Ez nem felelősség elhárítás, hanem egy másik cég műve.
- a Budapest Airport munkatársai az érkező utasok poggyászaival semmilyen formában nem találkozik.
- egyáltalán nem bizonyítható hogy Ferihegyen történt.a poggyászt az induló reptéren, vagy az átszálláskor is kifoszthatták.
Szerintem magától értendő, de azért a GYK, a legbiztosabb megoldás, hogy sem ékszert, sem készpénzt, sem műszaki cikket nem szabad a feladott poggyászokban elhelyezni!
2017-ben a Budapest Airport Zrt. poggyászkezelő rendszerébe több mint 3 millió csomagot vettek fel a légitársaságok, illetve a velük szerződésben álló földi kiszolgáló szervezetek, vagyis a rendszerben kezelt csomagok 0.002% lehetett érintett!!!
"A Budapest Airport később levélben reagált a 444 megkeresésére, amelyben azt írják, munkatársaik az érkező utasok poggyászaival semmilyen formában nem találkoznak, az utasok ki-be szállítását és a poggyászok ki-be rakodását pedig az adott légitársaság alvállalkozói, a földi kiszolgáló cégek végzik – vagyis ismét elegánsan hárították a felelősséget a poggyászfosztogatások ügyében, a reptéri rendőrség a cikk megírásáig nem reagált a 444 megkeresésére."
Azt azért jegyezzük meg hogy ez valóban nem a reptér sara hanem a GH cégé.
Épp linkelni akartam. sajnos sok meglepő nincs benne. A "gettóban" még mindig sok sz@r alak "melózik"
A gép ablakán kinézve, vagy a teraszról gyönyörűen látni sokukon a világ fájdalmát,az sem érdekli ha plusz erőfeszítés,de inkább dobálja a bőröndöt, mintsem 40cm-t csak odébb tegye. Lehet jönni azzal hogy sz@r meló, de akkor nem kell csinálni. A világ minden repterén ugyanaz a meló a poggyászrakodás.
Mellékesen jegyzem meg, január 4.-én volt az első alkalom BUD-on mikor is 1 órán belül sikerült hozzájutni a poggyászunkhoz, igaz épp csak 8 percen múlott az 1 óra.....
"Ez a LEGROSSZABB reptér a világon. A poggyászomat biztonsági lánccal lezárva adtam fel, de megérkezéskor nyitva találtam. Ellopták az órámat és beletúrtak az úszócuccomba. Dühös lettem, hogy valaki végigtapogatta a bikinimet, az alsóneműmet és a személyes tárgyaimat. A hazám nagykövetségének oldalára ki is tettek egy figyelmeztetést a budapesti repülőtéren tapasztalható lopások miatt. Azért, mert olyan sűrűn fordultak elő lopások! És a reptér nem igazán foglalkozik a témával. Ez volt a legrosszabb élményem. Gyűlölöm ezt a repteret."
Annyira eldurvultak a Liszt Ferenc repülőteret jellemző poggyászlopások és kifosztások, hogy a budapesti dél-koreai nagykövetség január 19-én figyelmeztető posztot tett közzé a Facebook-oldalán, leírva, hogy az utóbbi időben több koreai utas értékei tűntek el a budapesti reptéren, így vigyázzanak és minden értéküket tegyék a kézben vitt csomagba. A posztban leírják, hogy az ellopott készpénzért nem kaphatnak kompenzációt.
Ahogy olvashattad, a napokban indult "új" VIP szolgáltatás a repülőtéren, ahol bizonyos összegért szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Le lett írva magyarul értelmesen a teljesség igénye nélkül mik ezek. Rajtad kívül mindenki megértette, nem tudom melyik része nem világos még mindig? Mondjuk akinél a varsói az "warsói" és a "MAH gate crew" formájában új fogalmat ismerhettünk meg, már semmin nem lepődök meg.
