Összeszedtem egy pár konkrét helyet a DT-ből ahol épp jártak a magyarok és beazonosítható.
765 - 816 között :
- Azok a baskortok akik délre költöznek a Sasy Idel (Sosna) folyóhoz Modjarnak neveztetnek.
- A magyarok a Sosna folyóhoz költöznek, ami a Don mellékfolyója. Uralmukat kiterjesztik a Murdas és az Ar törzsekre, (itt kevésbé jelentős finnugor törzsek), uralmuk gyorsan terjed, khazáriát fenyegetik.
- A magyarok egyik törzse amikor eljut a volgához a kazárok úgy döntenek rájuk támadnak Karako khagán vezetésével.
- A magyarok felégetik Baltavar (Poltava) és Korysdan kazár városokat, fenyegetik a Krím félszigetre tartó kereskedelmi útvonalat.
- Közös kara bolgar, szláv, kazár támadás a magyarok ellen amelyben a kara bolgárok elkergetik a magyarokat az alábbi helyekről : A Don jobb partján végig észak felé, északra pedig a Misha folyón túl (a mű szerint magyar névadású), a sosnától egészen az oka folyóig.
- A magyarok az oka folyó alsó folyása mögé menekülnek. Szállásterületük eléri a Káma folyót, vezetőjük neve ekkor Askal, Ülai Bata fia.
- A bolgárok összekülönböznek a kazárokkal és kibékülnek a magyarokkal. Álmos nagyapja (itt Aydar-nak hívják) magyar nőt vesz feleségül a béke jegyében, Ülai Bata egyik lányát.
820 : a sosnánál maradt baskírok (akiket magyarnak neveznek)a kitchi shir nevű helyre menekülnek nyugatra a kazárok elől (ez is talán a don egyik mellékfolyója, vagy valamelyik vele párhuzamos kisebb folyó mert a shir itt a dont jelenti).
820-830
- a magyarok a dunai bolgárok ellen háborúznak az okból, hogy a dunai bolgárok az avarokra támadtak.
- a kara bolgárok igen jelentős magyar segítséggel megverik a kazárokat, a magyarok vissza költöznek a sosna-hoz, felégetnek mindent a kichi shir és a kashek földek között.
A magyarok dicsőséges győzelme miatt (a bolgárok már vesztésre álltak a csatában amikor a magyarok a segítségükre érkeztek) az egyik folyót elnevezik Ugyr-su nak.
855-870
- A káma medence a magyarok uralma alatt áll, vezetőjük Kush, Askal családjából.
- A magyar és a baskort törzsek éves adót fizetnek a bolgároknak ami fele a többi népének és 4000 lovassal kell felvonulniuk a csatákba.
Én rendszerint elkerülöm a te bejegyzéseidet, mert nem tiszteled a vitapartnereidet. Amíg a stílusodon nem változtatsz, ne számíts érdemi válaszra tőlem.
Normális esetben minden amivel tágul a magyar őstörténet dimenziója, a társadalom egységessége felé egy-egy lépés. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen viszont fajsúlyos dolgot kell találni, mert az embereket általánosságban nem érdekli a történelem. Erre a fórumra is kevesebben írnak mint a legtöbb autós fórumra, ez sokmindent elmond szerintem.
Korábban Veled sokat vitatkoztam azon, hogy Árpádék törökök voltak vagy "magyarok"? Nos jelen nézetem szerint a mai magyar emberek 60%-a tartozik az Istállóskői kultúra részévé. Ha ez igaz, akkor nincs jelentősége annak, hogy Árpádék honnan jöttek, mert nem tekinthetőek a mai magyarság vér szerinti rokonainak - illetve abban az esetben mégis, ha maguk is hasonló géneket hordoztak, mert így vissza tudtak olvadni az itt élő népességbe anélkül, hogy jelentős genetikai nyomot hagytak volna maguk után. Én úgy gondolom, hogy Árpádék a mai magyarság génkészletében nem hagytak semmilyen nyomot. Vagyis: vagy megegyezett a génkészletük az itt élő néppel, vagy oly csekély volt az arányuk az itt élőkhöz viszonyítva, hogy nem tudtak nyomot hagyni a magyarság génkészletében! Más változat nincs!
