Tehát te inkább egy ilyen írott forrásokra épülő de személyeskedő, a másikról harmadik személyben beszélő, kvázi gyűlölködő stílust tartanál inkább helyénvalónak ha magyarságkutatásról van szó ?
Jóllehet abani számára - akárcsak a többi nagy magyarkodó őstörténész számára - erőteljesen érzékelhető gondot jelent a világos, egyértelmű fogalmazás, ezen most ne akadjunk fenn, sőt, legyünk a segítségére.
Bizonyára azt igyekezett volna közölni, hogy ő maga erős fenntartásokkal kezelte azt a hírt, mely szerint létezik az úgynevezett Iszfaháni-kódex.
Ehhez képest a megadott linken - melynek felvezetésében abani a maga zavaros módján hetet-havat összehord az akadémia állítólagos hazugságairól és valakik ellehetetlenítéséről - éppen egy abanihoz hasonló félnótás hivatkozik az Iszfaháni-kódexre, annak létezését megfellebbezhetetlen tényként kezelve.
Így "kritizál" tehát abani: egy szimpla tökfej - egy nyilvánvaló hamisításból is eredeztetett - ökörségeit népszerűsíti és ajánlja mérceként, nyilván a tudományosság jegyében.
"bármilyen őstörténet iránt érdeklődő amatőr először ezekbe fut bele"
Egyrészt nem feltétlenül ezekbe fut bele, ugyanis létezik a tudományos szempontoknak eleget tevő szakirodalom is. Értelmes amatőr azokkal kezdi és azokkal is zárja.
A nem értelmes - abani, szobornok - féle amatőröket a tudományos szempontok nem érdeklik, sőt, egyenesen zavarják. Ők nyilván azonnal belefutnak az iszfaháni kódexekbe - miután nem tudni, hanem hinni akarnak.
Gyanítom VA. Astvatsaturyan vagy hogy hívják is csak Detre elméjében létezett. Rettentő károsak ezek a dolgok, bármilyen őstörténet iránt érdeklődő amatőr először ezekbe fut bele és alapból egy téves alapkoncepcióval áll neki a témának.
Élből gyanús volt, mert úgy ferdített el szavakat, amilyen formában azok nem létezhettek. Úgy voltam vele, hogy várjuk ki a végét. Hát ez lett a vége... Na nem most, hanem már pár éve.
Történelemhamisítás nemzetinek látszó módra Egy mások figyelmére áhítózó "kutató" kitalációja
Már régebb óta zavar egy felettébb kártékony jelenség a magyar nyelv és a magyar fajta eredetének, őstörténelmének kutatását illetően. Gondolok itt a különböző elmélet- és bizonyítékgyártókra, akik csak hátráltatják az igazság megismerését. Nem elég, hogy a kisantant hazudozói, valamint a saját tudományosnak mondott belterjes akadémiánkon tevékenykedő idegenszívű pozícióbitorlók átírják és meghamisítják a történelmünket, de még a velünk látszólag egy oldalon állók is kiveszik a részüket a káoszcsinálásból. Az odáig még rendben is volna, amikor valaki az innen-onnan összeollózott tudását a saját elméleteivel egészíti ki, de amikor olyasmire hivatkozik bizonyítékként, ami nem létezik, azzal károkozását tekintve semmiben sem különbözik az egyébként már rég halott finnugrizmust még mindig állami fizetésért művelők és más, hivatalos történelemhamisítók ténykedésétől. DetreCsaba : Hun szavak, szövegek c. számtalan helyen idézett tanulmánya az egyik ilyen mű.
A geológus végzettségű és csillagászattal is foglalatoskodó DetreCsaba az egyébként kevesek által vitatott hun-magyar testvériséget, vagy azonosságot egy nem létező dokumentummal, az általa iszfaháni kódexnek nevezett könyvvel akarta alátámasztani a saját tanulmányában. Pechére azonban az iszfaháni kódex komolyabb berkekben is az érdeklődés tárgyává vált, így derült ki idővel, hogy szinte bizonyosan elmeszüleményről van szó, nyersen fogalmazva hazugság az egész. A hivatkozott írás sosem létezett, ehhez képest viszont Detre iszfaháni kódexre alapozott Hun szavak, szövegek c. soha nem megjelent könyvéből származó szövegeket mára már több mint 13 ezer(!) honlapon idézik, és még olyan mérvadó és nagy nevek is említik vagy hivatkoznak az iszfaháni kódexre, mint Kiszeli István vagy Varga Csaba!
Az emberiség történetében mindig is zajlott és ma is folyik a történelemhamisítás, hiszen az úgynevezett győzteseknek igazolniuk kell magukat valahogy, a hatalomra törőknek meg kell az eszköz, mellyel a saját ambícióikat segítendő a világot butítják, és az ok, hogy a bűneik támogatásra leljenek a tömegek soraiban. Glatz Ferenc és az ő liberókommunista társaságának (Fodor István, Romsics Ignác, stb.) tevékenysége is ugyanezért világos indíttatású, bár nem értem, hogyan tűrheti meg egy ország a saját történelmét közpénzen hamisítókat, de ez megint más lapra tartozik. A hivatalos történelemhamisítók azonban mivel kizárólag a bizonyíthatóan túlhaladott ortodox dogmák és egymás "eredményeinek" fényesítésével vannak elfoglalva, egy új jelenséget hívtak életre, az önjelöt kutatók táborát. Az, hogy létezik ez a tábor, nem baj, mert jól mutatja, hogy milyen sokaknak van elege a hivatalos történelemhamisításból, de azért néha már szinte feltűnő, hogy az ő melléfogásaik milyen jól jönnek időnként a "hivatalosoknak", amikor szakmai érveket nélkülözve akarják elhitelteleníteni a klikkjükhöz nem tartozók őstörténeti kutatásait, vagy úgy általában véve az őstörténeti vaskalapot és a finnugrizmus málladozó mundérját kell megvédeniük. Márpedig könnyű dolguk van, mert az emberek többsége még mindig nem ismeri a genetikai kutatások eredményét, mert azt a média elhallgatta, miközben egyesek a rájuk irányuló figyelem és a körülöttük kialakuló hűhó érdekében nem létező, vagy csak részben hiteles dokumentumokról, tárgyakról, írásokról értekeznek, nem ritkán pedig egymás hibás eszmefuttatásait idézgetik. Kis szerencsével idővel kiderül az igazság, de addig is túl nagy kárt okoznak ezek az elborult elmék.
Az alábbiakban Idézek Maleczki József leveléből az ő engedélyével, aki közvetlen közelről tapasztalhatta meg DetreCsaba mellébeszéléseit:
"Sajnos az a legvalószínűbb, hogy nincsen iszfaháni kódex, csak DetreCsaba képzeletében. Hogy az "iszfaháni kódex" szójegyzékét honnan vette az rejtély, de valószínű, hogy az egész koholmány csupán.
Évekkel ezelőtt Czakó Gáborral nagyon szerettük volna Detrét rávenni arra, hogy utazzunk vagy utaztassunk el valakit Iránba, és készítsünk vagy készíttessünk bizonyító erejű másolatokat a kódexről, de legalább a "hun-magyar" vonatkozású részeiről. Lett volna erre ember is, pénz is, csak Detre nem volt rá hajlandó. Hogy milyen mesékkel és hazudozással tért ki az egész kérdés tisztázása elől, annak részletezése meghaladja e levél kereteit, de egyetlen példát azért felidézek. Detre azt mondta, hogy az iráni örmények - az "iszfaháni kódex" ugyanis szerinte egy iráni örmény kolostorban van - nagyon bizalmatlanok, és nem engednének bennünket minden további nélkül a kódex közelébe, ezt tehát csak nagyon óvatosan lehetne előkészíteni, és bízzuk rá a dolgot. (Ő ugyanis örmény származású, és a maga terjesztette történet szerint járt is ott, sőt ő gyűjtötte ki a kódexekből a szójegyzék szavait). Ám az idő telt-múlt, Detre pedig nem készített elő semmit, Czakó pedig már égett a kíváncsiságtól, havonta meghívta Detrét magához Békásmegyerre, én is ott voltam általában, és közösen próbáltuk rábírni Detrét valamilyen előre vivő lépésre, vagy legalább valamilyen beváltható ígéretet kicsiholni belőle. Sikertelenül.
