Nyelvünk őstörténete szempontjából alapvető művet publikáltak a magyar orientalisták. Van benne történelem, nyelvtörténet, közte pedig szótár. Csupa érdekes adat és információ, 1500 oldalon.
"2011-ben jelent meg a wiesbadeni Harrassowitz kiadónál Róna-Tas András és Berta Árpád: West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian című kétkötetes műve (Berta Árpád sajnos még a könyv megjelenése előtt elhunyt)."
"A szerzők tudományuk alapművét alkották meg."
"
A nyugati ótörök (West Old Turkic) nyelvről szóló mű alcíme szerint a magyar nyelv török jövevényszavaival foglalkozik, de ahogy a szerzőktől, különösen Róna-Tas Andrástól megszoktuk, a nyelvi adatok történeti hátteréről is tájékoztatást kapunk. A könyv először a magyar nyelvet ért török hatás kutatásának történetét foglalja össze, és röviden bemutatja a török nyelvek lexikológiájának fejlődését is.
A magyar nyelv régi török kapcsolatainak kutatásában kulcskérdés, hogy melyik török nyelvű néppel lehettek szomszédosak finnugor anyanyelvű őseink. Ennek megállapításában segíthet a magyar nyelv török jövevényszavainak elemzése, valamint a történeti források áttekintése. Amint az már a 19. század második felében világossá vált, a magyar nyelv egy csuvasos típusú, másként bulgár-török nyelvvel állhatott kapcsolatban. De melyikkel? Több ötlet is fölmerült már. Róna-Tas András és Berta Árpád azonban csavart egyet a megközelítésen: nem egy már ismert – létező vagy egykor létezett – nyelvvel akarták a magyart összetársítani, hanem éppen a magyar nyelv török jövevényszavaiból próbáltak következtetni a szavakat átadó török nyelv jellemző vonásaira (leginkább a mássalhangzó- és magánhangzórendszerére). Előtte azonban még más fejezeteket olvashatunk."
"
A magyar betűrendet követő szótár 419 szócikket tartalmaz. Találunk benne még néhány kiegészítő szócikket is, melyek például egy-egy szó különböző korban átvett változatait tartalmazzák (pl. bicska és bicsak), de kiegészítő szócikket kapott a kalauz és a kalóz is, melyek ugyanarra tőre mennek vissza, de más-más török nyelvből vettük át őket, más-más jelentéssel.
Természetesen most nem vesszük sorra a szótár szavait. A magyar nyelv régi török szavainak kultúrtörténeti jelentőségével mindannyian tisztában vagyunk: az ősmagyarság gazdasági ismeretei, társadalmi szervezettsége sokat fejlődött a török kapcsolat hatására. Az állattartás és a földművelés szavai között sok török eredetű van. Néhány példa az állattartás köréből:
Ezekből világosan kirajzolódik, hogy a magyar–török érintkezés területe nem a kizárólag nomád állattartásra alkalmas száraz sztyepp volt, hanem inkább a sztyepp és az erdő határán lévő csapadékosabb terület, ahol nemcsak gabonatermelésre nyílt lehetőség, de voltak gyümölcsös kertek és szőlőültetvények is."
"
A Róna-Tas András és Berta Árpád által összeállított szótár egyik jelentősége abban áll, hogy a szerzők minden eddiginél több török eredetű magyar szót találtak. Ligeti Lajos összefoglalása az 1980-as években mintegy 280 régi török jövevényszót tartalmazott (A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986.). Ez az új szótár 384 nyugati ótörök eredetű magyar szót sorol fel és elemez. Közülük 56 minősül bizonytalan etimológiának, 38 szó eredete pedig további bizonyítást igényel. A maradék 290 szó alig több annál a 280-nál, amit Ligeti Lajos török eredetűnek nevezett, de nem szabad elfelejteni, hogy az ő listáján is voltak bizonytalan, illetve nem kellően bizonyított megfeleltetések.