Az Árpád féle honfoglalók génjei is itt élnek bennünk, és mindegy, hogy milyen nyelven beszéltek, de ez mára lényegtelen, mert hogy ők is ős-európai származásúak lettek az által, hogy letelepedtek a KM-ben!
A megújítás évéből lehetetlen eldönteni, hogy az eredetit mikor adták ki. Balogh Albin vetette fel 1947-ben, hogy a veszprémvölgyi monostoralapítás és így az oklevél Gézához köthető.
„... a szkítákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől."
Trogus Pompeius (a szintén Iustinusnál fönnmaradt töredékben):
„A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép előtt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát) s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják."
Plinius római történetíró (Kr. u. I. század):
„A perzsák által szakának nevezett szkita népet általában a hajdani arameusokhoz legközelebbi nemzetnek tartják." (Plinius: Historiae naturalis, VI. könyv.)
A világtörténelmi jelentőségű lovas nomadizmus ökotípusának szerepe a magyar nép etnogenezisében.
Minden vonatkozó adatot összegyűjtve arra következtetésre jutottunk, hogy őseink egyáltalán nem idegen népektől vették át a lovas nomád életmódot, ahogyan eddig hagyományosan hangoztatták tudósaink, akik általában törököket gyanúsították ezzel a nagy népvándorlás korában. Az ősmagyarság nem külső kulturális hatásra másoktól vette át ezt a sztyeppei ökológia környezethez optimális mértékben adaptálódott specializált gazdálkodási formát. Véleményünk szerint ez a híres ökotípus belső fejlődés és külső természeti hatás szerves összefonódása eredményeként, konvergens módon jött létre őseinknél. Vagyis eleink rendkívül aktívan részt vettek magának az eurázsiai lovas nomád életmód kialakításában, amely kronológiailag a Kr. e. 2-1. évezredek határán jött létre. A lovas nomadizmus kialakulásának ideje nálunk sokáig nem volt ismert, az érdem Erdélyi Istváné, aki elsőnek hívta fel a figyelmet az orosz kutatás vonatkozó eredményére. Tudásunk jelenlegi szintjén joggal feltételezhető, hogy az ősmagyarok az első között voltak, akik erre az új életmódra áttértek az eurázsiai sztyeppe övezetben (mely Kínától a Kárpát-medencéig húzódik - a szerk) a természeti környezetet tönkretevő globális klímaromlás hatására. Ennek mindenekelőtt az a magyarázata, hogy nem sokkal az ugor őshazából délre való vándorlás után érte őket egy újabb ökológiai csapás. Ez végül is az eurázsiai sztyeppe övezet legszárazabb részére szorította őseinket Az újabb adatok fényében nem kizárt, hogy a Cserkaszkul nevű régészeti kultúra népessége találta fel a világtörténelmi jelentőségű új specializált életmódot, amelyet a tudományban lovas nomád ökotípusnak hívunk, ami közlekedés és hadviselés forradalmával járt az eurázsiai sztyeppén, ahol ezután több mint két ezer éven keresztül dominált. A Cserkaszkul régészeti kultúra népessége, amelyet Szalnyikov etnikailag az ugorokkal azonosított (1967-ben) az i.e. 12-10. század között a délebbre fekvő sztyeppére vándorolt. Ebben a kérdésben figyelmet érdemel az a kulcsfontosságú ökológiai körülmény, hogy a protomagyarokat egymásután két fázisban is jelentős természeti csapás érte a Kr.e. 2-1. évezred fordulóján. az első, amely elmocsarasodással járt, kilökte őket az Urál környéki ugor őshazájuk területéről és délebbre, a sztyeppe vidékre való átvándorlásra kényszerítette őket. A másik természeti katasztrófa valamivel a mezőségi pusztára történő migráció, ottani megtelepülés után csapott le rájuk. Az eurázsiai sztyeppe vidékén ugyanis ekkor köszöntött be az úgynevezett xerotermikus maximum szárazság-periódus. Ez az egymásután bekövetkező kettő természeti csapássorozat a magyarokat az Észak-Kaszói térségben, az Aral-tó valamint Mugodzsár-hegység és az Alsó-Volga közötti rendkívül száraz