Aztán Czakó meghívta az egyik ilyen találkozóra Kelemen Andrást, az Antall kormány külügyi államtitkárát. Kelemen akkor azt mondta, hogy még most is vannak neki olyan iráni kapcsolatai, melyek segítségével simán a kódex közelébe kerülhetünk. Detre Kelemen jelenlétében nem ellenkezett, látszólag mindenbe beleegyezett, ám mikor Kelemen elment, azonnal azt kezdte el hajtogatni, hogy "ebből az ügyből hagyjuk ki a mocskos politikát", és természetesen őt is. Ha mi "ilyen eszközökkel" akarjuk a szójegyzéket dokumentálni, abban ő nem működik közre, és nem adja ki nekünk az iráni örmény egyházhoz meglevő kapcsolatait. A hazugság annyira nyilvánvaló volt, hogy többet én nem mentem el ezekre a találkozókra, Detrével nem voltam hajlandó többé még szóba állni sem, nemhogy egy asztalhoz ülni vele, de Czakó türelmes keresztény ember lévén még hosszú ideig kísérletezett azzal, hogy Detrét jobb belátásra bírja. Persze eredménytelenül. Mindazonáltal könnyen lehet, hogy az MTA akkor sem foglalkozna az üggyel, ha csakugyan lenne iszfaháni kódex."
Cui prodest?
Az ilyesfajta hamisítás nemigen volt jellemző hazánkban, ezért joggal tehetjük föl a kérdést, hogy kinek az érdeke a hamisítás? Hát azoknak, akiknek eddig is az volt az érdeke! Amennyiben DetreCsaba nem pusztán egy beteg népszerűséghajhász aki csalásra adta a fejét egy kis figyelemért, akkor a jövőben fennáll a lehetősége, hogy újabb és újabb Detre-félék bukkannak majd fel, hinteni a hamis információt. Ha ez megtörténik, akkor tudhatjuk majd, hogy megbízásból cselekszenek, céljuk pedig a valódi kutatási eredmények terén zavart kelteni, a tisztuló vízbe sáros követ dobni. Hogy az ún. "hivatalos" (hú, de utálom ezt a szót) történelem mesterei (Glatz, Fodor és társai) ezeket az eseteket kiragadva és pellengérre állítva képesek legyenek az Igazságot minél tovább rejtve tartani, elnyomni.
Eddig csak azt lehetett látni, hogy a "hivatalos tudomány" olyan, néha képtelen és izzadságszagú kérésekkel állt elő, hogy már csak a zombiknak nem tűnik fel. Legutóbb pl. a történelemtanárok őstörténetről szóló vitájának hirdetett, de igazából finnugrász gyűlésen, ahol szerencsétlenségükre egy archeogenetikával foglalkozó szakember is megszólalhatott, a végén olyan, szinte utasításszerű "ajánlást" hoztak, hogy "a tanárok törekedjenek a nép- és nyelvrokonság kategóriáinak markáns megkülönböztetésére". Ez persze egész egyszerűen röhejes, hiszen józan, racionális ésszel nézve nem lehetséges, hogy egy nép nyelvének eredete és genetikai térképe szöges ellentétben álljon egymással. Ez egyébként is tükrözi a finnugristák kettős mércés hozzáállását. Azt követelik, hogy válasszuk szét a genetikai és nyelvi rokonságot, amikor az őshazát keressük, ők viszont vindikálják maguknak a jogot az őshaza helyének megállapítására egy politikai alapokon, 1821-ben született nyelvészeti fikció alapján.
Ha már nem megy utasításokkal és elhallgatással, akkor mással is próbálkoznak. Ilyen pl. az, amikor egy immáron tarthatatlan hazugság helyett egy másikat erőszakolnak ránk teljes kizárólagossággal. Gondolok itt pl. a genetika tudománya által gyakorlatilag annullált finnugrizmusra, ami helyett azonnal akadt valaki, (Bíró András Zsolt) aki a törökös vonalat népszerűsítse ugyanolyan kizárólagossággal, és ugyanolyan erőszakos és a többi kutatást lefitymáló módon, mint ahogy azt a finnugristák tették a saját agyrémeikkel hosszú évtizedeken át. A törökös vonal viszont le van maradva, azaz nem rendelkezik saját, a nyelvekre vonatkozó elmélettel, mégsem támadják Bírót a "hivatalosok", sőt minden csapból ő folyik már. Mindennél nyilvánvalóbb, hogy azért nem támadják Bíró András Zsoltot a hivatalosok, hogy egy darabig még megállhasson a magyarok ún. "honfoglalásáról" szóló rozoga elméletük, azzal a régészeti leletekkel és genetikailag is bizonyítható elmélettel szemben, hogy a Kárpátok ölelésében a történelem előtti idők óta mindig is magyarul beszélő népek éltek, és a honfoglalásnak nevezett időszakot inkább hazatérésnek kéne nevezni. De egyszer úgyis minden kiderül, s bármi is az Igazság az őstörténelmet illetően, az biztos, hogy a finnugrizmus az utolsókat rúgja, akárhogy is erőlködnek. A finnek egyébként a genetikai és immun markerek átfogó vizsgálata után 2003-ban átírták a saját tankönyveiket: "Eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, rokonság nincs."
De térjünk vissza Detre Csabához. Valószínűsíthetően nem ő lesz az utolsó a sorban, aki megpróbál az Igazság útjába állni. De csak addig lesznek erre képesek, amíg még akad aki naivan bízva a fellépésükben meghallgassa őket, vagy teret ad az ambícióiknak pl. azzal, hogy előadást szervez nekik, vagy kirakja az írásaikat a honlapjára. Az őstörténet és nyelvészet iránt érdeklődőknek egy fajta egészséges bizalmatlansággal kell magukat felvértezni, ha nem akarnak a csalók szócsövévé válni. Nem elég tudni, hogy a finnugrizmus áltudományát művelők hogyan trükköznek, de észre kell venni az MTA-n kívüli kóros jelenségeket is, legyen az szervezett, vagy egyéni akció. A hivatásos történelemhamisítók ténykedésevel szemben jól állja a sarat Bakay Kornél, Varga Géza, Grandpierre Attila, Kiszely István, Varga Csaba, Tóth Imre, Pap Gábor és a többiek. Őket és a hozzájuk hasonlókat kell népszerűsíteni a Detre-féle önjelölteket - vagy megbízottakat - pedig időben észrevenni és elfelejteni, különben igen nehezen jutunk tovább a magyarságkutatás témakörében, tekintve, hogy a finnugristák - bármily nonszensz is, közel tíz évvel a genetikai vizsgálatok lezárása után is még mindig az állam csöcsén élhetnek, az anyagi forrásaik pedig kimeríthetetlenek.
Az internet korában a hamis információ - ha az szenzáció - sajnos gyorsabban terjed, mint az Igazság. Ameddig hagyjuk, hogy egyesek hamis információkat szórjanak az éterbe büntetlenül, vagy hogy kisajátítsák az őstörténeti kutatásokat, addig folyton a szerteszét szórt hamisított történelem eltakarításával lesznek elfoglalva az őstörténet, nyelvészet és a genetika igaz kutatói is.
