cselekvésfajtát, ami által az alkotórész ujra valódivá (egészségessé) válik, és megnyilvánulásával épitôkôként az Egész szolgálatában áll.
A 'ki vagyok én' kérdés egyébként eredetileg ezzel az értelemmel szól, hogy: 'ki vagyok én, hogyan merészelhetném egyáltalán Istenhez mérni magamat'... hát valahogy így...
A 'Ki vagyok én' kérdés itt absolute nem azt tartalmazza, hogy az embernek keresnie kellene, hogy ki az ôbenne, aki cselekszik. Ez a mai ember 'találmánya', aki olyan mérhetetlenül büszke önmagára, hogy ugy erzi, meg kell értenie, ki van ôbenne... Olyan ez, mintha a tengerben a vízcsepp próbálkozna megérteni 'tenger-önmagát'.
Ezzel a kérdéssel ('ki vagyok én'), divat lett foglalkozni, de a véleményem szerint teljesen hiábavaló próbálkozás, ezért fölösleges is.
Ha megszületett az emberben a felismerés 'tenger-önmagáról', akkor ez életre hívja automatikusan a 'tenger' felé való belsô irányultságot és az ezzel járó felelôsséget is.
És végül, absolute nem szavak (kimondott/vagy leirt) 'ügye' ez az egész... És bár én is szavakhoz folyamodtam most, de mélyen meg tudom, hogy aki nem jutott el addig a 'bizonyos felismerésig', annak ezek a szavak (meg más egyéb szavak...) sem jelentenek semmit...
Szerintem lehetséges rámutatni önmagunkra. Az itt-es-most pillanata az egész teremtést magában hordozza. A legkisebbtôl/láthatótól a legnagyobbig, s láthatatlanig... És minden megvalósulo es meg nem valosulót. Az 'önmagunk' jelenlegi állapotát is, a folytonos változásaival egyutt.
Ami az embert illeti, létezésének igazsága a mindenkori állapot szellemi, tudatos felismerésében van. És annak lehetséges 'továbbgörditése'. Az Igazra való tudatos szellemi irányultsággal. Ha ez a felismerés (emlékezés) 'él', és a belsô minôségnek megfelelôen irányulni képes, akkor az egyben az Igazság megnyilvánulása is.
(- Az Élô Test magába foglalja az ilyen-olyan szinten lévô dialektikus 'életállapotokat' is. -)
'Csak magunkra tudunk ramutatni. Kire masra? Az viszont nem az "igazsag". "Igazsagra, Önmagunkra"... a kettö nem ua.'
Az Igaz, az mindig maga a Tokeletesség. Ez akkor is igaz, ha az elôjel negativ esetenként. A Tökéletesség, az IGAZ felé halad a Létezésnek az a része, ami ezt megteheti. S ami 'ezt' teszi, az az IGAZ része. Az Igazság azokon nyilvánul meg, akik 'az' felé haladnak. Minden körülmények között. Ezért lehetséges, hogy mi lehetünk az Igazság részei.
A Létezés csak egy szó. A Tisztaság szintén, mint az Igazság is. Mindezeket a szavakat a 'benne', általa résztvevôk életállapota tölti meg. Az Igazságra való irányultság tudatállapotával. Ez a tudatállapot pedig az igazság élet-állapota.
Mutogatni szerintem senkire, semmire nem kell. Csak 'csinálni' ezt a szellemi tudatállapotot, hogy minél többünkön bebizonyosodhasson az Igazság.
De ha jobban eltűnődöm rajta, akkor: semmi mást nem látok, mint ami Én magam vagyok. S ha belülről úgy érzem, mintha hozzám szólna valami, mintha
lényem legmélyéről fakadna az, amit olvasok, idézek... vajon mondhatom-e, hogy "én írtam...?" Megtalálhatnám-e, ha nem lenne meg már eleve (rejtetten) bennem...?
....."1167-ben éppen ott, Albi közelében bízta meg Nicetas bolgár pátriárka a Katár Szerzetet spirituális feladatával, azzal, hogy Európával megismertesse a keresztény beavatási misztériumokat. Az emberiséget a történelmi, dogmatikusan lerögzített Krisztus-elképzeléstől el kell vezetni a Krisztus-erő kozmikus távlatainak megszabadító valóságába, amely mint egy világossággal teli Grál, elűz minden sötétséget az emberi lélekből. A belátástól hajtva, az igazság megsejtése által gyógyíthatatlanul megsebezve, az embereknek az új lélek születésének útjára kell lépniük, amely többé már nem hallgat a saját én-központú akarat dalaira, hanem a Krisztus-sugárzásban lélegzik, részesül a Grál szeretet-csodájában és mindazok csodás megvendégelésében, akik az igazi örök életre éheznek. (...)
