Érdekesnek tartom, hogy számodra apróság egy XII. századi kéziratra hivatkozni, miközben a legkorábbiakat nem láttad, főként pedig apróság a számodra az, hogy a legrégibb, cesenai kézirat is a VII. századból való, amikortól az avar és az onogur megnevezés egy beköltözés révén azonosult.
Nézd, ez nem egy doktori disszertáció, hanem egy nyilvános fórum, forrásokat írtam ide, van, hogy fejből idéztem, és biztosan előfordult, hogy valamelyik hozzászólásban elírtam 1-1 évszámot vagy mint Livanius esetében 2 betűvel a nevét, de ez a lényegen mit sem változtat. Az, hogy neked ezek a dolgok fontosabbak megértem. Azt viszont nem, hogy állandóan ezeken lovagolsz, már amikor leírok egy mondatot, tudom, hogy melyik szóba fogsz belekötni te vagy dzsaffar. Nem a lényeggel foglalkoztok.
Inkább gondolnád végig, hogy ha a két forrás Zabargan-ja ugyanaz a kangar fejedelem akkor, hogyan változik az őstörténetünk a tanultakhoz képest, és hogyan áll össze a Gesta Hungarorum, a DAI, és ezernyi egyéb forrás egy logikus világos egésszé.
"Csak érintőlegesen említem, mert fentebb már kitértem rá, hogy Konstanin pongyola földrajzi ismeretei miatt Etelközt lokalizálni nem lehet. Sem ez az öt folyó nem mond semmit..."
Nem mond semmit ?? Hisz egy részüket ma is így hívják.
Mi okod kételkedni Németi Kálmán szavaiban, aki saját bevallása szerint személyesen látta ezt a 20 kéziratot ahol egyikben sem szerepel szó eleji h betű ?
Ennek ellenére felettébb nagy lelki nyugalommal teszel ilyen kijelentéseket: "a másolatokban pedig ugnos szerepel, néhányban ungros"...
De tökmindegy, kár is több időt vesztegetnem a szánalmas zagyvaságaidra. Képtelen vagy felfogni, hogy egy VII. századi vitatott névalak nem bizonyító erejű.
- Huszrau Anósírván (531–579) perzsa király önéletrajzában írja, hogy a perzsák elismerik a „zabargan fejedelem vezetése alatt álló és ötvenezer főt számláló három kangar törzs önállóságát” és tiszteletben tartják „nesztoriánus keresztyénségüket”. Ekkor Kaukázusban, a Szevan-tó és a Kura folyó közötti területen élnek.
- Szír források kangar népet említenek a bizánci-perzsa háborúkkal kapcsolatban 541-ben.
- Mar Aba Martyrologiuma szerint I. Huszrau perzsa király ekkor megtámadta a kangarokat és őriztette földjüket.
- Mar Aba Vitája szerint pedig a király ekkor elindult Örményországba és Grúziába, hogy hadat viseljen a kangarok ellen.
És láss csodát a 3 kangar törzs észak - nyugatra vándorol. A vezetőjüket ugyanúgy hívják mint az 558-ban bizáncra támadó kutigur Zabargan-t. Gondolod megtetszett neki a kangar uralkodó neve és átvette ?
Nem tudok róla, hogy a parthusok türkök lettek volna. A pahlavi itt egyértelműen középperzsa, a Zabergán nevet perzsa főemberek, hadvezérek viselték. A Zibriqān név 'hold'-at vagy 'rövid szakállú ember'-t jelentett (Hugh Kennedy ford.: Al-Manṣūr and al-Mahdī; State University of New York Press, Albany, 1990, 47.).
Érdeklődéssel várom, hogy megmutasd benne az 559-es dátumot, amikor szerinted a kangarok türk fennhatóság alatt az onogurokat meghódították. Kül tegin feliratát egyébként 735 körülre datálják.
"tanaisz a don folyó"
Harmatta János: "Világosan bizonyítható …, hogy Ptolemaios munkájában egy vagy több olyan forrást is felhasznált, amely a Tanais-Dont a Tanais-Iaxartes-Sir-daryával azonosította. Ennek következtében több olyan népet, amely a földrajzi valóságban a Sir-daryától északra élt, a Dontól nyugatra helyezett el térképén és földrajzi leírásában." (Előszó az "Attila és hunjai" c. kötet reprint kiadásához; in: Németh Gyula szerk.: Attila és hunjai; Akadémiai, Bp., 1986, VI.)