Ez valami UB-s betegség, hogy képtelenek a normális kommunikációra az alanyok, csak (megint) személyeskednek? A szövegértés néhány topiktársnak nem az erőssége, de fussunk neki (megint):
UB-s topiktárs állítása szerint a VIP-en keresztül a 2006 előtti állapotok szerint lehet bevinni 90 juróért folyadékot.
A logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy nem kell 10x100 ml-es maximált bontásban bevinni a folyadékot, hanem mondjuk fél- vagy egy litert egyben is át lehet vinni (lásd 2006 előtti állapot.)
Na, erre kérdeztem rá.
ismétlem, kérdeztem, és nem állítottam. Lásd kérdőjel, a gyengébbek kedvéért.
szval jó lenne, ha a sok pontatlan butaság helyett a tényleges helyzetet megírná valaki.
Minden folyadék meg van vizsgálva ami a repülőtér zárt területére kerül. Az hogy a szabályok ott engedik az egy dolog, hamarosan a többi ponton is be lehet vinni.
Feladják a pogyód, csinos lányok kísérnek, VIP váróban korlátlan fogyasztás, minden folyadékot vihetsz magaddal mint 2006 előtt, külön helyen a váróból visznek be közvetlen a tranzitba, és külön visznek a repcsihez is,
Celebi esetében a GAT-os VIP busszal külön visznek a lépcsőig. Az ár lehet járatonként változhat, azt nem tudom, Ryanair esetében €90 volt.
Viszont lehet vinni folyadékot a fedélzetre, 27 ezerért (€90) elengedik a 100ml-es álomhatárt! Korlátlan fogyasztás viszont továbbra is csak a BUD:Vip váróban megengedett, elvitel nincs.
Felőlem megint jöhetnek a troll-ok, de sajna egy újabb sztori, ezúttal családi körökből:
BUD-RTM járat. 2018 január. Egy kifogástalan állapotban levő, üvegszálas Samsonite bőrönd kerül becsekkolásra, sértetlen állapotban, gyárilag erős zipzár, négy kerék, megjárt sok repteret. 4 éves, akkor került 500 juróba. Átlagos méret, súly kb. 20 kg ezen alkalommal.
Utas a BUD karámból indulna a Transavia gép felé, amikor észrevételezi a kupaktanácsot a madár másik oldalán - amelynek tárgya a kérdéses bőrönd, csak most már “picit“ más állapotban elterülve a ferihegyi betonon: az egyik keréknél a sarok teljesen eldeformált, totál benyomódva. Az ütéstől láthatóan a zipzár is szétnyílt, félig kinyilt. Mintha 3 emelet magasról direkt a sarkára ejtették volna a bőröndöt.
utas megdöbben a látványon, de a ground staff kész helyzet elé állítja: “nyitva van, így nem viszik el”.
Magyarázat az eseményre nuku - ezek a bőröndök már csak ilyenek....
Utas kétségbeesetten próbálja visszazipzározni a sérült bőröndöt, kivesz belőle pár kilógó ruhát. Esélye nincs ennél többre, ha akadékoskodik, ő is ott marad.
nagy kegyesen a ground staff hajlandó berakni a bőröndöt a gépmadár gyomrába.
BUD airport Zrt. 2018 január. Somewhere in (East)-Europe.....
Uhh, neked valóban komoly gondjaid vannak a szövegértelmezéssel....
Na akkor picit egyszerübben, hátha felfogod:
Hol írtam azt, hogy "warsói MAH gate crew" ? (kiemelés töled)
Elárulom: sehol.
Ha továbbra sem megy az olvasás-szövegértés, akkor le is rajzolhatom neked, de most megpróbálom a gyógypedagógus módszerrel...:
2 járatról beszéltem.Egymás melletti kapunál kezelték a két járat utasait.
Az egyiket - a KLM járatot - a MGH (neked: Malév Ground Handling. Malév, avagy MAH.)
A másikat - a varsóit - fogalmam sincs, ahogy írtam.
És még mindig nem ez volt a lényeg a mondandómból... bár nem nyújtom tovább, mert az értelmezési képességeid láttán még a Swiss-t is belekavarod. Vagy a sajtkészítést.