Beléphetünk a feltáruló új dimenzióba
Magától értetődő, hogy például Betlehem és Lombrives barlangjai, valamint a „katedrális” Ussat-les-Bainsben olyan helyek, amelyekben a belső tisztaság és szolgálatkészség különleges légkörét még ma is tisztán érezhetjük. A Lombrives barlang katedrálisa egy kb. 80 méter magas természetes dóm. Itt tartották szolgálataikat a katárok. 1328-ban, tehát Montségur eleste után 84 évvel befalazták, és a külvilágtól teljesen elzárták ezt a barlangot. 510 katárt zártak be ide, akik így, mivel környezetük már nem tudta ellátni őket, éhen haltak. Földi maradványaikat később megtalálták. Ha a Grál üzenetét színes képekben adták is át az emberiségnek, a Grál ettől még nem mese. Élő, vibráló valóság, még modern korunkban is. Mi nem rajongással közeledünk ehhez a valósághoz. A Grál olyan távlattal bír, amelyet fel lehet és fel is kell tárni az endúra megfontolt gyakorlata segítségével. Ez a földi érdekek és törekvések feladását jelenti, miután kapcsolatba kerülünk Isten szellemével, az Egyetemes Gnózissal. A hermészi törvény, a „mint fenn, úgy lenn” alapján a Grálnak van egy makrokozmikus, egy kozmikus és egy mikrokozmikus nézete is. A makrokozmikus nézet a mindenségi megnyilvánulás, a kozmikus nézet a Földre, az emberiség lakhelyére vonatkozik, a mikrokozmikus pedig az emberben lévő Grál-kehely. Ezt a kelyhet ismét meg kell találni, meg kell tisztítani, és elő kell készíteni, hogy befogadhassa a szellem gyógyító erejét.
A Grál csodája mindenkié. Az élő Grál képe ezért érinti meg a tudat legmélyebb rétegeit, és kelti életre a szunnyadó, betokosodott lelket. A valóságra emlékezve, amelyet ő egykor ismert, és amely újra meg újra az emberiséghez fordul, istenkeresővé válik. Az időtlenül felhangzó kérdésre: Akarjátok-e a Grált fogadni? pedig így hangzik a szintén időtlen válasz: Csak egyetlen törvény van: a mély, szent vágyakozás!"
Forrás: A katárok a szent Grál útján. Pentagram folyóirat 2002/5.
A magas sziklára épült katár erődítmény hajót formáz. Olyan helyen emelték, ahol a régi időkben naptemplom állt, amely az embereket Zarathusztra misztériumaival kapcsolta össze. A többszintű kápolnában egy napszentély építési törvényei valósultak meg újra. Június 24-én, Szent János napján, déli 12 órakor a napnak egy sugara behatolt egy keskeny ablaknyíláson, és a szentély szemközti falán megvilágította Krisztus, a Naplogosz Grál-áldozatának jelképét. Amikor az inkvizíció serege 1244-ben megadásra szólította fel a vár lakóit, a katárok időbeli haladékot jártak ki, hogy spirituális feladatukat még be tudják fejezni. A kivégzés előtti este a szerzet minden tagja, akik hitvallásukat a tűzhalállal akarták megpecsételni, nagymesterük, Bertrand Marti kezéből megkapták a konszolamentumot, hogy átnyújtott lelkük örökre egyesüljön a szellemmel.
A katárok titkos kincsét, a szent Grált ezentúl az Ariège völgyében, a barlangokban őrizték. 1244. március 16-án 205 férfi és nő önként ment a máglyahalálba. A legenda szerint, azon a napon, amikor ők kéz a kézben, énekelve mentek a lángokba, egy bárd, aki tanúja volt az eseménynek, a következőt jövendölte: Hétszáz év múlva újból kivirágzik a babér a mártírok hamvain.
1944-ben a katárok pátriárkája, Antonin Gadal, hét társával együtt felment Montségur várába, hogy beteljesedjék a trubadúr jóslata. A szent világosság, a szent Grál erejének keresőit üldözhetik, kínozhatják és megölhetik, de a világosság maga sohasem pusztítható el, és ahol egyszer felragyogott, oda újból visszatér. Ebben a tekintetben Albi olyan hely, amelynek túlméretezett katedrálisa még ma is uralja a városképet, az inkvizíció külső győzelmét hirdetve az eretnekek felett. E helyütt nem kívánunk az egyháztörténelem könyvének legfeketébb lapjaiból idézni – tekintettel a Grál mindent megbocsátó szeretettörvényére és az ezzel kapcsolatos viszálymentességre, amelyre a katárok mintaszerű állhatatossággal mutattak példát. De Albiban később váratlan, csodálatos folyamatok zajlottak le, amelyek az emberiség szellemi fejlődését szolgáló spirituális fordulathoz és egy teljesen új impulzushoz vezettek......"
