Progresszív rockfesztivál Budapesten 2023. január 21-én, szombaton!
"A Legenda Sörfőzde színpadán 2023. január 21-én, szombati napon 7 kiváló zenekarral első ízben kerül megrendezésre a MOONHEAD PROG FEST.
Az este folyamán a termekben felváltva játszanak a zenekarok, törekszünk rá, hogy a koncertek között legalább 10 perces szünetet tudjunk tartani, de ezzel együtt minél inkább követni tudjuk a kiírt programot. (a kezdési időpontok és sorrendek hozzávetőlegesek, a változtatás jogát a szervezők fenntartják)
JEGYÁR: 4000 Ft A Legenda Sörfőzdében melegkonyha üzemel, széles ételválasztékkal, pizzákkal, a bárban csodálatos minőségi kézműves sörökkel. Sok szeretettel várunk mindenkit, aki szereti a jó muzsikát! Osszátok, lájkoljátok, terjesszétek, jusson el minél több emberhez! Tudnotok kell, hogy ez a fesztivál mindennemű támogatás nélkül jött létre, a szereplő zenekarok vállalták azt a kockázatot, hogy ami honoráriumuk van a buli végén, az mind kizárólag a jegybevételek függvénye. A közönség lélekszámán múlik, hogy a fellépőknek csak sörpénz marad, vagy esetleg még a benzinköltséget is ki tudjuk majd termelni. Ezért előre is köszönjük, ha hírét viszitek a rendezvénynek. Annak pedig, aki a jelenlétével is megtisztel minket január 21-én, kétszeres köszönet! Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani a Legenda Sörfőzdének, és az esemény médiatámogatójának, a Rockinform Magazinnak."
Olyan hölgyeket és urakat keresek, akik annak idején nem csupán hallgatták a Szabad Európa Rádió műsorait, hanem fel is vették azokat: és sikerült megőrizniük viszonylag jó minőségben. És most esetleg megosztanák velem.
A keresett műsorok: Teenager Party, Délutáni Randevú.
Azok jelentkezését is várom, akik például egy füzetben vezették folyamatosan, hogy melyik Teenager Partyban illetve melyik Délutáni Randevúban mi hangzott el.
Azért lenne e segítségre szükségem, mert meg szeretném írni a Teenager Party illetve a Délutáni Randevú történetét.
Azt tudja önök közül valaki, hogy mikor volt a Délutáni Randevú és a Teenager Party első illetve utolsó adása ( év-hónap-nap)? És volna még egy kérésem: 1992. január 16.-án Komjáthy György egy különleges éjszakai műsort készített. A Szabad Európás Cseke László volt a vendége és több órán keresztül beszélgettek a régi időkről.
Van valaki, akinek megvan ez a teljes műsor? (Az interneten ennek az éjszakai műsornak csupán egy töredékes változata található meg. Én a teljes műsort szeretném meghallgatni. Keresem továbbá a Teenager Party legutolsó műsorának felvételét is. És azt is tudni szeretném, mikor volt pontosan (év, hónap, nap) ez az adás.
Más Szabad Európás műsorokat is keresek:
’’Kíváncsi mikrofon’’, ’’A magyar beat teenagerévei’’, ’’Slágerpatika’’.
Ha valaki tudna nekem küldeni az említett műsorokból kazettán vagy cd-n vagy mp3-ban, esetleg hangszalagon, az kérem vegye fel velem a kapcsolatot, a levelekcsaknekem@gmail.com E-mailcímen. Kérem azok is írjanak, akik a Teenager Party-ról illetve a Délutáni Randevúról írott anyagokkal rendelkeznek. Szeretném felkutatni az egykori törzshallgatókat is: kíváncsi vagyok a műsorokhoz fűződő történeteikre.
A segítséget és a megosztásokat előre is köszönöm!
Ha segítenek nekem, olyan könyv születhet, amelyből megismerhető egy már-már elfeledett korszak.
Felkerült a netre az 5-6 éves progresszív zenei gyűjtésem eredménye, az alább található szöveggel. A 2021 albumot jó szívvel ajánlom meghallgatásra minden progresszív rockot kedvelő zeneszerető embernek. A "Google"-n a "bozsikzf.nhely.hu/osszevont.pdf" oldalon lehet a teljes listát megnézni.
