Keresés

Részletes keresés

atillaahun Creative Commons License 2004.06.09 0 0 71
Ez utóbbi hozzászólásod már jobban felépített és kevésbé indulatos mint az első. Ez jobban tetszik:))
Nem arról van szó, hogy itt bármelyinkünk rendszeresen a Rambót nézné. (Bár szerintem kevesen vannak, akik többször látták, mint én, aki a 80-as években, a videózás hőskorában volt kollégista:))... láttam legalább nyolcszor, de sosem egyszerre, mert vagy az elejéről, vagy a végéről, vagy a közepéről mentünk el dumálni, vagy sörözni.:)
Szvsz azzal Te sem nagyon vitatkozhatsz, hogy az az érvelés, hogy itt a profi és elismert fikázókat fikázzuk, (akiknek ezt nyilván el kell tűrniük, ha hűek akarnak maradni szakmai hitelükhöz) az eléggé erős lábakon áll. Bennem nincs káröröm, hogy jónak mondott írók, kritikusok rossz tévéműsort csinálnak, hanem igenis sajnálom, hogy nem tudtak olyant csinálni, aminek sokkal többen örülnénk itt!
Nem kéne leragadni Puzsérnél (-nál) mert itt általában a műsorról beszéltünk. Engem pl. nagyon érdekelt volna, ha a fotós kiállításról (a múlt heti adásban) többet beszéltek volna. Szvsz ez egy érdekes kiállítás volt érdekes filmmel, de nem tudta feledtetni a többi bakit.
Előzmény: Chmtx (70)
Chmtx Creative Commons License 2004.06.09 0 0 70
Most már több hozzászólásra válaszolok, mert igen sokan estetek a torkomnak egyszerre. Persze én meg mindannyiótokénak estem elsőre. :)

Szóval:

- Nem vagyok érintett, és nem vagyok szaros provokátor sem. Egy ember vagyok, akinek szúrta a szemét a sok verbálszemét.

- Nem én vagyok Puzsér. Én én vagyok. Ő meg ő.

- Nem azért jöttem, hogy a fikázókat fikázzam, hanem mert érdekelt, hogymit írtok eről a műsorról. Nekem sem tetszett maradéktalanul az, amit a képernyőn láttam, de az sem, ahogyan sokan erről írtatok. Persze itt ez a stílus megy, ezértén is kemény voltam. Meg is lett az eredménye. Most a nyakamon egy halom haragos emberel mosakodohatok.

De nem teszem.

Mondjátok a véleményeteket, én meg az enyémet.

- A Rambot azért emlegetem annyit,mert szerencsétlen Para Kovács belekényszerítőzte magát abba a kellemetlen szituációba, hogy csak azért, hogy Puzsérral szembehelyezkedhessen, elkezdte dicsérni a Rambot és a Die Hardot. Oké, rendben, van akinek tetszenek ezek a filmek. Van bennük sok-sok erkölcsi tanítás, és sok igazság a hétköznapokra. Nyilván ezektől a filmektől is olyanok az amerikai hétköznapok, hogy a gyerekek az apu sörétesével pörkölnek a tanárok segge alá.
Mert hiszen a konfliktusokat így oldjuk meg mi tévéből kulturálódott emberek.

- Nem kötelező tévézni? Nekem nincs is tévém, illetve van, de levittem a pincébe. Nem érzem szükségét, hogy az agyamat mosassam. Csak néha nézek meg barátoknál, ismerősöknél egy-két műsort, és a Gang az éppen ilyen volt.

Előzmény: shit4sale (62)
vicc Creative Commons License 2004.06.09 0 0 69
hogy azért voltak benne jó gondolatok is

szó se róla, csak éppen a köntös, amibe bújtatva van... tabukat döntögetni és rendhagyónak lenni másképpen is lehet, szerintem.