A szótár után olvashatjuk a mű nyelvészeti részeit. Az ötödik fejezet a magyar nyelv történeti fonológiáját tárgyalja. Ennek keretében rekonstruálja az ugor kori mássalhangzó- és magánhangzórendszert, megkülönböztetve az ugor kortól az ómagyar korig ívelő időszak erős és gyenge hangváltozási tendenciáit."
"Az ugor fonémaállomány rekonstruálásához természetesen rengeteg finnugor adatra volt szükség. A nyugati ótörök–magyar kapcsolatokat bemutató kötet ezért tartalmazza a finnugor eredetű magyar szavak szótárát is. Sőt, több szótárat is tartalmaz. A biztos következtetések érdekében a szerzők csak 465 szóval dolgoztak: nem használták föl a bizonytalan etimológiájú szavakat, azokat a magyar szavakat, amelyeknek nincs obi-ugor megfelelésük, és végül azokat sem, amelyeknek vagy csak szamojéd, vagy pedig csak lapp (számi) megfelelésük van. Ezen szavak esetében nem látták bizonyítottnak a finnugor alapnyelvi eredetet. Az 1294–1316. oldalak közti szószedet csak olyan finnugor eredetű magyar szavakat tartalmaz, amelyek a szerzők szerint biztosan visszavezethetők a finnugor alapnyelvre (344 db), illetve az ugor alapnyelvre (121 darab)."
"
A finnugor fejezet után következik a nyugati ótörök nyelv tárgyalása. A szerzők a keleti ótörök, a volgai bulgár és a csuvas nyelv, valamint a magyar nyelv régi török jövevényszavai alapján rekonstruálják a nyugati ótörök nyelv hangrendszerét. Nyugati ótöröknek azon török nyelvek együttesét nevezik, amelyeket az Urál hegységtől és folyótól nyugatra beszéltek az i. sz. 5. századtól. Az ótörök periódus a tatárjárásig tartott. A nyugati ótörök nyelvek közül az ogur vagy másként bulgár-török csoport volt a legfontosabb, de a 9. századtól a besenyők, kunok és oguzok nem ogur típusú török nyelveket beszéltek ezen a területen.
A későbbi fejezetekből kiderül, hogy a szerzők szerint az ősmagyarok több török nyelvű néppel is kapcsolatban álltak. Ezt nemcsak a történeti források, hanem a nyelvi adatok (török jövevényszavaink) alapján is állítják. Ennek fényében nem teljesen érthető, hogy a több török nyelvből átvett magyar szavakból miért csak egyetlen török nyelv (a feltételezett nyugati ótörök) hangrendszerét rekonstruálják."
"A nyugati ótörök hangrendszer rekonstrukciója után következik egy rendkívül elgondolkodtató fejezet (6.5 Derivational morphology). A könyv itt sorolja fel és osztályozza azokat az átvételeket, amelyek képzőt tartalmazó török szavakból indultak ki. Minden változat előfordul: denominális (ahol a kiinduló alak névszó) névszó- és igeképzők, valamint deverbális (ahol a kiinduló alak ige) névszó- és igeképzők egyaránt találhatók az átvett török szavakban. Az itt összegyűjtött adatok nevezhetők a könyv másik nagy jelentőségű eredményének. Nem azért, mintha korábban nem tudtuk volna, hogy képzők is találhatók az átvett szavakban. Ez az adatbázis attól jelentős, hogy élővé, elképzelhetővé teszi azt a közeget, amelyben zajlott a nyelvi érintkezés: a hétköznapi, megszokott kétnyelvűséget. Az ilyen típusú átvételek nem valami ritka érintkezés – kereskedelmi tevékenység, véletlen találkozás stb. – eredményei, amikor egyetlen idegennel próbáljuk megértetni magunkat a saját anyanyelvünkön kommunikálva. Ezeket az átvételeket ilyen mennyiségben csak a hétköznapi, kétnyelvű kommunikáció hozhatta magával. A beszélők az átadó török és az átvevő magyar nyelvet körülbelül ugyanazon a szinten beszélték, és mondanivalójuk pontosabb kifejezése érdekében keverték a két nyelvet."
