Mint írtam, szövegkörnyezettől függően egyszer általánosságban beszél a 7 vagy 8 génoszról, máskor meg csak az egyikükről. Ez az egyik olyan nehézség, amelynek feloldásával előbbre lehetett lépni.
Ott, hogy azt írta, hogy a szabirok kettészakadtak.
"Konstantin a "türkök" valamely részéről írja, hogy eredeti nevük a szabartoiaszphaloi volt..."
"...Levédiában folyik a Chidmasz....De abban az időben nem türköknek hívták őket, hanem valamilyen okból szávatú ászfalünek nevezték. A türkök hét törzsből álltak,...."
Idézet a DAI-ból. Itt nincs arról szó, hogy valamilyen részről beszélne. Itt a türkökről beszél. Az összesről.
"az avarok Kubány vidéki jelenlétéről ... Mi a fenének mentek volna oda nagy siettükben?"
Ha átjön valaki a Kaukázuson, nagyjából oda lukad ki...
"ha nem avarok voltak, akkor meg kicsodák kószáltak arra"
De, sajna azok voltak, a bizánci források hol abarnak, hol onogurnak, hol pedig hunnak nevezik őket. Többnyire abarnak/avarnak (a középgörög bétát kétféleképpen olvassák).
Jó kis írásra akadtál. Nincs is vitám vele. Egy apró megjegyzésem azért van.
"Ezeknek a betűsoroknak a régészek szerint a Kazár Birodalom türk lakosságához lenne köze, ugyanúgy, mint annak a száguldó lovast ábrázoló rajznak, amely a citadella 6 méter vastag – 3 méter magasságig megmaradt – falának egyik kövén látható. "
Az épp lehetett ugyanígy a türk jellegű szabir lakosság is.
" a türk jellegű írás részben a var-khunok utóbbi, hun komponensével jutott Európába. "
Itt is. Nekem mindig van egy furcsa ellenérzésem, amikor az avarok Kubány vidéki jelenlétéről olvasok. Valahogy bántja a szememet. Mi a fenének mentek volna oda nagy siettükben? Csak felesleges köröket futhattak arrafelé.
És a kérdés: ha nem avarok voltak, akkor meg kicsodák kószáltak arra.
540/41-ben I. Huszrau szászánida nagykirály egy lovas népcsoportot telepített birodalma végvidékeire. E Zabargán vezette népcsoportnak a neve a pehleviben ’wngr-ként van lejegyezve, Mār Aba életrajzának szír változatában pedig kangarāyē, hangarāyē formában jön elő. Mint önéletírásában, a Karnamagban a sahansah beszámol róla, a mintegy ötvenezer főnyi különítménynek meghagyta nesztoriánus vallását, de később egy részük mégis észak felé költözött ki a birodalomból.
Lehet-e szerinted köze ehhez az etnikai töredékhez a var-khunok egy 20 ezer főnyi különítményének, amely Menander Protéktór szerint a Kaukázus északnyugati előterében 567/68-ban az alán Szaroész király közvetítésével felvette a kapcsolatot Bizánccal?
Otto Maenchen-Helfen: "Leader of the Kutrigur Huns about 550–560 [Moravcsik, BT 2, 128. Menander has τόν Ζαβέρταν (EL 17014, 20) and τῷ Ζαβέργα (17024); he would, thus, have written Ζαβέργας]. Justi compared the name with Ζάβαργος in two inscriptions from Tanais, assuming that -an was the patronymic -ana, -an [Justi 1895, 377, 523; Zgusta 1955, 109]. Zabergan is a Persian name. In the inscription of Shapur I, 261, A. D., it occurs as Pahlavi zplk'n, Parthian zbrkn, and Greek Ζαβρίγαν [Honigmann and Maricq 1953, 59]. Although Ζαβέργαν, the general who in 586 defended the fortress Chlomaron against the Romans [Theoph. Sim. II, 8, 7; for Ζαβέρτας, read Ζαβέργας, cf. M. de Saint Martin in Lebeau 1820, 10, 242], might have been the commander of barbarian auxiliaries and, therefore, a barbarian himself, Ζαβεργάνης, a minister of Chosroes I [Procopius I, 23, 25–26; II, 8, 30; 26, 16-19; Anecd. II, 32], was certainly a Persian [Mutafčiev (1932, 67) maintains that Zabergan was a Hephthalite. He does not state his reasons; there are none]."
