Ja, es teljesen spontan lesz naluk nehany egesz hidat befedo tacepao meg vagy 10 ezer darab szines szorolap, amit 5 perccel a tuntetes elott spontan nyomtatnak ki.
Orban pedig nyilatkozatot ad ki miszerint nekik semmi kozuk az egeszhez, bar szimpatizalva megertik a demonstralok lelkivilagat hiszen mint koztudott tortentek csalafintasagok, amit a demokraciakozpontba halottak neveben kuldott tobb szazezer bejelentes is igazol.
Hulyesegeket beszelsz. Ugyanis pontosan a Fidesz-kormanynak esd az akkori kormanypartoknak volt az a kedves "polgari" szokasa, hogy minden olyan pozicioba, amit korabban a mindekori hatalom probalt konszenzusos jeloltekkel betolteni, partkatonakat nyomtt be. Jarai Zs., Polt P. neve mond-e neked valamit?
Majd meglátjátok, hogy hétfőn a spontán tüntetők megszállják az Erzsébet hidat és újraszámolást követelnek, annak ellenére, hogy a fidesz 2000 fővel több megfigyelőt küld, mint az mszp.
>>>> Segíts, mester, ki helyzett kilátásba 2001 decemberében választási csalást? :]]
>> Alázatosan jelentkezem. Nem helyeztem ugyan kilátásba, de ez részletkérdés. Itt a fölszólalásom:
"Ez a jelölés arról tanúskodik, tisztelt Ház, hogy a Fidesz számára a választások tisztaságánál fontosabb, hogy kétes esetben az Országos Választási Bizottság az ő javára döntsön. Egyszerűbben szólva: a Fidesz választási csalástól sem riad vissza. "
Nem tudom, lehet, hogy nem tudod saját magadat értelmezni?
Sándor, kedves, köszönöm, hogy a húzást elismerően ügyesnek nevezted, de nem értem, mitől volt sunyi.
Az MSZP nem zárkózott el semmiféle tárgyalás elől, de nem is volt szükség semmiféle tárgyalásra. Korábban az volt a szokás, hogy a kormány megnevezte a maga jelöltjét az OVB elnöki tisztére egy függetlennek mondható, általános szakmai elismerésnek örvendő jogász személyében (ez 2001-ben is teljesült; Ficzere Lajos ilyen jelölt volt), a parlamenti pártok pedig javasoltak egy-egy tagot, és ezek közül a belügyminiszter úgy választotta ki az általa jelöltek névsorát, hogy a kormánypártok és az ellenzék által javasoltak egyenlően legyenek képviselve.
Na, ezt a hagyományt rúgta föl a kormány 2001-ben.
Erdekes, hg valasztasok elott megszaporodnak az ilyen uj nicknevek akik a valasztas masnapjan eltunnek. Ez is egy ilyen lehet, mind a 27 hozzaszolassal... Ezekkel nem kell foglalkozni.
Udv. koch
Ps: Volt J.Hellernek egy kivalo konyve: Catch 22, de ott tudatosan kevertek a szemelyeket, idoket, helyszineket....
Nem egészen világos, mit értesz, kedves Béla Sándor, elfogadhatatlan jelöltön? Van neked valami egészen halvány lila fingod arról, hogy mit nevezünk demokráciának? (Csak kérdem.)
Ejnye képviselő úr! Még fel is melegíted azt az egyszeri kis sunyi - bár ügyes - húzást?
Az MSZP, egyrészt a tárgyalástól való elzárkózással, másrészt elfogadhatatlan jelöltek ajánlásával kiprovokálta a parlamenti többségből, hogy az maga válassza meg az OVB-t. (Az idő nagy úr.) Aztán erre hivatkozva hisztériázni kezdtetek, hogy lábbal tiporják a demokráciát és hogy csalás készül.
Szerintem jobb neked, ha ezt inkább elfelejtjük.