"541-ben a kangarokkal hadakoztak"
Kik?
"A varkhunok 555-ben érkeztek onoguriába a türkök elől menekülve, tehát ekkor még nem lehettek türk függés alatt"
Megint csak hol van erről a forrás? A varkhoniták 557-ben érkeztek a Kaukázus északi előterébe az alánokhoz, akik a következő évben már közvetítettek nekik Bizánc felé. (Feltehető, hogy szászánida zsoldról váltottak bizánci évpénzre.)
Egyébként az igazamat László Gyula kettős honfoglalás elmélete is alátámasztja.
"Az, amit eddig a honfoglalásról tanultunk és tanítottunk, mind igaz. Ebben semmiféle változás nem történt. A 896-os honfoglalás történelme szilárdan áll, amit a magam felvetése ehhez hozzáfűz, csupán annyi, hogy Árpád magyarjai a Kárpát-medencében már javarészt magyarokat találtak, akik előttük a 670-es évek táján özönlöttek ide.” "
A 6. század végéhez képest. Amiről itt beszélsz az Kül Tegin kagán korának eseményei és nagyon jól dokumentáltak a Kül Tegini feliraton. Kül Tegin 731-ben halt meg.
"Egyébként amit Onogoriának nevezel az nem más mint a bolgár- török nép vagyis a nyugati török- nép."
Pont ez a tévedés a kulcsa az egésznek, ugyanis a bolgár nép mint olyan nem létezik, nem más mint egy hun-onogur azaz ugor keverék amihez a 6. század végén további türk népek "csatlakoztak".
A bolgárok mindenhol ott vannak ahol a magyarok, nem furcsa ?
--------------
Nincs tévedés.
Egyszer már írtam róla, hogy három bolgár-török terület volt. Ők az onogurok- vagyis nevükből származik hungár, ungár stb.
Ez nem magyart jelent még véletlenül sem. Az későbbi fejlemény.
Pedig lehet ,hogy néha nem ártana. Izidor kéziratának 20! különböző másolata, a 9.-től a 15. századig, különböző helyekről összegyüjtve a british library-ben és a francia nemzeti könyvtárban.
"Egyébként amit Onogoriának nevezel az nem más mint a bolgár- török nép vagyis a nyugati török- nép."
Pont ez a tévedés a kulcsa az egésznek, ugyanis a bolgár nép mint olyan nem létezik, nem más mint egy hun-onogur azaz ugor keverék amihez a 6. század végén további türk népek "csatlakoztak".
A bolgárok mindenhol ott vannak ahol a magyarok, nem furcsa ?
Sevillai Izidor nem írt hugnos népről, ugnos-ról írt. Az eredeti kézirat tudtommal nincs meg, a másolatokban pedig ugnos szerepel, néhányban ungros.
-----------
Én nem keresek a neten semmit, nekem az adat ifj. Horváth János, Calanus püspök és a Vita Attilae 1941- ben írt Calanus elemzésében Domanovszky Sándorra hívatkozással van meg aki 1906-ban említi Kézai mester krónikájáról írt művében Izidort.
Calanus püspök a VII. század Izidorra hivatkozik miközben a III. században korabeli író az onogurokat/Onogoriát nem ismeri.
"Tanaisz alatt vagy a Jaxartész, vagy a Don értendő"
A don értendő. tanaisz a don folyó. 541-ben a kangarokkal hadakoztak. Izidor szó szerint másol korábbi forrást a hunokról. A forrásokat együtt kell nézni, nem egyesével szétboncolgatni őket.
Amiről írsz a kengeresz türk kérdés jól dokumentált, írom hozzá a forrást holnap.
A varkhunok 555-ben érkeztek onoguriába a türkök elől menekülve, tehát ekkor még nem lehettek türk függés alatt.
Menander Protéktór annyit ír, hogy a hunoknak is nevezett kotrigurok "Zabergan uralma alatt éltek". A bizánci–perzsa háború kapcsán írja az 558. évnél, amikor is az utigurokat/utrigurokat tüzelte ellenük Justinianus. Nyilvánvaló, hogy egy perzsa főember, ill. hadvezér volt föléjük rendelve.