"
Amennyiben a magyar őstörténetet művelő régészek, történészek átrágják magukat a nyelvészeti fejezeteken, elnyerhetik jutalmukat, mert most következik a hetedik fejezet, a számukra legizgalmasabb rész. Címe: Ki, hol és mikor beszélte a nyugati ótörök nyelvet? (Who spoke where and when West Old Turkic?)
A hetedik fejezetben először a lehetséges helyszínt járjuk körül. Vagyis a Don és a Kubán (Kubany) folyók vidékét. Róna-Tas András szerint ez a terület volt a magyar–nyugati ótörök együttélés színtere, mert itt található meg együtt a kőris, a tölgy és a bükk, mely fák nevei török eredetűek a magyarban, valamint itt találkozhattak a nyugati ótörökök és a magyarok az alánokkal, mely népeknek feltétlenül találkozniuk kellett, mivel nyelvük egymásra hatása bizonyított tény. A baskíriai magyar őshaza csak mese, oda csupán azért költöztek egyes ősmagyarok, hogy később találkozhassanak az arra kóborló Julianusszal. A Don–kubáni őshaza elméletére itt csak utal Róna-Tas András, mivel ezt a koncepcióját korábbi műveiben már részletesebben kifejtette."
"
A helyszín után következik az időrend vizsgálata. A nyelvi adatokból adódó relatív kronológia szerint a nyugati ótörök nyelvi hatáson belül három fázis különíthető el. A lótartás szavai közül például a béklyó és a gyeplő az első fázishoz tartozik.
A nyugati ótörök nyelv lehetséges beszélőinek körét vizsgálva szóba jöhetnek az avarok is, de ők nyelvüket már valami helyi szláv dialektusra cserélve érték meg Árpád vezér és népe bevonulását. Tehát tőlük nem eredhetnek a magyar nyelv nyugati ótörök szavai. A bulgárok különböző csoportjai huzamos nyelvi érintkezésben lehettek a magyarsággal. Kuvrat halála, vagyis Magna Bulgaria felbomlása után Kuvrat egyik fia, Bat Baján a magyarok közelében vagy a magyarokkal együtt élhetett. A bulgár mellett átadó nyelv lehetett a kazár is. A könyv szerzői ahhoz a véleményhez csatlakoznak, hogy a kazár nyelv bulgár típusú lehetett, miként a magyar nyelv török jövevényszavaiból rekonstruált nyugati ótörök is. A magyarok előbb a bulgárokkal voltak kapcsolatban, majd később a kazárokkal is, végül a nyugati ótörök nyelvi hatás harmadik fázisában más török nyelvű népekkel is. A könyv utal arra a nézetre (Noonan alapján), hogy a kazár birodalomban majdnem 30 etnikai csoport élt együtt.
A magyar nyelv nyugati ótörök eredetű szavainak 64%-a megtalálható a csuvas nyelvben is. Ebből a szerzők nem vonnak le történeti következtetéseket. Sajnos nem is lehet, mivel nincs más adatunk, amivel ezt a 64%-ot összehasonlíthatnánk. A bulgár és a kazár nyelvnek már csak apró morzsái tanulmányozhatók. A többit fölfalta az idő."
"A nyugati ótörök–magyar nyelvi kapcsolatokkal foglalkozó hatalmas mű előrelendítheti a magyar őstörténet kutatását. Róna-Tas András véleménye tudományos vitára érdemes."
Na kérem, fentebb Róna-Tas (és Berta) véleménye a magyar nyelv török jövevényszavairól.
Állításaikból a régészet nem támogatja a "Don-Kubáni őshaza" elméletüket, mivel egyfelől itt nincs régészeti nyoma a leendő honfoglalóknak, másfelől elfogadottá vált, hogy a magyarok csak 820 körül keltek át a Volgán. Így a "nyugati ótörök nyelv" beszélőivel máshol kellett ily belsőséges viszonyba keveredniük nyelvi elődeinknek.