én pedig érjem be azzal, hogy zsinórban megnézem a Rambo összes részét

(megjegyzem a rambo, az eredeti még kritikailag is el volt ismerve) - a lényeg viszont, hogy senki nem kötelez gondolom, hogy ezt vagy azt nézd a tévében, nem? mégcsak tévét sem kell nézni.

Előzmény: Chmtx (67)
Chmtx Creative Commons License 2004.06.09 0 0 68
Amennyire én tudom ez a műsor nem ér meg további folytatást.

Az pedig, hogy a műsor egy foshalmaz, az tény. Viszont vegyük észre, hogy még a fosban is lehetnek rágatlan kukoricadarabkák, amik viszont megtisztítva a rájuk rakódott ürüléktől további emésztés tárgyát képezhetik. Majd trágyát képezhetnek, amiből pedig új kukoricanövény szökkenhet szárba. Vagy szarba.

Tehát ne csak a fost lássátok, hanem a benne rejlő értéket is.

A Ramboban tudtommal ilyesmi nincs.

Előzmény: shit4sale (59)
Chmtx Creative Commons License 2004.06.09 0 0 67
Én "ex chatedra" azt jelentek ki, amit akarok, ugyanis ez egy fórum, ahol az emberek leírják a véleményüket. A tiéd az, hogy nálunk okosabb emberkék sokan és hosszasan értekeztek arról, hogy mi a kultúra.
Az enyém pedig az, hogy az okosabb jelző az nem minden esetben helytálló... Továbbá ezek után akkor én/mi már semmiről sem értekezhetünk, nekünk már nem szabad gondolkodni, véleményt nyílvánítani, értékelni, érezni, mert ezt majd mások megteszik helyettünk? Majd akiknek erről papírjuk van, azok majd megmondják, hogy mi a kultúra, én pedig érjem be azzal, hogy zsinórban megnézem a Rambo összes részét? Az biztosan van olyan hatásos, mint egy elektrosokk.

Üdvözletel,

Bölcs barátod

Ui.: Hogy mondjak valami megnyugtatót is: ez a műsor sajnos nem az olyan szemlélketűeknek készül, mint amilyen én vagyok, mert nem kevés dolgot máshogy csinálnék, máshogyan választanám meg a szereplőket, de ez számomra az előző hozzászólásomban nem volt téma, csupán az, hogy azért voltak benne jó gondolatok is, amik fölött viszont csípőből elsiklott mindenki, még a műsorvezetők egy része is.

Előzmény: taki bá (58)
atillaahun Creative Commons License 2004.06.09 0 0 66
Nem te vagy Puzsér?
Előzmény: Chmtx (56)
restless Creative Commons License 2004.06.09 0 0 65
re: MC Puzsér & kultúrmocsok

Tudod, aki azzal jön, hogy a Rambo filmek és úgy általában az amerikai mainstream filmek erkölcsileg és kultúrálisan milyen igénytelen kacat, az eléggé csőlátású. Nem minden fekete és fehér. Az amerikai vizuális rágógumiban is lehet találni értéket, csak ehhez nem egy ultrasznob megközelítéssel kéne nézni a dolgot. Puzsérről kispapa és chicco is azt írta lentebb, hogy nagyon paneles a mondandója. Nekem is ez a véleményem. És ha ez többeknek is feltűnik, akkor az már nem lehet puszta véletlen vagy rosszindulat.

Ami pedig a fikázók fikázását illeti, ha neked ez kellett a lelkibékédhez, egészégedre. A fórum a szabad véleménynyilvánítás terepe. Bizonyos határokon belül mindenki azt ír itt le, amit akar.

