Kösz. Ugyanakkor ez nem feltétlenül rózsakeresztes gondolat - már ha létezik olyan egyáltalán -, ezek a motívumok majdhogynem minden vallásból és misztériumiskolából visszaköszönnek.
A FÖLDI ÉS ÉGI MISZTÉRIUM IGAZ ISMERTETÉSE, 7.bekezdés, részlet
"Az összetörés pedig turba, azaz a megragadott élet halála".
Idézet a mű jegyzetéből:
"Turba (lat.,zűrzavar) a pokoli tűz-akarat körforgása, mely hatalomra törésében viszszapillant a tűzgyökérhez, felébreszti azt és kiszüli magából a lényt, amelyet
aztán újra el is nyel bőszültségében.
Hamvas Béla: A turba Böhme és a XVI. század alkímiájának
egyik főszava. Turbának hívják a sötét, zűrzavaros, gondterhelt, aggódó,
szorongó, kínlódó, iránytalan állapotot, amelyben és amelytől az ember
többet szenved, mint éhségtől vagy hidegtől. A turba az üdv negatívuma.
[...] A turba a létezés egyetemes felfordulása. [...] Amikor az ember bűnbe
esett és lezuhant, az egész létező természetet magával rántotta. Ezért
Baader azt mondja, hogy a világegyetem, amely bennünket körülvesz, nem
az eredetileg teremtett világ, hanem annak csak füstölgő romhalmaza.
(Bevezető a Lélekről szóló negyven kérdés fordításához.) Böhme szerint
legelsősorban a szétváltság, az idegen utáni sóvárgás jellemzi a turbát; az
élet ideje ezért véges, ezért áll a halál bezáruló gyűrűjének jegyében."
Ehhez már csak egy szintén az alkímiából ismert meghatározást tennék hozzá:
"A lélek sötét éjszakája", ami szintén az énnek, a réginek erről a szenvedéséről szól.
Kicsit utánajártam, hol található meg pontosan ez az "egóban szenvedni"
a klasszikus rózsakereszteseknél:Jakob Böhménél pl.
Általánosságban a létezésünkből eredő szenvedésünk elválaszthatatlan az éntől, annak törekvéseitől. A vágyaktól, kettősségtől, ahogyan a buddhizmus is tanítja.
Azonban ez a szenvedés fokozatosan egy végtelenbe mutató, magasabb irányú szenvedéssé nemesedhet, ahogyan a vágyak is a legnemesebb vággyá, az üdvrevágyássá változhatnak. Életünk során elérkezhetünk egy ponthoz, ahonnan
nézve már "minden mindegy", a feketét nem tartjuk fontosnak megkülönböztetni
a fehértől, hisz tudjuk, hogy csak idő kérdése mikor vált a fehér feketére, a "jó" "rossz"-ra, stb.
A régi fokozatos elmúlása, az "én-összetörés" fontos része a szenvedés, az "egóban szenvedés", amikor szószerint a saját bőrünkön tapasztaljuk az énből eredő önző törekvések kilátástalanságát, melyeket megszenvedünk.
Most idézem majd Jakob Böhme megfogalmazását erről.
Mintha csalódott lennél. Miből ábrándultál ki? A szavakból, okoskodásból,
vagy a tettekből, cselekedetekből? Gondolkoztál már azon, hogy a legjobb szándék ellenére világunkban sokminden az ellenkezőjére fordul? Vajon miért?
"A pokolhoz vezető út jószándékkel van kikövezve", tartja erről a mondás.
A gondolataink, tetteink IGAZI minőségét, szándékát nem az határozza meg, amit
mi róluk gondolunk, (szeretnénk gondolni). Hanem olyan a minőségük, irányulásuk, amilyenek MI MAGUNK VAGYUNK. Tehát a csalódás szerintem nagyon jó, és hasznos,
bár furcsa lehet ezt így hallani. Ezek a mérföldkövek, kijózanító tisztaságú "visszabillentések" nagyon kellenek nekünk.
"Az egóban szenvedni", ahogyan a régi gnosztikusok, rózsakeresztesek mondták.