Vagyis a Zabergán a parthusoknál is ismert volt zbrkn formában, amit a pahlavi zplk’n alakban vett át. A név a Szászánida I. Sápúr egyik feliratán is előfordul Kr. u. 261-ből. Nem tartja perzsának Maenchen-Helfen azt a Zabergánt, aki 586-ban Khlomarón erődjét védelmezte a rómaiakkal szemben, mert szerinte ő csak a „barbár” népek segédcsapatainak tábornoka volt, ellentétben I. Huszrau egyik miniszterével, Zabergánésszal.
Az a kazár időkre vonatkozik? Mondjuk a IX. századra? S ha úgy is lenne, mennyiben bizonyítaná, hogy a Kubán-vidék részét képezte Dentu-Mogernak?
A hungarusokról szóló csodaszarvasmonda sokkal inkább a VI. század közepének eseményeit idézi, amikor is a hun-avarok (var-khunok) a Kaukázus előterében alán közvetítéssel felvették a kapcsolatot Bizánccal, és – feltehetően a szászánida határőrzsoldról – áttértek a bizánci évpénzre.
Pont a Kubán folyó partján, a Karacsajevszk várostól 11 km-re északra emelkedő khumarai vár falai között bukkantak egyébként szerfölött érdekes feliratokra 1974-ben a régészek. A felfedezés szempontunkból azért jelentős, mert Gadlo és munkatársai a kapu külső oldalánál egy szászánida tűztemplom alapjait tárták fel. Már a szentély alaprajzából sejteni lehetett, hogy erős szászánida hatásnál többről lehet szó, az Erdélyi István kutatócsoportja által megtalált falazókő 1978-ban aztán csaknem bizonyossággá érlelte a feltevést: tudniillik hogy perzsa helyőrség állomásozott a korábban itt magasodó erődítményben.
Harmatta szerint az ominózus kőre vésett középperzsa felirat minden nehézség nélkül olvasható, s a következőt jelenti: „Ezt Bahrān építtette.” A jelformákból ítélve az V. század második felében, Pērōz korában kerülhetett a szöveg a kőre. Tekintettel arra, hogy egyfelől Lazar Pcarpecci örmény krónikás fenntartotta Vahramnak, Pērōz spahbadjának, hadsereg-főparancsnokának a nevét – ő volt az, aki a sahansahot 484-ben le akarta beszélni a heftaliták elleni háborúról –, másrészről pedig a határvédelem a spahbad feladata volt, igen nagy a valószínűsége annak, hogy a jelenlegi khumarai vár elődjét Pērōz nagykirály építtette Bahrān nevű főparancsnoka útján.