Előzmény: Chmtx (56)
Narol Creative Commons License 2004.06.09 0 0 64
Üdv mindenki!
Nocsak, végre megjelent itt egy Puzsér-fan. Valaki végre szembeszáll a kultúrmocsokkal. Ismét a régi lemez: fikázni könnyű, alkotni nehéz. Fikázzuk a fikázókat? Na de tényleg, kapjunk már a fejünkhöz!
Egy műsor attól még nem értékes, mert van benne valaki (Puzsér barátunk), aki szembemegy a médiaszeméttel. Puzsérból csak az eredeti gondolatok hiányoznak. Fegyvertelen kulturrambó.
Oszt mi az, hogy "magatok se tudjátok, mi a kultúra és mi nem az"? Mér, tudja ezt valaki? Nyilván személyenként mást és mást jelent, s emiatt a kapcsolódási pontok az érdekesek. Szar a diehard? Hát gondolkodj el a klónozáson, de tudd, hogy sokaknál az alapfilmek egyike. Na bumm.
Vagy légy Puzsér: hadarj közhelyeket, aztán forgasd a szemed. Ha drótot tekersz a kobakodra és azt mondod: glória, bizony sokan kinevetnek. Nincs ebben semmi meglepő. Bár úgy látszik, az orrodat tisztíccsa.

shit4sale Creative Commons License 2004.06.09 0 0 63
(az emszípuzsér beszélt a rambóról + a dájhardról)
Előzmény: 1kispapa (60)
shit4sale Creative Commons License 2004.06.09 0 0 62
apa, érintett vagy v. csak egy szaros provokátor?
;-)
Előzmény: Chmtx (56)
vicc Creative Commons License 2004.06.09 0 0 61
ez nagyon lol:))) hogy besérült már chmtx kollega, hogy nem 1, nem 5, hanem legalább 10 ember írt negatív véleményt erről a műsorról. registrált is egy nicket:)))

véramatőr anyagok, tökfölösleges, szembántő trükkök (biztos az egyik gyereke szórakozik a pulttal). és ki az a puzsér? (mert, hogy nem mutatták be az első adásban, az is biztos)

Előzmény: Chmtx (56)
1kispapa Creative Commons License 2004.06.09 0 0 60

fikázni könnyű, alkotni nehéz, ebben tényleg igazad van. Csak az a bökkenő, hogy ezek az emberek a hazai élet jeles fikázói, tehát rajtuk let volna a sor, hogy akkor na most mutasd meg, láss csodát, stb.

nem tették/teszik meg. ez van. ha neked tetszik, akkor ez is egy vélemény, respekt érte, hogy vállalod, de nehogy már azért is mi (indexes fikázók) legyünk a Mo-i fikázó bűnözők, hogy mi is vállaljuk a véleményünket. én sokat vártam ettől a műsortól, mert a tudósklubon elalszom, a hetihetesen szintúgy. Tényleg kellene ma ilyen jellegű cucc, ami kikapcsol, szórakoztat és közben tájékoztat is. nem ez lesz az.

egyébként az, hogy rambózol, az nem a gangot minősíti, hanem téged. hogy jön ez ide? mi köze van a kettőnek egymáshoz? ki beszél itt a dájhárdról?

aztán rohanni az index fórumba, és szétfikázni a látottakat.
aztán rohanni az index fórumába, regisztrálni egy nevet és szétfikázni a fikázókat.

neked sincs jobb dolgod? lazíts.
:))

Előzmény: Chmtx (56)
shit4sale Creative Commons License 2004.06.09 0 0 59
nem rossz duma, de nekem meg erről az jut eszembe, hogy a gesztipeti (aki egyébként a maga módján szintén teheccséges, kreatív & sikeres manus) mekkora padlót fogott a gesztiméter című fergeteges tévés produkciójával (ha már a fikázós geszti & co. által jegyzett plakátpályázat hasonlattal jöttél). lehet, hogy rosszul emléxem, de a getsziméter talán kertévén futott, ezért amikor besípoltak a vészjelzők gyorsan ki is dobták a kukába. hasonló a helyzet itt is - mint ahogy többen írták is -, a műsor "fenegyerekei" papíron vagy PC monitoron télleg szórakoztatók, sőt néha sziporkázóan jók, de ez a műsor egy nagy foshalmaz, kár is szépíteni. ez a műsor az, amit az arc plakátos csaj a nózijából bányászik bamba arccal...virslit kell hozzá enni télleg jó sok extra mustárral, ahogy javasolta valaki. mivel állami csatornára sikerült bekerülnie ennek a kultúrshownak valszínű, hogy kicsit tovább él majd mint a kertévés sikersztorik, de hát ez van...a piaci mechanizmusok itt máshogy működnek, a nyájas nézőknek pedig még mindig ott van a távkapcsoló.
Előzmény: Chmtx (56)
taki bá Creative Commons License 2004.06.09 0 0 58
Bölcs barátom: itt elsősorban nem az egyes szereplők mondanivalóját fikázták, és nem elsősorban a kultúráról volt szó, hanem magáról a műsorról, annak elskészítéséről, szereplőiről, stb.

