Nem fog összejönni sem Türknek, sem senkinek a Kaukázus-előterei magyarság kihagyása az őstörténetünkből.
A régi vágású "finnugor"elmélet híveit éppen az különbözteti meg a többitől, hogy nagy fejszével csapkodják le a narratívájukba nem illeszkedő ágakat az igazolás érdekében, de többé már nincsen konszenzus.
Amint a testen vannak kinövések (fibróma, daganat-burjánzás), úgy a Hunfalvy-Budenz párossal induló finnugor hipotézisnek is kinövése az ebből merítő történelemszemlélet és egyebek.
Ezt értem "finnugrizmus" alatt, nem csupán a konkrét nyelvészetet.
Ezt a kérdést nem lehet ennyivel elintézni (Türk Attila-féle narratívához szabni a kabátot), hiszen:
"Az újabb kelet-európai régészeti leletek alapján felvázolt (Türk Attila-féle) korai magyar történeti narratíva kritikája"
"Ami a magyaroknak a Dél-Uráltól Etelközig tartó vándorlásának rekonstruálását illeti, a szerzők már azzal kételyt ébreszthetnek az olvasóban, hogy míg a 9. századi eleji magyarságot egy meglehetősen szervezetlen formában élő közösségként jellemzik, addig a magyarság a 9. század közepén már meglehetősen szervezett formában vándorol nyugat felé a steppe északi határán Etelközig, ahonnan 862-ben már a Kárpát-medence nyugati végéig vezet hadjáratot. Hogy pontosan mikor, miért és hogyan került sor a magyarság ilyetén való "megszerveződésére" – esetleg már a Dél-Urál vidékén a 9. század első felében, vagy a vándorlás során a század közepén, vagy ad absurdum Etelközben? –, ami egyébként a történeti rekonstrukció lényegét kéne, hogy képezze, a szerzők semmit nem árulnak el. Annál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ezzel szemben a semmilyen történeti, nyelvészeti vagy éppen régészeti forrással alá nem támasztható etelközi "néppé válásnak". Jóllehet a magyarság néhány évtizeddel később érkezik e területre, mint azt korábban gondolták, de mégis itt alakul ki, a honfoglalást csupán jó harminc évvel megelőzően, az a társadalmi, kulturális és népi egység, amit honfoglaló magyarságnak nevezhetünk. Az már részletkérdésnek tekinthető, hiszen erről a szerzők mélyen hallgatnak, hogy mégis melyek voltak ezek a "sokszínű, több irányból érkező, több féle múlttal rendelkező csoportok", akik itt megszervezték a magyar törzsszövetséget. A honfoglalást megelőzően egy jelentősebb népességet ismerünk, amely csatlakozott a magyarsághoz. A kabarok a magyar törzsszövetséghez csatlakoztak, nyolcadikként kerültek a már meglevő hét magyar törzs mellé – miként azt a magyar törzsi eredetű helynevek és Konstantin császár hét törzsről szóló tudósításának összevetése tanúsítja –,akik közé már csak legfeljebb beolvadni tudtak. A források tanúsága szerint az etelközi időszak egy honfoglalás előtti átmeneti szállásterületen töltött átmeneti időszak volt, amit a magyaroknak a keleti szlávok, bizánciak és bolgárok, és a Kárpát-medencei területek ellen vezetett hadjáratai jellemeztek, ami egyértelműen mutatja, hogy a magyarság már eleve egységes politikai és társadalmi szervezetben foglalta el ezt a területet.[1] Nem véletlen, hogy miközben a szerzők az etelközi néhány évtizedes néppé válás kapcsán több nép egységesülését vizionálják, valójában egy konkrét népet sem neveznek meg.