Bármi szogálhat tanulságul, ami igaz
Amit ma történelemként ismerünk, annak nagyobb része aljas egyéni ambíciók múltbéli megnyilvánulásai különböző méretű hazugságok formájában. Hataloméhes, kapzsi, deviáns, vallásos arroganciában és felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő intrikus egyedek és gyűlöletben összeforrt közösségek elméinek torz tükre, ami ránk maradt. Mi pedig belenézünk és nem borzadunk el, mert azt hisszük rólunk szól, sőt néha még büszkék is vagyunk rá.
Közhely, hogy a történelem azért ismétli meg önmagát, mert nem vagyunk képesek tanulni belőle. De hogy is volna ez lehetséges? Hiszen a hamis történelemből akármennyire is igyekszünk, nem a megfelelő tanulságokat vonjuk le. És ez mindaddig így is marad, amíg nem vesszük észre az abszurditását annak, hogy egy olyan történelemből akarunk tanulni, amely érdekből íródott, és vajmi kevés köze van az igazsághoz.
Egy görög író beszéli, hogy miután az avarok birodalmát Nagy Károly megsemmisítette, a híres bolgár király, Krum, tudni óhajtván azt, mely okok voltak azok, melyek a bolgárokkal szövetséges avar nép felbomlását előidézték, a táborában őrzött foglyok közül négy vén avart hozatott maga elé s ezeknek e kérdést tevé föl: ŤMely okoknak kell tulajdonítani fejedelmetek és nemzetetek bukását?ť A foglyok közül a legtekintélyesebb így válaszolt: ŤÓh király, annak sok és különféle oka van. Legelsőbben az áskálódás, mely kagánunktól a hű és igaz tanácsosokat eltávolítván, a kormányt gazemberek kezére juttatta. Azután jött a birák romlottsága, a kiknek ez lett volna tisztjök, hogy a népnek igazságot szolgáltassanak, a képmutatókkal és tolvajokkal cimboráltak; továbbá a bor bősége részegeskedést szült: az avarok, midőn testüket elgyengítették, egyszersmind eszöket is elvesztették. Utoljára következett a kereskedés szenvedélye, hogy romlásunkat teljessé tegye: az avarok kalmárokká lettek, egyik csalta a másikat s a testvér testvérét is áruba bocsátotta. Ezek voltak, uram, szerencsétlenségünk siralmas forrásai.ť Bármily mesésnek lássék is ez elbeszélés, annyi mégis kiviláglik belőle, hogy a henyeség egészen megrontotta az avar nép erkölcseit s teljesen alkalmatlanná tette azt arra, hogy országát megerősítse és biztosítsa. A kormány renyhesége, a bírák romlottsága, részegeskedés és fényűzés voltak Avarország sírásói. Wikipedia
Kezdjük azzal, hogy a korabeli feljegyzések utólagos kiszámítgatásokkal lettek dátumozva.
Atilla fia Irnik (Ernák, Csaba) az ú.n. "Bolgár Fejedelmi Lista" szerint (amely 12 éves ciklusok szerint adja meg az uralkodási éveket, és minden ciklus állatneveket visel) a kígyó évében került hatalomra. Tervel, Iszperik (Aszparuh) fia a nyúl évében lett utód.
Az óbolgár ciklus szerint két évvel a kígyó év előtt és tíz évvel a kígyó év után volt a nyúl éve. Az 535-ös, az 547-es és 559-es évek voltak nyúl évek.
Namost: Omurtagot egy épület falán még az óbolgár időszámítás szerint datálták. "Az idő, amikor építették, bolgárul a sgor elem, görögül a 15. indikció."
Ez megfelel a fejedelmi listán lévő "segor-elemnek", amely a ló év 1. hónapját jelenti. A ló év a kígyó évet követi, amelyben Omurtag hatalomra került.
A bizánci időszámítás 15 éves ciklusokkal számolt, amelyek 312 szeptemberében kezdődtek. Egy ciklusok belül az éveket indikciókként számozták meg. A 15. indikció 597 szeptemberében kezdődött, és 598 augusztusáig tartott. Így az esemény ezen az úton megerősítésre kerül. Nem véletlen, mert csak 60 évenként lehetséges az indikciós időszámítás (15 éves ciklus) és az óbolgár időszámítás (12 éves ciklus) éveinek egybeesése.
Az Omurtag-felirat időpontjának meghatározására egyetlen történész sem vállalkozott. T.i. nem helyezhető el a hagyományos időrendbe. Az abba rendelt Omurtag uralkodási időben a fenti egybeesés nem fordul elő.
Iszperik > Tervel > Krum > Omurtag (I. Borisz) > Malamir (Valdimer) > Simeon a lista szerint.
------------------------
Vagyis, a lényeg: a bolgárok Iszperik-Aszparuh vezetésével már 528-ban hont foglaltak Trákiában.
--------------------------------------
Az avarok megjelenésekor 568-ban (bár korábban is fenyegették Türingiát, ugyanis észak felől jöttek be) Krum volt a bolgár uralkodó, birtokolt egy részt Pannóniából is. Vagy ezekről vagy az avarokkal bejövő más bolgárokról szól Fredegar krónikája, ahol egy belső háborúról ír: "...egy avar és egy bolgár vitázott ugyanis a trónutódlás kérdésében..."
Baján győzött. Kilenc ezer bolgár a bajorokhoz menekült, azonban a frankok megparancsolták a bajoroknak, hogy öljék meg őket.
"És ezt a bajorok rögtön végrehajtották, a bolgárok közül csak Alciocus maradt 700 férfival, asszonnyal és gyerekkel életben és menekült a Vend őrgrófságba...."
Paulus Diaconus viszont arról ír, hogy az Alzeco nevű "bulgarum dux" a népét Itáliába vezette. Művének egy másik részében arról beszél, hogy Alboin seregében (568-ban hódította meg Itáliát) bolgárok is voltak:
"Ezért ezeket a helyeket, ahol ők laknak, a mai napig utánuk nevezzük gepidának, bolgárnak, szarmatának, pannóniainak, szvévnek, norinak és így tovább."
"Az egykori párthusokat a kútfők egyértelműen a szkíta (daha, masszagéta, szarmata, szaka) népcsoportból eredeztetik, ugyanakkor eftalita (fehér hun) eredetűnek is mondják; mi több, eredeti nevük: apar (a forrásokban parn, aparn vagy abar, amiből a görög hangrendszer hiányos volta miatt lett avar."
Tekintettel arra, hogy kifejezetten a zárt erdőben garázdálkodtak, én a magyarsághoz való kapcsolatukat kizárnám.
----------------------------
Akkor pont őseidet tagadod meg!:-))
"a szkita,pártus,avar,hun vitézek félelmetes harcieszközéről,a hoszunyelű fokosról.Késöbbi korok harcaiban a harcolo székelyek és magyarok kezéből,és az erdélyi havasok székely,és hortobágyi,bugaci puszták pásztorai kezéből sem hiányzott.A fokos a hatalom jelképe is a szabir(subar) eredetű népeknél, a pelazgoknál,az etruszkoknál,stb...A királyi jogar és a vezérbot is a fokos hatalmi jelvényéből ered.Ugyanúgy fennmaradt pl.a "rozetta"-ként ismert motivumok,a turulmadárábrázolások,stb... a székelykopjafákon,nemzetségfákon meg a székelykapukon..."
hát annyiban lehet ezt mondani, hogy Herodotos alapján úgy volt a történet,
hogy fiatal szkíta férfiak összeházasodtak amazonokkal,
és leszármazottaikból lettek a szarmaták. Nyelvükről meg az van, hogy amolyan "gyenge" szkíta volt, mert "furcsa" kiejtéssel mondták a szkíta szavakat.
Nem, az másik Baján. Akire te gondolsz annak az életét 535-590ig adja meg. Baján Chelbir, Sandugach, Shantalgau néven. Róla ezeket írja : Az avarokat a kazár türkök a szaklán sztyeppére űzték.