Arról pedig, hogy mi a kultúra, mi nem az, sokan és hosszasan értekeztek, nálunknál okosabb emberkék. Nehogymá' te ezt így ex chatedra kijelentsd, hogy az "amerikai vizuális rágógumi" nem az.

Egyébként szerintem ez a műsor a pont olyan "szemléletűeknek" készül, mint te. De ettől még nem lesz jobb ;-)

Előzmény: Chmtx (56)
shit4sale Creative Commons License 2004.06.09 0 0 57
ez egy szellemi gang-bang.
tegnapi nekem egyébként kimaradt, elég volt a perverzkedésből ;-)))
Előzmény: 1kispapa (52)
Chmtx Creative Commons License 2004.06.09 0 0 56
A hozzászólásokat olvasva nekem az ötödik óriásplakát verseny szlogenje jut az eszembe, miszerint fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Persze ez Magyarország, mi fikázunk. Mit várjon az ember azoktól, akiknek nincs jobb dolguk, mint az M1 esti kulturális műsorát nézni, aztán rohanni az index fórumba, és szétfikázni a látottakat.

Zavar valakit, hogy Puzsér beszólt a kultúrmocsokra?
Az nem zavar senkit, hogy a Rambo széria, vagy a Die Hard az kurvára nem kultúra?
Miért az zavar titeket, ha valaki szóvá teszi, hogy az amerikai vizuális rágógumit zabáljátok, azt az erkölcsi mélyrepülést amit ezek a filmek megjelenítenek, és miért nem az, hogy valaki ezt a Rambo elnevezésű mentális hulladékot dicséri?

Mert már magatok sem tudjátok, hogy mi a kultúra, és mi nem az.

Elgondolkodtatok egy kicsit azokon a témákon, amiket Puzsér bedobott közétek?
Vettétek a fáradságot, hogy egy kicsit törjétek az agyatokat azon, hogy mennyire ki van szolgáltatva az orvosoknak a pszichiátriai beteg? Gondolkodtatok a klónozáson? Azon, hogy az országban egy hadseregnyi kopasztarkójú biztonsági őr, azaz "legálnáci" van? Magatokba szálltatok legalább néhány pillanatra, vagy rögtön ültetek a gépetek elé és kezdtetek fikázni?

Felteszem az utóbbi a helyes válasz.

Akkor hát egyétek meg azt amit kibányásztatok az orrotokból.

Ízleni fog...

atillaahun Creative Commons License 2004.06.09 0 0 55
Igen sajátságos kritikát ír Worluk a Tv Szigetről szerdára virradó éjjel:
http://index.hu/kultur/media/tvsziget/
atillaahun Creative Commons License 2004.06.09 0 0 54
Sajnos én is lekéstem a tegnapi adást. Tudom, hogy nem könnyű, de le tudná írni valaki, hogy milyen filmek és témák voltak?
restless Creative Commons License 2004.06.09 0 0 53
Puzsér MC multkori kultúrmocskos kirohanása után engem már meg se lepett a válasza. Talán csak sajátosan értelmezi a kultúra szó fogalmát. Vagy simán nem ismeri.
Előzmény: 1kispapa (52)
1kispapa Creative Commons License 2004.06.09 0 0 52

