Ubbiza! Ha emberi méltóságodban meg vagy sértve, akkor valszeg úgy érted, hogy személyiségi jogaidat sérelem érte. Ezen az alapon jó esetben még pert is nyerhetsz.
Mármost annak elérésére, amit Te vélelmezhetően szeretnél, szvsz nem a kategorikus tiltás a legmegfelelőbb eszköz. De nem ám! Hanem a következő kettő:
1.) Az sokkal nagyobb fegyelmező erő lenne, ha a bírák végre nem a saját villanyszámlájuk összegéből indulnának ki, mikor személyiségi jogok sérelmének bizonyított eseteiben ítélkeznek, hanem igenis elriasztó összegű bírságokat kellene kiszabniuk. Ne félj, onnantól kezdve, hogy valakinek egyszer elrettentő méretű összeget kell kifizetnie ilyen ügyben, nem pedig aprópénzt, mint eddig, mindenki meg fogja gondolni kétszer is, mielőtt zsidózni, cigányozni vagy niggerezni kezd... Az első ilyen rasszista seggfejnek menjen csak rá a lakása, ne félj, a többi befogja majd!
2.) A társadalmi igényesség megnövekedése, mégpedig szignifikáns mértékben. Ehhez az kell, hogy egyszer s mindenkorra szalonképtelenné legyen az, aki ilyet kiereszt a száján. Ehhez képest mit látunk? Azt, hogy Kern András, aki amúgy tőlem akármilyen jó színész lehet, élő egyenesben lebuziz valakit és ennek ellenére nem kötnek útilaput a talpára az összes TV-csatornán. Pedig úgy 5 évig nem lett volna szabad újabb esélyt kapnia, szvsz. Ugyanígy a zsidózók, cigányozók, stb... Hm?
Ja, és ha Luciluca kedvel Téged, akkor már nálam is van egy pijospöttyöd!
Két drága tündérem, Galambocska és Borzimorzi. Valószínűleg csak én ismerlek mindkettőtöket személyesen. A szívetek tiszta, de kizárt, hogy ebben a kérdésben közös nevezőre jussatok... :-)
Csak a Fodor úr szerint és az Aélotmánybiróság szerint sérti a szólászabadságot, de ugyanakkor minden embernek joga, hogy becsüljék a személye ellen elkövethetetlen sérthetőség megkövetelése. Ha én zsidó lennék, akkor jogom lenne az alkotmány szerint megkövetelni, hogy a származásom miatt ne érhessen gyalázó megnyilatkozás, ugyanúgy a cigányoknak is. Sajnos a honlapokon, az ujságokban, nagygyüléseken egyre többször és több helyen ér emiatt emberileg megalázás- Hát ennyit a kérdésről kedves előttem szóló-Az emberi méltóságomban igenis meg vagypk alázva.Ez az érem két oldala.
Ellenük, kedves Galamb? Hát, tudtommal eddig még minden költségvetést megszavaztak, nem?
A konstruktív vita pedig nem "ellenük dolgozás", hanem törekvés arra, hogy ne olyan pocsék törvények menjenek át a gombnyomi gépezeten, amelyeket séróból dobál vissza az Alkotmánybáróság, hm? Legutóbb pl. épp Fodor úr próbált érvelni amellet, hogy ez a gyűlöletbeszédesdi sérti a szólásszabadságot. Nem hitték el neki. No, erre az AB nem visszapofozta nekik? Hát, ha szerinted a borítékolható pofáraesés ellen érvelni "ellenük dolgozás", akkor nem ugyanabból a szótárból dolgozunk. Hm?
Csót?
b
P.S.: Mellesleg a mérleg nyelvének szerepében lenni piszok erős pozíció. Szvsz hülye, aki nem él vele, mikor megteheti...
Az Fodorral és a barátaival csak az a baj, hogy a négy százalékukkal úgy viselkednek, mintha ők lennének a nagyobb párt a kormányban. Állandóan zsarolják a szocikat, de nemcsak a kormányban, hanem a Fővároban is a pénzügy politikájukban, Pedig, ha a választáskor sok szoci nem szavazott volna rájuk, nem is lenének bent a parlamentben.Állandóan a szocik ellen dolgoznak.
Ahhoz, hogy a fogalmi problémákat tisztázni lehessen, talán az kéne, hogy rendszeresen jöjjön össze egy párt tagsága és megbeszélje. Ehhez képest még az OT nyilvánossága sincs garantálva... A mesterséges kussban tartás szvsz nem segíti elő a problémák tisztázását, nem gondolod?