A Szabarok akik eddig ott éltek lecsendesedtek, ellenben a Bolgárok ekkor emelték fel fejüket. Baján Chelbir szövetségre lépett az Avarokkal, vezetőjüknek Tubdjaknak a neve után nevezte el fiát míg Tubdjak a Baján nevet kapja.
Az avarok után érkeznek kazár türk üldözőik de a szövetségre lépett avarok és bolgárok megállítják a kazárokat és kiverik őket a dunától egészen a dnyeperen túlig. A türkök visszavonulnak de rabszolgaként magukkal viszik a Djalda Bulgárok egy részét akiket az észak kaukázusban telepítenek le. őbelölük lesz a Burdjan beylik azaz kb. alfejedelemségi székhely. amit a türkök azért hagynak nekik létrehozni mert védik déli határaikat.
Később ezek a bulgárok akiket Baján fia Atras vezet budjániaknak neveztetnek.
Baján 563-ban egyesíti az egyes alfejedelemségeket így birodalma az avarok földjétől egészen az urálig terjed.
Ahogy én tudom, a baltikumban tüntek fel, és erőteljes alkatukkal brutalitásukkal hódítottak. Gyakorlatilag minden mai nép itt Európában az ősei közé sorolja. (Fényes pedigré:-(((()
Mesterházy révén mi is....
Tekintettel arra, hogy kifejezetten a zárt erdőben garázdálkodtak, én a magyarsághoz való kapcsolatukat kizárnám.
Csatabárd = fokos témához.
Tényleg egy a jelentése, és a fokos tényleg a magyarokhoz köthető tudomásom szerint. A fokos azonban az én szememben fém eszköz, a csatabárdosok meg ahogy a cikkben szerepel kőbaltát használtak. Ez még nem lehetetleníti el a kapcsolatot, de nem is akarok ilyesmit kihozni. Itt inkább arra szeretnék kitérni, hogy akkoriban alapvetően nem az emberek vándoroltak, hanem a műveltség. Vagyis nyilván elterjedt a csatabárd jellegű eszközök használata, akárki is találta ki.
Pont úgy, ahogy a fésüs kerámia is amely akkora területen volt divatban, hogy ez kizárja, hogy egy néphez tartozna.
A Dél-orosz leletek, műveltségek, és azok terjedése érdekes és értékes része a cikknek. Egyértelmű, hogy ott a Kaukázus felől terjedt el a földművelés, melynek egyes eszközei megelőzték magának a földművelésnek a terjedését. A műveltség átadása tehát az eszközök terjedése révén történhetett nyilván cserekereskedelem útján.
A dél-orosz sztyeppéken (tehát a szkíták földjén, és a későbbi magyarok földjén) legkésőbb a szkitákkal már elterjedt a földművelés. Vagyis a későbbi magyarok tehát már a kialakulásukkal együtt megörökölték a földművelést is a nagyállattartó életmód mellett.
A rövidfejüek megjelenéséről: Kr.e 2500-ban a rövidfejüek nyilván a földművelés révén tudtak teret nyerni. Nyilván délről a Kaukázus felől terjedtek el, Oda pedig könnyen kerülhettek Mezopotámiából. És mivel a megjelenésük utáni időben a Dél-orosz vidék népe a szkita volt, a kapcsolat a szkiták és Mezopotámia között nagyon valószínű. Már csak azt kéne tudni, hogy a sumérok rövidfejüek voltak-e. (Halvány emlékeim szerint igen!! Az biztos, hogy feketelábuak voltak:-))))
Olvasd csak el!!! és utánna kiváncsi lennék, hogy mi a véleményed róla.:-))
"Mesterházy Zsolt Az indoeurópai szkíta elmélet cáfolata
Szeretném megtudni, - ezért itt most a végére is járok, - hogy a szkítákat néhány személynév és görögös átiratban lejegyzett szótöredék alapján hogyan voltak képesek indoeurópainak kijelenteni? Honnan tudtak olyan nagy bátorságot meríteni, amivel e vélt tényt az egész világgal közölni tudták és azóta történelemkönyveikben tényként kezelik? Ismerjük a régi indoeurópai csatabárdos néprõl szóló mesét, Müller-Karpe már leszámolt a velük készült elméletekkel - ezek lennének a szkíták, - akik gyõzedelmesen bevonultak Európába és mindenkit meghódítottak, majd nyomukban kisarjadt az indoeurópai - nagy gyõzelem utáni - mûveltség. A történet egyébként igaz: bevonultak, gyõztek, létrehozták, inkább összeötvözték a keltákat, hozták a vasat, bronzot, ezüstöt, aranyat, csak éppen nem indoeurópaiak voltak. Ezen elmélet miatt kellett tehát indoeurópainak nyilvánítani a szkítákat. Kinder és Hilgemann: Atlas zur Weltgeschichte [1] c. könyve a “Die Bronzezeit” c. nevû fejezetben (21. o.) a következõket közli: ... “Die kulturelle Beeinflussung Europas durch die orientalische Hochkulturen in der Bronzezeit vollzieht sich über 3 Wegen: ... 3. über die transkarpatische Tumuluskultur, die durch ihre Abhängigkeit von der kaukasischen Kubankultur (kultische Opfer beim Tod der Fürsten, Prunkäxte) Elemente der anatolischen Kultur (Alaca hüyük) übernimmt. Die träger der Streitaxtkultur werden von diesem Kulturen beeinflußt und bringen die Kenntnis der Bronze nach Mittel- und Westeuropa. [2] ” Magyarul: ... “A bronzkori keleti magaskultúrák kulturális befolyása Európára három módon teljesedett ki: ... (3) a Kárpátontúli (innét nézve) halomsíros mûveltség által, amely a kaukázusi Kubáni mûveltségtõl származó befolyását (fejedelmek kultikus áldozati halála, csatabárdok) az anatóliai Alaca Hüyük mûveltség elemeinek átvételével rögzíti. A csatabárdosok mûveltségének képviselõi ezen mûveltségek befolyása alatt álltak és a bronz használatát hozzák Közép- és Nyugat-Európába.” A szkíták - mert róluk is van szó - története igaz, de nem indoeurópai mûveltséget hoztak magukkal - mégha õket is gondolták csatabárdosoknak, - hanem a sajátjukat, azazhogy a miénket, a magyarokét. (A csatabárdokat a magyar történetírás fokos néven ismeri Badiny Jós Ferenc könyveibõl. Különös módon a fokos szót a magyar szakirodalom úgy kerüli, ahogy van. Komoróczy például kapának hívja!) Ez a Kárpátontúli terület nem más, mint Cimmeria-Szkítia, a Kr. e. 1300-750 közötti hatalmas, Dunától Donig húzódó magyari nyelvû állam, amelynek lakói egész Európában elterjedtek és a keleti (kelta) etnogenezis kovászát alkották, és tõlük jó magyar nyelven érthetõ földrajzi nevek tömkelege származik. Tekintsük át e hatalmas terület korai régészeti anyagának tanulságait Kelet-Európa benépesülése és az ortodox indoeurópaiak felfogásának szempontjából. Bár a történet lassan indul és bonyolultan folytatódik, mégis igen nagy történelemhamisítás kerül napvilágra. A Kr. e. 4. évezred elején a mai Ukrajna keleti felében és Dél-Oroszország csatlakozó területén a felsõ-paleolitikus késõ-gravetti régészeti mûveltség keleti ágának paleolitikus-mezolitikus halász-vadász kultúrfokon élõ utódait találjuk. Majd a 4. évezred közepén a Dnyeper-zúgók táján, az Igren félszigeten, valamint a Szurszkij és Sulajev szigeten, Melitopolnál és Zsitomir mellett kezdetleges, fésûs-gödrös díszítésû kerámia jelenik meg, jellegzetes csúcsos aljú edényekkel és kagylóporral soványított agyaggal. [3] Már tudjuk, hogy ez az edénykészítési mód legkorábban a 4. évezred elején az észak-asszerbeidzsáni Ilanli Tepén tûnt