területre szorította, amely később a sztyeppe övezet egyik legkietlenebb zord vidékévé vált, sőt részben félsivatagos régióvá alakult át a fokozódó kiszáradás hatására. Ennél rosszabb helyzetet el sem lehet képzelni, mivel az egykori komplex jellegű gazdálkodásukat a magyarok ősei a sztyeppén nem sokáig tudták folytatni, pedig éppen ennek fenntartása kedvéért hagyták el északabbra fekvő elmocsarasodó őshazájukat. Csakhogy eleink nem sejtették vándorlásuk megkezdésekor, hogy később nem lehetséges majd töretlenül folytatni viszonylag magas szintű addigi összetett gazdálkodásukat. Délebbre való áttelepülés után, ha nem is azonnal, de végülis végleg fel kellett adni a földművelésüket és sürgősen tovább kellett vándorolniuk magukkal hozott állat6jaikkal, ha egyáltalán életben akartak maradni az erősen kiszáradásnak kitett sztyeppén. Így tragikus válsághelyzet alakult ki az ősmagyarok új mezőségi szállásterületén, amelyet a cserkaszkul régészeti műveltség sztyeppébe való benyúlása mutat Kr.e. 12-10 közötti időszakban. A klímaromlás végül elérte azt a csúcspontot, amely komolyan fenyegette életbenmaradásuk lehetőségét és teljesen lehetetlenné tett meghódított új szállásterületükön való tovább maradásukat. Ekkor, a Kr.e. 10 század után következő periódusban ugyanis önmagáért a túlélését kellett már komolyan kűzdeniük, ami véglegesen véget vetett magukkal hozott komplex kultúrájuknak. Kutatásaink szerint a magyar nép etnogenezisében a lovas nomadizmus meghatározó szerepet játszott, sőt eddig nem eléggé értékelt, legfontosabb történelmi eseménynek számít. A fokozódó klímaromlás végső soron Urál-hegység közelében fekvő száraz sztyeppés és félsivatagos vidéken a lovas nomadizmus kialakulását determinálta őseinknél. Ezt a tudományos hipotézisünket más adatok is megerősítik. Többek között az a körülmény is, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai morfológiai arculatának kialakulása a Kr. e. 12-2. évszázad közötti ezer év alatt éppen az említett Aral-tó és Mugodzsár hegység, valamint az Alsó-Volga között fekvő arid mezőségi területen ment végbe. A magyar honfoglalók embertani típusának andronovói eredetét, mely őstörténetkutatásunk egyik legnagyobb fegyverténye, Tóth Tibor bizonyította be. Mindezek az elsőrendű fontossággal bíró etnogenetikai események az ugor őshazától, valamint legközelebbi nyelvrokonaink mostani etnikai területétől közvetlenül délre, a ló háziasításának, továbbá a lovas nomadizmus egyik fontos kialakulási központja közelében fekvő arid térségben ment végbe az Észak-Kaszpi régiójában. Ez azt jelenti, hogy őseink megélhetés szempontjából a lehető legrosszabb helyre kerültek. Azért, mivel biológiai létezésük komoly veszélybe került, amikor északabbról a lombos erdős övezet délkeleti, Urálon túli széléről az eurázsiai sztyeppe övezet kellős közepére vándoroltak. Igaz nem rögtön, hanem csak ottani letelepedésük után. A történelmi véletlen a Kr. e. 1000 éveket követő időben keményen sarokba szorította az ősmagyarokat. A szóban forgó arid vidéken szállásterületük klimatikai és ökológiai okok miatt letelepült életmódra és földművelésre a továbbiakban már teljesen alkalmatlanná vált. Hiszen részben elsivatagosodott, kizárólag csakis a ló és juh tudta hasznosítani ezt a száraz területet. Joggal mondhatjuk, hogy a Kr.e. 12-10. században utána már a lehető legrosszabb helyre kerültek a sztyeppén, mivel biológiai megmaradásukért folyt az elkeseredett kűzdelem a természettel. Ezzel állandó vándorlással verte meg őket a balsors az Észak-Kaszpi térség arid sztyeppéjén és félsivatagos vidékén. Ezt az állatokkal való vándorlást képtelenek voltak leállítani, mivel megmaradásuk érdekében permanens helyváltoztatásra ítéltettek ekkor az egyre mostohábbá váló