Az, hogy valaki liberális, egyben valóban azt is jelenti, hogy nem komcsi, de ettől még gőzöm sincs, miről beszélsz, mikor azt kifogásolod, hogy "vadul antikommunista" lenne a csapat. Tudtommal manapság nincsen kommunista párt a parlamentben, csak azon kívül. Az MDF nem kommunista. Az MSZP szocinak nevezi magát, szocdem akar lenni és valójában keményen jobboldali gazdpolt folytat, némi szociális érzékenységgel megfejelve, de épp csak egy leheletnyivel. A jelenleg leginkább komcsi szöveget nyomató Fidesz pedig deklaráltan jobboldali. Szvsz, ha fogalmi problámákat keresel, minden párt háza táján sikerrel jár6sz, ráadásul a szadinál még relatíve a legkisebb a káosz a fejekben. Pláne, ha összehasonlítod pl. az MSZP-vel, amelyik már most is legalább 3 pártból álló katyvasz. Akarom mondani, platform-konglomerátum, hogy ne legyen olyan dehonesztáló. ;) Vagy a Fidesszel, ahol a legfőbb rendezési elv Mussoliniig vezethető vissza: "Az a pártkatona, aki gondolkodik: életveszélyes."
Az állam elhalásáról senki sem beszél a jelenlegi magyar politikai életben, anarchiáról szintén senki. Arról viszont igen, hogy jóval olcsóbb és kisebb állam kéne, mert ez a jelenlegi baromira túlhízlalt és pazarló. Ilyen költséghatékonysággal egy vállalat már rég csődbe ment volna, szvsz.
A pragmatikus megközelítés azért hiányzik, mert általában egy magyar pártban sincsen rendesen lefektetve, hogy kinek mit kell teljesítenie az előléptetéshez. A Fidesz ugyan próbálkozik vele, de a szokott diktatórikus módon és kettősmércével a jelenlegi vezetés és a feltörekvők számára. A többi még odáig sem jutott el, hogy legalább egy-két politikusi népszerűségi indexet figyelembe vegyen. Ha így lenne, akkor Pető úr pl. már rég eltűnt volna a süllyesztőben, mert sem népszerűséget, sem szavazatokat nem hoz, sőt. Mérések nélkül azonban az megy előre a ranglétrán, aki tetszik a pártelnöknek. Épp csak a pártelnök és a szavazók ízlése nem tűnik egybeesni, és ez az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent...
Ja, és Kuncze úrral semmi bajom azon kívül, hogy a jó vezető nem elsősorban arról ismerszik meg, hogy be tudja fogni a pofáját mindazoknak, akik nem értenek vele egyet. Tudod, a politika pár száz év óta a kompromisszumok művészete. Aki ezekre nem képes, nem igazán jó politikus. Aki pedig nem tudja motiválni az embereit, hogy jól dolgozzanak, az nem igazán jó vezető. Mármost, láttál Te az utóbbi 5 évben olyan megmozdulást Kuncze úr köréből bárkitől, amelyben lelkesedés, tűz, magával ragadó erő áradt volna?
Ja, hogy könnyebb dolgod legyen: és az egész magyar politikai életben bárkitől?
Na, hát ez a baj a a steril racionális kóddal meg az összes többi kommunikációs bakival, különös tekintettel a "csajom szülni fog"-féle izzadságszagú és otromba fiataloskodásra. Az isten szerelmére, ha valaki még a saját életkorával sem képes összhangban lenni, akkor mi a fenével tud?
Na, ezeket a kérdéseket nem lehet a szadiban felvetni és megvitatni, márpedig, amíg ezeken nem gondolkodunk el, addig bizony folyamatosan a lejtőn haladunk, legfeljebb kisebb döccenőkkel, mint pl. a 2002-es 5%. Ezeket a lejtőn való bukkanókat és átmeneti lelassulásokat azonban egyre kevésbé lehet sikerként eladni a tagságnak meg a választóknak...
Ja, és a hangyaboly is csak addig van permanens izgalmi állapotban, amíg nincs olyan szervező erő, amely egy feladat teljesítésére motiválná őket. Tudod, a régi nóta: kell egy csapat...
Már régen Fodor és Bauer az SZDSZ a szavazók szemében is, Kuncze csak megpróbál loholni utánuk.
Nagy a hajlam bizonyos választópolgárok körében - lám, a szadi sem kivétel ez alól -, hogy egy visszafogott és józan politikussal szemben előnyben részesítsék azokat, akik inkább szépeket mondanak, mintsem hasznosat.
Az itten a baj, hogy fogalmi problémákkal küzd a csapatotok.
A banda egyik része azt hiszi, hogy ő attól liberális, hogy vadul antikommunista, és a liberalizmus abban áll, hogy aki nem ért velünk egyet, annak megmérgezzük a macskáját ugye, miként a klasszikussá nemesült grafitti is tanácsolja.
A társaság másik fele meg azt gondolja, hogy a liberalizmus az az anarchiával egyenlő, - + a kommunizmusból magukévá tették az állam elhalásának elméletét.
Mindösszesen viszont leginkább kávéházi asztaltársaságként szeretnek üzemelni, és Kávéházi Konrádék permanens csodálkozással töltik az idejüket: miért is nem átütő az ő sikerük, pedig mennyi értelmes ember milyen zavaros ggondolatokat képes prodkálni...