fel, az Urmia-tó körüli õsi helyi mûvelõdési kör (Dalma Tepe, Yanik Tepe stb.) kerámiájának provinciális változataként. [4] Nyilvánvaló tehát, hogy onnan terjedt át az észak-pontuszi területekre. Számunkra ez a fésûs-gödrös kerámia különösen is fontos és érdekes, mert a késõbbi idõkben lassanként az egész kelet-európai erdõöv egész területére felhatolt, ahol mind a fésûs-gödrös díszítési mód, mind pedig az agyag kagylóporral történõ soványításának szokása még évezredekig megmaradt a kulturálisan kevésbé fejlett területeken. [5] Az elõbb említett fésûs-gödrös díszítésû kerámiát használó Észak-Pontusz - vidéki telepek lakosai még nem ismerték a földmûvelést, csupán egyes helyeken (pl. Igren) lehet az éppen, hogy megkezdõdõ állattenyésztés nyomait megtalálni. Ez a mûveltség tehát még szubneolitikus fokon állt. [6] Ezekbõl a kezdetekbõl fejlõdött ki Kr. e. 3000 táján a Dnyeper-Donyec mûveltség, amelynek több szinonim megnevezése is használatos a szakirodalomban, ami gyakran igen lényeges félreértésekhez vezethet, ... elnevezéseit tehát félreértések elkerülése végett ... felsoroljuk: 2. észak-pontuszi kultúra, 3. Mariupul kultúra, 4. korai okkersíros kultúra, 5. korai gödörsíros kultúra, 6. kurgán I. kultúra (Gimbutas). Ez a mûveltség képviseli a neolitikum legkorábbi kezdeteit a Dnyepertõl keletre fekvõ térségben, bár a népesség nagyobb része még halászatból és vadászatból élt. Földmûvelés és állattenyésztés nyomai csak a nyugatabbi, a Dnyeperhez - azaz a nyugat-ukrajnai Tripolje kultúrához - közelebb esõ részeken mutatható ki. Ugyanígy a kerámia is még igen ritka, s ami van, az a korábbi fésûs-gödrös szubneolitikus típus késõbbi fejleménye. [7] Jellegzetesek a temetkezések: hosszú, árokszerû gödrökben, vastag okkerrétegre helyezve, szorosan egymás mellé és részben egymás fölé is fektetve gödrönként többtucatnyi csontváz található, okkerrel felülrõl is bõven meghintve. [8] Ez a temetkezési szokás szolgált alapul az okkersíros és gödörsíros kultúra elnevezésekhez. A Dnyeper-Donyec kultúra népessége a hosszúfejû cro-magnoid paleoeuropid embertani típushoz tartozott. Majd Kr. e. 2500 körül, szintén a keletebbi ukrajnai vidékeken, de kelet felé már a Volgáig is kiterjeszkedve, kialakult a késõi gödörsíros kultúra (szinonim elnevezései: késõi okkersíros kultúra, kurgán kultúra, illetõleg Gimbutas külön terminológiájában kurgán II. kultúra), amely azonban a földrajzi terület részbeni megegyezése ellenére sem tekinthetõ a Dnyeper-Donyec mûveltség továbbfejlõdésének. Az embertani adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a késõi gödörsíros kultúra kialakulása 2500 táján dél felõl érkezett új rövidfejû népesség megjelenésének következménye volt. A jövevények részben rövid idõ alatt teljesen asszimilálták, részben pedig északabbra szorították az ott talált paleoeuropidokat. Ennek megfelelõen gyökeresen megváltozott a temetkezési rítus is: a Dnyeper-Donyec kultúra tömegsírjaival szemben kizárólag egyedi temetkezések találhatók. Ugyanígy a kerámia is alapvetõen eltér a korábbitól: a szomszédos földmûvelõ kultúrák edénytípusai és díszítõ motívumai jelennek meg. [9] Ha most közelebbrõl megtekintjük ezeket az éppen említett szomszédos földmûvelõ kultúrákat, akkor a késõi gödörsíros mûveltség déli szomszédságában találjuk a korai transzkaukáziai kultúrát, amelynek északi, északkeleti irányú kiterjeszkedését a 3. évezred derekán Lugovoje, Velikent, Kajakent és Mamaikutan leletei jelzik a Káspi-tenger nyugati partvidékén, ami viszont azt jelenti, hogy a korai transzkaukáziai kultúra 2500 körül északon már nagyjából elérte a Terek folyó vonalát. A nyugati szomszéd pedig a balkáni és a kárpát-medencei késõ-újkõkori mûveltségek közvetlen keleti és észak-keleti terjeszkedése útján a 4. évezred vége felé kialakult Cucuteni-Tripolje kultúra volt Moldvában és Nyugat-Ukrajnában. Ennek a földrajzi helyzetnek megfelelõen a késõi gödörsíros mûveltség kialakulásában és etnikai összetételében is legelsõsorban a korai transzkaukáziai mûveltség játszotta a fõszerepet, bizonyos balkáni-tripoljei hatásokkal kiegészülve. - A tripoljei területektõl keletre a késõi gödörsíros mûveltség volt az elsõ érett neolitikus kultúra Kelet-Európában. [10] Ezeknek az újabb megfigyeléseknek és a pontosabb idõrendi besorolásnak megfelelõen a modern kutatás a késõi gödörsíros vagy kurgán kultúra gócát a Kubán-Majkop mûveltségben látja. Bizonyítottnak vehetjük - szögezi le pl. Müller-Karpe, - hogy a Kubán mûveltség a Káspi-tengertõl és a Volgától Ukrajnáig terjedõ térségben a 3. évezred második felében jelentkezõ földmûvelõ, fémeket használó rézkori mûvelõdési komplexum, azaz a késõi gödörsíros vagy kurgán kultúra kialakításában és elterjesztésében meghatározó kulturális szerepet játszott. A mûveltség területén található fémtárgyak, fegyverek, díszítõ motívumok, ékszerek és edények mind Kubán-Majkop közvetítésével kerültek el Dél-Oroszországba. Ugyanez vonatkozik a csiszolt kõbaltákra is. [11] Müller-Karpe utolsó megjegyzése a csiszolt kõbaltákról egészen nyilvánvalóan oldalvágás az úgynevezett “csatabárdos” teória hívei felé. Az indogermanocentrikus szemléletû õstörténet-kutatásban ugyanis már a múlt század vége óta mindig újra és újra elõrángatják azt a közkedvelt hagyományos elképzelést, amely szerint a kelet-európai csiszolt kõbalták - a “csatabárdok” - lennének az õsi, még egységes indogermán népesség régészeti hagyatékai. Nevezik ezeket “csatabárdosok”-nak (Streitaxtleute), de gyakran “zsinórdíszes kerámiás csatabárdosok”-nak is (schnurrkeramische Streitaxtleute), mivel ezek a kõbalták sokszor zsinórdíszes kerámia társaságában fordulnak elõ. Ezt a hipotézist az utóbbi években már csupán az úgynevezett “ahisztorikus” indogermanisztikai irányzat melengeti, a legtöbb neves kutató azonban kereken képtelenségnek minõsíti, amint azt Müller-Karpe világosan meg is mondja: “ ...hogy a zsinórdíszes kerámiások indogermánok voltak-e, az azokhoz a kiagyalt értelmezésekhez tartozik, amelyek a tudományos megismerhetõség határain túl terülnek el... [12] ” Eddig Götz, [13] akit nem kedvelnek ma a támogatott kutatók. Ha azonban végigtekintjük az általa idézett szakirodalmat, azt láthatjuk, hogy Götz csakis indoeurópai és finnugor ízlésû kutatók mûveit idézte. Egyetlen “gyanús eredetû” könyvet sem hoz fel érvei támogatására, csak indoeurópai szemléletûeket. Ugyanabból a forrásból jutott homlokegyenest más eredményre, mint a támogatottak. Hogy is van hát ez a gyatra kísérlet szkíta népünk indogermanizálására - kiszakítandó õket a nevezetes szkíta-hun-magyar triászból? Sebestyén