természeti feltételek miatt. Pedig kimondottan nem éppen ez volt a céljuk, bizonyítja migrációjuk déli iránya Kr. e. 12-10. század között, amely egyértelműen a sztyeppe felé mutat, ekkor még mindenütt az andronovói kultúra letelepült földművelő-állattartó csoportjai éltek a folyó völgyek környékén, legalábbis a Kr.e. 10. századig bezárólag. Ezután azonban fokozatosan életmódbeli változás következett be a sztyeppe övezetében, amely végül is kulturális téren jelentős mértéken homogenizálódott. A lovas nomadizmus létrejöttével párhuzamosan kialakult egy egységes kulturális zóna, amelyet az ún. korai nomádok, pontosabban lovasnomádok hoztak létre, akik azonban egymástól jelentősen eltérő nyelven beszéltek. Nem véletlen, hogy a magyarok önelnevezésének jelentése "beszélő ember". Tehát magyar őseink délre való költözésükkel két évszázad elteltével újból választás elé kerültek, mivel délebbre való migrációjuk és új sztyeppei szállásterületükön való letelepülésük után nem sokkal a sztyeppén újabb megpróbáltatás várt rájuk álmuk megvalósulása, a komplex gazdálkodásuk folytatása helyett. Ebből az áldatlan krízishelyzetből ekkor igencsak gyorsan meg kellet találniuk a kiutat, ha egyáltalán élve akartak maradni a katasztrofálisan rosszabbodó életkörülmények között az egyre erősödő szárazság miatt. Egyetlen értékük és egyben utolsó reménységük a magukkal hozott állatok, a juhok és lovak voltak. Az extrém már-már teljesen kilátástalan helyzetet determináló klimatikus és ökológiai körülményekre az ősmagyar etnikum részéről azonban a csattanós kreatív válasz egy korszakalkotó zseniális felfedezés volt időszámításunk előtt 1000 körül, amikor xerotermikus maximum kiszáradása éppen tetőzött. Nevezetesen az addig lakatlan száraz sztyeppe és félsivatag meghódítása, és azon lovas nomád vándorló életmód önálló kialakítása.*** Ez a kultúraváltás azonban eddigi hátrányos helyzetüket éppenséggel jelentős előnnyé változtatta, mert a közlekedés és a harcmodor forradalmával járt együtt, ami a Kr.e. 2-1. évezred fordulója körüli időben ment végbe távoli elődeinknél. Tehát az ősmagyarok az Észak-Kaszpi arid régiójában az andronovoi kulturális hatásnak kitett cserkaszkul régészeti kultúra népességeként az i.e. 1000 kezdve klimatikus változással együttjáró ökológiai okok következtében a sztyeppén kénytelenek voltak radikálisan átalakítani addigi komplex gazdálkodásukat, amivel létrehozták az állattartásra szélsőségesen specializálódott gazdálkodási struktúrát, azaz új mozgékony életmódjukat, amelyben a főszerepet már egyoldalúan a lótartás és a juhtenyésztés játszotta, miközben a földművelésük eltűnt. Figyelemre méltó, hogy az általunk a magyarok őseivel azonosított cserkaszkuli régészeti műveltség két évszázados fennállása után a Kr. e. 10 századot követően hirtelen teljesen nyom nélkül eltűnt. Hipotétikusan lehetséges a klasszikus teljes lovas nomadizmus kialakulása első jeleként is értékelni az eurázsiai sztyeppe zónában, miközben az andronovói kultúra népessége kezdett fokozatosan áttérni a félnomadizmusra, amely a földművelést még bizonyos mértékig megőrizte. Fel lehet tételezni, hogy a magyar törzsekkel azonosított cserkaszkuli sztyeppei népesség teljesen átvette az iráni nyelven beszélő szomszédságában élő andronovóiak félnomád kultúráját ezer évvel Krisztus előtt. Ennek következtében régészetileg és antropológiai téren megkülönböztethetetlenné vált az irániaktól, de a jelentős nyelvi eltérés, mint legfontosabb etnikai jelző továbbra is egészen mostanáig megmaradt a magyaroknál, akiknek önelnevezése etimológiai jelentése "beszélő ember". Mint ismeretes, általában a nyelv rendelkezik a legkifejezettebb etnikus, azaz megkülönböztető jelleggel, az úgynevezett etnikus specifikummal. Csakhogy irániak hatása a magyarokra nagyon ellentmondó, amely bonyolult kérdéssel Harmatta János intenzíven foglalkozott. Például az Uráltól nyugatra fekvő erdőzónában élő a finnségi népeknél, iráni eredetű népelnevezések, mivel az iráni 'ember >halandó' jelentésű marta etimonra vezethető vissza, amely néha reliktum formában megőrződött nálunk 'idegen' jelentésben is. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a finnségi népeknél az uralkodó réteg irániakból áll, akik egykoron meghódították őket. Harmatta János szerint azonban a korai nomádok korában a sztyeppén a magyar-iráni nyelvi kapcsolatok paradox módon minimálisak voltak, a többi erdőlakó finnugor néphez képest. Ez arra utal, mintha nem lett volna szoros szimbiotikus kapcsolat a két teljesen eltérő nyelvi csoport között, mindazonáltal a magyar hangrendszerben mégis jelentős iráni jellegű fonetikai szubsztrátumhatás fedezhető fel.Ez az antropológiai adatok mellett ezer évig tartó permanens, hosszantartó interetnikus házassági kapcsolatokat tükrözhet. Mindez azonban közvetve inkább arra utal, hogy az irániaknak a sztyeppén nem sikerült a magyarok felett uralmat megszerezni. Jóllehet hosszú időn keresztül egészen a nagy népvándorlás koráig őseink minden valószínűség szerint az iráni nyelven beszélő csoportok közvetlen közelében laktak. Ez viszont lehetővé teszi annak feltételezését, miszerint a magyarokkal azonosított cserkaszkuli régészeti kultúra a Kr. e. 10 évszázad utáni eltűnése mögött nem a félnomád irániak által történt etnikai asszimiláció állhat, hanem az a körülmény, miszerint nem kizárt, hogy a cserkaszkuli kultúrával azonosított ugorok voltak az eurázsiai sztyeppe övezetben az elsők, akik áttértek a világtörténeti jelentőségű lovasnomadizmusra, méghozzá annak klasszikus variánsára. Eközben az andronovói kultúra iráni népessége a földművelést is ismerő félnomadizmust alakította ki. Köztudott a klasszikus nomád harcos csoportok a földművelés hiánya miatt mindig mozgékonyabbak és ütőképesebbek és hódítóbbak, mint a félnomád, félig letelepült vagy teljesen letelepült csoportok. Ez a magyar-iráni etnokulturális kapcsolatra is vonatkozik. Annál is inkább, mivel később, a nagy népvándorlás korában hasonló gazdasági szimbiózis figyelhető meg.
Én nem berszéltem Belső-Ázsiai eredetről, mert az ott élő magyar népesség kifejezetten europid (látható a fényképekről is), tehát innen ment oda. Ők maguk is ezt mondják. Félremagyarázod az én állításaimat. Talán az alábbiak segítenek a megértésben.
Eurázsiai sztyeppeövezet. A KM beletartozik.
------------------
Ez a térkép nem felel meg a valóságnak.
A KM nem. Itt nem volt sztyeppe övezet.
Meg kell nézni egy korabeli térképet és nem a mait.
Pontosan így van ahogy azt írod! Mert az Eu 19 részaránya az üzbégekben és Belső-Ázsiában az ujgurokban is az altajiakban pedig az 50%-ot ma is meghaladja. Ez az eredmény azt támassza alá, hogy valamikor a KM-ből vándoroltak ki eleink. A kirgizekben 66% az Eu 19 haplotípus részaránya, 6% -al magasabb, mint a mai magyarságban. De az iráni nyelvű tadzsikokban is 20 % felett van. A kirgizek az Altajból kerültek mai lakhelyükre úgy, hogy nyelvet váltottak. El is mongolosodtak. (Kiszely) (Van is bennük a mongolokra jellemző M 9 -es markerekből.) De bennünk NINCS! Ez az eredmény szintén alátámasztja a kivándorlás irányát, tehát nem Ők jöttek ide, hanem mi mentünk oda!! Ha megnéztek egy géntérképet akkor látható, hogy a KM-től távolodva az EU19 aránya fokozatosan csökken minden irányba. Bennem lassan kialakult az a nézet, hogy nem jöttünk mi sehonnan, hanem mindvégig a KM. őslakói voltunk különböző nevek alatt, melyet a megszálló hatalom aggatott reánk. Nyelvet lehet váltani, átvenni, de a géneket nem! Azt mindvégig magunkban hordozzuk!!