Az etelközi néppé válás és megszerveződés teóriájának semmilyen történeti alapja nincsen, ami egyben az egész koncepciónak a légből kapott voltára is rámutat.[1]
A Dél-Uráltól Etelközig tartó vándorlást a szerzők a steppe és erdővidék határán képzelik el, aminek oka a magyarok számára, mint írják a kazár kaganátus megkerülése lehetett. VII. Konstantin császár magyarok eredetéről szóló fejezeteit olvasva elég nyilvánvaló, hogy a magyarok bizonyos időben és ideig szoros kapcsolatban álltak a kazárokkal. Ezzel szemben a fentebbi koncepcióban a kazár-magyar relációról, ami a korai magyar történelem kutatásának egyik központi kérdése, a kazárok vélt elkerülésén túl sokkal többet nem olvashatunk. Érdemes a Magyar Őstörténet 2.-ben visszalapozni a kazárokról szóló fejezethez, azt gondolhatnánk ugyanis, hogy ha már a szerény terjedelmű összefoglalóból e kérdés taglalása kimaradt, bővebb kifejtését ott találjuk. Ez azonban nincs így, minthogy a kazárokról szóló fejezet is érdemben mindössze öt oldal, amiben a kazárok és magyarok kapcsolatáról részletesebben nincs szó, leszámítva, hogy a fejezet szerzője a kaganátus népei között felsorolja a magyarokat is, illetve megemlíti, hogy a honfoglalást megelőzően a magyarok kazár ellenőrzés alatt álltak.[2] A kötetben még egy helyütt olvashatunk a kazárok és magyarok kapcsolatáról, az összefoglalót megelőzően fél oldal terjedelemben, amely fél oldalnak kimerül a mondanivalója abban, hogy végső soron a kazárok és magyarok között nem is kell feltétlenül szoros kapcsolatot feltételeznünk.[3] A kötetből tehát összességében annyit tudhatunk meg a kazár-magyar viszonyról, hogy a magyarok a 850-es évekre eső nyugatra vándorlásuk során tudatosan törekedtek a Kazár Kaganátus megkerülésére. Ez azonban nem sikerült... A Dnyeper folyótól nyugatra telepedtek meg, ám befolyásuk a Dnyepertől keletre is kiterjedt. A magyarok eztán kazár függőségbe kerültek, amit ugyanakkor egy forrás sem állít, sőt, az arab források a 870-es években önálló népként írnak a magyarokról, akik ellen a kazárok régebben védekeztek. A kabarok csatlakozása viszont már végleg a magyarok és kazárok közötti kapcsolat megszakadásához vezetett. Végül is kibontakozik előttünk a szerzők azon elképzelése, miszerint a még viszonylag szervezetlen formában a Dél-Uráltól Etelközig vándorló finn-magyarok éppen a vándorlás során elkerülni kívánt kazárok ellenőrzése alatt szerveződnek egységes politikai keretbe és válnak több nagyon eltérő kultúrájú és múltú népcsoport keveredéséből egységes magyar néppé a honfoglalást néhány évtizeddel megelőzően, jó harminc év alatt (850-881). Jóllehet ezen koncepciót semmilyen történeti adat nem támogatja – esetenként pedig teljesen ellentétes a forrásokból kiolvasható történeti valósággal –, nagyon is jól illeszkedik Türk Attila alább kifejtésre kerülő régészeti elképzeléséhez.
A Magna Hungaria koncepció történeti kritikája
Jóllehet Türk Attila és Olekszij Komar egyes régészeti kérdésekben, ill. ezek történeti magyarázata során egymást kizáró módon nyilatkoznak, abban mindkét szerző egyetért, hogy a magyarok a 9. században Magna Hungáriából gyors iramban vándoroltak az északi erdővidék peremén Etelközig, amely területet a Szubbotyici típusú leletek alapján tudunk lokalizálni. Csakhogy a Szubbotyici és Káma-menti leletek ilyetén való régészeti párhuzamának több történeti magyarázata is lehetséges,[1] nem beszélve azon problematikáról, ami az egész (középkori eredetű) Magna Hungaria koncepció lényegét érinti, vagyis hogy pontosan mikor és honnan érkeztek ide a magyarok, vagy a magyarok egyes csoportjai. Magyarok Magna Hungaria-beli megtelepedése tény, amint azt a mohamedán szerzőknek a magyarok szállásterületeiről és a magyar-baskír viszonyról szóló – a korai magyar történet tekintetében egyébként igen kései, a 9. század második felét követő – leírásai, a Baskíria területén található magyar eredetű hely- és törzsnevek, valamint a 9-10. századi magyar gyanús lelőhelyek valószínűsítik, és amit Julianus barát közlése igazol kétséget kizáróan. Ugyanakkor mint azt fentebb láttuk, Komar számára Magna Hungaria nem évszázados őshaza, hanem átvonulási terület volt, ahol csupán a magyarok egy része telepedett meg. A fentebbi kérdés megválaszolásához a régészeti elképzeléseken túl a történeti nyelvészet eredményeit kell elsősorban figyelembe vennünk.