Ezért is kellene nagyon óvatosan fogalmazni mikor becslésre vagy inkább jóslásra vállalkozunk a majdan feltárandó összességre vonatkozóan, hisz csak a jelenlegi mikro töredék mintánkat próbáljuk kivetíteni. Például alább mikor a szakértőnk (egyébként összhangban a területet kutatók jó részével) úgy véli létezhetett(vagy fog létezni) értelmes élet rajtunk kívül is az univerzumban, de az azonos időbeni jelenlétében már bizonytalan. És mindezt a jelenlegi mákszemnyi adatainkból vezetik le.
Azért hozzáteszik, csak az általunk ismert életre vonatkoznak a feltevéseik.... És csak erre nézve viszont pár éve találtak a Drake formulából származtatott lakhatási zónához(folyékony víz jelenléte) egy újabb feltételt, a biogenetikus zónát (azaz a megfelelő szintű UV besugárzási szintet) és mindezt a hidrogén-cianid-dal folytatott UV besugárzási kísérletekből származtatják. Na, ez a két feltétel együtt már csak 2 darabra teljesül a Kepler által felfedezett több ezer(de az is csak egy mikro minta!) exobolygó közül.
Biztos kiszámolták, hogy melyik módszerre van nagyobb esély több bolygó felfedezésére, de ez csak azt jelzi, hogy igencsak csekélyek ezek az esélyek a ténylegesen felfedezésre váró bolygók számához viszonyítva.
Szóval biztos, hogy nagyságrendekkel több van, mint amennyit észreveszünk.
Csináltam egy kis próbaszámítást, ha valaki nagy távolságból vizsgálná hasonló módszerrel a naprendszert a keringési síkban, akkor is a föld mintegy fél nap alatt átvonulna a napkorong előtt, ha ezt összevetjük a 365 nap keringési idővel, akkor mintegy 0,15 % az esélye, hogy éppen akkor van megfigyelés. Ha figyelembe vesszük, hogy 27 nap a megfigyelési idő, akkor ez az esély javul, de akkor is csak 7,4 %.
Persze a nagy számok miatt erre is lesznek találatok, de el lehet képzelni, mennyivel több potenciális jelölt van, amit nem veszünk észre, meglehet épp a legérdekesebbek...
Nyilván a végtelenségig lehet majd növelni a különböző űr és földi eszközökkel is keresésünk hatékonyságát, de valahol el kell kezdeni. Most a közeli, fényes csillagokra koncentrál majd elsősorban ez a küldetés, de remélhetőleg később egyre nagyobb égszeleteknek, egyre hosszabb idejű megfigyelésére is nyílik majd lehetőség. Mindenesetre, ha most a TESS talál valami izgalmas viszonylag közeli bolygót, arra majd a Webb rendesebben rázoomolhat, csakúgy mint a Kepler által felfedezett érdekességekre is. Már ha egyszer elindulhat és nem pusztítjuk ki magunkat előbb.
Biztos van valami okos stratégia a módszer mögött, de számomra nem nyilvánvaló.
Ha azt veszem, hogy egy bolygó keringési ideje milyen tág határok közt mozoghat, akkor a vizsgálati idő igen bekorlátozza a lehetőségeket.
Először az első nagy szűrő az, hogy a bolygórendszerek hány százaléka áll síkban hozzánk viszonyítva. Aztán jön az, hogy mennyi a keringési idejük csillaguk körül. A 27 napon belülieknek van jó esélyük, hogy felfedezzük őket, de ez nem túl gyakori lehet az átlaghoz képest. Ahogy nő a keringési idő ehhez képest, úgy csökken az esély a felfedezésre. Egy föld paraméterű bolygónál ez már igen csekély lehet.
Az alább cikk talán jobban értelmezhető. Ez alapján a TESS az első évben a déli égbolt 13 szegmensét vizsgálja, szegmensenként 27-27 napig. A második évben pedig jön az északi égbolt hasonló metódusban. És ugye kétéves időtartammal számolnak.
Szerintem az lehet a kiindulás, hogy az ősrobbanás utáni anyag szétáramlás nem volt teljesen homogén, és a kezdeti sűrűségkülönbségek a gravitáció miatt nőttek, az anyagtömegek koncentrálódtak, majd egymással is kölcsönhatásban voltak.
Az egymást megközelítő, egymás mellett elszáguldó anyagkoncentrációk perdületet kaptak egymás vonzásától, mert a közelebbi részek nagyobb gravitációs pofont kaptak, mint a távolabbiak.
Hát igen, az biztos, hogy nagy a bizonytalanság...
Ha viszont az eddig megtalált exobolygók kb. azonos sűrűséggel találhatók az ekliptika síkjában, és ettől eltérő irányokban, az nagyjából azt jelentheti, hogy nincs kitüntetett irány a bolygók síkját illetően, bárhol bármilyen irányban állhatnak.
Ha viszont van tendencia arra, hogy bizonyos irányokban nagyobb az előfordulásuk, akkor már lehet kombinálni, elméleteket alkotni, amelyek segíthetnek némileg.
Egyebkent az pl konnyen kiszamithato, hogy a kornyezetunkben levo parszaz csiag esetleges rendszerebol hanyan lathatnak a mi bolygoinkat, es kbi mi is csak annyiad reszet latjuk a bolygoiknak. Az meg furcsanak tunik, hogy a felfedezett bolygok nagy resze napkozeli oriasbolygo, dehat ezeket nagysagrenddel konyebb felismerni mint a tavolabbi vagy kisebb bolygokat
Az eszlelt exobolygok eseten megallapithato az ekliptika sik irsnya. De ha meg minden bolygosik iranya is megegyezne a galaxis sikjaval, az is azt jelentene, hogy a kornyezetunkbe levo naprenszrek kozul cdak a tolunk a galaszis sikjaban levo bolygokat eslelhetjuk, a tobbi 80-90%- ot viszont nem.
Nem tudom, hogy vannak-e már megfigyelések arra vonatkozóan, hogy a csillagok bolygósíkjainak elhelyezkedésében van-e valami szabályszerűség, mondjuk a tejút középsíkjához képest, és milyen gyakoriak az ettől eltérő esetek.
Ezek ismerete nélkül még statisztikára sem támaszkodhatunk...
Meg lehet becsulni hogy hany exobolgo van?erz a csillagokat csak a szupeerbolygok rangatjak meg egy picit, a tobbit csak a napjuk elott atvonulva eszleljuk. Feltehetoleg a palyasikok nem mind a Fold fele neznek, igy akar tiz husszor tobb bolygo is lehet az eszlelteknel