A Grál-rejtély szorosan összefügg a halálélménnyel. A Grál felirata, amellyel a jelöltet a szerzetbe hívják, egy epitáfium, sírfelirat. Ez az endúra nem a fizikai halált jelenti. A régi ént, a földi természethez kötött tudatot kell átadni a megújító Krisztus-erőnek, hogy a lélek újjászülethessen. A harmadik napon azután mestere előhívta a „sírból” a jelöltet, aki átvehette „consolamentumát”, a vigasztalás szakramentumát, és így megtisztult lelke összekapcsolódhatott Isten szellemével. Ez a nagy esemény a Betlehem-barlangban zajlott le. A jelölt a misztikus kapun át lépett be ebbe a barlangba. Itt egy druida eredetű oltárkő volt elhelyezve. A gránitot fehér vászonterítő borította, az áldozati asztalon – a János evangéliumnál kinyitva – a Biblia feküdt. A sziklafal egy mélyedésében, függönnyel eltakarva állt a Grál-edény. Szintúgy druida-korabeli a pentagram, a sziklafalba vésett ötszög, amelyben a betlehemi csillag körvonalai ismerhetők fel. Ebben az ötszögletű mélyedésben állt a jelölt, amikor megkapta a beavatás pecsétjét, a konszolamentumot. Teste, felemelt fejével, széttárt karjaival és lábaival maga is ötágú csillagot képezett. A betlehemi Krisztus-születés a jelölt számára testileg is megélt valósággá vált. És tudta – ezt erősíti meg Antonin Gadal, a katárok pátriárkája és tanúja korunkban – hogy azt az embert, aki Betlehemből jött, semmi sem képes megfélemlíteni, semmi sem térítheti le a jó útról. Senki sem tudna úrrá lenni azon a titokzatos erőn, amelyet ő megtestesít. Miután „parfait”, vagyis tökéletes lett, a beavatott a misztikus kapun át elhagyta a szentélyt. Először mutatott be papi szertartást a gránit oltár előtt, és intézte áldó szavait társaihoz. Majd pedig az ifjú „tökéletes” végighaladt a katárok híres útján, amelyen ma mi is végigmehetünk, a szent hegytől egészen Montségur váráig, a perfektek központjáig, ahonnan azután kiment a világba, hogy a világosságot kereső embereknek elvigye ezt a világosságot....."
....."A jelképes falon és misztikus kapun át vivő út
Azt a komolyságot és odaadást, amellyel a katárok a belső átalakulási folyamatnak szentelték magukat, leginkább akkor tudjuk átérezni, ha elkísérünk útján egy korabeli ifjú tanítványt. Az a jelölt, aki eltökélten a szent Grál útjára lépett, lemondott a polgári életről, a házasságról, a földi javakról, valamint a hús- és borfogyasztásról. Átélte az „endúrát”, énjének önkéntes halálát, hogy személyisége, megszabadulva minden evilági kötöttségtől, az isteni világosság- és szereteterők méltó edénye lehessen. Az Ariège-völgy barlangjaiban sok jelölt töltötte el az évekig tartó előkészületi időt. A katárok már 1000. óta lakták és szentelték természetes templomi helyeiknek ezeket a barlangokat, a belső, szent Grálhoz vivő útjukon. Részben megerősítették és falakkal zárták le őket, és így alakultak ki a nehezen megközelíthető ún. spoulgák.
Tarascontól délre, Ussat/Ornolac falucska felett a Montagne sacrée-ben, a szent hegyben találhatók a katárok templomai. A völgyet a 13. században még egy természetes víztároló gyanánt működő tó foglalta el, amelynek hullámai szinte a templomként szolgáló barlangokig csaptak fel. A szent Grál útján haladó jelölt ezeknek a szentelt helyeknek a magányába vonult vissza. Miután átlépte a „jelképes falat”, vagyis búcsút mondott a világnak, idősebb testvérei segítségével fokról fokra áthatolt a teljesülésig. Ennek az útnak a szakaszait hallgatás, böjtölés, munka, az asztrozófia és a gyógyítás tudományának elsajátítása, valamint a mindenekelőtt a János evangéliumon alapuló keresztény beavatási rejtélyek gyógyító üzenetének fokozatos feltárulása kísérte. A katárok tudták, hogy csak a megváltó ismeret és a szolgáló élet vezet a Grálhoz. Röviddel a beavatás előtt, miután 40 napig böjtölt, a jelölt a „misztikus halált” halta. A Kepler nevű barlangban három napra jelképesen sírba helyezték, hogy véghez vigye endúráját, a meghalást a természet keresztjén. Lelke így, Jézus valódi követésével átélhette a „consummatum est”-et, vagyis hogy „elvégeztetett”....."