[2] A turkológia évszázados eredménye szerint a magyar nyelv korai onogur-bolgár szavai őstörök hangalakot mutatnak, ami e nyelvi réteg kialakulásának kezdetét az 5-6. századra datálja.[3] Ugyanez a helyzet a magyar nyelv iráni-alán szavaival is.[4] A magyarság 5-7. századi tartózkodási helyét tehát csak oda lokalizálhatjuk, ahol a magyar törzseket e két népesség részéről egyaránt jelentős nyelvi és kulturális hatás érhette, ami jelen ismereteink szerint kizárólag a Fekete-tenger északkeleti partvidékén és a Kaukázus előterében valósulhatott meg. A bolgár és alán eredetű nyelvi anyag alapján az is egyértelműen megállapítható, hogy e kapcsolatok legalább évszázados időléptékben mérhetők, illetve hogy az onogur-bolgár és alán népesség a magyarság etnogenezisében és a 9. század elején a kazároktól függetlenedő és a forrásokban megjelenő Magyar Törzszsövetség megszervezésében meghatározó tényezőként vett részt. Ezt a nyelvészeti és történeti adatokon kívül a magyar történeti hagyomány autentikus elemei is tanúsítják.[1]
A magyarság északi, Volga és Káma menti őshazáját felvázoló publikációk kezdetben mind azon alapultak, hogy onogur-bolgár és alán néprészek már a 6-7. századtól megtelepedtek azon a területen, ahol a magyarság eredetileg élt volna.[2] A későbbi kutatás ugyanakkor mind régészeti, mind nyelvészeti alapon megcáfolta az onogur-bolgárok e korai északi vándorlására vonatkozó feltételezést.[3] A bolgárok legkorábban a 8. század végétől, de inkább a 9. század elejétől telepedetek meg a később volgai bolgár területeken, ami a nyelvészeti eredményeket figyelembe véve kizárja, hogy itt és ekkortól számolhatnánk a bolgár-magyar és alán-magyar kapcsolatok kezdetével.[4] Az északi őshaza koncepcióját támogató érvek között valójában nincs olyan, ami kizárólagos lenne. A magyar nyelv finnugor nyelvcsaládba való tartozásának érvként való felhasználása e kérdésben módszertanilag értelmezhetetlen,[5] ugyanúgy miként Julianus barát tudósítására hivatkozni és egy középkori szellemiséget tükröző elképzelést tenni meg tudományos tétellé.[6] Tóth Sándor László összefoglaló művében a kérdésről, miután felsorolja a déli szálláshely mellett tanúskodó nyelvészeti érveket, igen meggyőzően a következőképpen nyilatkozik: "Nézetem szerint nyelvi okok nem teszik szükségessé egy déli őshaza beiktatását." Korábban az északi őshaza kapcsán viszont: "Egyfelől kétségtelen a magyar nyelv finnugor eredete, ez északi őshaza mellett látszik tanúskodni." De Tóth Sándor ennél még továbbmegy, és a magyar nyelv 5-7. századi bolgár és alán rétegét hajlamos a magyarokhoz a 9. században csatlakozó kabaroktól, sőt a honfoglalás után a 10. században a magyarokkal összeolvadó Kárpát-medencei avaroktól és onoguroktól eredeztetni, ezzel lényegében kiiktatva a kutatásból a magyar nyelv bolgár és alán rétegéről szóló nyelvészeti megállapításokat.[7] Valójában azonban semmilyen módon nem indokolja meg, hogy mi alapján kerüli meg a történeti nyelvészet megállapításait: szakmai indokot erre vonatkozóan nem hoz fel. Feltehetően nem Tóth Sándor véleményétől függ ezen nyelvészeti megállapítások léte vagy nem léte. De mint azt már említettük is korábban, jelen kérdés kapcsán nem csupán e nyelvi rétegek igen korai nyelvtörténeti datálásról van szó, vagy e nyelvi rétegeknek kifejezetten a déli területeken történő átvétele mellett szóló megállapításokról, hanem ezzel párhuzamosan az e nyelvi megállapításokat történeti szempontból a legteljesebb mértékben kiegészítő autentikus magyar hagyomány tanúskodásáról is.[1] Azt talán még Tóth Sándor sem gondolná, hogy a már az ősgesztában is lejegyzésre került magyar történeti hagyományt a honfoglaló magyarok a Kárpát-medencében hódoltatott rokon népektől vették át. Ugyanakkor ha a két őshaza koncepcióját támogató érveket figyelembe vesszük, valójában nyilvánvaló, hogy ezek egyáltalán nem zárják ki egymást, s helyesebb lenne inkább a magyarság honfoglalás előtti szállásterületeiről beszélni.[2]A 8-9. században több olyan eseményről is tudomásunk van, ami a Kazár Kaganátus népességének északi vándorlásához vezethetett, de konkrétan arról is tudunk, hogy a vereséggel végződő arab háborúkat követően magát a kazár fővárost is északabbra helyezték.[3] Ha már most a bolgár eredetű Bercel helynevünket vesszük alapul, e nevet három régióból ismerjük. A Kaukázus előteréből Berszilia földrajzi névként, a volgai bolgár területekről, mint törzsnév barszúla alakban, és magyar földrajzi/települési névként a Kárpát-medencéből.[4]