üdvözöllek a gangfan-klubban ;)

a mait teljesen lekéstem és csak puzsér doktor beteg filmjét volt módomban megsasolni. komolyan mondom, ennek a hapinak írógép fixációja van, a múltkor is kopogott az egész film alatt. (csak nehogy kitaláljon valami metafizikait erre, attól biztos bepálna a fülem)

egy határozottan kellemes momentum azonban beugrik, amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy ugyanmár a klónozásnak mi köze a kultúrához. a válasz hallatán megfőtt a virsli, amit globus mustárba mártottam és megettem.

vajon mi lehetett még? volt valami izgi is?

Előzmény: szalapala (51)
szalapala Creative Commons License 2004.06.08 0 0 51
Ma először belekapcsolódtam én is ebbe a műsorba, úgy félidőtájt és a végéig néztem - megmondom őszintén, ennek a topicnak a hatására, ez nem vicc:-) És nagyjából igazat adok a topicba írókkal.
Hát nagyoncsak meglepő volt.
Vizuális megoldásait illetően - szemirritáló effektek, idegesítő kameramozgatás végig, - elégtelen környéki érdemjegy illeti. Hallgatni jobb volt, mint nézni.
Nade hallgatni is csak a nézéshez képest volt jobb.
Én egész egyszerűen nem értettem, hogy ennek a műsornak mi a célja, azonkívül, hogy most élőben láttam néhány "író" embert, akiknek eddig nem ismertem az arcberendezését. (De lehet, hogy ez a cél, tudja a franc.)
Én viszonylag konzervatívnak vagyok tekinthető, mivel valami tematikát, vonalvezetést, ilyesmi szarokat elvárok néha, azt itt nem igazán értettem, hogy jön a klónozáshoz azt követően Mészáros Márta készülő Nagy Imre filmje meg azt követően - na el is felejtettem ,mi volt utána:-)
Nyomokat nem hagyott bennem annyira, hogy holnap emlékezzek rá, miről volt szó. Csak azt a vibrálást fogom érezni az agyamban, amit azok a rohadt szemkápráztató efektek okoztak.
De erre miért kell "műsort " készíteni?
Ami még meg fog maradni, az a szerencsétlen beszédhibás "műsorvezető" arca és hangja.
Messziről kerülni fogom, ha Barta András vagy kifene nevét valahol is meghallom.
atillaahun Creative Commons License 2004.06.04 0 0 50
A neogagyi szvsz. találó, valószínűleg én is emiatt nézem majd a következő adást, Uhrin Benedekre is kiváncsi voltam és vagyok. Csak az a bajom, hogy egyre kevésbé vannak "alapvető konvenciók", lassan az lesz a lázadás, ha valaki egy informatív, teljesen konzervatív szerkesztésű műsorral áll elő, mint amilyen valaha a "Stúdió akárhány" volt. Ez a túl nagyot akarás, és az, hogy mindenáron valami újat és fogyaszthatóbbat kell adni, kereskedelmi tévés áthallásokat eredményez, amit én speciel nem díjazok (ez persze az én bajom.) Hiába volt érdekes pl. régebben a Tillatilla műsora, ha azok számára, akiket érdekel mondjuk a kortárs képzőművészet, azoknak felesleges bohóckodni, akit meg nem érdekel, azoknak meg úgyis mindegy.
Nagyon hiányzik a királyiról egy normális időben (nem késő sötét éjszaka) jelentkező "konzervatív" kulturális műsor.
Nem ide tartozik, de hasonló probléma: nemrég volt Csiszár Jenő a tévében, bemutatta Barcelonát. Mi a tökömnek kellett neki percekig hülyéskedni a stadionban?? Kötelező hülyét csinálnia magából? Miért kell mindig ez az áljópofiság? Senkinek nem teszett a környezetemben sem, remélem van akinek igen.