Az Ariège völgye a maga 50 barlangjával és barlangrendszerével, amelynek széles termei, magas csarnokai sok kilométer hosszú szűk folyosói mélyen szétágaznak a hegyekben, mindenkor az ott élő emberek menedék- és lakhelye volt. Emellett melegvizű forrásai gyógyulást hoztak, különleges atmoszférája pedig természetes szentélyként szolgált. Az ott talált sziklarajzok maradványai alapján 12.000 évre visszamenőleg nyomon lehet követni a vidék benépesedését és vallási életét is. Sabarthez dombjai és barlangjai a katárok megjelenése előtt már a kelták és druidák kultikus helyeiként is szolgáltak, valamint megtaláljuk itt a manicheus, paulikiánus és priszcilliánus befolyásokat is, amelyek mind gnosztikus szellemi áramlatok megnyilvánulásai. A katár név a görög catharos-ból származik, ami tisztát jelent. A katárok egyszerűen keresztényeknek mondták magukat. A nép les cathares (a tiszták), vagy les bonhommes (a jó emberek) néven emlegette őket. Az albigensek nevet az egyház adta nekik. Ezzel a névvel illették ugyanis az aquitániai ún. eretnek mozgalmakat. Katár nem keresztség vagy belépési nyilatkozat révén lett valaki. Ehhez Jézus példáját követő, hosszantartó előkészítő keresztény cselekedeti életre volt szükség. A katárok tudatában voltak annak, hogy a léleknek az anyagtól való megváltását nem valamiféle formaság rituális utánzása hozza meg. Tudták, hogy a szent Grál keresztény beavatási misztériuma a Betlehemből a Golgotára vezető út tényleges követésével valósítható meg...."
Ezt a cikket betettem a "Szent Grál titka" topikba is:
A grál és a katárok (cathares=tiszták) kapcsolatáról, a katár beavatásról, csodás beavatóbarlangjaikról szól az alábbi cikk. (Részletekben)
A katárok a Szent Grál útján
"A katárok mozgalma a Grál-elbeszélések virágkorában keletkezett. A korabeli minnesängerek, a trubadúrok misztikus képekben énekelték meg az isteni szeretetet, és e Grál-költeményeket a fejedelmi udvarokban adták elő. A katárok azonban nem álltak meg a szemlélődésnél. A szent Grálhoz, az isteni szeretethez vezető utat a tisztaság naponta gyakorolt életvitelével valóban be is akarták járni.
Krisztus után 950 táján, Bulgáriából kiindulva a bogumilok hirdették az őskeresztény-gnosztikus tant, ahogyan azt életük példájával a manicheusok mutatták be és hagyták rájuk. 1000-től pedig a katárok folytatták a megváltás ezoterikus keresztény tanának terjesztését, és ez a vallási mozgalom már rövid időn belül teljes virágzásnak indult. A 12. század végén Európában még alig hallott valaki a Grálról, a 13. század vége felé pedig már mindenki erről beszélt. A Grál-edény, a Szellem erőivel megtöltött kráter, ahogyan Hermész Triszmegisztosz nevezi, nyilván azért jelent meg Európa felett, hogy az érett lelkeknek elhozza a megváltó szeretet-üzenetet.
A katár mozgalom fellegvára Aquitániában, az akkori Dél-Franciaország területén volt, ahol rendkívül magas kultúra fejlődött ki. Különösen Languedocban – ebben a nagy aqutániai tartományban – virágzott a lovagi líra, a grófságokban és számos várban, és itt terjesztették a katárok tiszta keresztény üzenetét. A katár szerzet szent Gráljának keresése Sabarthez vidékére vezet bennünket. Ennek a tájnak a titkát címerének következő szavaiban találjuk meg: Sabarthez, custos summorum. Ez azt jelenti: „Sabarthez, a legmagasságosabbnak az őrzője”. Ezt a legmagasságosabbat jelképesen egy világosságot kisugárzó Nap-testben ábrázolt szárnyas szent Grál fejezi ki. Sabarthez, fővárosával Tarasconnal, egy kis helytartóság volt Languedocban, amely a bájos Ariège-völgy egy részét és a Sem felföldet foglalta magába, és amelyet a foix-i grófság vett körül. Az Ariège-völgyből 100 méternyire kiemelkedő sziklán magasodik még ma is a fenséges vár, amelyet egykor a foix-i grófok laktak, akik támogatták és védelmezték a szent Grál iskoláját és a katár szerzetet. A középkorban híres lovagi udvar volt ez a vár, amelyben a trubadúrok, így Chrétien de Troyes, Bertrand de Born és Wolfram von Eschenbach is szívesen látott vendégek voltak...."