Utalni kell rá, hogy kutatóink közül mindazok, akik egyik-másik elméletük szerint a magyarok vándorlás előtti ősi hazáját a Volga-Káma vidékére lokalizálták, ahol a helyben élő ugor nyelvű magyarok és a délről vándorló onogur-bolgárok közötti szoros viszony kialakult volna, már kevéssé fektettek hangsúlyt e kapcsolat történeti bemutatására. Amennyiben a bolgárok első csoportjai a 8. és 9. század fordulóján érkeznek e területre, ugyanakkor a magyar törzsek már a 9. század elején harcolnak a kazárokkal és megjelennek az Al-Dunánál úgy, hogy kultúrájukban, hagyományaikban és nyelvükben is egyaránt "elbolgárosodott" népként tűnnek fel, akkor vajon milyen kapcsolatot feltételezhetünk az "őshazában" a magyarok és bolgárok között? Ez esetben ugyanis arról lehet csupán szó,[5] hogy egy északra vándorló bolgár népesség rövid időn belül a saját törzsrendszerébe szervezte a nálánál gyengébb ugor népességet, majd nyugat felé vonult tovább. E bolgár népesség, ami tulajdonképpen a magyar törzsszövetség megszervezője, aztán nyelvileg elmagyarosodott úgy, hogy közben a 8. század végi együttéléstől kezdve egy rendkívül nagy mennyiségű szóréteget adott át a többségi népességnek.[6] Ez esetben a magyar törzsszövetség története valójában nem a Káma mentén élő ugor népesség története lenne, hanem azé a bizonyos északra vándorolt bolgár népességé. Hogy a két népesség közötti viszonyt érdemes lenne bővebben taglalni, az néhány olyan megállapításból is kitűnik, például amit Komar tett, aki a honfoglaló magyarok temetkezési szokása kapcsán a következőket írta: "Az 5–7. századi [...] kelet-európai nomádokra jellemző az a szokás, miszerint a lóbőrt a halott felé fordított lókoponyával együtt teszik sírba. Ugyanebben az időszakban az Urál vidékének ugor temetkezéseiben ez a szokás nincs jelen, ezért ezt a szertartási elemet az ugorok helyett az oguroktól kell eredeztetnünk, amelyet később a magyarok a volgai bolgár törzsekkel kapcsolatba
kapcsolatba lépve vettek át."[1] Ezen megállapítását ugyanakkor lehetetlennek tűnik összeegyeztetni a magyarok vándorlásáról alkotott tézisével, ami szerint a magyarok egy évtized alatt, ha nem kevesebb, átvonultak a volgai bolgár területeken. Hogyan kéne mégis elképzelnünk, ahogy az átvonuló magyarok temetkezési szokást vesznek át a helyi volgai bolgároktól?"
Kerényi Bálint
A 2019 május 30-31.-én megrendezésre került XI. Szegedi Medievisztikai Konferencián elhangzott előadás írott anyaga.
"Vagyis a 9. századtól a magyarságnak kialakulhatott egy, a szaltovo majackitól eltérő, de ahhoz sok szállal fűződő régészeti kultúrája, ami a földrajzi távolság ellenére, a két magyar csoport között párhuzamosan alakult, hiszen a forrásokból megállapítható, hogy a Dnyeper melléki és Volga melléki magyarság között létező kapcsolat állott fenn."
Ez magyarázza azt is, hogy miközben nyilvánvaló kapcsolatok mutathatók ki a szaltovó-majaki kultúrával, amelynek előzményei a 7. századig mennek vissza, mégsem lehet kimutatni teljes azonosságot, hiszen a magyarok a dél-orosz steppén egy jó évszázadig függetlenek voltak a kazároktól és a hozzá tartozó népektől, akikre ez a kultúra a 9. században elsősorban jellemző volt. Egy további lehetséges elképzelés, amely megmagyarázná a kárpát-medencei és volgai leletek egyezéseit, és amely a déli és északi őshazák közötti ellentmondásokat feloldaná, a következő: A bolgárok és magyarok a Kazároktól a 750-es évektől több hullámban válnak ki északi (és nyugati?) irányba. Az első hullám oka minden bizonnyal az arabok 737-es hadjárata, amit a volgai bolgár helynevek igazolnak, azok eredete ugyanis a Kaukázus előterébe nyúlik vissza."