A hanti manysik nem mongolidok ahogy egyetlen finugor nyelven besző nép sem mongolid .
A hantik és a manysik europomongolidok mig a többiek europidok a szomszédaik a nyenyecek , naganszánok valóban mongolidok .
Genetikailag a manysik anyai ágon 63,3% nyugat eurázsiai génekkel rendelkeznek és 36,7% kelet eurázsiai génekkel, őshonos szomszédaiknál ez az arány forditott.
A manysikkal biyonyititott a rokoni kapcsolat a R1a Z 280 manysi Y dns 6 apai vonalából 5 nek van magyar párja ami nem egy rosz szám, bár az R1a nem annyira népszerü mint az N tat c ami például a székelyeknél 6% és ök még nyelvet is váltottak, az N tat c-ét elnézve a nyelváltás esetleg a jövőben fog megtörténnni .
Csak a genetika nem igazol nyelvet és a fantázia nem érdekel egyik oldalról sem
Ja, hogy nem értetted meg Németh Endre mondókáját/a Scientific Reports cikket.
Na, azt látom, mert csak ócska, ide nem illő közhely pufogtatására futja. (Egyébként "felvetésed" éppen az idézett interjúban lett komplex módon körbejárva -- a jelenlegi estre érvényesen.)
Arra semmiképpen nem létezik forrás, hogy Árpádék, vagy a velük ideköltözök hozták ide nyelvünket.
Dehogyis nem létezik: ott a DAI, még Makkaytól is elismerve, idéztem egy párszor. Kimerítően meg Gyónival kezdődően tájékozódhatsz a DAI magyar szavairól.
Ebben a kérdésben nekem tökéletesen elég Róna- Tas véleménye és másoké is.
Róna-Tas monumentális munkájában ÉPPEN a kölcsönzött török szavakat járja körbe, és ÉPPEN ezen átvételekből próbálja meg (részlegesen) rekonstruálni az átadó török nyelvet.
De te Róna-Tasból sem értettél meg egy kukkot sem ...
Láthatod: én a tudomány legrissebb deredményeit "erőltetem".
Én pedig kétségbe vonom az összes állítást.
Aki nyíltan tudományellenes és tudományon kívüli módszerekkel operál, az mi mást is tehetne.
Sok professzor, tudós, mint például Király Péter (szláv) nyelvészprofesszor nyelvészetileg is bizonyította, hogy a Kárpát-medencében már a honfoglalás előtt is beszéltek magyarul!
1-et idézz ide, és akinek nem szedték miszlikre a "professzor" társak az elméletét (mert igazolást senki nem hozott erre. Te sem produkálod a beígért magyar Bibliát/szószedetet...)
Ezért vontam kétségbe mindig amikor bárki azt állítota, hogy ismeri Király könyvét amikor rá hivatkoztam mindannyiszor.
Gondolod, a recenzensei nem ismerték ?? Pl. Balogh Szegedről, többször idéztem tőle. Egyszerűen humorossá tette Királyt, aki oldalszámot tévesztett évszámmal korabeli forrásban, stb.
Róna Tas András adta meg a választ: Igen!!!!!
Csak nem könyve gunyoros alcímére hivatkoznál ???
Ennek fényében minden feltételezés és értelmetlen a genetikára hivatkozni.
Kizárnál egy modern, combosodó tudományágat a vizsgálatokból? Csak mert neked nem tetsző eredményt IGAZOL ??
Szargatka vége és kusnarenkó eleje közt még mindig van 200 év hiátus. Ha meglesz
Megvan, lásd Komár monográfiájában.
2., kusnarenkóból közvetlenül szubbotcába mentek ezek a magyarelődök
Bizony nem: régészeti igazolásokat olvashattál Komár összefoglalójában arra, hogy "Kusnarenküba" (= MH) is, meg Szubbotcába is (meg Uelgibe is, stb.) egyszerre szóródtak a magyarok, mégpedig a Volgán túli Levédiából.
