Van az EasyJet-nek Budapest - Genf járata, fapados, nagyon jó árakkal. Én 2x voltam eddig Svájc-ban, tavaly és idén, és mindkétszer az volt a benyomásom, hogy a fiatalok érzelmileg visszamaradott, antiszociális, nihilista, érzéketlen, kedvetlen és barátságtalan magatartást mutattak, ezt 2 zürichi koncert élményből vezettem le, ahol a lelkesedés, szórakozás, vidámság, poénkodás TELJES hiányát láttam: ezek nem tapsoltak, nem énekeltek, nem fütyültek, nem mosolyogtak, az élvezet minimális jelét sem mutatták (emiatt én se mertem ujjongani :-)). Én már annak is örültem volna, ha legalább pogóznak, vagy nyomakodnak, lökdösődnek (pedig ezt itthon utálom), de ott semmi, szószerint semmi. 1000 gyönyörűen felöltözött és kisminkelt ember, akik - mintha nem is élnének - csak lézengtek a térben magányosan, kifejezetten túlvilági hangulat volt. És egymással is ridegek, az ölelés vagy puszi is tilos. Soha még ennyire idegennek nem éreztem magam külföldön, mint akkor és ott. Ettől eltekintve millió dolgot imádok Svájcban, de az már egy másik topicba tartozik :-)
Vigasztalódj meg, legtöbbjük teljesen képtelen Svájcban élni. Ott a magyarok szokásos játszmázását, antiszociális allűrjeit eléggé kevéssé tolerálják. Általában ökölszabályként elfogadható, hogy aki külföldön élt viszonylag sokat, és multiknál be tudott egy csapatba tartósan illeszkedni, legalább egy idegen nyelven folyékonyan beszél, és van némi tartása, annak van jövője Svájcban.
Máskülönben kevés az esély. Egyébként se búslakodj, lehat, hogy illusztris lyuksógorság jönne össze...
Én is lány vagyok, ő nem úgy a barátnőm, így elvonási tüneteim sem voltak.:))
Nem látogattam meg, időnként telefonon beszéltünk. De mint mondtam, ez nem olyan jellegű kapcsolat.
Nem tudom, mennyibe kerülhet kijutni, de repülő, busz ill. vonatáraknak utána tudsz kérdezni az illetékeseknél telefonon, autóhoz meg meg kell nézni egy autóstérképen, hogy kb. hány km lehet.
Delfinmániás gyerekkora óta. Az anyukája Párizsban él, ő találta a hirdetést egy ottani újságban, hogy egy svájci delfináriumban trénert keresnek, a barátnőm meg kiment interjúra, és annyira lelkes volt, hogy felvették azzal, hogy majd kitanítják. Németül persze tudott, mert gyerekkorában eléggé sok helyen éltek.
Szeretnek füvezni, szeretik a technót, mindemellett baromi konzervatívak és nehezen megközelíthetőek. Barátságok nehezen, vagy egyáltalán nem köthetők, kivéve közös hobbi vagy sport esetén.
Számos esetet láttam, mikor magyar nő akár el is vált, hogy a "különlegesen szép szemű" svájci palihoz hozzámehessen. Ezek a palik többnyire menő vállalkozók voltak. A magyar nők valamiért rendkívül szívesen kefélnek félre svájci illetőségű egyénekkel, vagy akár olyanokkal, aki ott dolgozik.
Ismeri valaki a svájciakat? Én csak annyit tudok róluk, hogy gazdagok. Barátnőm lehet, hogy szeptembertől kimegy 10hónapra svjácba tanulni ösztöndíjjal. Mit csináljak én 10hónapig egyedül, mikor ha hétvégén nem találkozunk, akkor nagyon hiányzik?!