László megadja a választ, miközben a finnugor és indoeurópai testvériség is szemmel láthatóan fényre derül mûködési mechanizmusában: “Nemigen találkozhatunk ma olyan történésszel hazánkban, aki ezt a három népnevet együtt említené, különösen olyan értelemben és céllal, hogy ezek között szoros egymásutániság, egymástól eredés lehetne. A magyarságnak a szkítákról és a hunokról való leválasztása a múlt század második felétõl tapasztalható. Hogy megértsük az okát, a szkíták eredetmagyarázatát kell elõször látnunk. Mindenekelõtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a szkítákkal való rokonságért érdemes volt versengeni, kivált az indoiráni, indoeurópai népeknek, hiszen, különösen az utóbbiak a mindenkori kultúrák élén gondolták magukat. Hogyan is tartozhattak volna más néphez a szkíták, akikrõl azt írta Ephorusz a Kr. e. VI. században, hogy a “fújtató, a kétágú horgony és a fazekaskorong feltalálója a közülük való Anakaroi volt”; vagy Heziodosz (Kr. e. VII. század) szerint “szkíta találta fel a rézöntést”. Aiszkhülosz (Kr. e. 525-456) állítja, hogy “az acél szkíta jövevény az õ világukban”. De nemcsak az, mondja Higinusz (Kr. e. 31-Kr. u. 14.), mert az ezüst felfedezõje is szkíta volt. Akármint van, német nyelvészek kisütötték a múlt század elsõ harmadától kezdve, hogy a szkíták egy nomád iráni nép nyelvét beszélték, õk maguk is iráni nép. Legyünk jóhiszemûek, s tekintsük állításaikat a tiszta tudomány eredményének, viszont azért nézzük is meg, mibõl mire jutottak. Fõként három tudósi munka érdemleges: Kaspar Zeuss: Die Deutschen und die Nachbarstämme, München, 1837.; W. Thomaschek: Kritik der ältesten Nachrichten über den skytischen Norden, Wien, 1888. és Karl Müllenhof: Über die Herkunft und Sprache der pontischen Scythen und Sarmaten, Berlin, 1892. Sikerült elérniük ez írásoknak, hogy a bizánciak s általában a régebbi írók általános felfogását, hogy ti. a szkíták a népvándorlás kora óta föltûnt, különféle ural-altáji vagy másképpen turáni népekkel, hunokkal, turkokkal, magyarokkal, kunokkal stb. voltak valamiféle rokonsági viszonyban, most felváltotta az iráni eredet tudata és hite. Az iráni elszármazások ötlete azonban csak a történelmet felületesen ismerõk számára használható adu, voltaképpen a sumér rokonságok tagadásának egyik újabban jól bevált eszköze. Nekünk azonban, akik ismerjük a sumér tágulás mechanizmusát, nem elegendõ emlegetése. Éppen Irán - amely egyébként igen nagy ország és valóban sok mûveltség idõszaki állomáshelye volt – kiválóan alkalmas az ókori ködök terjesztésére. Ha tehát valahol olyan iráni törzsekrõl olvashatunk, amelyek eljutottak a Kárpát-medencébe, bízvást érthetjük alatta iráni álruhába bújtatott rokonaink indoeurópaivá nemesített részlegeit. A korábbi felfogás megváltozása fõként nálunk rendkívül föltûnõ, ha meggondoljuk, hogy még a múlt század elején is a szkíta múlt kutatása és magyarázása a magyar történelemtudomány fõ ága volt, addig ez írásokat követõen, mint valami múló divatot, elhagytuk, s lomtárba hajítottuk tudományos életünkbõl. Annak ellenére történt ez így, hogy tudósi felvértezettségben egyáltalán nem voltunk felkészületlenek. Nagy Géza régész-történészünk meggyõzõen bizonyította a német nyelvészek véleményének gyenge lábon állását, azt, hogy nagyon gyér, többé-kevésbé eltorzított és többféleképp is magyarázható nyelvmaradványokra építették állításaikat. E szavak közt van vagy 10-12, jelentés szerint is ismert szó, 10 mondai és istennév, a többi személynév, földrajzi és népnév. Ma már szükségtelen is idézni Nagy Géza szavankénti és helytállónak bizonyult elemzéseit, célszerûbb az e századi német tudományból idézni, így M. Wasmer szkítakutató eredményeit a Reallexikon der Vorgeschichte XII. (1928.) lapjairól. Összefoglalása szerint a szkíta-iráni nyelvrokonság igazolására mindössze csak 6 olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek eredete szerinte is bizonyítottnak látszott. E szavak: az Enáeresz, Ojórpata, Paralátaj nép-, azaz törzsnevek, továbbá a -peirt, -kszaisz és -aria személynévrészek. Ez bizony kiáltóan szegényes eredmény, mondja nagyszerû tudósunk, Mészáros Gyula a Chattiak és skythák c. könyvében, 1938-ban. De még hozzáteszi, hogy a hatból az oiorpata kiveendõ, mert szarmata eredetû. Jegyezzük meg, hogy Nagy Géza az összetett szó -pata, ölni-t jelentõ szórészét a sumérbõl eredeztette. Azt talán nem is kell említenem, hogy mi nem a dicsõségért versengünk, bár sumér ügyben ez nagyon kijár nekünk, helyesebben az e rokonságot, összefüggést vallóknak. Elegendõ a társadalmi és életformabeli hasonlóságokat, egyezéseket említeni, azt, hogy a szkíták lovas, nyilas nép voltak, vallásukban a természeti erõket tisztelték, a tûz, a föld, a víz, a nap volt tiszteletük tárgya, szövetségkötésük módja a vérszerzõdés volt, lovat áldoztak, lóval temetkeztek, a hadisten képében kardot tiszteltek, a meghódolást, mint nálunk is, a föld és a víz átadása jelképezte. S ha a honfoglalás idejebeli bizonyítékokat keressük, krónikákból, feljegyzésekbõl, törvényeibõl igenis egész csokorra valót tudunk hirtelenében is felmutatni. Kezdjük mindjárt Anonymusszal. Õ teljesen azonosította a szkítákat a magyarokkal, mikor ezt írta: “a hungarusok igen vitéz és hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete ... eredetét a szkíta nemzetbõl vette, amelyet saját nyelvén dentumogernek neveznek”. Kitûnõ meglátás ... Endrey Antalnak azon véleménye, hogy Anonymus ezt senki külfölditõl nem vehette, ez csak régi magyar hagyományból eredhet. Bizonyítja a dentumoger szó, melyrõl senki sem tesz említést, nincs rá külföldi forrás. Azért fontos ez, mert történészeink szerint a szkíta vonatkozást egyszerûen Regino prümi apáttól vette át, s innen merítette a magyarok szkíta eredeztetését. A késõbbiekben azért válik fontossá a hun összefüggések tárgyalásánál, hogy Anonymus a magyarokat a hunokkal együtt szkíta népnek tekintette. A szkíták elsõ királyától származtatta Atillát és az Árpádokat is. Ezt sem vehette külföldi forrásból, de azért azt ráfogják, hogy a Magógról magyarra állítást ötletként Sevillai Isodorusból meríthette. De mit szóljunk a komoly tudósnak számító, a cordobai egyetemen tanult II. Szilveszter pápa állításáról? Ugye tudjuk, a koronát õ küldte Istvánnak. Nos, ez a pápa III. Otto német császárt dicsõítõ iratában ezt mondta: “Mienk, mienk a római birodalom. Erõt ad gyümölcsben Itália, katonát adó Gallia és Germánia, s nem hiányzik nálunk a szkíthák hatalmas királya sem.” Minket, a mi népünket értette szkítákon. A Vata-féle lázadás leverése után I. Endre két törvényben