"A régészet korábbi eredményei ugyan valóban komoly egyezéseket találtak a honfoglaló magyarok és finnugor népességek között,293 amik e népek lakóhelyeinek és közvetlen kapcsolatának színterét a Volga és Dél- Urál közti területre lokalizálják a 600-as évektől, ám a honfoglaló magyar leletek több sajátossága a déli, szaltovo-majaki kultúrkör(ök)höz is kapcsolódik. Ami a nyugat-szibériai, dél-uráli, kámai egyezéseket illeti, fontos rámutatnunk arra a történeti forrásokból és más adatokból közvetlenül kimutatható mozzanatra, miszerint a keletről érkező nomádok Európában az erdős steppe határáig is eljutottak: pl. az onogur/hunugurus nép Jordanes leírásában a prémkereskedelemről híres, ami érzékelteti, hogy közvetlen kapcsolata volt finnugor népekkel az 5. sz. második felétől. Az avarok, majd türkök érkezését és az itt talált törzsekkel vívott harcaikat leíró források alapján az onogur nép Európában legelőször a Volga mentén telepedett meg, és később szorult, pont e harcok miatt, déli irányba. A 6. század elején a Kaukázus előterébe érkező szabir néppel kapcsolatban említettük, hogy mind a helynévi és
nyelvi alakok, valamint más néprajzi adatok szerint is vándorlásukat megelőzően közvetlen kapcsolatuk volt nyugat-szibériai finnugor népekkel. Maga Fodor is felhívja rá a figyelmet, hogy „nem téveszthetjük azonban szem elől, hogy ezt a hasonlóságot [a honfoglaló magyarság emlékanyagához a 6-10. századi baskírföldi leletek állnak] az időbeli közelség is okozhatja, hiszen a steppe népeinek kultúrájában minden időben sok közös vonást találunk.”294
Türk a szaltóvoi egyezéseket eleve cáfolni véli, és erősen hangsúlyozza, hogy a honfoglaló magyarság emlékanyagához csak az utóbbi évtizedekben a szovjet és orosz, valamint ukrán régészek által feltárt leletek kapcsolhatók Magna Hungariából és a Dnyeper menti szubotyici horizontból.295 Ami Türk Attila és az orosz kutatók régészeti eredményeit illeti, tudvalevő, hogy már az előző század 70-es éveiben közzétették egyes szovjet régészek az általa is említett leletek egy részét, amikre magyar régészek már akkor is reagáltak.296 Az 1970-es években tártak fel szovjet régészek egy sor magyar gyanús temetőt, melyek részükről új elképzelésekhez vezettek. Ugyanakkor pl. a kiemelkedő leletanyaggal rendelkező Bolsije Tigani temetőből, ahogy arra Fodor István felhívja a figyelmet, a magyar gyanús leletek döntő részben férfiakhoz köthetőek, a női leletek viszont nem sok hasonlóságot mutatnak a honfoglaló női leletekkel. Továbbá a „…a veretes tarsolyok divatja a magyarság körében már jóval korábban a honfoglalás előtt kialakulhatott. Csakhogy e tarsolylemezek hasonmását jóval nyugatabbra, Kijev, Csernyigov, Szmolenszk környékén találjuk meg, ami kétségkívül arra utal, hogy a magyarság jóval hosszabb ideig tartózkodott a délorosz steppéken, mint amennyit Halikova feltételez.. …"
"Türk Attila a korábban említett összefoglalóban302 nem tért ki több kérdésre.: 1. A kazárok és magyarok között meglevő történeti kapcsolatra. Az arab források leírják ugyan, hogy bulgar királya, tehát a volgai bolgárok vezetője a kazár kagán alá tartozik, de vele kapcsolatban a kettős fejedelemség intézménye fel sem merül. Amennyiben e területen a magyarok a volgai bolgárok hatása alatt álltak, ahogy azt történészeink vélik, és innen, ahogy Türk Attila gondolja, a 850-es években a kazárokat északról megkerülve a Dnyeper mellékére vonultak, akkor hogyan írhattak a 870-es években az arab források a magyarok kettős fejedelemségéről? Hogyan magyarázható a magyarok szavárd neve, és hogy valamikor a kazárok birodalmába tartoztak, és mikor csatlakoztak hozzájuk a kabarok? Mi módon lett Árpád fejedelemi személy „kazár szokásra”? Mi módon magyarázhatóak azok a török és alán eredetű szavak, amelyek jelentésük alapján déli területek felé mutatnak, hangalakjuk alapján pedig átvételük jóval korábbi a 8-9. századnál, ha a magyarok a 8. sz. végétől kerültek volna csak kapcsolatba a volgai bolgárokkal? Hogyan magyarázza Türk azokat a bizánci tudósításokat, melyekben egy ungr, hun, türk nép feltűnéséről van szó a 830-as években az