‘Nincs semmi szomorítóbb, / mint emlékezni régi szép idõre / nyomorban ‘ (Babits Mihály fordítása). Olasz szállóige Dante Isteni színjátékából (Pokol V.121-3); Francesca da Rimini mondja a költõnek, amidõn az balsorsának történetérõl érdeklõdik.
"Sose haragudj meg arra, Ki durva szóval megsebez. Tudom jól, hogy fáj a sértés, Valld be, a fontos mégsem ez. Hidd el nekem, senki nem rossz, Hidd el, jók az emberek, Valakiért mindenki harcol, Valakit mindenki szeret..."
Valamilyen nagyon kezdetleges, örök párbeszéd, az én magánéletem örök párbeszéde a végzettel, s ezt a párbeszédet otthon tudtam csak elképzelni, magyarul.
"Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban élni". Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "itt van". S oltani és védekezni."
Ha elhagynál engemet, - jobban mi fájna? hiányod, vagy a szív megdobbant magánya? A csalódás kínjától félek, vagy féltlek? Szerelmünket szeretem jobban, vagy Téged?
"A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta."
Titokzatos férfiak. Ígéreteket tesznek, melyeket eszük ágában sincs megtartani. Hazugságokkal áltatnak, hogy megkapják, amit akarnak. Sokkal veszélyesebbek, mint ahogy kinéznek. Igen. Anyáink a lelkünkre kötötték, hogy ne bízzunk olyan férfiakban, akiket nem ismerünk, és azokban, akiket ismerünk, nos... őbennük se bízhatunk mindig.
Életünk boldogsága parányi töredékekből áll össze - az apró, elfeledett csókokból és mosolyokból, egy kedves pillantásból, avagy egy szívből jövő jókívánságból.
Hazudni csak a gyöngének lehet joga, annak, akit levertek, hogy a bőrét mentse vele, ahogy lehet. De az erősnek, a győztesnek nincsen joga hazugsághoz. Aljas gazember, aki ezt teszi.
Próbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy az élet önmagában is óriási érték, s nem szabad elvesztegetnünk egyetlen pillanatát sem. Nem a lényegre figyelni, hanem pazarolni az élet kincseit, majdnem olyan, mint mérget bevenni, miközben tisztában vagyunk a hatásával. Nem helyénvaló, hogy az emberek komolyan elkeserednek, amikor valami anyagi veszteség éri őket, de a legcsekélyebb szomorúságot sem érzik, amikor életük valódi értékei vesznek el...