is utal a magyarok régi vallására. Legelsõbb: megparancsolta, hogy “minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai õsi pogány szokást el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és nem hallgat a szent törvényre, melyet a dicsõséges István király adott vala, feje és jószága vesztével bûnhõdjék”. A 4. paragrafus is idetér: “A szentségtelen scytha szokásoktól és hamis istenektõl forduljanak el és rontsák el a bálványokat”. Az elsõ pont területi vonatkozású, mert szkítiait mond, a másik már meghatározás: szkíta szokást nevez meg. A Gellért-legendában is szkíta bálványokról szólnak. A Képes Krónika a hunokról így fogalmaz: “mihelyt egy szkíta elesett, Atilla nyomban másikat állított helyére”. ... Szkíta ügyben lássunk még egy pápai véleményt, immár késõbbrõl. II. Pius pápa 1501-ben kiadott Cosmographiájában írja: “Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták nemébõl valók.” Históriailag hogyan lehetséges ez? Kezdjük azzal, hogy már Herodotos szerint is hazánkban éltek szkíták. A Kr. e. VI. században jelenhettek meg itt. Tárgyi kultúrájuk a Kr. e. VI-III. században keletkezhetett a Kárpát-medencében, ezt jelzi vaszablák sorozata, 25 bronztükör, 67 vasfokos, húsznál több állatalakos tegezdísz, 23 bronzcsörgõ, több száz nyílcsúcs, vastõrök és kardok. Ezek Bakay Kornél adatai, s nem tartalmazzák az árpádi magyaroknak a szkíták fémkultúrájára és fémtárgyaira, így az aranyszarvasra emlékeztetõ, velük azonos hagyatékát. Sokkal fontosabb összefüggés, hogy a magyarságnak ugyanott van a bölcsõje, a koronként feltárható helye, ahol hun-szkíta népek éltek. Nagyon érdekes, hogy a szkíták nyomai a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában lelhetõk fel a legrégibb idõktõl. A - mondhatni - legizgalmasabb adat C. Plinius Secundustól ered az elsõ századból. Azt állítja, hogy a szkíták azonosak a régi világ arameusaival. Szó szerint ezt mondja: “a szkítha népet, kiket a perzsák szakának neveznek, általában az ókori arámiakhoz állítják a legközelebbi nemzetnek.” Nemzeti nevüket nem is a görögöktõl ismerjük, hanem az asszíroktól: asguzai, is-ku-za a nevük, a “z” c-nek ejtendõ. .... A C. Plinius Secundus által említett idõben, korban Szíria lakóinak arámi volt a neve, s Szíria ekkor magában foglalta Palesztinát, Júdeát, Föniciát, Babilóniát, Mezopotámiát, Kilikiát, Antiókiát. Én magam külön is felfigyeltem a Kr. e. 240-bõl való, Polibius V. könyvében olvasható tudósításra. Ez így hangzik: “Philoteria ama tó mellett fekszik, melybe a Jordán nevû folyó beömölvén ismét kiömlik a rónaságra, az úgynevezett szkíták városa körül. [18] ” Itt nyilvánvalóan Scythopolisról (ma: Beth-Saan) van szó. Azt gondolom ezek után, hogy Sebestyén László adataival kellõképpen helytálltunk a szkítákért. Sõt még meg is toldjuk két Werbõczy-féle idézettel nevezetes Hármaskönyvébõl, amelyre Grespik László [19] hívta fel a figyelmet újólag a közelmúltban. “I. rész, 3. czim, 1.: A nemesség, amelyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, amelyet most változtatott néven, az itt lakó magyaroktól Magyarországnak neveznek. … III. rész, 4. czim: Az erdélyi scithákról, akiket székelyeknek hívunk. Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek. Akik a scitha néptõl, ennek Pannoniába való elsõ bejövetele alkalmából származtak el, akiket romlott néven siculusoknak nevezünk; akik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjáratosabbak.” Más: “Ismétlem Coccius Sabechius szavait: “senki elõtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak…” A thesszalonikai Eustathius írja: “a hunok szkíta, - a szkíták híres nemzete.” Végül elmondhatom, Bonfinivel együtt: “az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek.... akik a szkítáktól származtak.” [20] Végül az andronovói mûveltséggel feltûnõen egyezõ területrõl és idõbõl más hírünk is van: A turánvidéki isszedonoktól s a Jaxartes-vidéki masszagétáktól északra a Jenyiszej és Bajkál körüli terület volt a szkíták õshazája. A szkíta áramlat Kr. e. 1500 körül indult meg. Targitaos, az elsõ szkíta király 1000 esztendõvel elõbb élt Dárius szkíta hadjáratánál. A belsõ-ázsiai szkíták Kr. e. 1500-tól kezdõdõen beékelték magukat az európai és ázsiai árják (északon a germánok s délen a perzsák) közé és új etnikai alakulatokat idéztek elõ az árjaságban: az indo-iránokat (az iráni korai szkíta települést) lejjebb szorították délnek és délnyugatnak. A hinduk (csak vallásuk szerint “hinduk”, fajta szerint Magyarországról Indiába átkerült szkíta õstelepülõk) Kr. e. 2500-1500 közötti idõkben a Pendzsáb, majd a Ganges vidékére nyomultak. Kr. e. 1500-600-ig tartott az Ázsiából elõnyomuló turánok azon áramlata, melynek következtében az árjaság elõbbi összefüggõ láncolata megszakadt.” [21] Zajti idézetében a szkíták érdekesek most számunkra, sokkal inkább, mint mástól átvett indoeurópaiakkal foglalkozó kissé konfúz értesülései. Illett volna pl. az ottani germán jelenlétet igazolnia, ha hiteles tudósítást akart volna szerkeszteni. Érdeklõdéssel olvastuk volna. Népünk természetesen nem volt hozzászokva, hogy számára nyilvánvaló dolgokat újra bizonyítson mások elõtt, egyáltalán magához a tényhez sem, hogy valaki kétségbe vonja amúgy jól ismert származását. Nagy Géza és kollégái számára - nem beszélve a magyar néprõl, - a világot tartó oszlopok dõltek össze, amikor a nyilvánvalót kellett volna újra bizonyítsa, ekkora gyalázatot nem feltételezhettek korábban senkitõl sem. Azonban az indoeurópaiak fegyvertárában ez is hétköznapi gyakorlatnak számított már jól ismert céljaik elérése érdekében, ilyen és ehhez hasonló minõsíthetetlen módszerek jellemezték annak a gyõztes történelemnek a kialakítását, amelyet éppen most igyekszünk megcáfolni. A nyílt és egyenes magyar és turáni szellem sohasem volt felkészülve az ármány ilyen mértékû kiterjedésére, jutalmukat éppen most nyerik el a visszautasítás és a cáfolat képében. Sebestyén Lászlóval mi bizonyítottuk igazunkat, - habár nem voltunk rászorulva, - de vajon a felsorolt germán könyvírók bizonyítottak-e valamit is? Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a szkítákat az indoeurópaiak kifejezetten primitív, gyermeteg “érvek” alapján, valódi bizonyítékok nélkül, koncepciós alapon minõsítették indoeurópaiaknak."
A neolit korban távoli szoros kapcsolattartás lehetetlen volt. (Mezopotámia, Kőrös-völgy)
Lehetett egy földművelő nép, amely a terjeszkedése során megőrizte hitvilágát, Isteneit, ezer éven át, majd most megtalálják egymástól egy-kétezer km-re a rokonítható leleteket, és máris közvetlen kapcsolatot vizionálnak hozzá.