Al-Dunánál,303 vagy azt a nyugati forráshelyet, mely szerint a magyarok a 860-as években a keleti frankok országát pusztították?304 Újabb kutatások szerint a honfoglalás nem egy egy időben történő bevonulása volt a magyaroknak, ahogy azt krónikáink írják, hanem már a 9. sz. közepétől érkeztek felderítő és „expedíxiós seregek”, akik, kiismervén a helyi földrajzi, politikai viszonyokat, alkalomadtán kellő zsoldért cserébe beavatkoztak a helyiek küzdelmeibe. A Szent Bertin évkönyvében feljegyzettekkel kapcsolatban írja Szőke Béla Miklós, hogy „a magyarok legkésőbb a 9. sz. közepe tájától jelen vannak a Kárpát-medencében, ahol már számításba vehető (és veendő) katonai erőt képviselnek”.305 Ezt igazolná a Salzburgi évkönyv tudósítása is,306 ami szerint a 881. évben magyarok és kabarok vívtak csatát a bajorokkal vagy frankokkal. „Az erről beszámoló … a harcokban részt vevő magyar (ungari) és kabar (cowari) törzsek között is különbséget tud tenni. Márpedig aligha tartotta volna fontosnak az évkönyvíró ezt a különbségtételt, sőt, valószínűleg nem is lett volna rá képes … ha az
Etelközből egyszeri kirándulásra érkező, alkalmi megbízást teljesítő csapatokról lett volna szó.”307 Szőke szintén a magyarok korai kárpát-medencei jelenlétének bizonyítására citálja Dzsajháni 870-880 táján született leírását, melyben a szerző a magyarok egyik határát képező Dunát jóval hosszabb szakaszon írja le, mint ahogy az az Al-Dunára vonatkoztatható lenne, és véleménye szerint a Duna partján lakó keresztény morvák, akik a magyarok szomszédjai, nem mások, mint a keleti frankok szomszédjai a Duna mentén, Pannónia fölött. Vagyis a 870-es években a magyarok nyugati határa nem a Kárpátok lettek volna, hanem maga a Duna. Különös lenne hát, ha a magyarok a Volgától kiindulva a 850-es években lényegében azonnal a Kárpátok közé indultak volna.
Végső soron semmi meglepő nincs abban, hogy a honfoglalás korabeli kárpát-medencei magyar leletekhez igen közel álló leletek a Volga vidékéről származnak, hiszen pontosan tudjuk azt, hogy ide a 8. század végétől költöztek fel bolgár és magyar törzsek, és azt is, hogy a 9. század elején a kazároktól elszakadt magyarság nyugat felé mozdult el, a Dnyeper felé, ahol a Szubotyici horizont található. Vagyis a 9. századtól a magyarságnak kialakulhatott egy, a szaltovo majackitól eltérő, de ahhoz sok szállal fűződő régészeti kultúrája, ami a földrajzi távolság ellenére, a két magyar csoport között párhuzamosan alakult, hiszen a forrásokból megállapítható, hogy a Dnyeper melléki és Volga melléki magyarság között létező kapcsolat állott fenn.308
A későbbi honfoglalók és a bolgárok, valamint a baskíroknak nevezett magyarok közötti régészeti hasonlóságok véleményem szerint tehát nem abból adódnak, hogy a honfoglalók onnan származtak, hanem, mert egy létező, népi és kulturális közösség tagjai voltak, akik végérvényesen csak a besenyők megjelenésével veszítették el egymással a kapcsolatot. Ennek a sajátosan magyar régészeti kultúrának a kialakulási ideje a 9. század.
Ez magyarázza azt is, hogy miközben nyilvánvaló kapcsolatok mutathatók ki a szaltovó-majaki kultúrával, amelynek előzményei a 7. századig mennek vissza, mégsem lehet kimutatni teljes azonosságot, hiszen a magyarok a dél-orosz steppén egy jó évszázadig függetlenek voltak a kazároktól és a hozzá tartozó népektől, akikre ez a kultúra a 9. században elsősorban jellemző volt. Egy további lehetséges elképzelés, amely megmagyarázná a kárpát-medencei és volgai leletek egyezéseit, és amely a déli és északi őshazák közötti ellentmondásokat feloldaná, a következő: A bolgárok és magyarok a Kazároktól a 750-es évektől több hullámban válnak ki északi (és nyugati?) irányba. Az első hullám oka minden bizonnyal az arabok 737-es hadjárata, amit a volgai bolgár helynevek igazolnak, azok eredete ugyanis a Kaukázus előterébe nyúlik vissza."
te is milyen hamar bedőlsz egy igazolatlan állításnak... a mongolok legfeljebb újraépítették.
törökül Ulu és Kicsi Madzsar, perzsául pedig Madzsar-i Bozorg és Madzsar-i Kúcsek formában. (Mindkét nyelven ugyanazt jelentik: ’Nagymagyar’ és ’Kismagyar’.)