Magna Hungária tehát kiesik a sorból.
MH maga a te "kusnarenkód".
a szaltovói kultúra (Levédia)
Szaltovó = Don/Donyec menti (zömmel) alán, Levédia = Volgán túli magyar kultúra
A helyes útvonal az a LGY-Makkay féle retrospektív módon.
Ők már csak tudománytörténet.
A tágabb értelmű Etelközbe (pontuszi puszta) több irányból érkeztek magyarelődök
A régészek igazolták neked is, hogy nem: Etelközbe CSAK szubbotci (leendő) honfoglalók jöttek, a Volgán túlról. Se kubányi, se kaukázusi elemek itt nem igazolhatók, ahogy a honfoglalók közt sem/KM-be jutásuk után sem.
A magyar nyelvet a szargatkaiak tehát 400 k. hozták Európába hun nyomásra. 671-ig összeolvadással átadták a nyelvüket az onoguroknak, és ekkor bejöttek a Kárpát-medencébe, ahol az avar polgárháború (795) idejére elmagyarosították a Kárpát-medence tömeges nagyállattartó lakóit.
Julianus magyarjai tehát a leszakadt honfoglalókkal, azaz a volgai bolgárokkal együtt kerültek a Volgához 860-ban. Nem keletről, hanem nyugatról kerültek a Volgához. Ott székely néven államalkotó részét képezték az új országnak.
Ezért: Sok professzor, tudós, mint például Király Péter (szláv) nyelvészprofesszor nyelvészetileg is bizonyította, hogy a Kárpát-medencében már a honfoglalás előtt is beszéltek magyarul!
Ezért vontam kétségbe mindig amikor bárki azt állítota, hogy ismeri Király könyvét amikor rá hivatkoztam mindannyiszor.
És Róna Tas András is igazolta:
Róna Tas András adta meg a választ: Igen!!!!!
Ennek fényében minden feltételezés és értelmetlen a genetikára hivatkozni.
"Óvatos és mértéktartó őstörténészek számára tehát kirajzolódik az ősmagyarság vándorlásának útvonala:
Nyugat-Szibéria (Szargatkai kultúra) →
Baskíria (kusnarenkovói kultúra) →
Magna Hungaria (Baskíriától kicsit nyugatra, lásd Bolsije Tigani) →
A Volga és a Don találkozásának vidéke (Szaltovói kultúra) →
Levédia (valahol a Szaltovói kultúra peremén) →
Etelköz (Dnyeper, Dnyeszter, Prut folyók vidéke) →
Kárpát-medence (itt, ahol vagyunk).
Ez az útvonal kielégíti azt a nyelvészeti igényt, hogy az ősmagyarok valamikor más finnugor nyelvű etnikai csoportok közelében éltek, nyelvük önállósodása idején pedig az obi-ugorok elődeinek szomszédságában."
Ez már a múlt. Már csak a kezdő állomás (szargatka) igaz.
1., Szargatka vége és kusnarenkó eleje közt még mindig van 200 év hiátus. Ha meglesz (állítólag nemsokára), akkor ez az új Isim-völgyi kultúra beékelődik szargatka és kusnarenkó közé.
2., kusnarenkóból közvetlenül szubbotcába mentek ezek a magyarelődök ugyanis a Magna Hungáriában felhozott Bolsie Tygani temető a 10. szd-ban működött, vagyis akkor, amikor a honfoglalók már itt, de legalábbis Etelközben voltak. Magna Hungária tehát kiesik a sorból.
3., A szaltovói kultúra része a magyar őstörténetnek, de nem ezen a vonalon, mert kusnarenkóból egyenesen szubbotcára mentek ezek a magyarelődök, tehát nem volt megállásuk a szaltovói kultúra (Levédia) vidékén. Ezt ismerte fel TA is.