"az ősszabirok(subarok),vagy a tőlük származó népcsoportok,a feltárok a réz és bronzfokosok ezreit találták.Ki ne halott volna a szkita,pártus,avar,hun vitézek félelmetes harcieszközéről,a hoszunyelű fokosról.Késöbbi korok harcaiban a harcolo székelyek és magyarok kezéből,és az erdélyi havasok székely,és hortobágyi,bugaci puszták pásztorai kezéből sem hiányzott.A fokos a hatalom jelképe is a szabir(subar) eredetű népeknél, a pelazgoknál,az etruszkoknál,stb...A királyi jogar és a vezérbot is a fokos hatalmi jelvényéből ered.Ugyanúgy fennmaradt pl.a "rozetta"-ként ismert motivumok,a turulmadárábrázolások,stb... a székelykopjafákon,nemzetségfákon meg a székelykapukon...
Huszka József (1854-1934) élete munkásságát a következőkben foglalta össze: "A magyar ornamentikának olyan a jellege, amilyen a germán szomszédság ízlésében teljesen hiányzott. Főeleme a növényi motívum… A honfoglalók ornamentikája magában áll. Akár egészében nézzük az ékítményeket, akár összetételükben vesszük figyelembe, vagy egyes apró elemeit vizsgáljuk, a kutatás eredménye mindig az, hogy ez az ízlés nem a mai hazában született".
Igen fontosak viszont a Jarmóból elõkerült, köldökdomborulatos kis agyagfigurák, melyeket a tudomány Mother Goddeszeknek, azaz Anyaistennõknek nevezett el. Vagyis már itt jelentkezik az elsõ földmûvelõk Termékenység Istennõjébe vetett hiedelemvilága, a matriárchális hitszemlélet, mely õsszabir õseink jellegzetes vallásfelfogása volt az újkõkori periódusban.A Kárpát-medencében a szabir Istenanya neve"Eres"-"Erõs",Erõsd a Körös kulturkör legfontosabb települési helye rola kapta a nevét.Erősdön 2500 leletet tártak fel,mig a szomszédos Oltszemrõl 1000 darabot tartanak nyilván.Most idézném Badiny professzort:"E leletekhez adjuk még hozzá mindazokat ,melyeket ehhez az Erősdhőz tartozó ún. Körös kulturkörhőz csatlakozo Tordos műveltség leletanyagaként Torma Zs. gyûjtött összesen 10750 darabot és láthatjuk ,hogy sehol a világon nincsen ilyen hatalmas számu leletanyag,mely az i.e. 5-6000.években meglévõ,urbanizált és lakoházas műveltségrõl tenne tanubizonyságot és azokat szorosan egybefüzze azonossági bizonyitékokkal felszerelve a mezopotámiai sumirnak nevezett kulturával."Torma Zs. 1875-ben kezdte ásatásait a Tordos község szomszédságában lévő neolitikus régészeti lelőhelyen.A felszinre került tárgyak közül figyelmre méltoak az ősszabi-sumir papok vallásos nézeteit kifejező szimbolikus nyelvének hieroideogrammáival,felirataival díszített kultikus szobrocskák és archaikus rovásírással teleírt cserépedények.Mint Torma Zs. írja:"A bálványokon és az olvaso gyöngyökön pedig ékírásos számjelek láthatok ,melyek a planetárium isteneit szimbolizálják."A szintén Tordoson feltárt pecséthengerek ikerpéldányait találták meg a régészek a chafadsi ásatásoknál Mezopotámiában,mint a többi leletnél.A két terület kerámiáinak azonossága mellett a másik fontos tényezõ a valláskultusz egyezősége,alátámasztván azt a tény is,hogy a szoros kapcsolat a két terület között évezredeken át fennállt."
A subartu-szabír vonalat már Padányi is bizonyította.
Itt az az érdekes, hogy a szkita is közbeesik. De a szkita meg gyakorlatilag minden régi pusztai népnek őse volt. A szabír meg talán csak a magyaroknak.
"Arrianus közlése a Kr.u. I. századból:A szkíták...hajdan gabonaevők és szántóvetők voltak,házakban laktak és városokat bírtak ...[52. töredék].Trogus Pompeius (a Iustinusnál fönnmaradt töredékben):A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép előtt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát) s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják.A Kr.e. 350 körül élt Clearch szerint ugyanakkor (Az életek könyve,8. töredék) a szkíták népe volt az első,amely közös törvények alatt élt; azután ismét a legnyomorultabbak lettek minden halandók közül. Magyarra lefordítva: a népek közül legelőször a szkíták éltek civilizált társadalomban, de civilizációjuk már a kora ókorban elpusztult.Alexandriai Kelemen írja, hogy Delas, egy más ídiai ember találta fel a rézöntést; Hesiodus szerint egy szkíta.(Stromata,4 I. 75., 132. old.)Sztrabón viszont a Kr. e. IV. században élt Ephorusra hivatkozva írja,hogy Anacharsis, a szkíta bölcs találta fel a fújtatót, a kétágú horgonyt és a fazekaskorongot.Higinusz (Kr. e. 31 - Kr.u.14) szerint pedig az ezüst felfedezője is szkíta volt. Magyarán: a szkíták nemcsakhogy minden más nép előtt birtokolták Mezopotámiát,nemcsakhogy nekik volt a legkorábban szervezett államuk,de kézműves- és ipari kultúrájuk is mindenmás ókori civilizációt megelőzött.Ennyi közlés után már teljesen nyugodtak lehetünk a subarok és az antikírók által szkítának nevezett nép azonossága felől."
Strabon szerint a Káspi-tengertől délkeletre azok a szkiták élnek akik a Su törzshöz tartoznak,ez a terület megegyezik a Subir-ki -vel,ahol a Su-szkiták éltek.Asszir ékiratok a szkitákat asguzai-nak nevezi ami az oguz,uz népnevet rejtheti.Az úz,guz,oguz ugyanannak a népnek a neve,Georgiosz Cedren görög író hunoknak nevezi őket.Anna Komnéné azt írja,hogy "akiket unnoknak mondunk,azok a köznép nyelvén úzoknak szoktak neveztetni".Ilyen nép,hogy szkíta sohasem létezett,ezt a népcsoportot az idegenek(görögök) hívták így valoszínűleg a saka,szaka szóból eredeztetve...Biro J.:Az AR vagy SA népetnikumot a sumir agyagtáblákról gyakran SU változatban fordították,amelybõl a SUBAR ,magyarosított formájában a szabir népnév alakult ki.A SA népcsoport származéka a késöbbi SAKA népcsoport,mely igen fontos szerepet tölt be az ókori történelemben.Több magyar történész szerint a SAKA szóból származott a székely népnév…. A SA népnév azonban sok helyen hangtani módosulást mutat valószínûleg a hatalmas nép nyelvjárásainak eredményeként.Így találjuk SU változatát is.Ez azonban a jelentésén nem változtat,mert késõbbi kútfõk a népi egybetartozást bizonyítják. Ezt megerõsíti Strabo,amikor a saját koráról így ír:’A Káspi-tengertõl délkeletre azok a skiták élnek,akik a SU törzshöz tartoznak(Geographia Vol.II.,II.szakasz 2.fejezet). Káld sumir ékiratok is ugyanezt bizonyítják ,hiszen Mezopotámiától északkeletre volt SU-BIR-KI,a SU-BIR szabirok országa.Ez a föld azonos a Strabo által a Káspi-tó délkeleti részén megnevezett területtel,ahol Strabo szerint a SU-Szkiták élnek. Tehát semmi kétség nem fér ahhoz,hogy a szkiták az õs SA,SU,SUBAR nép leszármazottjai…"