„Mindebből az következik, hogy Chumara vára, ill. sāsānida kori elődje fontos láncszeme volt a limes Sasanicusnak a Kaukázusban. Az is világossá vált továbbá, hogy a sāsānida határvédelem mélyen tagolt volt. Chumara vára messze előretolt támaszpontnak tekinthető, amely egyrészt akadályozta az alán kapu (Dar-i Alān) megközelítését, ahol újabb, bevehetetlen erőd állta útját a nomád népek portyázó támadásainak. Ugyanakkor azonban alkalmas volt a Kubán folyó egész völgyének ellenőrzésére is, és e funkciója most érthetővé teszi számunkra Menandros bizánci történetíró egy eddig nehezen értelmezhető tudósítását. Menandros elmondja, hogy amikor Zemarchos bizánci diplomata a nyugati türk kagántól Közép-Ázsiából a Volgához, majd az ugurokhoz (=ogurokhoz) visszaérkezett, az utóbbiak figyelmeztették, hogy a Kubán folyó mellett 4000 perzsa harcos áll lesben, hogy a bizánci követséget elfogja. Eddig érthetetlen volt, hogyan lehetett perzsa haderő a Kubán folyó völgyében. Most, hogy a Chumara várában talált középperzsa felirat bebizonyította, hogy ezen a fontos hadászati ponton perzsa helyőrség állomásozott, és a Kubán folyó völgyét ellenőrizte, egyszerre érthetővé válik az ogurok figyelmeztetése és Zemarchos óvatossága a perzsák lesvetésével szemben.”
Hogy Zemarkhosz melyik folyót emlegette Κωφην néven, arról megoszlanak a vélemények. Eichwald, Yule, Harmatta és Róna-Tas például a Kubán mellett tette le a voksát. Visszatérve azonban a nyugat felől a Kubánra néző khumarai erősségre, a várban a rövid perzsa építési szövegen kívül másfajta feliratokat is észleltek: egy helybéli tanító 1960-ban rovásírásos kövekre lett figyelmes, melyekről A. M. Scserbak leningrádi turkológus két évvel később egy magyar tudományos folyóiratban publikált tanulmányt. Hamarosan V. A. Kuznyecov ordzsonikidzei régész is beszámolt az itteni köveken és marhakoponyákon olvasható – Erdélyi szerint türk jellegű – feliratokról.
Ezeknek a betűsoroknak a régészek szerint a Kazár Birodalom türk lakosságához lenne köze, ugyanúgy, mint annak a száguldó lovast ábrázoló rajznak, amely a citadella 6 méter vastag – 3 méter magasságig megmaradt – falának egyik kövén látható. Véleményünk szerint azonban nem zárható ki, hogy mégis inkább szászánida zsoldban álló varkhoniták készítették ezeket a feliratokat és az ábrát.
Mióta ugyanis bebizonyosodott, hogy türk rovásírásos feliratok egyre több hunugur tárgyon olvashatók, aminek következtében „elkerülhetetlenné vált a következtetés, hogy az avarok ismerték az orchoni–jeniszeji türk rovásírást”, egészen más szemmel tekintünk már a türk írás és általában véve a török kultúra eredetére. A kínai évkönyvek annyit már korábban sejteni engedtek, hogy a türkök egykoron beletartoztak a Hun Birodalom kötelékébe, vagy másként mondva a hunok egyik törzsét alkották. Az újabb kutatások, melyekben N. Išjamcs úttörő munkát végzett, végül nyilvánvalóvá tették, hogy „a hun rovásírás a »keleti türk« rovásírással volt azonos, illetve annak lehetett az előzménye”. Így tehát nem lehet kétséges többé, miszerint a türk jellegű írás részben a var-khunok utóbbi, hun komponensével jutott Európába.
A perzsák khumarai erődjében talált rovásfeliratok akár az 557/58-ban az alánok között táborozó – és Bizánccal rajtuk keresztül kapcsolatba lépő – hunuguroktól is származhatnak tehát. A perzsák hadászati politikája könnyen megenged egy ilyen feltételezést. Korábban például a Szíriai Ephraim említette, II. Šāpūr seregében Amidánál állomásozó és Edesszát 360/61-ben valószínűleg ostromló hunokat, továbbá a szászánidák észak-mezopotámiai határait Kelet-Rómával szemben védelmező Qadish nevű hadvezért tartotta heftalitának a kutatás.