Etelköz és a Kárpát-medence stimmelnek.
A helyes útvonal az a LGY-Makkay féle retrospektív módon.
1., A Kárpát medencébe Etelközből érkeztek a honfoglalók (895)
2., A tágabb értelmű Etelközbe (pontuszi puszta) több irányból érkeztek magyarelődök. Először a szargatkaiak i.sz. 400 körül (ekkor szűnik meg a szargatkai kultúra). Aztán 463-ban érkeznek a pontuszi pusztára az onogurok Ázsiából. 635-ben következnek a bolgárok a Kubány-vidékről, 740-ben az alánok a Kaukázus északi előterében, 800 k. a szavarok ugyanonnan, és végül 839/840-ben a kusnarenkóiak a Bjelaja-völgyből. Ezekből a népekből alakult a magyar törzsszövetség 855-857 k.
A magyar nyelvet a szargatkaiak tehát 400 k. hozták Európába hun nyomásra. 671-ig összeolvadással átadták a nyelvüket az onoguroknak, és ekkor bejöttek a Kárpát-medencébe, ahol az avar polgárháború (795) idejére elmagyarosították a Kárpát-medence tömeges nagyállattartó lakóit.
Julianus magyarjai tehát a leszakadt honfoglalókkal, azaz a volgai bolgárokkal együtt kerültek a Volgához 860-ban. Nem keletről, hanem nyugatról kerültek a Volgához. Ott székely néven államalkotó részét képezték az új országnak.
The study of [the BOTAI] genome revealed that it was GENETICALLY RADICALLY DIFFERENT from the members of the YAMNAYA culture. The Botai, it seems, consistently avoided any contact with their neighbors – even though they must have crossed the territory of the Botai on their migratory waves.
Willerslev assumes that the art of keeping horses from the Yamnaya steppe nomads was adopted from these peoples, and then they developed it further. At some point, the Botai could then have itself become doomed by its groundbreaking innovation: While the descendants of the Yamnaya spread over half of Eurasia, the Botai disappeared (!? - O.) without leaving a trace.
Visszafelé nyomozva a magyar őstörténetben, vagyis alkalmazva a László Gyula által oly kedvelt retrospektív módszert, most a szargatkai kultúrának kell utánajárnunk.
Az adatokat Mogilnyikovtól, minden régészek legrégészebbikétől (a mogilnyik temetőt jelent) kölcsönözve, íme a tudnivalók:
A szargatkai kultúra feltárása az 1880-as években kezdődött. Nemcsak helyi műkedvelők, de a finn Otto Heikel is ásott itt. A kultúra neve Levasova régésznőtől származik, aki 1927-ben Szargatszkoje települése mellett végzett ásatásokat. A lelőhelyek a TOBOL, ISIM ÉS IRTIS (nem Irtisz!) (HÁT NEM ÉRDEKES, PONT OTT, AHOL KORÁBBAN A BOTAI KULTÚRA VOLT??? - O.) folyók mellékén, az erdő- és sztyeppövezet határán találhatók. A kultúrát egyes kutatók szargatkai kulturális egységnek nevezik, amelyet gorohovói és szargatkai kultúrára osztanak.
Korjakova szerint a kultúra négy fázisa figyelhető meg:
Előszargatkai: i. e. 7–5. század
Szargatka–gorohovói: i. e. 4–3. század
Szargatkai: i. e. 2. sz. – i. sz. 2-3. század
Későszargatkai: i. sz. 3–5. század
Óvatos és mértéktartó őstörténészek számára tehát kirajzolódik az ősmagyarság vándorlásának útvonala:
Nyugat-Szibéria (Szargatkai kultúra) →
Baskíria (kusnarenkovói kultúra) →
Magna Hungaria (Baskíriától kicsit nyugatra, lásd Bolsije Tigani) →
A Volga és a Don találkozásának vidéke (Szaltovói kultúra) →
Levédia (valahol a Szaltovói kultúra peremén) →
Etelköz (Dnyeper, Dnyeszter, Prut folyók vidéke) →
Kárpát-medence (itt, ahol vagyunk).