Az önkormányzatokban viszont, ahogy észlelem, tudnak roppant pragmatikusan viselkedni, - miért nem nmegy ez országos méretekben is? - érthetetlen. Hacsak nem a pénz elmeélesítő hatása...
Ha a jelenlegi vezetés nem lenne, akkor már ott ülnétek a Purgatóriumban a Torgyán mellett, - szvsz megcsókolhatjátok Kuncze akármelyik testrészét, hogy együtt tudja tartani ezt a permanens izgalmi állapotban levő hangyabolyt...
:O)))
Ezt a szemfedő-allegóriát mondták már a jobbosok is. Nekik se hittem. De mindegy is, mert ha nem lesz váltás az SZDSZ-vezetésben, akkor mindegy, hogy van-e SZDSZ vagy nincs: nincs. Már régen Fodor és Bauer az SZDSZ a szavazók szemében is, Kuncze csak megpróbál loholni utánuk.
Hát, ez rulzott, kedves Acontre! Csak az a baj, hogy ha nem cseréled le az utána következő 30 Mbert is, akkor légüres térbe kerül a szerencsétlen, és garantáltan megbukik, Tudod, kell egy csapat...
Hát akkor egyúttal vedd meg pártodnak a szemfedőt is, - ez a két ember maximálisan alkalmatlan a vezetésre. Nincs is hozzá semmi érzékük, - ez a legutóbbi akciókból is szépen kiderült, - csak szívtak, mint a torkosborz és közben az ellenfél malmára hajtották a vizet.
Ha Gáborod lekközelebb feltünést akar kelteni, akkor javasold neki, hogy inkább tegyen látogatást a zsiráfetetőnél és nyomja le a kollegát a takarmány birtoklása terén, csak figyelmeztessed, beszédet ne mondjon közben, mert abba még a szomszéd viziló is beledöglik...
:O))))
Szerintem fordítva van. Az SZDSZ-nek nagy szüksége van Fodorra ahhoz, hogy ne maradjon ilyen kicsi párt, amilyenné Kuncze, Pető és Magyar Bálint* tették.
Szerintem az SZDSZ-nek esélye van arra, hogy középerős párt legyen. Tehát egy 10-12%-ra a teljes népességben, és 18-20 körül az aktív politizálók (szavazók) között. Erre kell felkészülnie hosszabb távon, nem pedig a "néppárti" populizmusra.
Viszont az SZDSZ nem sajtó. A sajtónak pedig nem az a dolga, hogy a politika szolgáleánya legyen. Az újságíró pártszimpátiája - hacsak nem politikai publicisztikát ír - magánügy.
Tele van a hócipőm a Fodorral. Szerintem a Kuncze is igy gondolhatja. Ahova a Fodor beteszi a lábát, ott fű nem terem. Nem szeretem a FIDESZT, de ott is jól szétrombolta a társaságot. Lehet, hogy az SZDSZ-nél is sikerül majd ez neki.
Akkor lett volna konzekvens, ha feláll és távozik, mint Kis János, függetlenül attól, hogy más volt a poziciójuk a párton belül. Nem kényszer a kormánypártban üldögélni. Egyébként súlytalan az egész ügy, csak úgy mint Fodor.
"Nem lehet (...) olyasvalakit köztársasági elnöknek jelölni, aki egyfelől miniszterelnök volt, tehát (...) nagyon erősen kötődik valamelyik politikai oldalhoz, másfelől pedig legyen világos az, hogy akinek olyan múltja van mint amilyen Medgyessy Péternek az ebben az országban szerintem nem lehet köztársasági elnök" - mondta Fodor Gábor szabad demokrata képviselő a Hír Tv-nek adott interjújában.
...nem........, télleg nem lehet........
...mert a köztársasági elnökök általában kötődnek , erősen , valamellik politikai párthoz.......az eddigiekről is tuttuk ezt !
...meg azért sem lehet....., de télleg....., mert másfelől, múltja van neki....., méghozzá olyan...., amilyen szinta mindenkinek....., akinek lehet egyáltalán olyan múltja.......
...affelől kétség sem lehet, hogy hasonló, vagy olyan, mint neki, sokaknak van......, lehet.......
...de azok, pláne nem lehetnének köztársasági elnökök........
...amúgy pedig Fodor az első politikus volt, akit intelligenciája, értelme, szinvonalassága miatt elfogadtam és erősen szimpatizáltam vele .........../bármilyen poszton el tudtam volna képzelni őt/
...eddig.......
De ha így van, az egész egyszerűen hisztérikus. Vagy inkább minősíthetetlen. Remélem, hogy nem így van.
De valószínűleg így van. Fodornak ezért meg kell előznie Kunczéékat, mert ha utána vitatkozik velük, akkor már "az SZDSZ-szel" vitatkozna. Így viszont talán lehet némi befolyása a hivatalos álláspontra.
Amit kiábrándítónak tartok, az a következő: valamelyik újságíró (talán Bánó) szinte rábeszélte Kunczét, hogy mondja azt: Fodor is jobban tette volna, ha mellébeszél, mint a pártelnök.