A műsorvezető szexuális beállítottságához sincs semmi közöm, a dolog csak az összes többi baki fényében válik látványossá és irritálóvá. Attól, hogy valaki ún. diszkrét homokszekszuális, mint a Tantusz Xabolcs, vagy egyszerűen visszataszító külsejű, mint Réz András, még lehet magával ragadó személyiség, de beszédhibás műsorvezetőként megvalósítani (bocs a nem PC megnyilatkozásért) a "köcsögség" paródiáját, egy olyan műsorban, amely egyéb hibáit lásd lent, igencsak túlzó önbizalmat feltételez.

Előzmény: Wolfhauser Ottokár (48)
Old England Creative Commons License 2004.06.02 0 0 49
Lehetne akár neogagyi is, inkább az a baj vele, hogy baromi unalmas.
Barta Bandika nekem alapjában véve szimpatikus (még az egyetemről ismerem), de itt iszonyú erőltetett TyllaTilla stílusban nyomja, nem áll neki jól. Ezek a kamerába mondott, előre megírt Jáksó-féle poénok, brrr.
Az általános iskolás korunkból emlékezetes pad alá bukó röhögőgörcsök közben már én éreztem magam kínosan.
Wolfhauser Ottokár Creative Commons License 2004.06.02 0 0 48
Nekem továbbra is tetszik a műsor. Csak azt nem tudom, miért. Valószínűleg azért, mert annyira leszarja a sablonokat, az alapvető szabályokat, hogy az már jó. Kimondottan szar műsor. Szar műsorvezetővel, szar vágással és szar megvilágítással. Neogagyi, mondhatni. És ez jó.
kábelbúvár Creative Commons License 2004.06.02 0 0 47
Biztos, hogy jobb Fáynak szerepelni és elviselni a kritikákat, mintha ő írná őket?

SZVSZ vissza fog térni a kályhához...

Előzmény: DegeneraBocsinka (24)
restless Creative Commons License 2004.06.02 0 0 46
Írt egy könyvet kispapáknak is. (Bocs, nem tudtam kihagyni.)

Jobb lenne a műsor, ha sikerülne eldöntenie a készítőknek, hogy miről is szóljon, és lecserélnék a műsorvezetőt és az RGB lányokat és a heti öt kisfilmből kettőnél több is érdekes lenne. Ezeket leszámítva nekem tetszik.

Előzmény: 1kispapa (36)
szopiszuri Creative Commons License 2004.06.02 0 0 44
a műsor szar.
Előzmény: shit4sale (43)
shit4sale Creative Commons License 2004.06.02 0 0 43
kritika nem lesz, mosmá' túl késő arcvesztés nélkül kanyarintani egy mélyelemzést, sajnos az elftársak elfogultak és erős szálakkal érintettek errefelé. kár, mert télleg egy aranybánya a műsor a cinizmussal dúsított fikagépeknek...
Előzmény: chiccoman (41)
Millenniumbetyár Creative Commons License 2004.06.02 0 0 42
Sajnos itt már leírtak mindent a műsorról, ami szerintem pont olyan, mint a Magyar Narancs tévés kiadása. Magukat jófej, alternatív médiaértelmiséginek, (narancsos) média-megmondóembernek valló emberkék szűk, belterjes és felesleges szószapulása, unalmasabbnál unalmasabb, mondvacsinált témákról. A baj csak az, h ezek az emeberek ismeretlenek, msárészt az évek óta tartó Heti Hetes ötlet-farvizén ellavírozni nem igazán megy. Ezek itt komolyan úgy gondolják, h komolyan elvitatkozgatnak mondjuk a csaligyártó művészetről, vagy a fénykép definíciójáról, miközben ez senkit sem érdekel. Vagy talán mondjuk ötezer embert. Akik erre kíváncsiak, megveszik a narancsot (nem nagyon veszik :)) vagy az ÉS-t. Ha pedig mégis viccesnek gondolják, akkor tévednek, nem az. A belterjes értelmiségi humor nem eladható termék Magyarországon.