Összefoglalva: minden jel arra vall, hogy a Derbend-náme korábbi változatai tartalmazták Ulu és Kicsi Madzsar városok nevének valamelyik alakváltozatát. Ez azért lényeges, mert így nem ok nélkül gondolhatunk arra, hogy a név mongol kor előtti, s amennyiben az al-Lakzí-féle redakcióban is ott voltak, akkor ezek a Madzsar névforma legkorábbi, legalább 11. századi lejegyzései.
A két város megerődítése elsőként egy felsorolás részeként szerepel a munkában, amely Khoszrau Anúsírván szászánida uralkodóhoz (531–579) köti ezt, még annak hercegsége idején, tehát 531 előtt.
A DAI azt írja, hogy "interlabente" (folyók között). Ez az egyik.
Másik, hogy a krími tatárok megörökölték a Dnyeper "Uzu" nevét, ami náluk ÖZÜ.
Érdektelen: a régészeti hagyaték és annak kronológiája tökéletesen visszaigazolja helyet a DAI-ban a magyarok vonulási útjairól/idejéről. Lásd még kavarok a salzburgiban is.
De a macaron a feledés megérdemelt sorsára jutott, mert nem más, mint egy enervált alteres térítési kísérlet.
Alak/idő/hely nem stimmel.
Nincs itt kérem semmi új; csak egy kis csiszolgatás.
De hát épp azt igyekeztem elmagyarázni, hogy miért is van ez és miért nincs ennek semmi köze nem hogy "finnugrizmushoz" de nyelvekhez vagy magyarokhoz sem. Egyszerűen pont azért amiért a szaszanida ezüsttálak alapján sem rajzolgatunk perzsákat az Urálba, pár szórványlelet miatt nem csináljuk ezt a magyarokkal sem a Kaukázusban.
Azon túl, hogy ezek nem régészeti érvek, így a fentebbi problémához semmi közük, már ez a linkelt orosz wiki közli veled az első sorban, hogy itt egy 13. században alapított mongol - vagyis Aranyhorda - városról van szó. De ennek az egésznek szerintem magyarul is érdekes szakirodalma van, Turkoly Sámuel levelével meg mindennel.
A DAI azt írja, hogy "interlabente" (folyók között). Ez az egyik.
Másik, hogy a krími tatárok megörökölték a Dnyeper "Uzu" nevét, ami náluk ÖZÜ.
1838-as kiadású magyar írás szerint:
"...Kuzu helyett igazán Uzu nevet kell olvasni; mivel a' K betű e' második helyen nem más, mint a' XL-dik fejezetben álló και szónak írásbeli kurtítása, hol a' gondatlan író kettőztetvén a' K betűt, azt az Uzu szóhoz kapcsolta.
Маджар-оуне — название Нижне-Архызского городища, где «оуне» — по-черкесски «дома».
Маджар — топоним в Северной Осетии.
Маджарка — гидроним в Абхазии.
Маджарское — соленое озеро в Ставропольском крае.
Маджары — название курганов в Кабардино-Балкарии.
"Madzsar" helynevek a Kaukázusban Madzsar-oune - Alsó-Arkhyz település másik neve, ahol az "oune" – cserkeszül: "haza". Madzsar - egy hely Észak-Oszétiában. Madzsarka - víznév Abháziában. Madzsarszkoje - sóstó Sztavropol régióban. madzsarü – (magyarok) kurgán(ok) neve Kabardino-Balkariában.
-----------------
1808-ban Klaproth ellátogatott a Kuma-menti Madzsarba. Nem állta meg, hogy ne hazudozzon:
„…назывался Кырк Маджар, который на их языке означает „Сорок каменных зданий“ или „сорок четырехколесных арб“»
„..az úgynevezett Kirk Madzsar, ami az ő nyelvükön azt jelenti:" Negyven kőépület"vagy
"Negyven négy-kerekes szekér."
-------------
Az orosz wikinek kell cáfolnia: "Этот вывод не соответствует реалиям русской и тюркской лингвистики."
.....
"Ez a megállapítás nem felel meg a valóságnak orosz és török nyelvészet szerint.
A "Mazsarami" ("Madzsarami"), Dél-Oroszországban egy nagy négykerekű szekér, egyfajta "mobilház" neve. E kocsi gyökere a „magyar” népnévben van (mint például egy ruhadarab, vagy egy cserkesz tánc, a lezginka nevében is). Nos, a türk Kirk - "negyven" azt is jelenti, "nagy".
Következtetés: A LEBÉD név eredete, hasonlóan a LÉL/LEHEL névhez a protomagyar lev/leb/lel gyökből származik, jelentése könnyű, lebegő, ami egyébként a hattyú jellemzője is.