Eleinte ugy gondoltam,hogy a szuletesi dolgok determinalnak. Ide szulettunk, itt tanultunk, ez a hazank, ezek az emberek vesznek korul. Igen, az elejen determinaltak a dolgok. Amit tanultam innen tanultam, ezen a nyelven, ezek a tapasztalatok alapjan. Kesobb megtanultam, hogy mi az amit "tanultam" es mi az ami tulmutat a tanult dolgokon. Onnantol kezdve azt gondoltam,hogy tulleptem az behataroltsagon/eleve elrendeltetes dolgokon. De! Mivel kozel-s-tavol nem jarok sehol, igy nap,mint nap tapasztalom, hogy a multbol hozott dolgaim ugyanugy korulvesznek, es ha nem figyelek automatikusan teszik a dolgukat: Elnek helyettem.
Mondhatnam, hogy mindenegy. Nem tudom. Amikor ugy hozza, en vagyok egy. De akkor mar nem erdekel a mindenseg. Akkor en vagyok Az.
Ritkan esik meg, de elofordul, hogy igy elem meg. Tobbnyire viszont Abahfa altal mondott a megismeres soha vegett nem ero utjat valaszottam. Neha megpihenek magamban, hogy aztan mehessek tovabb.
A lenyeget tekintve valoban ugyanaz a feny jon mindket helyrol. Mivel itt elunk, es itt tanulunk, igy elfogadjuk ezen vilag torvenyeit, es a szerint jatszunk. (Igazabol nem tudom,hogy tul kell e rajtuk lepunk, hiszen azert vagyunk itt, mert itt van dolgunk.)
Van "kelet es nyugat"? Van "keleti lelek", meg "nyugati lelek"?
Megertes van, belatas es megvalositas. Aki a nyugatot egyfajta szemüvegen at nezi, arrol keleten sem fog lehullani az a szemüveg. Aki a nyugati spiritualitast
is törtenelem könyvnek tekinti, vagy teologianak (nem Rad gondolok, hanem egyes megelhetesi irokra, akik többet irnak, meg okoskodnak, ahelyett, h. önmaguknak
tennenek fel öszinte kerdeseket!! :))), tehat aki nyugat elött ertetlenül all, az kelet elött is ugy fog. Keletröl is csak annak jön feny, aki latja! :)
Divat, erdeklödes, idötöltes, bölcselkedes szintjen erinti csak meg a dolog.
De legalabb joszandeku, öszinte erdeklödö. Az is valami :)
...Mert meg a kesztetes sincs meg arra,hogy erzekeljek. (nem tudom jobban elmondani, csak, hogy abban az allapotban nincs semmi szemelyes, csak a Letezes...
...Ott nem zavar, hogy semmit nem tudok, mert nincs olyan reszem amit ki kellene toleni a tudassal...
...Valahol fel uton lenne jo megallapodni, egy kicsit korulnezni, es a ket pont alapjan betajolni magam, hogy most merre jarok, es hova tovabb...
Aki fél úton van, az nincs otthon.
Itthon jó.
Te is edöntheted
a teljes lét tudását választod,
vagy a teljesség megismerésének soha véget nem érő vándorútját.
azt kérdezték tôlem akkor: 'mit/min nevettél, mi van a fejedben?'
Mondtam: 'Semmi nincs a fejemben, teljesen üres'
Azt válaszolták erre: 'Az lehetetlen, kellett hogy valamire gondolj'
Erre azt mondtam: 'Pontosan azért nevethettem, mert 'üresség' van bent. Ha nincs ez a fajta 'üresség', 'csönd', akkor nem is tudok ilyen igazit nevetni...
"Az én...aki rájön, hogy csak a tudóra érdemes figyelni, de ez még mindig nem Te vagy, bár ez az utolsó korlát, ami a szabadság (nem a szabadságod!) megnyilvánulását akadályozza"
A tudó és tudás mögött is az én van. Mi más lenne?
Szétszedi a kettőt, aztán azt mondja: "Nincs kettősség, mert azt csak én csinálom."
Jó vicc :)
A szabadságnak, a "Másiknak" kell teret adnunk önmagunkban, ami nem az énből ered, és nem oda vezet vissza: mint a saját farkába harapó kígyó.