"PROGRESSZÍV ROCK VÁLOGATÁS az 1959-2020. évek alkotásaiból. (2020 + 1 Best Progressive Rock Albums.) A lista 2020 + 1 progresszív rock, semi-prog és progresszív elemeket hordozó zenei album felsorolását tartalmazza, amelyeket érdemes az életedben meghallgatni. A 900 előadótól származó 2021 mű 53 nemzet és nemzetközi együttesek előadóinak köszönhető, és ha a dupla és tripla lemezeket is beszámítjuk, akkor az alábbi adatbázisban 2109 hallgatni ajánlott lemez főbb adatait lehet elolvasni. Az albumok előadóinak abc-rendben történő felsorolása után „Évek szerinti lista”, majd „Nemzetek szerinti összeállítás” segíti a tájékozódást. Összeállította: BZF (1959-)
[Megjegyzés: A progresszív rock alműfajai a „progarchives” alapján: Canterbury Scene, Crossover Prog, Eclectic Prog, Experimental/Post Metal, Heavy Prog, Indo-Prog/Raga Rock, Jazz Rock/Fusion, Krautrock, Neo-Prog, Post Rock/Math Rock, Prog Folk, Progressive Electronic, Progressive Metal, Psychedelikus/Space Rock, RIO/Avant-Prog, Rock Progressivo Italiano, Symphonic Prog, Tech/Extreme Prog Metal, Various Genres/Artists, Zeuhl, Prog Related, Proto-Prog.]"
Baromi jó lett az új The Tangent, mondhatnám, hogy szokás szerint, és mondom is.
Érdekes, hogy az első pár hallgatás után kicsit csalódott voltam, mert a 2 nagyon hosszú dal szétesett, nem éreztem a kohéziót. 10+ hallgatás után kijelenthetem, hogy minden OK :) Most már a "Lie Back & Think of England" 28 percét inkább kevésnek érzem...
Ismét egy szívvel-lélekkel elkészített album, az egészről ömlik a feeling, szinte látja az ember maga előtt, hogy milyen hangulatban vették fel ezt a 78 percet. Nagyon jól áll továbbra is Tillisonnak ez az egész, és jól választotta meg a társait.
Ja, és ahogy szól az egész. Remélem, hogy ez lesz az etalon.
Sziasztok! Annak idején gyerekfejjel írtam a csoportba, nemrég pedig újra rátaláltam. Egyrészt jót nevettem saját megnyilvánulásaim, másrészt öröm volt látni, hogy azok, akik akkor nagy hatással voltak zenei ízlésemre, a mai napig aktívak. Azóta újra figyelemmel követem a beszélgetést, sőt alkalomadtán veszem majd a bátorságot, hogy hozzá is szóljak (persze egy fokkal szerényebben, mint tettem azt korábban). Üdv, Áron
A társtopikban (Progresszív rock) egy július végi, az idén nyári Notp-fesztivál egyes fellépőiről szóló hsz-emben írtam a Tangerine Dreamről, amiben jeleztem, hogy írni fogok ide róluk, általam érdekesnek tartott dolgokkal kapcsolatban.
Az van, hogy bizonyos albumaikat illetően szokatlan mértékben eltér a véleményem a progarchives-beli általános ítéletektől. Bele is vágok a közepébe: a Phaedra (1974) és a Rubycon (1975) az egész progarchives szerintem leginkább túlértékelt albumai (márpedig az oldalt úgy 2006 óta rendszeresen olvasom). A 4,17-es és 4,26-os pontszámok - ezerhez közelítő szavazatszámokkal – persze nem önmagukban érdekesek, hanem egyrészt ahhoz képest, hogy az oldalon milyen lemezeket szoktak ekkora pontszámmal ekkora szavazatszám mellett értékelni, másrészt pedig, hogy a TD egyéb albumait mennyire, mekkorára értékelik. Márpedig egy minimum 8-900 szavazat által elért 4,2 körüli pontszám bármely általam ismert album esetében szinte kivétel nélkül azt a véleményemet tükrözi, hogy igen, ez egy elég erős anyag. Nem véletlen a régi meggyőződésem, hogy ekkora szavazatszám mellett már bármekkora is a pontszám, az reális, és nem is csodálkozom semennyit rajta, hisz nagyjából én is egyetértek az adott pontszámmal. Kellő mennyiségű ember véleménye mellett a dolgok a helyükre kerülnek, ez így működik.
Ritka kivételek persze mindenben vannak, és ordító kivételként ezidáig csupán egyet tartottam számon, a Crimson debütjét, mint a progszcéna leginkább túlértékelt albumát. Persze nem rossz az In the Court of the CK, de meggyőződésem, hogy ez a – papíron – igen magasan való értékeltsége, a kultstátusza jórészt az úttörő-jellegének szól; sokkal inkább egyfajta főhajtás, tiszteletadás, mint a tartalom reális értékelése. (Most komolyan: ki az, aki jobb zenének – értsd eredetibbnek, izgalmasabbnak, „igényesebbnek”, ezek mellett pedig érettebbnek, kiforrottabbnak - tartja az In the Court-öt a Rednél, a Discipline-nél, a Starless- és Larks-albumoknál? Nemár…).
És most ugyanígy vagyok a két említett TD-lemezzel is, azt leszámítva, hogy még magyarázatom sincs a dologra. (Olvasgatva a két album alatti véleményeket, sem találok olyan jogos szempontokat, amik a magas osztályzatokat igazolnák). A Phaedra és a Rubycon (főleg az előbbi) szerintem ugyanis teljesen invenciótlan, halálosan unalmas zenék: nincsenek ötletek, jószerivel nincsenek értékelhető dallamok, teljesen híján vannak bármiféle dinamikának és izgalmasságnak. Olyanok amúgy, mint Froese-ék ezeket megelőző négy albuma, csak azok, ha lehet, még ezeknél is üresebbek, így a kisebb pontszámaikon nem is csodálkozom; persze az átlag 3,5-jüket is igencsak sokallom.