Azokkal értek egyet, akik azt írták: ezek az emberek általában nagyon keményen nekiironizálnak, odamondanak másoknak, most viszont mindez saját magukra hull(ana).

Na, de az igazi kérdés: hol van igazmondó Tóta W. Árpád írása a műsorról? Vagy az a baj, h Szily is indexes, a fél index meg a narancs kultúrkörhöz tartozik?

chiccoman Creative Commons License 2004.06.02 0 0 41
Be kell vallanom, én eddig nem tudtam, hogy van egy ilyen műsor a közszolgálatin, de tegnap este (június 1.) kapcsolgattam a tv-t otthon, és véletlenül ráakadtam erre a Gang című valamire. Aztán nem hittem a szememnek és a fülemnek. vagy 25 percet bírtam belőle, majd (hála istennek) egyik haverom felhívott, hogy menjünk el sörözni. De az a 25 perc is elég volt, sőt, egy kicsit sok is.
Én ilyen szemetet eddig csak e televíziózás alját jelentő csatornákon láttam (BP TV stb.) Alapvetően a csapattal nincsen semmi bajom, Para-Kovács messze a legélvezhetőb, bár az arcát elnézve azért ő nem élvezi, a Fáy, a Pálinkás és a Szily szódával elmegy, egy kis tapasztalattal lehetnek majd jobbak is. De van két figura, akiktől azonnal készen lettem.
A legmegdöbbentőbb a műsorvezető, Barta András, már a neve is gáz számomra, mert nekem is ez a vezetéknevem, csak én 'h'-val írom. Bár így legalább könnyen cáfolom az esetleges feltevést, hogy rokonom. Hogy mi a véleményem róla? Röviden:SZAR. Örökre le kéne tiltani minden képernyőről, még az otthoni monitorján sem tehetné ki magát háttérképnek. A beszédmodora döbbenetes, agynélküli óvodásként bólintgat a töbiek alá, és közben hihetetlenül lazának gondolja magát Döbbenet a csávó! Le vele.
A másik, akitől kivertem a biztosítékot, az Puzsér MC. Mint megtudtam, magyar-történelem szakos tanár, nos, ez nem látszik rajta. Én is történelem tanár vagyok, úgyhogy kedves kolléga, hadd adjak egy tanácsot Neked: soha többet ne menj el beszélgetős műsorokba, mert ostoba vagy. Neked nem gondolataid vannak, hanem panelek a fejedben, ócska, sablonos elgondolások a világról, nagyjából olyanok, amilyeneket gyengébb gimnazista diákoknál láttam csak eddig, (valamint politikusoknál) de ők még fejlődhetnek. Mármint a diákok. Egyszóval: le veled!
Végül hadd emlékezzek mmég meg a háttérben üldögélő lányokról. Vajon nekik milyen szerepet szánt a rendező, vagy kicsoda? Ők mutatják be azt a remek, modern és európai elképzelést, hogy amíg a bölcs férfiak beszélgetnek, addig a butuskán mosolygó hölgyek legfeljebb előre megszerkesztett és megírt mondatokat tudnak felolvasni? Ha ez volt a cél, sikerült. Ha nem, akkor nem látom értelmét a szerepeltetésüknek. Vagyis: le a rendezővel.
Végül még egy megfigyelésemet hadd osszam meg a fórumot olvasókkal: én ebben a műsorban láttma először azt, hogy a közszolgálati televízió adásában valaki (Barta A.) kimondta azt a szót, hogy "b...sztak". Persze kisípolták, de ettől még elhangzott. Ez is menetelés Európa felé! Brávó!!!
Persze a legfelháborítóbb az egészben az, hogy a műsort a mi pénzünkből készítik, és az mtv biztosan meg lesz vele elégedve. Én is várom az indexes kritikát, eddig még nem találtam meg, persze lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet.
Na, jól kipuffogtam magam! Sziasztok!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!