Alemany mutatott rá egyébként, hogy az alánok fejedelmének Menander Protéktórnál előforduló Szarósziosz neve egyszerűen csak az alán 'fejedelem' szó továbbképzett változata, ahogyan az óbolgár királylista Dulója, Kézai Dulája és a Képes Krónika Dulja azonos lehet a magyar gyula méltóságnévvel. A tisztségnév jaula alakban kusán feliratokon, később eftalita pénzeken is előfordul. A magyarországi varkhonita leletanyagban szembeszökő alán párhuzamokkal találkozni olykor, így a szarvas-Grexa-téglagyári temető rendkívül nagy számú (pontosan 50) fülkesírjáról a már többször említett Erdélyi István írja: "Ezek a különös sírok, amelyekben a főaknából, ferdén vezet lefelé a zsákszerű sír, benne az emberi holttestek, nem ismeretlenek az Alföldön. A főaknába levezető lépcsőzetes megoldás és maga a sír jellege emlékeztet a Don-menti és az észak-kaukázusi alán sírokéra, jóllehet azok esetében a holttest számára kialakított üreg nagyobb és kupolás jellegű. Megjegyezzük, hogy Kínában, az ázsiai hunok ősi területén már a Kr. e. évszázadokban ismeretes volt a fülkesírok készítése."
Elfogadom Bálint Csanád véleményét, bár ez nem változtat semmit azon az álláspontomon, hogy mindenki honfoglaló magyar lett, aki 860 táján Kazáriától nyugatra élt.
---------------
Nos a sír adatok nem igazolják ezt a feltételezést.
Elfogadom Bálint Csanád véleményét, bár ez nem változtat semmit azon az álláspontomon, hogy mindenki honfoglaló magyar lett, aki 860 táján Kazáriától nyugatra élt.
"Menandernél is pont az ennek megfelelő görög ounnougouroi szerepel: hunugur. "
Szó sincs erről, a Menandros-féle Οὐνιγoὑρων elé még bajosan se lehetne h-t odagondolni.
"a latin nem a szlávból származik hanem a görögből"
Ha így lenne, nem az Οὐγγρoi terjedt volna el a magyarok neveként a középkorban. Ez az az alak, ami a szlávból ment át a görögbe és ahogy soha nem nevezték az onogurokat.
[o] az onogur név, valószínűleg nem is létezett
Ha csak a leggyakoribb előfordulást nézem (Ὁνóγoὑρoi (Priskos), Ὁνoγoὑρων (Agathias), Onogoria (Ravennai Anonymus), Ὁνoγoὑρων (VIII. századi gót püspökjegyzék)), akkor nagyon is létezett.
görög Ungri nevéből való, ami az Unnugrnak a rövidített formája.
Nem az, a kettő között vélhetően nem volt semmilyen genetikus kapcsolat.
"A szaltovo-majackojei régészeti kultúra ....etnikailag főleg alánokhoz és némi ősbolgár csoporthoz köthető"
Bálint Csanád (Az ethnosz a kora középkorban; in: Századok 140, 2006, 317—9.):
"Abban az esetben, ha valaki az ősmagyarok régészeti nyomát Kelet-Európa egyik politikai alakulatán belül keresné (Kazária), akkor azon belül a 9. század előtti évszázadokat vizsgálva azt csakis úgy tehetné, ha figyelmen kívül hagyná a vizsgált politikai alakulatnak konkrét időpontokban való konkrét kiterjedését és az ethnikailag heterogén voltát. Ez belátható időn belül egészen biztosan nem valósítható meg, hiszen a — Kelet-Európában különben történetileg és régészetileg egyaránt a legjobban ismert — Kazár kaganátus többi ethnikai komponensének régészeti azonosítására is még csak egy-két esetben született kísérlet (s azok igen vitathatóak). Korábbi viták és bizonytalanságok után az 1950-es években vezetett Volga—Don-expedíciók során feltárt leletanyag volt az, ami egyáltalán lehetővé tette a szaltovo—majaki kultúra elkülönítését, majd a Kazáriához való kapcsolását, s ezek alapján