Ez az útvonal kielégíti azt a nyelvészeti igényt, hogy az ősmagyarok valamikor más finnugor nyelvű etnikai csoportok közelében éltek, nyelvük önállósodása idején pedig az obi-ugorok elődeinek szomszédságában.
Legkorábban az orosz évkönyvekben, méghozzá Nesztor krónikájában bukkan fel, méghozzá egy terület neveként: Ugra. Az sajnos a krónikából nem deríthető ki, hogy mely területre vonatkozik az elnevezés, de az biztos, hogy az oroszok adófizetői között már nem szerepelt, tehát feltehetően távolabbi területről volt szó. Egy későbbi leírás a következőket tartalmazza az 1096-os évről:
Egy novgorodi ember, Gjurjata Rugovics beszélte el nekem a következőket: „Elküldtem szolgámat Pecserába, amelynek lakói Novgorod adófizetői. Megérkezett hozzájuk, majd onnét Jugrába ment. Jugra egy saját nyelvén beszélő nép, amelynek északon a szamojédek a szomszédai.”
Ezután meseszerű leírás következik, melynek valószínűleg az az alapja, hogy a kereskedők cserekereskedelmet folytattak az Urálon át az ott lakókkal. A szamojédokkal és Pecsorával (azaz a komi területtel) való szomszédság, illetve a hegyek emlegetése alapján a területet az Urál környékével azonosíthatjuk: méghozzá az Urál nyugati oldalával, hiszen az ottaniak kereskedtek a hegyeken át. (A Jugra alak helyett több kéziratban is Ugra szerepel – feltehetően ez a terület nevének eredeti alakja.)
Ezután is sokszor felbukkan (J)Ugra neve a krónikákban, de olyan adatot, mely arra utalna, hogy a terület hol helyezkedett el, még hosszú ideig nem bukkanunk. A III. Iván által vezetett 1483-as hadjárat leírásában viszont azt olvassuk, hogy „sereget küldött Aszika vogul fejedelem ellen és az Obhoz Jugra ellen”. Az Ob viszont már az Urál keleti, Szibériai oldalán van. Lehet, hogy a terület átnyúlt az Urálon, de az is lehet, hogy az idők folyamán változtak annak a vidéknek a határai, amelyet (J)Ugrának neveztek.
Pontosabb adatokat tartalmaz Szent István permi püspök életrajza, mely valamikor 1396 után született. Eszerint a Szigva és a Szoszva folyók menti területeket, azaz az északi vogulok mai lakóhelyét nevezték Jugrának. Elképzelhető, hogy volt egy szűkebb és egy tágabb értelemben vett Jugra is. A későbbi források is különböző területekre használják a Jugra nevet.
Az elnevezés előfordul arab és nyugat-európai forrásokban is, de ezekben semmilyen érdekes támpontot nem találunk. A nyugat-európai források azért érdekesek, mert már a 15. században felbukkan az a vélemény, hogy a Jugaria (azaz Jugra) földrajzi elnevezés a Hungariával azonos lenne.
Kik voltak a jugraiak?
Első pillantásra egyértelműnek tűnik, hogy a Jugra elnevezés az obi-ugor területekre vonatkozik. Ugyanakkor felmerül az is, hogy esetleg szamojédokról van szó: emellett szokás felhozni, hogy a krónikák gyakran egymás mellett említik a jugraiakat és a vogulokat – mint két külön csoportot. Ez azonban nem perdöntő: könnyen lehet, hogy a manysik két, földrajzilag és néprajzilag is jól elkülönülő csoportját külön névvel illették: a délieket nevezték voguloknak, az északiakat jugraiaknak, jugoroknak.