Mert meg a kesztetes sincs meg arra,hogy erzekeljek. (nem tudom jobban elmondani, csak, hogy abban az allapotban nincs semmi szemelyes, csak a Letezes..tul nagy szo...sajnalom, meg korulirni sem tudom...) Es jo par honappal ezelottig nem is volt baj, mert ugy gondoltam, hogy OTT az rendben van.
Aztan agyamba otlott, hogy hogy akarom megvizsgalni a dolgot ha nincs rola infom. Nagyon belegondoltam, es nem talaltam benne kapaszkodot. Kb, mintha a molekularis szintu dolgokrol kellene beszamolnom, hogy ott mit lattam a ket sajat szememmel. Ugye ami lehetetlen, mert elektronmikroszkop nelkul nem menne...
Ott nem zavar, hogy semmit nem tudok, mert nincs olyan reszem amit ki kellene toleni a tudassal. (legegyszerubb lenne a Tao-hoz hasonlitani, mert az ott olvasottak illetve abbol nehany resz, felelnek meg annak amit akkor tapasztalok. Ott hangzott el a "nem tudva tudni" dolog, szoval nem alkottal ujat :)
Valahol fel uton lenne jo megallapodni, egy kicsit korulnezni, es a ket pont alapjan betajolni magam, hogy most merre jarok, es hova tovabb.
Sehova sem jutottál, Mindig itt vagy. Mindig Ez vagy.
"amikor elkezdek a "tudóra" figyelni nem jelenik meg "én"
Nem tudsz a "tudóra" figyelni, az az "én", aki rájön, hogy csak a tudóra érdemes figyelni, de ez még mindig nem Te vagy, bár ez az utolsó korlát, ami a szabadság (nem a szabadságod!) megnyilvánulását akadályozza. Ahol nincs én Az vagy Te. Mit tud a tudó? Mi a tudás? A tudás: csend.
Kb. ugyanez a helyzet. En Tudatnak hivom az allapotot, illetve Azt Aki/Ami Akkor van/vagyok.
Azok a dolgok ami "hetkoznap" erdekelnek, Minden lefoszlik rolam. Nem vagyok tobbe ez az en. Akkor. Aztan lassan visszacsuszok a mostani enembe. Akkor nincs gondolkodas, igazabol nincs semmi, csak az allapot. Meg csend:)
Aztan amikor visszaerek a "bazisra", elkezdek gondolkodni, hogy mit hogyan kellene, mert amikor visszajovok az zavar, hogy ott nem tudok erzekelni, es bar Tudom, hogy nem a megfelelo eszkozzel akarom lekepezni magamnak ami akkor tortent, de Most ez all a rendelkezesemre.
Viszont ami fura, hogy Ott nem erzem ennek hianyat...szoval van meg min dolgozni.:)
Abahfa,Mirdad hogy s mint? Keresgéltem,keresgéltem,kutattam lázasan és aki nem adja fel,miért ne találhatná meg amit keres nem igaz?!:) Azt hiszem a keresésemmel eljutottam valaminek a végére.Arra jöttem rá,hogy valójában a tudó vagyok,a háttér.Bár lehet hogy ez sokatoknak teljesen természetes és amikor valamikor a keresésetek elején azt olvastátok hogy "tudatosság" rögtön megértettétek miről van szó.Fura de így utólag nem értem miért nem értettem meg elsőre...bár azt hiszem ez a legtöbb dologgal így van,miután leesik az embernek utána marhára egyszerűnek tűnik.Hogy amit megélek az vagyok,vagy amit gondolok vagy teszek az vagyokl,ezek is igazak egy bizonyos szinten természetesen,itt nem lehet általánosságban beszélni szerintem,csak különböző nézőpontokból. Szóval nem a megjelenő formák vagyok ami lehet gondolat érzelem vagy bármilyen külső forma,hanem maga a tudás aki tudatában van ezeknek a felmerülő dolgoknak. Azt is észrevettem,hogy amikor elkezdek a "tudóra" figyelni nem jelenik meg "én" azaz a hétköznapi életben általában jelen lévő "én" nincsen jelen. Nem tudom igazából hová jutottam el,talán csak minél többet kell áthelyeznem a figyelmemet a tudott-ról a tudóra??? Abahfa főleg a te hozzászólásodat várom!:) Nem tudom mikor leszek megint net közelben,de szeretném ha leírnátok ti hogyan látjátok!