készült el e kultúra monografikus feldolgozása. A szóbanforgó kultúra ethnikai összetételével kapcsolatban a volt szovjet, illetve orosz kutatásban általánosan elfogadott vélemény alakult ki; eszerint az Alsó-Don vidéki variáns az onogur-bolgárokhoz, a steppe északi peremén levő pedig az alánokhoz köthető. Eltekintve attól, hogy az említett történeti értelmezés és a régészeti és embertani anyagnak ilyen módon történő interpretációja módszertani tévedéseken alapul, valamint régészeti, történeti és ideológiai fenntartások is megfogalmazódtak vele kapcsolatban, fenntartásunk támadhat azért is, mivel az nem írásos forrásadatokra, hanem régészeti leletek és kisszámú anthropológiai adat interpretációjára támaszkodott. Gyanakvásunkat megerősíti, hogy a többi variáns esetében az eltelt hosszú idő alatt, a nagymennyiségű új leletanyag alapján senki sem vállalkozott ethnikai azonosításra, a Svetlana A. Pletnëva által elkülönített területi-ethnikai csoportok további árnyalására. Különösen figyelemreméltó ez a csönd a »krími variáns« körül, mivel a félszigetről az elmúlt két évtizedben hatalmas mennyiségű leletanyag vált ismertté — amin belül a szaltovo—majaki kultúra több tárgytípusa kétségkívül jelen van —, annak a szaltovo—majaki kultúrán belüli jellegzetességeit azonban — az e tekintetben hallgató kutatókkal egyetértésben — nem látom körvonalazódni. A leletanyag alapján úgy vélem, hogy a szaltovo—majaki kultúra Svetlana A. Pletnëva által feltételezett, de 40 év óta sem pontosított csoportjainak felülvizsgálata más régiókban is okkal maradt el, tudniillik se hol sem mutatkoznak olyan karakterisztikus vonások, amelyek az emlí tett csoportok jellegzetességeit ténylegesen kiemelnék. Fel kell továbbá figyelni arra is, hogy a Kazár kaganátus sok kaukázusi népének régészeti azonosítására — a források és a régészeti leletek viszonylagos gazdagsága mellett is — kevés remény mutatkozik. Elgondolkodtató kell, hogy legyen: naiv ötletektől eltekintve
nem történt kísérlet maguknak a kazároknak régészeti meghatározására, s
erre — a dagesztáni leletanyagra történt utaláson kívül — a szerzőnő maga
sem tett javaslatot. Dagesztánban valóban figyelemreméltó feltárások folytak,
melyek helyes történeti, kultúr- és gazdaságtörténeti, régészeti értékelése szempontjából szinte lényegtelen is, hogy azoknak a Balangar és Semender városokkal mint Kazária korai központjaival történt azonosítása megállja-e a helyét. Leszögezendő: nemcsak a kazárok, de a kaganátus többi népe esetében sincsenek meg az ethnikai azonosítás kritériumai. A szaltovo—majaki kultúra csoportjainak elkülönítésével kapcsolatban módszertanilag a leginkább az kifogásolható, hogy eddig semmilyen vizsgálat sem készült, sőt: maga a kérdés sem merült föl, hogy az említett csoportok valóban ugyanazon régészeti kultúra variánsai-e, vagy pedig egyszerűen csak Kelet-Európának különféle régészeti kultúráiban vannak jelen a szaltovo—majaki kultúra bizonyos tárgytípusai? Ennek megítéléséhez meggondolandó, hogy a mai Németország és Franciaország területén — melynek nagysága éppenséggel a kérdéses Dagesztán, a Dnyeper-vidék és a Felső-Volga-vidék közti régiókéhoz mérhető — az 5–7. században hányféle nép lakterületén hányféle tárgytípus terjedt el, miközben az anyagi kultúra összessége (Reihengräberzivilisation) nagyon sok közös vonást mutat."