Ugyanakkor arra is van példa, hogy egyértelműen hantikat neveznek jugoroknak – elsősorban azonban az északi hantikat, akik lakóhelye és életformája az északi manysikéhoz áll közel. (Megjegyzendő, hogy a manysik a régiségben a hantikat is nevezték manysiknak, a hantik pedig a manysikat is hantiknak – legalábbis bizonyos csoportjaik.) Éppen ezért azt is mondhatjuk, hogy a jugor egyben az obi-ugorok összefoglaló neve.
Összességében tehát az a legvalószínűbb, hogy a jugor, Jugra név az obi-ugorokra, illetve az általuk lakott területekre vonatkozott, de időben változhatott, hogy éppen pontosan kikre vonatkozott – sőt, egy időben is jelölhetett különböző csoportokat, illetve területeket.
UGOROK: Az uraliaktól különvált az ugorság legkésőbb a Kr. e. III. évezredben, és hosszú ideig, talán egészen a Kr. e. 500-ig önálló életet élt Nyugat-Szibériában. Ősi szállásterületük az Ob-Irtis-Tobol és az Isim folyók mellett volt…Munkácsi B. szerint az ugor népnévből ered a jugor. A magyarok neve az orosz Őskrónikában: … „ugor”….
A szárgátkai kultúra már régen magára vonta a magyar és orosz kutatók figyelmét. Közülük többen is erre a kazahsztáni és nyugat-szibériai területre feltételezték az ugor-magyar őshazát. Onnan származtak az I. Péter-féle, az Ermitázsban őrzött Szibériai Gyűjtemény gyönyörű aranytárgyai, amelyek valamennyien szórványleletként, lelőhely nélkül kerültek Szentpétervárba, a cári gyűjteménybe. A legutóbbi időkig ezeknek a gyönyörű ötvösműveknek nem kerültek a felszínre ősi sírokból párhuzamaik. Az orosz kutatók a szibériai szkíták emlékeiknek tekintették őket, korukat, rendeltetési céljukat, a szinte napjainkig nem tudták meghatározni. Az utóbbi évtizedekben történt döntő változás ezen a téren. A szárgátkai kultúra egykori központjában, Omszk környékén az Irtis partvidékén: Szidorovkán és Iszakovkán két érintetlen gazdag kurgánsírt (i. sz. II–IV. sz.) tártak fel az orosz régészek, amelyekből háromszáz éve először, „in situ” talált, a Szibériai Gyűjtemény aranykincsei párhuzamainak tekinthető nemesfém veretek és egyéb ékszerek kerültek a felszínre. Így megerősítést nyert, hogy a Szibériai Gyűjteménynek az egykori szárgátkai kultúra területe a származási helye. A szidorovkai és iszakovkai sírleletek és a Szibériai Gyűjtemény tárgyai korának és etnikai hova tartozásának pontosabb meghatározását pedig megkönnyítették az e tárgyakhoz hasonló formájú és rajzolatú nemesfém sírleletek, amelyek Mongólia és Belső-Mongólia területén előkelő hsziungnu sírokból kerültek a legutóbbi időkben a felszínre. Az ázsiai hunok az i. sz. II–IV. századok során belső-ázsiai lakóhelyükről Nyugat felé vonultak, és elfoglalták a szárgátkai kultúra területét is. Az ottani ugor lakosság e közben részben megsemmisült, részben Északra menekült, egy harmadik részük pedig a hunok soknemzetiségű együttesével Nyugatra vonult, és az a magyar etnogenezis egyik elemévé vált.
„A manysik (régiesen: vogulok) Nyugat-Szibériában…, az Ob alsó folyásának baloldali mellékfolyói mentén, a Tyumenyi területhez tartozó Hanti- és Manysiföld nyugati részén élő népcsoport. A tudomány mai állása szerint a hantik mellett a magyarok legközelebbi nyelvrokonai.” Jelenlegi hazájuk autonóm terület: Jugra, mely a címerükön is szerepel.
Herbenstein báró, Moszkvában készült térképe 1549-ből.
A kép jobb sarkában fennt: "IUHRA INDE UNGARORUM ORIGO"