A Rubycon egyébként picit jobb a Phaedránál, ott már mintha elindulna az a valami, ami az ugyanabban az évben kijött élő Ricochet-t, és pláne aztán a következő évtől (1976) kezdve jópár éven át megjelent albumokat szerencsére nagyon is jellemzi. Az invenciózusságról, izgalmasságról, ötletességről, melodikusságról, dinamizmusról és kiforrottságról beszélek. Fura egyébként ez a hirtelen megtáltosodás: a (leginkább) Froese-ben szunnyadó tehetség egyik évről a másikra kitör, és a nulláról pár év alatt már a csúcsra is ér.
A 79-es, elektromos gitárral is gyönyörűen megtűzdelt Force Majeure szerintem nem csupán a TD legjobbja, de a hetvenes évek végi (progresszív) zene egyik legjobbja is. (A 4,02-es pontszámával tehát szerintem igencsak alulértékelt).
És most említek egy másik, szerintem szintén érdekes dolgot. Nem ismerek még egy olyan, a hetvenes évek elején indult könnyűzenei bandát, előadót, akinek a nyolcvanas éveit jobbnak tartanám, mint a hetveneseit. Az ilyen nem létezhet, hiszen a könnyűzene minőségét illetően pontosan ismerjük a két évtized közötti, általában véve óriási különbséget.
Márpedig a TD-vel pont így vagyok. A (tetszési sorrendben) Hyperborea, Tangram, White Eagle és Green Desert mind bitangerős albumok, emellett pedig a nyolcvanas években jöttek ki. (Oké, a Green Desert „magja” 73-as, ám arra Froese-ék 86-ban pakoltak új témákat, a fene tudja, milyen arányban). Ott van továbbá a nyolcvanasakból a korrektnek mondható Tyger, Underwater Sunlight és Lily ont he Beach. A hetvenesek „bitangerősei” pedig csupán hárman vannak: a Force, a Cyclone és a Stratosfear… (A TD számtalan filmzenéje közül csupán a 77-es Sorcerert és a 81-es Thiefet ismerem, utóbbit amúgy sokkal jobbnak tartom az előbbinél).
Persze világos - mert a fentebb írottakban nagyrészt benne van -, miért a nyolcvanas éveikben találok több jó zenét: mert a hetveneseik teljes első fele eleve „elúszott”, és mire teljes pompájukban tudnak ragyogni, az már a nyolcvanasok küszöbén van. Onnantól viszi őket a kreatív lendület, amit a „könyörtelen korszellem” csupán jópár album után tud megtörni.
A szerintem legjobb TD-szerzemény egyébként a 82-es White Eagle nyitója, a húszperces Mojave Plan. Hihetetlenül atmoszférikus: egyszerűen nem ismerek még egy ilyen zenét, ami ennyire erőteljesen, átélhetően ad át (jelen esetben sivatagi) hangulatot, atmoszférát. E tekintetben pedig nagyon hasonlít a (83-as) Hyperborea első dalához, a „csupán” kilencperces, klasszikus Ry Cooder-es gitártémákat hozó No Man’s Landhez.
Továbbá igen érdekesnek tartom a 78-as Cyclone-t, és nem pusztán azért, mert egyike azon két TD-albumnak, melyeken vokál is van (a másik a 87-es Tyger; és ugyan lehetséges, hogy van még ilyen lemezük, ám én Froese-ék zenéjét 1990-nel, a Melrose-zal bezárólag ismerem). Szóval nemcsak az ének, hanem az első dal, a Bent Cold Sidewalk okán is: aki tud olyan könnyűzenéről, ahol a – nyilván énekes – refrén az egész dal során annak csupán utolsó hatodában bukkan fel először (!), az írja már meg! A 13 perces dal 11. percében jön elő ugyanis először. Amúgy egy igazából megkésett, ám tőrőlmetszett, helyre kis progrockról van szó Eloyt és Genesist idéző hangzással, szóval köze úgy általában a TD zenéjéhez nemigen, magához a bandához pedig inkább a megkésettségben van...
Ha már progresszív zene általában, akkor most hallgattam egy kis arab progresszív rockzenét még 1981-ből. Konkrétan Bahraini együttes. Gondolom nem sokan ismerik. Az egész album.
"A Böszmeként ismert Böszörményi Gergely a legsokoldalúbb zenei szakemberek közé tartozik Magyarországon. Az egyik első magyar DJ-ként járta az országot a hetvenes években, és elsőként nyitott progresszív rockzenét árusító lemezboltot a nyolcvanas években. A kilencvenes évektől kezdve szervez koncerteket itthon és külföldön, emellett lemezeket ad ki, és koncert- és fesztiváligazgatóként is dolgozik."