Itt a lényeg, ahogy Dash fórumtárs is előadta: a Leved-i MÁR magyar szóképzés az -i toldalékolás miatt.
Így HA még idegen is volna a "Levéd", nevét magyar környezetétől kapta, azaz még a Volgán túli szülőföldjén édes szüléitől.
"Carnuntumnak meg ajánlom magamat, ha Sarkelről, Levédiről érdeklődik!"
Köszönöm, megtaláltam az magyarázatát rá!
Nagyon alaposnak és elgondolkodtatónak tartom (mint általában az okfejtéseit). Ez is egy lehetséges megfejtés, pláne ha Jankovics Marcell idekapcsolódó gondolataival összevetem.
TA azt hiszi, hogy ők a magyarok, és nincs más magyar.
Hát nem hihet mást, ha Konstantin is így igazolja a saját és a szakmája régészeti eredményeit:
"Ezen a helyen, az imént említett Levediában folyik a Chidmas folyó, melyet Chingilusnak is neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloi-nak nevezték. A türkök hét törzsből állottak,"
Azaz valamennyien, mind a hét törzs, egy helyről, "Levédiá"-ból származtak, a Volgán túli "uráli" vidékről, még mielőtt türközni kezdték volna őket Bizáncban, azaz Etelközbe kerülésük előtt. Ahol csupán a kavarokkal egészültek ki.
És, ugye, a kavarok kazár nyelvének elsajátítása előtt 1 nyelvűek voltak valamennyien, hiszen ezt így igazolja a DAI:
"összebarátkoztak egymással, és holmi kabaroknak nevezték őket. Ennek következtében a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is."
Forrásnak/régészetnek 1 a hangja, Türk Attilának nincs opciója.
Szíves figyelmedbe ajánlom: Harmatta János: Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, In: Kovács László–Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. Bp., Balassi Kiadó, 1997: 71–83.
a zenei motívumok nem a szubbotcai (honfoglalónak nevezett) leletekhez köthetők, hanem a szaltovóiakhoz.
ugyanmár. magyar zenéhez köthető."
Precízen: a zenei motívumok nem a szubbotcai (végső soron urali) magyarelődökhöz hanem a szaltovói kultúrájú (alán-bolgár-szavar) magyarelődökhöz köthető.
"akkor erre válaszolj, ne minden másra!!! erről beszélj, logikabajnok"
Én megválaszolom neked, egyben a tegnapi kérdésedet is a "kereskedelmi tevékenységről".
Az egy régészeti kultúrához tartozó leleteknek van egy természetes szóródása magán a kultúrán kívül is. Ez a környéken sokszor mindenfelé szokott jelentkezni de kereskedelmi utak mentén és közvetett kapcsolatokon keresztül igen messze is eljuthatnak. Kínai vagy perzsa cuccok az Urálnál, avar veretek a Balkánon, szkíta háromélű nyílhegyek a nyugat-európai keltáknál, ibériai pajzsok Britanniában, britanniai sarlók Ibériában, stb. stb. sokáig lehetne sorolni. Ennek az oka pedig épp az, hogy az emberek kereskednek, fosztogatnak és minden más módon hozzájutnak mások cuccaihoz.
Hogyan érvelhetsz arra, hogy valahol egy csoport valóban jelen is volt? Leegyszerűsítve kb így: A legnagyszerűbb természetesen a jelenlétnek a közvetlen bizonyítéka, mondjuk egy tipikus településük vagy valami hasonló. Ezt nomádoknál nehéz találni, így magyar ügyben is maradnak a legjobb érv a sírok. A saját temetésén azért általában mindenki személyesen vesz részt, így ha ott vannak a csontjai az jó jel, hogy ő is ott volt egykor. És a biztosra vehető érvek itt kb. le is zárulnak.
Ha olyan kincsleletet vagy egyéb összefüggő leletegyüttest tudsz felmutatni ami, bár sírok vagy épületek nincsenek de mondjuk 80%+ az adott kultúra tárgyait tartalmazza az is érv bár ebbe már lesznek akik belekötnek, annyira nem leszel meggyőző.
Az meg, amikor csak szórványleleteid vannak, akár fémkeresők által begyűjtött fiszfaszok, akár egy más csoporthoz tartozó lelőhelyen előkerülő tárgyak - pl. magyar veretek alán vagy rusz sírokban - akkor az nagyon-nagyon valószínű, hogy kereskedelmi vagy hadi tevékenység révén került oda. Még az is lehet, hogy közvetett módon és nem egyenesen a magyaroktól.
És ezért van az, hogy az eddig a Kaukázusból előkerült leletekben nem szokás magyarokat látni, inkább a magyar-alán-kazár-kaukázusi gazdasági és politikai kapcsolatrendszerek egy bizonyítékát.