Az persze igaz, hogy a sztyeppeövezet népei kölcsönhatásban álltak a határos óriásrégiók népeivel (Kína, India, Mezopotámia). Katonai erőfölényüket először a nyíl, a íjásszal felszerelt harci szekér, majd a lovas íjász harcmodor adta.
Én nem berszéltem Belső-Ázsiai eredetről, mert az ott élő magyar népesség kifejezetten europid (látható a fényképekről is), tehát innen ment oda. Ők maguk is ezt mondják. Félremagyarázod az én állításaimat. Talán az alábbiak segítenek a megértésben.
Eurázsiai sztyeppeövezet. A KM beletartozik.
A ló domesztikálásának helye és a magyarság szállásterülete egybeesik.
Ez világosan megállapítható a ló domesztikálásának helyéről, ami elődeinknek tulajdonítható Veres Péter néprajzkutató és Tóth Tibor antropológus kutatásai szerint. Ez a hadviselés és közlekedés forradalmával járt együtt az eurázsiai sztyeppeövezetben és óriásbirodalmak létrejöttét alapozta meg. Sajnálom, hogy nem kisérted figyelemmel a bejegyzéseimet.
Az elmúl 6000 évben az eurázsiai sztyeppeövezet óriásbirodalmainak népei meglehetősen pontosan azonosíthatók (az alábbiak kronológiai sorrendet is jelentenek, de etnikai folyamatosságot is, mivel a népek nem tünnek el, csak a szövetségi rendszerek illetőleg azok irányító népei változnak):
- szarvas népe (hegyes sipkás szkíták),
- griff népe (szarmaták)
- turul népe (hunok),
- farkas népe (türkök)
- kutya népe (mongolok)
- medve népe (szlávok).
Magam a magyarságot a szarvas népe utódainak és a hunok szövetségeseinek, egyben rokonainak tartom (Hunor, Magor eredetmonda).
A többség magyarnak vallja magát és azonosul a magyar történelem kiemelkedő (katonai, kulturális, gazdasági) teljesítményt nyújtó személyiségeivel, magyar állam céljaival. Teljesen mindegy, milyen eredetű. Magyar vagy magyarsággal szolidáris azonosságtudata van (lásd pl.: Petőfi) és örül, ha a magyar történelem folyamatának kérdései tisztázódnak, örül a rokonok (adott esetben a történelem folyamatában elszakadt, de magyar azonosságtudatát megőrző néprészek) megtalálásának.
Ellenkező esetben nem beszélhetünk közösségről, csak egymással acsarkodó egyedekből álló csordáról. Nem reménykedhetünk az ország, nemzet érdekeit szem előtt tartó vezetésben sem.
Írd meg nyugodtan a véleményedet erről, mert ez nagyon fontos kérdése ennek a topicnak.
""miután a ...kiket is...a besenyők....vagy kik is......elzavarták a helyükről, azok a helyükön maradtak (Levédiában) , sőt, még nagyobb területen élnek (Etelközben)"
Mit hadoválsz már megint...?
Te biztosan kisegítő iskolába jártál.
Kénytelen vagyok azon a szinten kommunikálni veled, hogy megértsd, azonban így vitatható nevek szerepelnek a történetben.
Íme: A besenyők Levédiából kiszorították a magyarokat Etelközbe.
És eközben Levéd népe a helyén maradt Etelközben, vagyis Etelköz nagyobb, mint Levédia.
Hogy ez hogyan lehetséges, azt a te értelmi képességeddel meg se kiséreld kitalálni.
Ugyanebből a forrásból amit Levédiaként lehet azonosítani a Don és a Volga között van. Álmos székhelye a mai Csernyigov benne, ebből gondoltam, hogy akkor nem lehet más mint Etelköz központja.
Egyszer valahol azt olvastam, hogy egész Ukrajnában a legtöbb, valószínűsíthetően ősmagyarokhoz köthető régészeti lelet a csernyigovi megye (oblaszty) területén található.
Ez viszont bizony nem Dél-Ukrajna, mint a főáramlatúak hirdetik, hanem egyenesen Észak-Ukrajna, nem messze az orosz-ukrán-bjelarusz hárma határtól.
Túlnyomó része a Dnyeper bal partján van, a Dnyeper-könyöktől északra.
Lehet, hogy a főáramnak előbb-utóbb mégiscsak át kell értékelnie a Levédia földrajzi elhelyezkedésére vonatkozó nézeteit???
